Óévbúcsúztató kincskereső szemmel


© Minden jog fenntartva!
1

2016/4.

Óévbúcsúztató kincskereső szemmel


 

Különösen hálás és szívünknek kedves feladat az év utolsó, karácsonyi lapszámának elkészítése. Nem pusztán a témák hangulata és sokszínűsége, hanem ez az időszak adja az apropót arra, hogy visszatekintve egy kis összegzést végezzünk. Felidézzük a most már második évfolyamát megélt magazinunk születésének körülményeit, az idei újságok hasábjain testet öltő történetek mélységeit, és a szerkesztőségi munkával együtt járó sokszor vidám, néha hajtós, de mindig emberi pillanatokat.


A 2015-ös Tudáspark pályázatunk tartalmi érlelésekor vetődött fel az ötlet, hogy az AIPA Kft. gondozásában útjára indítsunk egy olyan nyomtatásban is megjelenő magazint, amely elsősorban a helyi értékekre koncentrál. Közösségteremtő céllal, nagy reményekkel és rengeteg célkitűzéssel hívtuk tehát életre ezt a különös nevű lapot. Egyrészt azért, hogy legyen egy kommunikációs csatorna, melyet szabadon használhatnak azok a kecskeméti cégek, vállalkozások és alkotók, akik készségesen számolnak be másoknak az útról, amelyet ők már bejártak, megosztják a sikereiket, és nem titkolják el a menet közben felbukkanó nehézségeiket sem. Fontos volt továbbá, hogy fókuszba állítsuk a mindennapok kézzelfogható technológiáit, innovatív termékeit és tudományos eredményeit, melyek a folyamatos fejlődés jegyében városunkat támogatják.


Ehhez a küldetéshez társul alapvető filozófiánk, és bízunk abban, hogy az már nem ismeretlen olvasóink előtt. Rendületlenül hisszük ugyanis, hogy minden ötlet, fejlesztés, találmány, termék és valamennyi dolog a világon önmagában művészet. A mi erőfeszítéseink célja pedig az, hogy felfedezzük és megmutassuk ezeket a kincseket: az ideákban megcsillanó fényt, a tárgyak hátterében álló jelentést, a vállalkozások mögött lévő embert. Hatékonyságunk növelése érdekében a nyomtatott magazin mellett 2016-ban cikkeink már online felületeinken is (www.aipart.hu, Facebook) mindenki számára elérhetőkké váltak. Olvasóink igényeire a változatos tematikával (innováció, gazdaság, tudomány, kultúra, történelem stb.), nyári melléklettel, novellapályázattal és strukturált rovatokkal reagáltunk. A zavartalan kikapcsolódás érdekében nálunk nincsenek hirdetések, nem tűnnek fel támogatók; ezzel is igyekszünk megőrizni mind szellemi, mind tartalmi függetlenségünket.


Tele vagyunk tervekkel a jövő évre is. A nyomtatott magazinon és az online megjelenésen túl 2017 januárjától már saját műsorral jelentkezünk a Kecskeméti Televízióban is. Új rovatokkal színesítjük az eddigi repertoárt, melyekben kiemelt szerepet kapnak a fiatal, kezdő vállalkozók éppúgy, mint a nemrégiben útjára indult 5letből Jövő! projektünk. A körülöttünk megbúvó kincsek felfedezése tehát 2017-ben nálunk a generációkon és határokon is átívelő közösségépítés jegyében folytatódik. Ebben a szellemben kívánunk békés, boldog karácsonyi ünnepeket, és valódi értékekben, sikerekben gazdag új esztendőt. 


© Minden jog fenntartva!
2

2016/4.

Mikulás Ferenc: „A nehézségek tettek kreatívvá”


 

Nemzeti Dalt szavalt az ’56-os forradalom és szabadságharc idején, segédmunkásként volt ügyvédekkel tartotta a szintezőlécet, francia költők verseit tanulta önszorgalomból a katonaságnál, majd Kecskemétre kerülve maga járta ki a kulturális miniszternél, hogy megfelelő anyagi támogatást kapjon a Kecskeméti Rajzfilmstúdió. A korabeli körülményekről, a mesefogyasztási szokások változásairól és a nemzetközi együttműködések sikereiről Mikulás Ferenccel, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, aki nem régiben Prima Primissima díjat nyert. 


– Egy Kalocsa melletti faluban, Dunapatajon nőttem fel, és bátran mondhatom, hogy nagyon érdekes gyerekkorom volt. A zsidóüldözésektől kezdve az oroszok bejövetelén keresztül a kuláküldözésig mindennek szemtanúja voltam, ami az egyes korszakokra jellemző volt. Ugyanakkor megtapasztaltam és belém ivódott ennek a paraszt-polgári falunak az értékrendje, ami nem igazán volt összhangban a szocializmus eszmeiségével. Gondolok itt például a faluban működő ’48-as körre vagy a katolikus egyletre, de a Kossuth-kultusz is igen erős volt, hiszen nálunk állították az ország második Kossuth-szobrát. Sokszor tapasztaltam tehát a rendszer ellentmondásait, különösen, ami az oktatást illeti. Középiskolába Kunszentmiklósra jártam, ahol a helyi kollégium diákjaként ért ’56, és mivel már akkor is újságolvasó és rádióhallgató ember voltam – aki ráadásul egy református-protestáns családban nőtt fel –, éreztem, hogy valamit nekem is tennem kell. Éppen akkor jött be a kollégiumunkba a kunszentmiklósi forradalmi bizottság vezetője, és olyan fiatalembert keresett, aki el tudja szavalni a Nemzeti Dalt. Az igazgatónk engem ajánlott, és én örömmel elvállaltam a feladatot, szavalás után pedig a lelkes tömeg úgy dobált, hogy attól féltem, elejtenek. Egy barátommal Budapestre is felmentünk, ahol szemtanúi lehettünk a kialakult helyzetnek: a betört kirakatoknak, a szétlőtt homlokzatoknak, a kisiklott villamosoknak. Összeszedtem, amit csak tudtam a sorra megjelenő újságokból, szórólapokból, és hazahoztam Kunszentmiklósra szétosztani a többiek között. Tavasszal pedig elkezdtem szervezni a MUK-ot (Márciusban Újra Kezdjük – fontos jelszó volt az 1956-os forradalom leverését követően, és szinte egyet jelentett a végsőkig való ellenállással, az el nem múló reménnyel.) Ez viszont nagyon nem tetszett az akkori párttitkárnak, aki rábeszélte az iskolai tantestületet az azonnali menesztésemre, és nemcsak az iskolát, de még a várost is el kellett hagynom. Ez nagy törést jelentett az életemben, hiszen a református gimnáziumban komoly tudásra tehettünk szert, azokat a könyveket használhattuk, amelyeket a tanárok, nem beszélve arról, hogy atletizáltam, és elég sikeres középtávfutó voltam, valamint a kollégiumi közösségben is megtaláltam a helyem.

 

„Kunszentmiklósra jártam, ahol a helyi kollégium diákjaként ért ’56. Bejött hozzánk a kunszentmiklósi forradalmi bizottság vezetője, és olyan fiatalembert keresett, aki el tudja szavalni a Nemzeti Dalt. Az igazgatónk engem ajánlott, és én örömmel elvállaltam a feladatot, szavalás után pedig alelkes tömeg úgy dobált, hogy attól féltem, elejtenek.”

 

Mihez lehetett kezdeni ezt követően?

– Kalocsáról bejáró diákként érettségiztem végül, de az egyetemre természetesen nem vettek fel, úgyhogy segédmunkásként kezdtem dolgozni, így csavarogtam az országban mindenfelé. Szerencsére ez is elég jó iskola volt, hiszen a brigád többek között volt katonatisztekből, jegyzőkből, ügyvédekből állt, de akadt, akinek két doktorátusa is volt. Napközben tartottuk a szintezőlécet, aztán este, vacsora után tarokkoztunk, ők pedig mesélték az életüket. Katonaként szintén egy olyan alakulatnál kellett dolgoznom, ahol kiváló társaságba keveredtem – Wekerle Sándor volt pénzügyminiszter unokájától kezdve a református papok gyerekei mellett –; főként deklasszált emberekkel és leszármazottaikkal voltunk együtt és próbáltuk hasznosan eltölteni az időt. Frissen megjelent francia költők antológiáinak verseit olvastuk és azon versenyeztünk, hogy ki tud többet megtanulni belőlük. Akkor olvastam el, például, Shakespeare összes művét, és igyekeztem az egyetemi műveltség hiányát valamilyen formában pótolni. Biedermann Dénes (Wekerle unokája) itt ajánlotta nekem, hogy Kecskeméten, a filmstúdióban van egy Halász Mihály nevű nagyon tehetséges operatőr, akit leszerelés után keressek meg. Nála kezdtem ismerkedni a filmes szakmával, részt vettem a forgatásokon, kipróbáltam a vágást, a hangosítást. Amikor meghallottam, hogy a Pannónia Filmstúdió Kecskeméten akar műtermet nyitni, azonnal jelentkeztem az akkori igazgatónál, aki gyakorlatilag egy éven keresztül vizsgáztatott. Minden szombaton találkoztunk, tulajdonképpen átestem minden munkafázison. Megismerkedtem a kifestéssel, a rajzolással, a segédoperatőri munkával, és a szakma mellett Németh László volt az egyik közös témánk. Majd egy év után a Pannónia Filmstúdió igazgatója kinevezett a kecskeméti műterem vezetőjének.

 

„Lépésről lépésre kellett felépíteni mindent…”

– Ahhoz, hogy 1971-ben elindulhassunk, nagyon sok ember előkészítő munkájára volt szükség. Az élet egy nagy folyamat, és ahogyan az ember örökli a géneket a felmenőitől, az intézmények, szervezetek életében is vannak meghatározó letéteményesek. Kecskemét esetében ilyen például Kada Elek, aki polgármestersége idején – Iványi-Grünwald Béla, majd pedig Révész Imre vezetésével – létrehozta a Művésztelepet. Itt dolgozott Mátis Kálmán is, aki rajztanárként először kezdett rajzfilmet készíteni Kecskeméten. Az ő alkotásait látva gondolta a Pannónia Filmstúdió akkori igazgatója, dr. Matolcsy György – a mostani MNB-igazgató édesapja –, hogy érdemes lenne egy helyi műtermet létrehozni. Én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy megvalósítsam ezt az elképzelést. Jól emlékszem: álltam a főtéren, és azon gondolkoztam, hogy amit meg szeretnék valósítani, ahhoz egyelőre sem épület, sem pedig ember nincs. Lépésről lépésre kellett tehát felépíteni, amit megálmodtam, és a szerencsén túl ebben jelentős szerepe volt a város pozitív hozzáállásának, valamint annak, hogy nem csupán tehetséges, de olyan becsületes kollégákat is sikerült magam köré gyűjtenem, akik számára a munka minősége mindig nagyon fontos volt. Ma már bátran kijelenthetjük, hogy eleinte azt sem tudtuk, mire vállalkozunk, ugyanis sem a Pannónia által ígért technikai segítséget, sem pedig a megye által kijelölt épületet nem kaptuk meg.

 

„Emlékszem, hogy álltam a főtéren, és azon gondolkoztam, hogy amit meg szeretnék valósítani, ahhoz egyelőre sem épület, sem pedig ember nincs. Lépésről lépésre kellett tehát felépíteni, amit megálmodtam, és a szerencsén túl ebben jelentős szerepe volt a város pozitív hozzáállásának, valamint annak, hogy nem csupán tehetséges, de olyan becsületes kollégákat is sikerült magam köré gyűjtenem, akik számára a munka minősége mindig nagyon fontos volt.”




Hogyan sikerült mégis elérni a célokat?

– A Pannóniát és a megyét megkerülve az akkori kulturális minisztert, Pozsgay Imrét kellett felkeresnem, hogy segítsen a már összegyűjtött tizenhárom tehetséges fiatalnak megteremteni a megfelelő munkahelyet. Az akkori megyei tanács elnökével összefogva végül elegendő pénzt adtak ennek a mostani stúdióépületnek a megvalósításához, ahol sikerült a bérmunkákon és egyéb munkákon keresztül a technikai feltételeket is megteremteni. A rendszerváltozás idején pedig úgy döntöttünk, hogy többé már nem a Pannónia kecskeméti műterme leszünk, hanem önállósodunk. A kollégákkal együtt felvásároltuk az állami vagyon egy részét, jelenleg tehát a városi és az állami tulajdon mellett meghatározó a kollégák tulajdonhányada a Kecskemétfilm Kft.-ben.


Már ekkor megfogalmazódott az önálló filmfesztivál ötlete is?

– Úgy szoktam fogalmazni, hogy mindig rákényszerültem arra, hogy kreatív legyek. Ebben az országban jellemzően minden Budapestre koncentrálódik, márpedig nekem itt, Kecskeméten kellett rentábilissá tennem a stúdiót. Ennek eléréséhez olyan kényszerpályákat építettem a stúdió jövőjébe, mint például egy nemzetközi ösztöndíjrendszer, hiszen nagyon fontosnak tartottam, hogy kapcsolatban legyünk a nemzetközi animációs világgal, szakmai szempontból hozzámérhessük magunkat, és olyan programokat valósíthassunk meg, amelyek segítenek abban, hogy nemzetközi porondra kerülhessünk. A szocializmusban nem igazán lehetett kijutni külföldi filmfesztiválokra, ezért arra gondoltam, hogy akkor mi hívjuk ide a világ legjobb animációs filmjeit. Ennek előnye, hogy a kecskeméti kollégák sokat tanulhatnak, kialakulnak a kulturális-gazdasági kapcsolatok, valamint a városnak is olyan léptékű kulturális rendezvényt biztosítunk, amilyen korábban nem volt. Bár csak kétévente rendezzük meg a KAFF-ot (Kecskeméti Animációs Film Fesztivál), mégis azt szoktam mondani, hogy a következő fesztivál szervezését rögtön a díjátadás után el kell kezdeni, hiszen általában a díjnyertes filmek rendezői közül hívunk meg embereket a soros rendezvény zsűrijébe. Legutóbb mintegy 560 vendég fordult meg nálunk, akik a világ minden tájáról érkeztek, és viszik a hírünket tovább. Nem véletlen, hogy a tíz legjobb animációs fesztivál között tartanak számon bennünket, 2016 tavaszán pont ennek a módszertanáról tartottam egy prezentációt Kínában. A minap Portugáliából érkeztem haza, ahol szintén két olyan programot sikerült megbeszélnünk, amelyek a 2017-es KAFF-on mutatkoznak be.

 

„A szocializmusban nem igazán lehetett külföldi filmfesztiválokra kijutni, ezért gondoltam arra, hogy akkor mi hívjuk ide a világ legjobb animációs filmjeit. Ennek előnye, hogy a kecskeméti kollégák sokat tanulhatnak, kialakulnak a kulturális-gazdasági kapcsolatok, valamint a városnak is olyan léptékű kulturális rendezvényt biztosítunk, amilyen korábban nem volt.”

 

A 69. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyszekciójában különdíjat kapott egy különleges animációs film, a Vörös teknős. Ez részben a Kecskemétfilm stúdiójában készült…

– Spanyolokkal és írekkel is dolgoztunk együtt több produkcióban, ők ajánlottak bennünket a Prima Linea Stúdiónak, akikkel a közös munka másfél évig tartott, és negyvenen vettünk részt benne Nagy Lajos rendező és Vécsy Vera gyártásvezető koordinálásával. A rendező Michael Dudok de Wittel több szempontból is szerencsénk van, hiszen amellett, hogy nagyon jó ember, kitűnő rendező is. Meghívtam Kecskemétre, ahol az animáció világnapja alkalmából bemutattuk a Vörös teknőst, megnéztük első Oscar-díjas alkotását, az Apa és lánya című filmet, és egy fát is elültetett itt, a stúdió kertjében. Az Otthon moziban rendezett közönségtalálkozón pedig örömmel nyugtáztam azt a kijelentését, hogy máris szívesen dolgozna velünk egy következő egész estés rajzjátékfilmen. Azt gondolom, ennél jobb reklám nem is kell, mert ezt megismételte a budapesti közönségtalálkozón, a televíziós interjúban és más médiáknak adott nyilatkozataiban is.


Megfigyelhető-e valamilyen változás a gyerekek mesefogyasztását illetően?

– Igen is, meg nem is. Azért mondom ezt, mert a stúdió egyben látogatóközpontként is működik, és egy évben 100-130 gyerekcsoport érkezik hozzánk, akik a régi filmsorozatainkat – gondolok itt, például, a Vízipók-csodapók, a Magyar népmesék vagy a Mesék Mátyás királyról sorozatainkra – éppoly lelkesedéssel fogadják, mint például az újabb készítésű Cigánymeséket. Azt tehát leszögezhetjük, hogy a minőség időtálló dolog. Azt viszont bajnak látom, hogy a magyar televízió az utóbbi években már nem rendel magyar filmsorozatokat, hanem inkább külföldről vásárol. A gyerekek pedig nyilván csak abból tudnak választani, ami a rendelkezésükre áll, ez formálja az ízlésüket. Ezenkívül persze a filmkészítés oldaláról is beszélhetünk egyfajta stílusváltásról. A metakommunikáció a gyerekek igazi nyelve. Gondoljunk csak, például, a Leó és Fred sorozatra, ahol nincs dialógus, mégis teljesen érthető. Mi pedig nagyon izgalmasnak és fontosnak érezzük ezt a kommunikációs nyelvet és kollégáimmal együtt ezekben a karakteranimációkban (amikor mozgással tudnak személyiségeket szituációknak megfelelően ábrázolni) szeretnénk igazán kiemelkedni. A verbális kommunikáció, a beszéd és az írás ma már háttérbe szorult, az információk meghatározó nagy százaléka vizuálisan, kép formájában terjed a nézők közt. Ezért fontos tehát a gyerekeknél is elősegíteni, hogy minél többet olvassanak le egy testtartásból, egy tekintetből vagy éppen a mimikából.


Mit jelent az Ön számára, hogy Prima Primissima díj?

– Egyrészt örömöt jelent, másrészt egyfajta elismerést, hiszen érdekes módon nem a film-, hanem a népművészet és közművelődés kategóriában kaptam a jelölést és a díjat. Ez a tény azt jelzi számomra, hogy talán több az, amit mi itt, a stúdióban csinálunk, mint egyszerű filmkészítés. Elég csak arra gondolni, hogy a Magyar népmesék sorozatból készült 100 epizódot mind feltöltöttük a YouTube-ra, és mára a világ 208 országából több mint 38 millió megtekintést kapott. Szintén fontosnak tartom, hogy Ramháb Mária könyvtárigazgatóval összefogva létrehoztunk egy KönyvtárMozi-hálózatot azokon az ötezer fő alatti településeken, ahol már nincsenek működő mozik, hogy itt is tudjanak filmeket nézni az emberek. A Csemetedokik projektben pedig kidekoráltuk a Bács-Kiskun Megyei Kórház csecsemő- és gyermekosztályát is, ahol most több mint nyolcszáz négyzetméteren a Vízipók és a Magyar népmesék sorozat szereplői nyújtanak vigaszt és derítik jókedvre a gyerekeket. Folytatódik a Négyszögletű Kerek Erdő és a Cigánymesék sorozat, valamint a Hortobágyról készítünk egy tizenkét perces mesefilmet kisgyerekeknek, melyben a térség állat- és növényvilágába bújtatott történeten keresztül mutatkozik be a vidék. Rengeteg még a terv előttünk, közülük tulajdonképpen mindegyik több mint egyszerű filmkészítés, tehát abban bízom, hogy valamilyen formában a közízlés, valamint a közművelődés szolgálatában állnak.

 

 

Bajáki Zsanett


Fotó: MTI, AIP'ART

© Minden jog fenntartva!
3

2016/4.

MOHA HÁZ –Zöld út a vállalkozásoknak



Kívülről nézve egy jól menedzselt, gyönyörű terekkel rendelkező modern, fiatalos budapesti irodaházat láthatunk, ám a működési filozófia valójában újszerű. A MOHA Ház magyar magánszemélyek tulajdonában álló sikeres vállalkozás projektjeként jött létre 2011-ben azzal a céllal, hogy teret és inspirációt adjon a kezdő és feltörekvő hazai vállalkozásoknak. Mára a betelepülő cégek évi átlag 200%-os árbevétel-növekedést érnek el. A vállalkozói inkubátorház fogalmáról és a mögötte rejlő tartalmakról Csizmadia Katalin projektvezetővel beszélgettünk.

 

Mitől több ez egy átlagos irodaháznál?

– A MOHA Ház szolgáltatásai ott kezdődnek igazán, ahol a szokványos irodaházak lehetőségei már be is fejeződtek. A jelentkezők üzleti tervvel pályáznak a beköltözésre, tisztában vagyunk a céljaikkal, erősségeikkel, tehát ha szükséges, üzleti tanácsadóként, mentorként működünk. A beköltözött cégek alapítóival szoros a kapcsolatunk, ez a kulcsa annak is, hogy a jól működő üzleti szolgáltatások – elsősorban könyvelés, adótanácsadás, szellemitulajdon-védelem, tőkebevonás, finanszírozás-előkészítés – jelentősen hozzájárulnak a vállalkozások eredményességéhez. A támogató légkörben a közösségi szolgáltatások (szerverterem, tárgyaló- és konferenciatermek, posta- és adminisztratív szolgáltatások, étterem, társalgók, udvar) is jobban érvényesülnek.

 

A vállalkozói inkubátorház egy speciális irodaház, amely induló vagy kezdeti életszakaszban lévő kis- és középvállalkozásoknak nyújt dinamikus, a vállalkozó igényeihez szabott segítséget, erőforrást a megerősödéshez.”

 

Milyen szolgáltatásokat kínálnak az ügyfeleknek?

– A vállalkozó igényeinek megfelelően egyedi szolgáltatáscsomagot állítunk össze a különböző infrastrukturális (ügyfélszolgálat, étterem, kávézó, biztonsági szolgálat, azonnali műszaki támogatás, bérelhető szerverterem, bérelhető tárgyaló- és konferenciatermek, prezentációs eszközök), illetve az emelt szintű szolgáltatásokból (piacfelmérés, versenytárs- és kockázatelemzés, lehetséges üzletfejlesztési modellek, üzletimodell-alkotás, szellemitulajdon-védelmi tanácsadás, exporttanácsadás, pénzügyi tervezés, felkészítés tőkebevonásra, pénzügy, könyvvitel, bérszámfejtés, adótanácsadás, cégvezetői képzések).

 

Miért fontosak ezek?

Közismert, hogy az induló vállalkozások több mint fele már az alapítást követő 3 éven belül megszűnik, és csak elenyésző részük (1-3%) tekinthető sikeresnek. Pedig a hazai gazdaság egészséges működéséhez sok-sok sikeres munkahelyteremtő vállalkozásra lenne szükség! Itthon azonban nehéz vállalkozni: magasak az adóterhek, nehéz induló tőkéhez jutni, és a bürokratikus szabályok is sok nehézséget okoznak az alapítóknak. A vállalkozói attitűd kialakítását és a menedzsmentismeretek megszerzését ma már sok állami és magánprogram segíti, mégsem sikerült áttörést elérni az egészséges vállalkozások számának emelésében. A MOHA Ház célja, hogy a maga eszközeivel hozzájáruljon minél több vállalkozás sikeréhez.

 

Kik veszik igénybe a MOHA Ház szolgáltatásait?

Szívesen látunk mindenkit, aki már vállalkozik, vagy csak vállalkozáson töri a fejét. A kezdeti tanácsokon túl a friss vállalkozások részére kedvező árú co-working szolgáltatást nyújtunk. A co-working csomagokat jellemzően az otthonról dolgozó, illetve a vidéki vállalkozások veszik igénybe, akiknek nincs szükségük állandó irodabérletre, vagy csak alkalmilag tartózkodnak Budapesten, viszont keresnek egy helyet, ahol tárgyalásaikat lebonyolíthatják, ügyeiket intézhetik. Ha egy vállalkozásnak van irodája, akkor is érdemes hozzánk fordulnia, hogy igénybe vegye az adótanácsadó-könyvelő vagy a jogi iroda szolgáltatásait. Irodáinkhoz azoknak a vállalkozásoknak érdemes fordulniuk, akik a legjobb minőséget szeretnék kapni megfizethető áron. Mindezeken túl a MOHA Ház teret ad a vállalkozások aktuális kihívásaival kapcsolatos konferenciáknak, előadásoknak.

 

Kiknek és milyen előnyt jelent az önök startupprogramja?

– A mai fiatalok egy része már tudja, hogy csak tudatos, jól felépített jövőkép, pontosan kitűzött célok mentén lehet sikeres. Közülük kerülnek ki azok is, akik a vállalkozás profi elindítása érdekében megkeresnek bennünket, és egy átgondolt koncepció mentén vágnak az üzletbe.

 

Mely cégek indultak innen, amelyek később híressé váltak?

– A MOHA Házban 200 ember dolgozik, elsősorban informatikai vállalkozások települtek be, melyek évente átlagosan 200%-os árbevétel-növekedést érnek el. Szinte minden cég innovatív a maga nemében. Van olyan cégünk, amely 3 év alatt 3 főből jelenleg 31 munkavállalóval büszkélkedhet, sokan végeznek exportszolgáltatást, és van nyertes KickStarter kampánnyal büszkélkedő cégünk is.

 

Milyen egyéb, a vállalkozói élettel kapcsolatos programok mögé áll be a MOHA Ház?

– Egy vállalkozás sikere mögött mindig egy vagy több sikeres vállalkozói személyiség áll. Hogy sikeres vállalkozó legyen valakiből, rengeteg tanulás és tapasztalatszerzés árán érhető el. Iskolarendszerünk régi hagyományok mentén oktat és fejleszt. Olyan tradíciók, igények alapján, amelyeket akkor fogalmaztak meg, amikor még nem is voltak az országban valódi vállalkozások. Pedig égető szükség lenne arra, hogy a fiatalok már az iskolában megismerkedjenek az innovatív vállalkozói szemlélettel és ismeretekkel. A kutatások szerint ennek a középiskolai évek alatt kellene teret adni. Reméljük, hogy legalább választható tárgyként az innovatív vállalkozás is tanulható lesz hamarosan az iskolákban. Azért vállaltuk el a Kecskemétről induló „5letből Jövő!” elnevezésű vállalkozói csapatverseny feladatainak kidolgozását, mert az egyedülálló módon ezt a korosztályt célozza meg.


„Iskolarendszerünk régi hagyományok mentén oktat és fejleszt. Olyan tradíciók, igények alapján, amelyeket akkor fogalmaztak meg, amikor még nem is voltak az országban valódi vállalkozások. Pedig égető szükség lenne arra, hogy a fiatalok már az iskolában megismerkedjenek az innovatív vállalkozói szemlélettel és ismeretekkel.”


Bajáki Zsanett



© Minden jog fenntartva!
4

2016/4.

Családi fészekből repült ki a formatervezett készlet

 

 

Tárgytervező szakon keresett diplomamunkájához témát Török Judit, amikor egy papír-írószer üzletben nézelődve meglátta az első osztályba készülő gyerekek tanszercsomagját. Megdöbbentette, hogy a logikai készlet, a pálcikák, a kartonkockában a piros-kék korongok még mindig ugyanazok, mint az ő gyermekkorában. Érezte, hogy megtalálta a megfelelő kihívást, aminek úgy tűnik, maximálisan megfelelt: Kecskemét egyik legnagyobb általános iskolájában a teljes első évfolyam az ő taneszközeit használja.

 

A kecskeméti Kodály Iskolában kezdte iskolás éveit Török Judit, a 27 éves, kétgyermekes dizájner. Iskola mellett a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolában is órákat vett és érezte, hogy ebbe az irányba húzza a szíve. Érettségi után a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kötött ki, ahol az alapképzés ideje alatt a szakosodás kérdése is eldőlt.


– A megvalósítás esélye nélküli, futurisztikus tervekhez és a túl nagy léptékű, nagy méretű dolgokhoz nem volt huzalmam. A kézbe fogható használati tárgyak érdekeltek, nem volt kérdés, hogy tárgytervező lesz belőlem – meséli a KUVIK játékos tanulódoboz alkotója, aki úgy látszik, könnyen megtalálta az útját, hiszen a használati tárgyakon belül is hamar kikötött a játékoknál. – Utolsó évben kifejezetten játékot kellett terveznünk. Beleszerettem a gyerekek világába, úgy éreztem, megértem őket és az igényeiket.

 

Török Judit elmondta, az egyetemen nemcsak a vegytiszta tervezést várták el tőle, hanem annak a kapcsolati hálónak a kialakítását is, amelynek segítségével a tervekből valóság lesz. Így az első játékterveinek megalkotásához az évfolyamon tanuló textilművészektől kért segítséget. A játékok és a gyerekek bűvölete még tartott, amikor döntenie kellett arról, mi lesz a diplomamunkája. A döntés hirtelen és világosan jött egy papírboltban nézelődve.

 

Múlt századi lelet az írószeren 

– Szeretem az írószerek világát, kikapcsolódásképpen is benézek néha papírboltokba, milyen füzetek, minták, színek vannak éppen a polcokon. 2014 elején is így történt, amikor megakadt a szemem egy első osztályosoknak készített csomagon. Azt hiszem, mindannyian ismerjük a kék karton dobókockát a piros-kék korongokkal, a műanyag logikai készletet, a mutatós órát vagy a pálcákat. Nagy volt a kontraszt az új, modern dizájnú írószerek és a több évtizedes taneszközcsomag között. Már ott eldöntöttem, hogy ezt fogom újratervezni.


Judit ötlete a tanszéken is tetszést aratott, ezért belevágott a megvalósításába. Elmondása szerint először nem is tudatosult benne, mekkora lehetőséget és felelősséget tart a kezében, hiszen több tízezer kisiskolás számára cserélheti le a múlt század közepéről az oktatási rendszerben ragadt elsős tanszercsomagot.


A magasra tett lécre jellemző, hogy a jelenleg ismert logikai készlet az 1916-ban született, nemzetközi hírű Dienes Zoltán matematikadidaktikus munkája. A készlet szakmai megalapozottsága mellett ez a tény azt is megmutatja, hogy az ötvenes évek óta a világ ugyan elképesztően nagyot változott, de a magyar oktatási segédanyagok ezt nem követték. Török Judit a feladat súlyához mérten vette komolyan a munkát, és nem a könnyebbik utat választotta. Oktatási szakértők felkérése helyett maga tanult meg minden szükségeset. Számtalan iskolai órát végignézett a tagozatos „elit” iskoláktól kezdve az autizmussal élő gyerekek foglalkozásáig, a waldorfos és montessoris reformpedagógiától a főiskolai gyakorlókig. Szakkönyvek garmadáján rágta át magát és számos gyakorló pedagógussal készített interjút, mire eljutott arra a pontra, hogy egyáltalán nekilásson a tervezésnek. Diplomamunkája így jóval több lett, mint csupán esztétikus játék.

 

A puding próbája

Hiába azonban a lelkiismeretes felkészülés, Török Judit elsősorban mégis formatervezőnek érezte magát, nem oktatási szakértőnek. Nekilátott tehát, hogy megkeresse az Emberi Erőforrások Minisztériumának illetékes osztályát, ahol a taneszközök akkreditációjáról döntenek. Azzal szembesült, hogy a sokszor átalakuló minisztériumi rendszerben valamikor pár éve eltűnt ez a csoport, jelenleg nincs, aki az új taneszközök akkreditációjáról hivatalosan dönthetne. A puding próbája így az evés lett.


– Diplomamunkaként két dobozt készítettem, de addigra a kutatásaimnak köszönhetően a szakma részéről is komoly érdeklődés kísérte ezt a fejlesztést. Közgazdász férjemmel közösen eldöntöttük, hogy komolyan foglalkozunk a csomag kereskedelmi forgalomba hozatalával. Hosszas vívódás után ekkor találtuk ki a Kuvik nevet – emlékszik Judit, akinek időközben megszületett második gyermeke, a névválasztás procedúrája nem volt idegen számára.


– Végül azért a Kuvikra esett a választásunk, mert az okos kis bagoly aranyos és jó üzenet a gyerekeknek, ezenkívül grafikailag jól kezelhető, szép betűkből álló két szótagú szó, mely se nem rövid, se nem hosszú, és nem utolsósorban nincs benne ékezet. Ezzel már az esetleges nemzetközi érdeklődésre, weboldalnévre is gondoltunk.


A házaspár a „harmadik gyerekükből”, a Kuvikból száz dobozzal legyártatott, amelyet az érdeklődő iskoláknak, pedagógusoknak és családoknak osztott szét egy részletes kérdőív kíséretében. A még nagyobb volument már ezek ismeretében, kis korrekciókat végrehajtva rendelték meg.

 

 A startup a szomszédoktól indult

Egy frissen végzett főiskolás mégis hogyan tud helytállni a vállalkozások – főleg a laikusok számára – zavaros világában? Hogy és hol tud olyan kapcsolati hálót megmozgatni, amelyik már nem az évfolyam textilművészeire alapoz?


– Először a Kuvik minden részét Magyarországon akartam csináltatni – meséli a formatervező. – Gyorsan beláttam azonban, hogy az itthoni árak miatt ez nem fog menni. A készlet fa alkatrészeit hosszas levelezés és egyeztetések után egy kínai játékgyárból rendeltem. A nyomdai munkát a kecskeméti Print 2000 végezte. Azért volt fontos, hogy a nyomda helyben legyen, mert az ívek indítását személyesen akartam ellenőrizni, hogy pontosan olyan-e, amilyennek én képzeltem. Amikor a doboznak és tartalmának minden apró részlete elkészült, majd Kínából is megérkezett a szállítmány, otthon a családtagokkal és a szomszédokkal nekiültünk, hogy összeállítsuk a dobozokat. Hetekig tartott a munka, jókat beszélgettünk közben.

 

A Kuvik egyre több fészket rak

A matematikai és olvasási készségeket fejlesztő dobozt sok pedagógus szereti, és ez a szimpátia egyre több helyen jut el intézményes szintre. A kecskeméti Lánchíd általános iskola három párhuzamos osztályában már harmadik éve ezt a készletet használják az elsősök tanításakor, de alkalmazták már a Petőfi és a Vásárhelyi iskolában is. Budapesten szintén egyre több iskola rakja le a garast Judit munkája mellett.


– A siker titka a részletekben rejlik – állítja az alkotó. – Ilyen például a rendhagyó pöttyözésű dobókocka, ami a diszkalkuliásoknak segíti a számok megértését. Vagy a neutrálisabb, nem teljesen tiszta színek, amelyekkel az autista gyermekek szívesebben dolgoznak, hiszen nem zaklatja fel őket a harsányságuk. A minőség az, amiből nem engedek.


Judit odafigyelt arra is, hogy a játék színvilága ne legyen sem kimondottan fiús, sem lányos. Kulcsfontosságú, hogy a Kuvik egy az egyben használható a régi tankönyvekkel, és alkalmas a bennük található feladatok megoldására.

 

Lassú víz partot mos

A Kuvik üzleti teljesítményéről Török Judit elmondta: úgy vélték, öt év kell a terméknek ahhoz, hogy országos ismertségre tegyen szert, és a pedagógusok valódi alternatívaként kezeljék minden általános iskolában. A statisztikák szerint az eddig eladott mintegy 400 darabbal még nem fordult ugyan termőre a vállalkozás, de a nullszaldóshoz biztató sebességgel közelít. Judit bejutott vele a Design Terminál mentorprogramjába, melynek célja, hogy elősegítse a leginnovatívabb magyar vállalkozások nemzetközi piacra lépését, és új magyar sikertörténetek születésénél bábáskodjon. A kis bagoly röppályájának, úgy tűnik, szép íve lesz, és mivel sok még a terv, messze még a csúcs is.


Gál Zita

Fotó: Banczik Róbert



© Minden jog fenntartva!
5

2016/4.

CAVITY EYE – A folyamatos fejlesztés szellemében


 

„Mindenkinek van naponta akár tíz olyan ötlete, amellyel milliárdossá válhat. A fő kérdés inkább az, hogy megtalálja-e ennek a módját, és van-e elég bátorsága, kitartása ahhoz, hogy elérje céljait” – ismerteti a startupok buktatóit Szűcs András, a Cavity Eye Hungary Kft. ügyvezetője, aki speciális kecskeméti vállalkozásával a fröccsöntő ipar számára gyárt hasznos szenzorokat és ellenőrző rendszert.

 

Hogyan érlelődött meg a saját cég ötlete?

– Diploma után a Kecskeméti Főiskolán dolgoztunk együtt jó néhányan, akik most itt vagyunk a cégben. Én 2004-ben kezdtem ott dolgozni, kutatási területem a műanyag-feldolgozás során kialakuló termékszerkezet, valamint a feldolgozáskor zajló fizikai folyamatok vizsgálata volt. 2011-ben dr. Belina Károly tanár úr vezetésével a doktorimat is ebből a témából írtam, és a fejlesztéssel olyan eszközöket, algoritmusokat dolgoztunk ki, amelyeken már akkor látszott, hogy ipari körülmények között is felhasználhatók. 2014 elején történt meg – divatos szóval élve – a „spin-off”, tehát kiváltunk a főiskola berkeiből, és mint önálló cég működtünk tovább. Az iskolának mindenképp meghatározó szerepe volt, afféle inkubátorházként nyújtott támogató környezetet, ahol a tudományos kutatásainkból fejlesztést, abból pedig készterméket tudtunk alkotni.

 

Mi lett ennek a fejlesztésnek az eredménye?

– Alapvetően a fröccsöntő ipar számára gyártunk hasznos szenzorokat és ellenőrző rendszert. Sokan a fröccsöntésre úgy gondolnak, mint egyszerű gyártástechnológiai eljárásra, pedig ez rendkívül komplex munka, melyhez elképesztően drága szerszámokat, bonyolult gépeket és kombinált anyagrendszereket használnak manapság, hogy az eljárás végén óriási darabszámban állítsanak elő készterméket. Vannak olyan partnereink, akik naponta milliós tételben készítenek alkatrészeket, melyeket gyakran kézzel ellenőriztek, mielőtt a mi rendszerünket kezdték használni. Ekkora darabszámnál azonban fennáll a hiba lehetősége, hiszen az ember nem tévedhetetlen, ráadásul hatalmas apparátust kell fenntartani a kontrollhoz, ami elég nagy költségekkel jár. Tehát ennek az optimalizálására jelentkezett igény a minőség-ellenőrzési oldalon. A mi munkánk a fröccsöntés elemzése, vizsgálata és vezérlése. A rendszerünk képes biztosítani, hogy amikorra a folyamat végén leképezik a darabot, akkorra a fejlesztés már megmondja, hogy az adott egység jó vagy nem jó, kell-e módosítani a gépi paramétereken. Emellett a folyamatok egy részét képes online is vezérelni, illetve beavatkozni a gép működésébe, és ennek köszönhetően egy szabályozott, kontrollált és felügyelt gyártást eredményez.

 

Hogyan épül fel a Cavity Eye?

– Most már majdnem harmincan vagyunk a cégnél, és az itt dolgozók mintegy kilencven százaléka diplomás. Kifejezetten büszkék vagyunk arra is, hogy minden, amit előállítunk, azt itt, helyben gyártjuk. Azokon a területeken pedig, ahol nagyobb gépparkberuházásra lenne szükség, szintén azok a cégek a kizárólagos beszállítóink, amelyeket volt főiskolai hallgatók alapítottak. Ahhoz képest, hogy kis magyar vállalkozás vagyunk, nagy teljesítménynek számít, hogy nyolc fő dolgozik a fejlesztési részlegen és a termelési osztályon is. Salescsapatunk viszont nincs, mivel projektekben gondolkozunk, és vásárokon, konferenciákon, valamint személyes kapcsolatokon keresztül próbáljuk megtalálni azokat a partnercégeket, ahol egy-egy közös projekt révén beszállítókká válhatunk. Mi egy olyan fejlesztő cég vagyunk, amelyet divatosan ma startupnak neveznek, de ha szűk környezetben vesszük, akkor ez inkább egy webre dolgozó fiatal társaságot takar, akik találnak maguk mögé egy befektetőt, és robbanásszerű növekedésbe kezdenek. Mi viszont – noha egyre erősebb az elektronikai vonalunk is – alapvetően gépészettel foglalkozunk, és nincs mögöttünk befektető, emiatt inkább speciális startupnak mondanám magunkat.

 

A gyors fejlesztésbe invesztálunk…

– Egy-egy szabadalom megadása és fenntartása nagyjából 20 millió forintba kerül, átfutási ideje pedig évekig is eltarthat, holott sokszor maga a termékek élettartama sem mérhető években. Ezért mi úgy láttuk, hogy érdemesebb a gyors fejlesztésre koncentrálnunk azokat az erőforrásokat, amelyeket a szabadalomba fektetnénk, hiszen ezzel hatékonyabb cégnövekedést és intenzívebb termékfejlődést érhetünk el. Másrészt persze egyfajta biztonsági funkciót is ellát a levédetés, mi viszont ezt beépítettük a rendszerbe. Semmilyen külső terméket nem lehet hozzá csatolni, és másolni is igen nehéz lenne, ugyanis ezek a boardok már olyan komplexek, hogy egyszerűbb újat készíteni. Például egy Apple telefont is alkatrészeire lehet szedni, de az a szoftver, ami a hardveren fut, olyan komplex és titkosított formában van rátöltve, hogy azt ellopni lehetetlen. Mi is erre a védelemre törekedtünk.

 

Mi jelenthet versenyelőnyt a többiekkel szemben?

– Olyan tipikusan magyar trükköket sikerül bevonnunk a termékfejlesztésbe, amelyeket külföldön egyelőre nem látok. Az is szempont továbbá, hogy a multik sokkal nehezebben reagálnak a piaci kihívásokra, változásokra, mivel a kihozott termékeiket 5-10 évig piacon kell tartaniuk, hogy megtérüljenek a költségeik. Nekünk könnyebb a helyzetünk: három év alatt ez a fejlesztésünk harmadik generációja, és sikerült azt is biztosítanunk, hogy ezek a termékek „visszafelé” is kompatibilisek legyenek egymással. Most jutottunk el a rendszer véglegesítéséig, és elmondhatjuk, hogy jelenlegi működési funkciói hosszú időre meghaladják valamennyi konkurens cég tudását és kínálatát. Méretét tekintve termékünk századakkora, tudásában pedig kétszázszorosa a konkurenciáénak. Egyre több cégnél válunk globális beszállítókká, ami azt jelenti, hogy jelenleg az eladásunk Indiától Illinoisig terjed, tehát elég nagy a lefedettség. Nemrég tértünk vissza a düsseldorfi K 2016 vásárról, ami a világ legnagyobb tematikus találkozója, és annyian érdeklődtek irántunk, hogy még mindig a hatása alatt vagyunk. Nagyjából háromszáz látogatónk volt, közülük száz komoly érdeklődő, akik már e-mailben is árajánlatot kértek tőlünk.


„Most jutottunk el a rendszer véglegesítéséig, és elmondhatjuk, hogy jelenlegi működési funkciói hosszú időre meghaladják valamennyi konkurens cég tudását és kínálatát. Méretét tekintve termékünk századakkora, tudásában pedig kétszázszorosa a konkurenciáénak.”

 

Melyek a főbb fejlődési irányok a jövőre nézve?

– A kulcsembereink megvannak mind gépészeti, mind elektronikai, mind pedig informatikai részen. Ráadásul most voltam egy fröccsöntő-szimulációs konferencián, ahol szintén bemutattuk ezt a rendszert, és a szakmabeli mérnökök sorra jöttek gratulálni, hogy végre egy magyar cég, mely magyar emberekkel magyar erőből létrehozott egy olyan terméket, amely a világpiacon is vezető lehet a következő öt évben. Eddig a technikai fejlesztésre helyeztük a hangsúlyt; túlélni, amíg egy olyan terméket tudunk létrehozni, amely piacvezető lehet. Ez most már megtörtént. Innentől már ujjgyakorlat a gyártási kapacitása, viszont kihívás egy jó üzleti modellt kiépíteni. A következő nagy lépés tehát az, hogy bevonjuk a partnereket és a kereskedőket, kiépítsük a franchise-rendszert, meghatározzuk a növekedés ütemét, valamint megtaláljuk a stratégiai helyeket.

 

Milyen tanácsot adnátok a most induló cégeknek?

– Startupok kapcsán mindig érdekes kérdés, hogy az adott cég milyen életpályát fut be. Tapasztalataim szerint ezek a kezdeményezések kilencven százalékban elhalnak, tehát az első feladat, hogy ezt elkerüljék. Ha már a fennmaradó tíz százalékban vagyunk, akkor pedig azt a terméket kell előtérbe helyezni, amelyikkel a piacra szeretnénk kerülni. Vagyis az ötlet az első. Azt hinnénk, hogy ez a legkönnyebb feladat, hiszen mindenkinek van naponta akár tíz olyan ötlete is, amellyel milliárdossá válhat. A fő kérdés inkább az, hogy megtalálja-e ennek a módját, és van-e elég bátorsága, kitartása, hogy elérje a céljait. Ha tőkebefektetőt vagy bármilyen pénzügyi támogatót vonunk be, akkor a pénz dominál, ez határozza meg a fejlődés ütemét és irányát. Ha nincs befektető, akkor jóval nehezebb a dolgunk, viszont ekkor szakmai alapokon tudunk működni. Ahogyan a saját bőrünkön is tapasztaljuk: nap mint nap meg kell küzdenünk, hogy még olcsóbban, még hatékonyabban gyártsunk még jobb terméket. Fent kell tartanunk egy fejlesztői csapatot, mely ugyan csak három év múlva hoz pénzt, akkor viszont remélhetőleg a tízszeresét annak, mint amit nélkülük tudnánk elérni.

 

„Az ötlet az első. Azt hinnénk, hogy ez a legkönnyebb feladat, hiszen mindenkinek van naponta akár tíz olyan ötlete is, amellyel milliárdossá válhat. A fő kérdés inkább az, hogy megtalálja-e ennek a módját, és van-e elég bátorsága, kitartása, hogy elérje a céljait.”

 

 

Bajáki Zsanett

Fotó: Banczik Róbert



 

© Minden jog fenntartva!
6

2016/4.

Extravagáns acélköltészet


Bocskor Bíborka és Péterfy Bori gyakran hordja őket, de éppígy jól mutatnának Madonnán, a Trónok harca szereplőin és minden erős női karakteren. Vagányak, kifinomultak, összetéveszthetetlenül egyediek. Akár extrémek, akár minimalisták, figyelmet követelnek maguknak, és kiemelik viselőjük személyiségét. Itthon és Ausztriában nagyon keresettek, szerepeltek a Vogue-ban, a Közel-Keleten, de Amerikában is érdeklődnek irántuk. Nem véletlenül: ezek az izgalmas struktúrájú, roppant látványos ékszerek és kiegészítők acélból készülnek innovatív technológiával, kézműves jelleggel. Fiatal tervezőjük három éve hozta létre a DELACIER márkát, amely a minőség mellett értékteremtő filozófiájával és a divatvilág elvárásaival szembemenő bátorságával is elismerést vívott ki magának. Domokos Dórával a futurista fémben és az anyagtársításban rejlő lehetőségekről, a céltudatosságról és érzékenységről, a XXI. századi egyéniségről beszélgettünk.  


Az egyik leghíresebb francia divatiskola, a Mod’Art International magyarországi tagintézményében szereztél diplomát. Miben volt más a szemlélet és a képzés?

- Nagyon örülök, hogy annak idején a Mod’Art divattervezői szakát választottam. Alapos ismereteket kaptam a textilipari technológiákból, és tervezőként is sokat adott az iskola. A képzés rendkívül gyakorlatias volt remek tanárokkal, és a koncepciótól az eladásig mindenre kiterjedt. A márkaépítés sok szegmensébe láttunk bele, és a határidők olyan szorosak voltak, hogy a teljesítésükhöz szinte vért kellett izzadni. Ez a rendszerszemlélet, az összetett folyamatok menedzselése és az időbeosztás követelménye máig kihat a munkámra és az életemre. A divattervezésen kívül tanultunk textil-, arculat- és csomagolástervezést, marketinget; a megrajzolt ruhákat modellezés után kellett elkészítenünk, és a megvarrt termékeknek piacképes megjelenést kellett adnunk. A vizsgákon és a diplomakollekció bemutatásánál a párizsi anyaintézmény oktatási igazgatói értékelték a munkánk minőségét, ami komoly szakmai útmutatót jelentett.

 

Hogyan találtál az acélra, amely nem a legszokványosabb választás a divattervezésben?

Ilyen volumenben valóban kevés dizájner foglalkozik acélmegmunkálással, hiszen a márkám palettáján rengeteg termék készül ebből az anyagból az apró tárgyaktól a látványdarabokig. Először a diplomakollekcióm készítésekor kezdtem kísérletezni azzal, hogyan tudom a fémet kézműves technikával úgy kombinálni a textillel, hogy kiegészítőként funkcionáljon, belesimuljon az öltözék esztétikumába, és a két anyag összeforrjon. A szüleimnek évtizedek óta fémipari vállalkozásuk van, és a családi műhelyben rengeteg hatás ért. Ezeket a gyerekkori impulzusokat beépítettem a márkába, és így született meg az acél- és a cérnaképtechnika fúziója.

 

„A szüleimnek évtizedek óta fémipari vállalkozásuk van, és a családi műhelyben rengeteg hatás ért. Ezeket a gyerekkori impulzusokat beépítettem a márkába, és így született meg az acél- és a cérnaképtechnika fúziója.”

  

Ékszereidre jellemző a struktúrák és a textúrák mozgalmas játéka, az extravagancia és az elegancia ötvözete. Hogyan kap kézműves formát a kemény, technológiaigényes ipari anyag?

Az izgalmas társítások szeretete a ruhatervezői múltamból fakad, már akkor sokat játszottam a struktúrákkal és a textúrákkal. Azonban a diplomakollekcióm megszületése után tudatosult bennem, hogy nem textillel szeretnék foglalkozni, mert rengeteg lehetőséget láttam a fém megmunkálásában és a kikísérletezett egyedi technológiában. A cérnakép tradicionális, nagy precizitást igénylő technika, az acél pedig az innovatív, futurista, vagány vonalat képviseli. A kettő találkozásából mindig izgalmas kontraszt születik. Meglepő, hogy Ausztriában az 50 év fölötti hölgyek milyen élénken érdeklődnek az ékszereim iránt, ők ugyanis még az iskolában tanulták a cérnaképkészítést, és szerethető emlékeket őriznek róla. A szögekre hurkolt fonallal dolgozó cérnaképtechnika főleg dekorációs célokat szolgál. Tervezéskor döntöm el, hogyan alakul majd a forma, a fémfuratok, és a legvégén applikálom az acélra a cérnaképet. Sok porfestett acél ékszert készítek, amelyeket 200 fokos kemencében égetek be. A festékek között van csipkézett felületű, mindenféle struktúrájú, és a koncepció dönti el, melyiket használom. Emellett bőrrel is dolgozom, finom részletek, rojtok, pántok díszítik a darabjaimat. A márkám kínálatában az ékszereken túl a táskák, övek, hámok lefedik a kiegészítők széles skáláját. Gyakran dolgozom együtt divattervezőkkel, nagyon élvezem a közös munkát és annak kitalálását, hogyan erősítik legjobban egymást a ruhák és a termékeim.

 

„A cérnakép tradicionális, nagy precizitást igénylő technika, az acél pedig az innovatív, futurista, vagány vonalat képviseli. A kettő találkozásából mindig izgalmas kontraszt születik.”

 

Hogyan zajlik az alkotás folyamata?

Először skiccelgetek, játszom a formákkal, próbálgatom, hogyan fog működni a termék. A kísérletezés alakítja az ékszerek hangulatát, színvilágát és a folyamatot. Az inspiráció mindig változik, és ahogyan a személyiségem fejlődik, úgy finomodnak a darabok is. Az esztétikum mellett minden kreációmnak maximálisan funkcionálisnak kell lennie, ezért az acélban finom kézi csiszolások és süllyesztések vannak, hogy viselője ne érezze nehéznek, szúrósnak, élesnek vagy bármilyen más módon kellemetlennek. Az esetleges fémallergia kiküszöbölésére olyan porfesték bevonatot égetek az acélra, amely nem kopik le, és kérésre további védőréteggel is ellátom. A készítés úgy zajlik, hogy a műhelyben CNC-lézerrel kivágják az acélt, de az összes többi munkálatot – a hengerelést, a hegesztést, a felületkezelést, a csiszolást – már én végzem. Az üzemben nagyjából 30 férfi dolgozik, akik eleinte furcsán néztek rám, de aztán hamar megszokták, hogy nőként ilyen férfias munkákat is elvégzek.


Szcenikus, drámai és minimalista, letisztult darabok egyaránt kikerülnek a kezed alól. Kollekcióid egyedi tematikára épülnek: az egyiket egy világhírű absztrakt expresszionista művész ihlette.  

- Az Asperity kollekciót tavaly mutattam be, amelynek darabjain a hegesztett ipari felületeket állítottam szembe a letisztult, szálcsiszolt acéllal. A párhuzam onnan ered, hogy a hegesztett felület annyi érdekességet rejt magában, mint a csurgatós, csepegtetős, fröcskölős festési technika, amelyet Jackson Pollock alkalmazott. Gesztusfestészetével intenzív, pillanatnyi érzéseket jelenített meg alkotásain, vagyis a képei megismételhetetlenek. Ugyanígy reprodukálhatatlanok a hegesztéssel létrejövő struktúrák, nincs köztük két egyforma darab. Térbeliséget kiemelő élhajlítások vannak bennük, spontán alakzatokat hoznak létre, amorf vagy éppen tektonikus formákat öltenek, és részletgazdagságuk kinagyítva mutatkozik meg igazán. Óriási élmény volt az elkészítésük. Fusion kollekciómban más technikát használtam: egy hőre zsugorodó összetevőt tartalmazó festéktől nyerték el lakkos-bronzos felületüket az acél ékszerek. Általában visszafogott színekkel dolgozom, viszont néhány éve egy ruhatervező kollégámmal együtt a fesztiválszezonra egy erőteljes színű, UV-fényben vibráló kollekciót készítettem, mely a fiatal közönséget célozta meg.


A szeptember végén bemutatott új kollekciódnak különleges a háttere. Hogyan született meg a Bionic, amely fontos társadalmi kérdésre reflektál?

- A Bionic kollekció ihletőjét és modelljét, Lukoviczki Rékát óvodáskora óta ismerem. Az élet úgy hozta, hogy hosszú időre eltávolodtunk egymástól, de tavaly olvastam egy vele készült interjút arról, miként dolgozta fel, hogy fiatalon autóbalesetben elveszítette az egyik lábát, és művégtaggal él. A Réka szavaiból áradó bölcsesség, energia és életigenlés és az, hogy ennyi embert képes motiválni, engem is megmozgatott. Tudtam, hogy ilyen értékrendet és értékteremtő személyiséget szeretnék képviselni a márkámmal. Fontosnak érzem, hogy szembemenjek az eléggé felszínes és sznob divatvilág külsőségeivel, merev elvárásaival. Réka fantasztikus ember rendkívüli kisugárzással – mindenkinek ajánlom, hogy egyszer beszélgessen vele. RobotGirl néven blogot ír, rengeteg előadást tart, elképesztően sok mindent csinál. Nemcsak ihletője lett a kollekciómnak, hanem elfogadta a felkérésemet, hogy a modellje is legyen. A Bionic darabjaiban úgy találkozik az acél a bőrrel, mint egy idegen, érzéketlen anyag az érző emberi testtel, és a hideg fém összekapcsolódik, szerves egységet alkot a puha bőrökkel.

 

„Tudtam, hogy ilyen értékrendet és értékteremtő személyiséget szeretnék képviselni a márkámmal. Fontosnak érzem, hogy szembemenjek az eléggé felszínes és sznob divatvilág külsőségeivel, merev elvárásaival.”

 

Hol tart, és hová tart a fiatal DELACIER márka?

- Nem készítek évi két kollekciót, hanem hosszabb távra, időtálló termékekben gondolkozom, mert a fogyasztói mentalitás helyett a tudatos vásárlást szeretném erősíteni. Természetesen fontos, hogy munkáim az értékállóságukon túl naprakészek és divatosak legyenek. A 25-30 darabból álló kollekciók bemutatását hosszú folyamat előzi meg. A tervezés mellett foglalkozom a marketinggel, miközben kommunikálnom kell az üzletekkel, a partnerekkel és a vevőkkel is. Tudatosan és fokozatosan építem a DELACIER-t, amely az alapítása óta eltelt három évben hazai és nemzetközi sikereket ért el. Középdöntőbe jutottam a Vogue tehetségkutató versenyén, a munkáimról beszámolt a brit Vogue, sőt kuvaiti és dubaji életmódmagazinok is. Düsseldorfban Hajas László modelljein mutatták be az ékszereimet, a művészek közül Bocskor Bíborka, Gryllus Dorka, Péterfy Bori, Petrik Andrea és mások viselik őket. A DELACIER a XXI. századi nőt testesíti meg: a határozott, céltudatos, ugyanakkor belül érzékeny karaktert, amit az acél és a cérnakép együttesen fejez ki. A kollekcióim különböző jellegűek és eltérő mértékben extravagánsak, például a Fusion és a Simplicity darabjai hétköznap is hordhatók. Itthon leginkább a már kiforrott stílusú 30-as korosztály vásárolja a darabjaimat, de van több 60 fölötti törzsvevőm is, akik sokat adnak az egyéniségüket hangsúlyozó kiegészítőkre. Az osztrák vásárlók jómódúak és bevállalósak: a 60-as, 70-es korosztály ugyanolyan magabiztossággal viseli az egyedi kis szériás termékeimet, mint a fiatalabb generációk.

 

„A DELACIER a XXI. századi nőt testesíti meg: a határozott, céltudatos, ugyanakkor belül érzékeny karaktert, amit az acél és a cérnakép együttesen fejez ki.”

 

 

Merrefelé terjeszkedsz?

- Nemrég indult el a webshop, ahol minden termékem megrendelhető, emellett a Monofashion és a Mono art & design üzletekben is megvásárolhatók a darabok. Vannak bevált slágertermékek, amelyeket készleten tartok, és sok egyedi látványékszert készítek a törzsvevőimnek. Voltam Szlovéniában és Hollandiában, rendszeresen járok Bécsbe, ami egyúttal piackutatásnak is kiváló. Nemrég egy innsbrucki dizájnüzletből érkezett megkeresés, és Bécsben is találtunk egy rokonszenves boltot. Hosszú távon szeretnék a német, az angol és az amerikai piacra kerülni. Az USA-ból már sokan érdeklődtek, tavaly az Asperity kollekció kapcsán hívtak a New York-i és a bostoni Fashion Weekre, és a Bionic sajtóanyaga várhatóan ugyancsak nagy visszhangot kelt. Most következik az európai piacok feltérképezése, de a jövőben akár a távol-keleti megjelenést is el tudom képzelni.

 

Kiknek terveznél szívesen?

- Külföldi filmprodukciók már vittek tőlem forgatásra ékszereket, és szívesen terveznék különböző stílusú mozikhoz extrém darabokat. Örömmel látnám őket több énekesnőn is, például Madonnán vagy Victoria Modestán, akikhez szerintem nagyon jól passzolnának. Ha valaki meghallja a szót, hogy ékszer, többnyire apró, nemesfémből készült tárgyakra gondol. Az én ékszereim mások: nagyok, feltűnőek, mégis funkcionálisak és hordhatók. Kortárs darabok, ugyanakkor van bennük archaikus jelleg, és kidomborítják a viselőjük karakterét. Mindenkihez szólnak, akiket megérint a DELACIER filozófiája, hangulata és formavilága. A márka a szívem csücske, és nagyon szeretném, ha minél sikeresebb lenne.

 

Rénes Judit

 


© Minden jog fenntartva!
7

2016/4.

KECSKEMÉTFILM – Aki nem hiszi, járjon utána

 

 

Hatalmas vihar közelít. Már messziről látni, ahogy őrjöngve és pusztítón rohan a part felé. Úgy harap ki tajtékos állkapcsával a szárazföldre, mint egy feldühödött krokodil, hogy apokaliptikus munkáját elvégezve nyugodtabban húzódjon vissza az örvénylő habok közé. A vihar rettenetét Nagy Lajos egyetlen klikkel megállítja, majd mosolyogva néz kolléganőjére. Horváth Mari büszkén közli: egyik munkatársuk két hónapos rajzmunkáját láttuk éppen. Ennél a stúdiónál minden mesés, még a negyedik leggazdagabb magyar, Gattyán György felbukkanása is.

 

A vörös teknős című egész estét betöltő 2 dimenziós animációs film egy része – például a fenti vihar – Kecskeméten készült. Oscar-díjas rendezője, Michaël Dudok de Wit szuperlatívuszokban tud csak az itteni csapatról beszélni, akár ma új közös munkába kezdene velük. Az elégedettség kölcsönös. A szakmai berkekben köztudottan világszínvonalú kecskeméti stúdió referenciái magukért beszélnek. Azaz helyettük két alkotójuk: Horváth Mari és Nagy Lajos, akik a Magyar Népmesék száz epizódjának oroszlánrészét jegyzik, Jankovics Marcell mellett a legtöbbet. A műhely sikerének titka nem bonyolult, a kiváló és igényes animációs munkában hisznek. És ez már így volt a hetvenes években is. Horváth Mari akkor került a Rajzfilm Műterembe.

 

Mesés történet

– Az első műhelyünk a Malom központ mögött, a jelenlegi Orvos- és Gyógyszerészet-történeti Múzeum épületében volt, ott körülbelül húszan dolgoztunk. Utána a mostani nagy postaépület helyén álló házba költöztünk, majd a hunyadivárosi székhelyünk egy részét megkaptuk a várostól, ami mellé azóta felépült a stúdió új szárnya, és itt ragadtunk – mondja az azóta Balázs Béla-díjas Horváth Mari felidézve a rajzfilmstúdió kezdeti éveit.

Kiemeli, hogy már ekkor kialakult az a szokatlanul családias légkör, ami azóta is jellemzi a kollektívát. A munkatársak összetartanak, nem pénzcentrikusak, a végtelenül elkötelezettek szakmai színvonal iránt, és mély barátságok kialakítására is alkalmas hangulatban töltik a dolgos hétköznapokat.

Ma már kissé bezárkózva, monitorok előtt ülve, fülhallgatóval a füleken zajlik a filmkészítés, a kezdeti években azonban egész nap beszélgethettek egymással. Ekkor még a cell animációs technikát alkalmazták, amikor képkockánként rajzolták meg a jeleneteket, és azokat vették filmre.

 

Az idő is máshogy telt

A kecskeméti rajzfilmstúdió legismertebb terméke a száz epizódból álló Magyar Népmesék sorozat. Az ikonikus bevezető animáció, a Kaláka együttes főcímzenéje, vagy Szabó Gyula jellemző hangja több generációnak jelentette – és jelenti mai is – az igazi meseélményt. A kulisszák mögé leginkább beszélgetőpartnereink engedhetnek betekintést, a készítés legnagyobb része ugyanis Horváth Mari és Nagy Lajos nevéhez köthető.

– Húsz évig a televízió és a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatta, hogy a mesék elkészüljenek. Az idő akkoriban másképp telt, egy-egy epizód egy stáb egész éves munkája volt – emlékeznek a rendezők. Kikből állt egy stáb? A teljesség igénye nélkül volt benne háttérfestő, kihúzó-festő, animátor, dramaturg, rajzoló, rajzi ellenőr, kompozitőr, fénymegadó, mesemondó ésatöbbi...

A népmesék esetében a történetek adottak voltak, a megvalósítással indult a munka. Ennek technikai hátteréről érdemes tudni, hogy először a képes forgatókönyv készült el, majd a mozdulattervek. A sorozatra jellemző részletgazdag, színes hátterek kidolgozásához az alkotók folyamatosan végeztek népművészeti kutatómunkát, melybe ismert festőket is bevontak, új motívumokból merítve ihletet.

– A több mint 30 év alatt a népmesék percdíja 30 ezerről 1 millió forintra emelkedett. Első hallásra a laikus fülnek soknak hangzik, a szakmabeliek viszont tudják, ez mennyire alacsony költségvetés. Tekintve a sorozat színvonalát, többször szembesültünk azzal, hogy külföldi szakemberek ezt a percárat akár a tízszeresére is becsülték – emlékszik Horváth Mari, aki Nagy Lajossal, majd egyetértő mosollyal idézi fel, mennyire nem a pénz motiválta őket, hanem a belső igényesség.

 

Meglepő mecénás

A kilencvenes évek változásai a rajzfilmstúdióban úgy csapódtak le, hogy sem a televízió, sem a közalapítvány nem finanszírozta tovább a munkát, a Magyar Népmesék előállítását sem.

– Többször kerültünk közel a létbizonytalansághoz, ami azért volt nyomasztó, mert tudtuk, mekkora igény van a munkánkra, mennyire várják gyerekek ezrei a népmesék újabb epizódjait. Nehéz helyzetünkről egyszer Mikulás Ferenc, az akkor már Kecskemétfilm Kft.-vé vált rajzfilmstúdió vezetője adott interjút egy lapnak. Olyan helyről érkezett segítség, ahonnan arra soha nem számítottunk volna – idézi fel a fordulópontot Horváth Mari röviden egyeztetve kollégájával, hogy ideje helyretenni ezt a történetet.

A segítség Gattyán Györgytől érkezett, aki a 2016-os Forbes-lista szerint a negyedik leggazdagabb magyar. Vagyonát erotikus internetes oldalak üzemeltetéséből szerezte. Még valamit tudunk róla: kiskorában nagyon szerette a Magyar Népmeséket. A cikk elolvasása után jelentkezett, és letett az asztalra tíz epizód finanszírozásához szükséges összeget. Az animációs szakemberek egyetértenek abban, hogy az üzletember segítsége akkor életmentő és értékteremtő volt. Munkájukba nem szólt bele, a klasszikus mecénás szerepét töltötte be, segítsége nagyon jókor került jó helyre. Ez a közjáték is jellemzi, mennyire megváltozott az üzleti környezet a rendszerváltás óta. Globális szinten még nagyobb az átrendeződés.

 

Ipari méretű rajzstúdiók a Távol-Keleten

A Kecskemétfilm Kft.-nél végzett munkát a szakma az egész világon elismeri. A konkurencia a tömegtermelés globális központjából érkezett. Nyugaton kidolgoznak egy vázat, megcsinálják a karaktereket, percről percre megszabják, kinek mit kell csinálnia, aztán szétdobják a világban kivitelezésre. Indiában, Koreában hatalmas termekben ülnek az emberek, akik közül az egyik csak a hajat rajzolja, a másik csak effektet rak rá. Egy hónap alatt több száz percet megcsinálnak, a mesecsatornák igénye kielégíthetetlen. A gyerekek nem, de a mesefogyasztási szokások megváltoztak, a szülők a gyerekeket rá tudják bízni a tévés elektromos babysitterre, és ahhoz a pörgő, mély összefüggésekkel nem operáló, villódzó, kidolgozatlan mesefilmek is alkalmasak. A népmesék sorozata 30 év alatt készült el, ma egy sorozat egy-két év alatt megvan. A gyorsítás természetesen a technikának is köszönhető.

Nagy Lajos elmondta, ő maga körülbelül tíz éve tért át teljesen a számítógépes munkára. Horváth Mari pedig manapság szorosan együttműködik a stúdió új csapatával, a 3D-s műhellyel. A munkafolyamat így itt is felgyorsult. A szakemberek hozzáteszik: az itt megszokott színvonal megtartása anyagilag nem éri meg, sosem ezért csinálták. A réven nyert idővel a vámon számos munkatársat veszítettek, a technika ugyanis jó pár szakmát kiváltott.

A rajzfilmstúdiónál az elmúlt 45 év alatt egy dolog kivételével minden megváltozott. Az az egy pedig a gyerekek magas színvonalú kiszolgálása. Szakembert kérdeztünk meg arról, mekkora a jelentősége ennek a lelki fejlődés szempontjából.


Mesepszichológia 

A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben – állítja Kádár Annamária mesepszichológus. – A kisgyerek ideális esetben a mesehallgatás során befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. A mese az ősbizalom élményét erősíti meg. Azt, hogy jó a világ, jó volt ide megszületni.

A szakember szerint építő, ha a lassú meséket mutatjuk a gyermekeknek.

– Amerikában kezdett terjedni a lassítás, a slow life – a lassú, de éppen ezáltal minőségi élet – mozgalma. Mint például a fast food helyett a slow food, vagy éppenséggel a slow travel, a nem rohanó tempójú, lassú utazás, a boldog, ráérős nézelődés. És eljutunk a slow parentingig is, a lassú, sehová nem siető nevelésig, melyben a szülő és gyereke „mindenre ráér”, mert a kapcsolatuk minősége a legfontosabb. Ez az értékrend sajátja a kecskeméti rajzfilmstúdiónak is. Az itt készülő mesékkel a szülők nem foghatnak mellé, és ez a biztonság minden pénzt megér.

 

 

 Gál Zita

Fotó: Banczik Róbert



© Minden jog fenntartva!
8

2016/4.

FÉLEGYHÁZI PÉKSÉG – A siker hazai íze


 

„A hagyományos pékáruboltoknak lejárt az idejük, mert felnőtt egy új fogyasztói generáció, és nekünk azokat a termékeket és szolgáltatásokat kell megtalálnunk, amelyekkel az ő igényeiknek tudunk megfelelni” – vallja Gulyás István, a Félegyházi Pékség Kft.tulajdonosa, aki az ünnepek közeledtével a tökéletes, minőségi bejgli megalkotásának történetét is megosztotta velünk.

 

Gőzmalomból kenyérgyár

– Egy üzlet révén a 90-es évek derekán jutottam a Kiskunfélegyháza túloldalán lévő százéves gőzmalomhoz. Mintegy három évig nem igazán tudtam, mit kezdjek vele, felajánlottam Szarka Balázsnak, az Univer elnökének is. De nem jelentkezett rá vevő, hát nem volt más választásom, mint 1999-ben elindítani. Azt azonban tudni kell, hogy előtte én még csak vízimalmot láttam, semmilyen szakmai előképzettségem nem volt. Ennek ellenére két évvel később már teljes kapacitással működött a hely. Persze ennek a hátterében rengeteg munka állt, hiszen amikor átvettem, nyakig érő víz volt az épület pincéjében és a gépeken. Nagyon sokat kellett rákölteni ahhoz, hogy újra működőképes legyen a hat éve zárva lévő elavult, fából épült villanymalom. Közben azonban szembejött egy másik lehetőség: egy kecskeméti vállalkozó tulajdonában volt a helyi kenyérgyár, és felajánlotta nekem, hogy vegyem át, mivel ő már nem szerette volna tovább vinni. Megörültem, hogy ezzel a lépéssel piacot teremthetek magamnak, hiszen a malomhoz tartozó pici pékséghez és a kenyérgyárhoz egyaránt liszt szükséges. Ám megvételekor egyértelművé vált, hogy az 1978-ban épült kenyérgyár is felújításra szorul. Minden külföldi utamon igyekeztem feltérképezni az ágazat fejlődési irányait, és azt láttam, hogy a két épület teljes felújítása és beindítása borzasztóan nagy ráfordítást igényelne. Ráadásul éppen akkor jött a hír, hogy Félegyházán egy ultramodern malmot építenek az autópálya mellett. Végül úgy döntöttem, hogy a kis kapacitású régi gőzmalomtól megválok. Készítettünk egy fényképet, melyen az eladáskori gőzmalom ugyanúgy néz ki, mint az 1920-as években, amikor építették, csak lovas kocsi helyett egy IFA áll előtte.

 

A rozsdás lengyel kemencéktől az ultramodern gépparkig

– Amikor megvettem a kenyérgyárat, mindössze 20-30 fő dolgozott itt, mondhatjuk, hogy szörnyű körülmények között. 2003-tól folyamatosan bővítünk és fejlesztünk, melynek eredményeképpen mára 930-an vagyunk, és kétezerről tízezer négyzetméteresre nőttünk. Amikor 2001-ben megvettem a gyárat, akkor itt még a szocialista országokból, a KGST-piacról beszerzett gépek sorakoztak: elavult, rozsdás, lengyel kemencék, akkora kazánok, mint egy gőzmozdony. Nagyjából két alagútmedencéből és kisebb gépekből állt akkor a gyár, és azonkívül, hogy ezek rendkívül rossz állapotban voltak, rengeteg energiát használtak fel. Az évek során azonban nyomon követhető, mennyit fejlődött a világ, hiszen jelenleg – a hatékonyságot szem előtt tartva – mi már csakis a legmodernebb technológiával dolgozunk. Általában két-három évente viszünk véghez egy-egy nagyobb beruházást. 2016 végére – tizenöt év megfeszített munka után – elmondhatjuk, hogy európai színvonalú gyár lettünk, és nincs semmi rejtegetnivalónk. Minden ellenőrzésnek és előírásnak megfelelő fejlett infrastruktúránkkal és korszerű gépparkunkkal Magyarország legnagyobb, családi tulajdonban lévő sütőipari vállalkozásává nőttük ki magunkat.

 

Hogyan bővült a termékszortiment?

– A cégünk neve eleinte Félegyházi Kenyérgyár volt, és abban az időszakban a fő termékünket a kenyér jelentette, ez is pár alaptípusra szűkítve. Hazánkban a kenyér ára mindig kardinális kérdés – ezt a stratégiai megközelítést még a szocializmusból húzzuk magunkkal –, noha a környező országokban már abszolút a piaci kínálat befolyásolja az árviszonyokat. Az itthoni helyzet azonban megmutatta, hogy nekünk más irányt kell vennünk, mert pusztán a kenyéreladásból nem lehet megélni. Előtérbe került tehát a többi sütőipari vonal, amelyeket nyereségessé akartuk fejleszteni. Ennek eredménye, hogy vásárlóink ma már több mint négyszázféle termék közül választhatnak. Jelenleg tíz Piknikséget és több mint kilencven pékáru boltot üzemeltetünk, de további üzletekről is tárgyalunk. A Duna–Tisza közét már szinte lefedtük, Szegedtől egészen Budapest belvárosáig található boltunk, ugyanakkor jelen vagyunk a Tiszántúlon is, például Szolnokon és Tiszaföldváron, valamint nemrég nyílt meg Dunaújvárosban az első dunántúli pékségünk.

 

„Szeretnénk a magyar péktermékekbe visszacsempészni az otthon melegét…”

– Jelenleg a termékek kétféle sütőipari módon készülhetnek. Az egyik, hogy a különböző adalék- és sütőipari alapanyagokat gyártó jellemzően osztrák, német és holland cégek – mivel ilyen jellegű magyar cég nincs – kifejlesztenek egy receptúrát, és azt hozzák el a pékségekbe bemutatásra. Ehhez többnyire csak lisztet kell adni – változó arányban –, és kész is a termék. A másik megoldásra kevés a példa Magyarországon: amikor valaki saját maga fog termékfejlesztésbe, ahogyan mi is. Büszkék vagyunk arra, hogy itt helyben adott az alkotás lehetősége, és a fejlesztői csapatunkkal összefogva elő tudjuk állítani azokat a termékeket, amelyekre piaci igény jelentkezik. Persze ez néha nehezebb és hosszabb folyamat, mintha a készből dolgoznánk. Félegyházi kiflink kifejlesztése például hat hónapot vett igénybe. Mi viszont abban hiszünk, hogy akkor lehetünk igazán sikeresek, ha cégünk egyedi arculatú, és csak rá jellemző az ízvilága. Szeretnénk visszahozni a köztudatba, hogy a pékségekben nemcsak az adalékszállító cégek mintái alapján készült árukat lehet találni, hanem a pék a saját maga portékáját kínálja annak egyedi, specifikus ízharmóniájával, hogy ezzel visszacsempéssze a magyar péktermékekbe az otthon melegét…

 



Megújult külső, egységes arculat

– Indulásunkkor, 2001-ben, egy mintaboltunk volt, most pedig hamarosan elérjük a százat. Négy éve, amikor hatvan körül jártunk, rájöttem, hogy ez nem lesz elég a jövőre nézve. Külföldi útjaimon Nyugat-Európában láttam a híresebb pékségeket és kávézókat, amelyek mögött egységes arculat állt, és éreztem, hogy nekünk is egy olyan meghatározó dizájn szükséges, amelyikre az emberek rögtön rávágják, hogy igen, ez a Félegyházi Pékség! Szerencsére sikerült ehhez a megfelelő embereket megtalálnunk. A lányomon keresztül ismerkedtem meg Boros Anikóval és Zsoldos Csabával, az Arnon Design Chef kreatív párosával, akik első körben a kecskeméti Rákóczi úton megnyílt boltunkat alakították át, majd ennek a sikerén felbuzdulva a kenyérgyárat és valamennyi meglévő üzletünket is. Az új boltoknál pedig már automatikusan ezeket az arculati elemet használtuk. Meg is lett az eredmény, hiszen a forgalom bennünket igazol, és kiderült, hogy az emberek – a minőségi termékek mellett – igénylik a szép boltot, a kulturált környezetet. Véleményem szerint a hagyományos pékáruboltoknak lejárt az idejük, mert felnőtt egy új fogyasztói generáció, és nekünk azokat a termékeket és szolgáltatásokat kell megtalálnunk, amelyekkel az ő igényeiknek tudunk megfelelni. Ez a koncepciója a Félegyházi Piknikségnek is, amely jóval túlmutat egy sima bolton. Szeretnénk felvenni a versenyt az egyes kávézó- és étteremláncokkal, hogy Magyarországon nekünk is legyen egy olyan hálózatunk, ahová az emberek a vásárláson kívül szívesen beülnek és találkahelyként, közösségi pontként tekintenek ránk, visszajárnak hozzánk. Ha ezt megvalósítjuk, akkor mindent elértünk, amit ebben a szakmában el lehet.


„Véleményem szerint a hagyományos pékáruboltoknak lejárt az idejük, mert felnőtt egy új fogyasztói generáció, és nekünk azokat a termékeket és szolgáltatásokat kell megtalálnunk, amelyekkel az ő igényeiknek tudunk megfelelni. Ez a koncepciója a Félegyházi Piknikségnek is, amely jóval túlmutat egy sima bolton.”

 

Bejgli újratöltve

– A sütőiparban két kiemelten fontos ünnep van, az egyik a húsvét, a másik pedig a karácsony. Ez az időszak az, amikor egy adott napra – például szenteste (december 24.) délelőttre – kell mindenkinek minden, és persze frissen. Magyarországon a bejgli a legismertebb és legkedveltebb karácsonyi termék, bár elmondhatjuk, hogy a rendszerváltás után elég rossz irányt vett a gyártása. Tömegcikként, filléres és rossz bejgliket dobtak piacra, mi pedig úgy döntöttünk, hogy ebben nem kívánunk részt venni. Pár évvel ezelőtt támadt az az ötletem, hogy a hagyományos mákos, diós tölteléket egy kis érdekességgel, aszalt gyümölccsel egészítem ki. Így jöttek létre a barackos-diós, az aszalt szilvás-mákos és a ribizlis-diós termékeink, amelyeket limitált mennyiségben kezdtünk gyártani. A nagyon magas alapanyagárak és a kézi töltelékgyártás okán prémium kategóriában hoztuk piacra ezeket a bejgliket, és emiatt sok szakmabéli ismerősöm kinevetett. Az volt a véleményük, hogy ilyen áron nem lehet a terméket eladni. Nekünk azonban az volt a célunk, hogy olyan minőségi bejglit gyártsunk, amelyikre mindenki azt mondja: ennél jobbat csak a nagymamája sütött. Bíztam abban, hogy egyszer a magyar társadalom is eljut oda, hogy az ár mellett kiemelt figyelmet szentel annak is, hogy ami a család ünnepi asztalára kerül, egészséges legyen. És az idő bennünket igazolt, hiszen az első évi 13 ezer darab után, mostanra 200 ezernél is több bejglit adunk el. Azt hiszem, ez jó példa cégünk filozófiájára is, melynek középpontjában mindig a vevő áll. Valamennyi munkafázissal, fejlesztéssel és szolgáltatással vásárlóink igényeinek maradéktalan kielégítésére törekszünk, hogy elégedetten távozzanak tőlünk, és minél gyakrabban visszatérjenek. Ez minden hirdetésnél vagy PR-fogásnál jobban működik, hiszen az elégedett vevőnél nincs jobb reklám és nagyobb öröm számunkra.


„Az volt a célunk, hogy olyan minőségi bejglit gyártsunk, amelyikre mindenki azt mondja, ennél jobbat csak a nagymamája sütött. Bíztam abban, hogy egyszer a magyar társadalom is eljut oda, hogy az ár mellett kiemelt figyelmet szentel annak is, hogy ami a család ünnepi asztalára kerül, egészséges legyen.”

 

„Tizenéves koromtól megvannak a céljaim…”

– Mindkét gyermekem a Corvinus Egyetemen végzett, a fiam élelmiszermérnök, a lányom pedig kereskedelem és marketing szakon. Amíg egyetemre jártak, sokkal egyszerűbb volt a helyzet: nyaranta besegítettek, fizikai munkát végeztek a pékségben. Tanulmányaik befejezését követően azonban rá kellett döbbennem, hogy ők már önálló felnőtt emberek, és nem mindig azt teszik, amit én mondok. Nehéz volt belátnom, hogy nem nekik kell megváltozniuk, hanem az én szemléletmódomnak, és máshogy kell kezelnem őket. Magamról elmondhatom, hogy tizenéves koromtól vannak fix céljaim, hiszen ezek kellenek ahhoz, hogy az ember egyről a kettőre jusson. Jelenleg pedig a legfontosabb célom, hogy ezt a céget úgy tudjam átadni a gyerekeimnek, hogy ők azt igazi családi vállalkozásként vigyék tovább. Sok példát láttam magam körül, ahol ez sajnos nem sikerült, de azt gondolom, mi jó úton járunk, hiszen Szilvi és Gergő hatalmas lelkesedéssel és elánnal dolgozik a cégnél, ráadásul legyőztük a generációs különbségekből adódó problémákat is. Így nyugodt szívvel helyezhetem gyermekeim kezébe egy élet munkáját.

 

 

Bajáki Zsanett



© Minden jog fenntartva!
9

2016/4.

A sífelszerelés evolúciója


Ami valaha kényszerközlekedést jelentett primitív megmunkálású faléceken, majd jóval később az arisztokrácia különcségének számított, mára milliók kedvenc téli hobbijává és akrobatikus látványsporttá vált. Az ősi időkre visszanyúló síelés fejlődése elválaszthatatlan a felhasználás céljától és a népszerűségtől, a sítechnikák és a technológia változásaitól. Összeállításunkban kitérünk a síelés legizgalmasabb úttörőire, és áttekintjük a síeszközök impozáns történelmét, amelynek alakulásában kulcsszerepük volt a lábtöréseknek, a műanyagoknak és a snowboardnak.


Az Észak-Amerika, a Skandináv-félsziget és Oroszország hóval borított vizenyős területein fennmaradt sziklarajzok és leletek azt bizonyítják, hogy a vadászok és a trapperek már 5000 évvel ezelőtt használtak kezdetleges sífelszerelést. A korai sílécek egyik fajtája, a nyersbőrrel megerősített rövid léc hócipőre emlékeztet, míg a kunkorodó orrú hosszú csúszósível bálnákat is elejtettek. A történetírók az I. században említik elsőként a síelést, és Skandináviában a középkorban megszokott eszköznek számított a síléc. A felszerelést főként vadászatokon és háborúkban használták közlekedés céljára. Az első versenyeket katonáknak rendezték a XVIII. században, majd a rá következő században a síelést szabadidősportként is felfedezték, és innentől kezdve térhódítása megállíthatatlan. Az úttörő norvégok nyomában osztrák síelők járultak hozzá a sport fejlődéséhez, a XX. században pedig Európán kívül Amerika is sínagyhatalommá nőtte ki magát mind a fejlesztésben, mind a versenyzésben.


Pionír atyák sítalpakon

A Svájci-Alpokban fekvő festői Saas-völgyet tizenhárom 4000 méteres hegycsúcs határolja, települései között a természeti viszonyok miatt telente szinte lehetetlen volt az átjárás. Ebben a körzetben teljesített a XIX. század derekán lelkipásztori szolgálatot Johann Josef Imseng. Hogy időben feladhassa az utolsó kenetet egy haldoklónak, két összekötözött deszkát szíjazott a lábára, és lesiklott rajtuk a meredek lejtőkön Saas-Feeből a 240 méterrel lejjebb fekvő Saas-Grundba. Ha két méter hosszú, hevenyészett felszerelését összevetjük a mai áramvonalas lécekkel, teljesítménye még nagyobb elismerést érdemel. Az újító szellemű pap nemcsak az első svájci síelő lett, de parókiáján turistákat is vendégül látott, nyaranta sítúrákat vezetett a hegyekben, és az ő ösztönzésére épültek az első szállodák a ma híres gyógyüdülőhelyként ismert Saas-Feeben.

 

Az újító szellemű pap nemcsak az első svájci síelő lett, de parókiáján turistákat is vendégül látott, nyaranta sítúrákat vezetett a hegyekben, és az ő ösztönzésére épültek az első szállodák a ma híres gyógyüdülőhelyként ismert Saas-Feeben.

 

Az ausztriai Arlberg sírégióban ugyancsak egy plébános járt az élen. A XIX. század végén Johann Müller egy újságcikkben olvasott arról, hogy Északon, a nagy hóban síléceken közlekednek az emberek, és egy sífelszerelést rendelt Skandináviából. Csak sötétedés után mert gyakorolni, hogy ne váljon köznevetség tárgyává. Az alapokat autodidakta módon sajátította el, a környéken ugyanis még senki sem látott sílécet. A képek alapján rögzítette a cipőhöz a léceket, hegymászóbotot használt a haladáshoz, majd néhány nap múlva elindult első túrájára. A síelést nem sportnak, hanem praktikus közlekedési módnak tekintette, ami megkönnyítette, hogy eljusson a falvakba. Az atyát eleinte szájtátva figyelték az emberek, de hamarosan követőkre talált az iskolás fiúk személyében, akiket lenyűgözött az új közlekedési módi, és hordódongákból faragtak maguknak a körülményekhez képest egészen jól sikló léceket.


A norvég bölcső: a feltaláló és a szuperhősök

Úgy tartja a mondás, hogy a norvégok sítalppal a lábukon születnek, és vitathatatlan, hogy a modern síelés hagyományai Norvégiában, a délkeleti Telemark tartományban gyökereznek. Az óskandináv eredetű, fabotot jelentő ski szó is a norvég nyelvből került a köztudatba, míg a köznévvé vált telemark szakszót és önálló stílust jelöl. A tartomány az 1800-as évek második felére a síelés tudományának és innovációjának központjává vált: innen származik a párhuzamos lécvezetés és a mai alpesisí-technika, itt született meg az összes szakág, és innen indult világhódító útjára a síelés mint szabadidősport. Telemark legkiválóbb újítója, Sondre Norheim készítette el az első olyan síléceket, amelyek ‒ az elterjedt hosszú, egyenes lécekkel ellentétben ‒ rövidebbek és piskóta alakúak voltak, formájukkal pedig a modern carving lécek elődeinek tekinthetők. Mivel az akkori sífelszerelések még elsősorban a közlekedést szolgálták, bármely terepen és körülmények között használhatónak kellett lenniük. A bőrből készült kötéspántok a szintén bőrbakancsokat csak az orr-résznél rögzítették a léchez. Ennek köszönhetően a sarok szabadon mozgott, ami a felszerelést sífutásra, lesiklásra és síugrásra egyaránt alkalmassá tette. Norheim többszörös bajnokként rengeteg embert nyert meg a sportágnak, és sokoldalú találmányával utat nyitott a mozgástechnikák rohamos fejlődésének.


A síelés globális népszerűsítésében elévülhetetlen érdemei vannak a Nobel-békedíjas norvég nemzeti hősnek, Fridtjof Nansennek.

 

Már 22 éves korában ízelítőt adott abból a legendás állóképességből és elszántságból, amelyet későbbi expedíciói kapcsán az egész világ megismerhetett. Elhatározta, hogy benevez az oslói síugróversenyre, csakhogy a 300 kilométerre fekvő Bergenben dolgozott zoológiai szakértőként. Kiszámította, hogy vonattal és hajóval nem érne oda időben a megmérettetésre, ezért sítalpakon indult el a hosszú útra. Hat nap alatt 245 kilométert tett meg, fél napot pihent, és másnap kilencedikként zárta a viadalt. Négy évvel később csapatával elsőként szelte át Grönlandot síléccel. Roald Amundsen az ő hatására döntötte el, hogy életét a felfedezésnek szenteli, és a tőle vásárolt Fram hajóval indult el a Déli-sark meghódítására. Mindkettejük sikereiben kulcsszerepe volt annak a páratlan edzettségnek és sítudásnak, amely nélkülözhetetlennek bizonyult a szánhúzó kutyafogat hajtásánál és az embert próbáló akadályok leküzdésében.


A törött lábaktól a high-tech alapú száguldásig

A síelés fejlődése szorosan összefügg a szakágak és a síelők számának megugrásával, a gyártási technológia és az anyagok fejlődésével. Már régóta népszerű sportnak számított, amikor az elégtelen vagy éppen túl merev rögzítés még mindig rengeteg töréses sérüléssel járt, és a fejlesztők saját baleseteikből okulva próbálták korrigálni a hiányosságokat. Biztató kísérletek után az áttörést a múlt század közepétől megjelenő biztonsági síkötések és az erős, rugalmas, szabványosított talppal és az adott célra gyártott műanyag bakancsok hozták el. Hasonló léptékű innovációt jelentett a síléc és a síkötés egységbe integrálása, majd az ezredfordulón a pilot rendszerrel ellátott síléc-síkötés kombináció.

Az első síléceket szinte egyforma, 2–3 méter közötti fából faragták, utána megjelentek rajtuk a kopásálló fémélek. A műanyag talp megnövelte a síléc élettartamát, és sokkal jobban csúszott a havon. Később készültek teljesen műanyag és fémlécek is, ma azonban a kompozit felépítés a legelterjedtebb: a fa sílécmag köré különböző anyagokból készítenek rugalmas, torziós hatásoknak ellenálló bevonatot. A technológiai újítások elsősorban a sílécek torziós merevségének és rezgéscsökkentő képességének növelését eredményezték. Mindezek azzal növelték a biztonságot és a sebességet, hogy a léc hosszirányú csavarodása és kanyarodása közben meggátolták annak rezonálását.

A 70-es, 80-as évek szenzációja a többféle anyagból, szénből, üvegszálból, teflonból, kerámiából és titániumból konstruált „szendvics” felépítésű síléc volt, majd megjelentek a könnyebben fordítható trapezoid lécek. Az 1993-ban bemutatott carving lécek valósággal forradalmasították a síelés technikáját, és tömegek számára tették újra vonzóvá a leszállóágba került, unalmasnak tartott sportágat, amelytől sok fiatal átpártolt a snowboardozáshoz. A hódeszka előnyeit hasznosító, akrobatikus manőverezést engedő carving (szó szerint: hóvésés) technika először extrém irányzatként bukkant fel, de mára jórészt kiszorította a lejtőkről a klasszikus síelést. A megrövidített fordulási rádiuszú lécekkel oldalcsúszás nélkül lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá vált az élen kanyarodás, ezért a síelés élménye összehasonlíthatatlanul élvezetesebb lett. A gyártók a lécek dizájnjával is hangsúlyozzák az erősítő és rezgéselnyelő szerkezeti komponenseket, az elmúlt években pedig feltűntek a rezonancia- és csavarodáscsökkentő, LED-villogással jelző piezoelektromos elemek.

Akit komolyabban érdekel a síelés és a sífelszerelés történelme, annak érdemes felkeresnie a stájerországi Mürzzuschlag síparadicsomot. Itt található a világ legnagyobb, páratlan gyűjteménnyel rendelkező télisport-múzeuma, amely 1947 óta fogadja a látogatókat és a kutatókat. Nemrég rejtett kincsek kerültek elő, ezért az intézmény októbertől év végéig ideiglenesen zárva tart, hogy átrendezése után a síelés és más sportágak szerelmesei teljes pompájában, új perspektívából tekinthessék meg a kibővült kollekciót. A tárlat attól is különleges, hogy olyan történetekbe, emberi sorsokba avatja be a közönséget, amelyek bensőséges kontextusba ágyazzák és személyessé teszik a tárgyakat.


Rénes Judit

Források: sielok.hu, 

skiinghistory.org, 

ski-knowhow.com, 

telemark.hu, 

wintersportmuseum.com

 


© Minden jog fenntartva!
10

2016/4.

TEAIZMUS – Az álmodók borának négyezer éves sikersztorija


 

A börtönben legális drog, uralkodók asztalán fejedelmi ital. A szépségiparban csodafegyver, egészségügyi téren pedig a megelőzésben és a gyógyításban is elismert helyen szerepel. A tea több ezer éve az embert szolgálja külsőleg és belsőleg. A testen kívül azonban a léleknek is fontos: az illata, az elkészítésével járó szertartás, és az elfogyasztása művészi szinten is spirituális élmény.

 

Te a kutyákat szereted, vagy a macskákat? A Pepsit vagy a Coca-Colát? És kávézni szoktál, vagy teázni? Alapvető ismerkedő kérdések, melyek alapján azonnal két táborra bontható az emberiség. Míg az első két kérdésnél kicsi a mindkét lehetőséget kedvelők halmazának metszete, a kávézás és a teázás mára mellérendelt viszonyt mutat. Igaz, az első csésze tea majdnem ötezer évvel ezelőtt készült, vagyis 3 ezer éves előnye van a kávéval szemben, ami leküzdhetetlen.

 

A szél készítette

A legendák szerint Sen Nung kínai császár i. e. 2737-ben éppen gyengélkedett, mérgezésre vagy gyomorrontásra gyanakodott. Az udvaron ülve hozatott magának egy csésze forró vizet, amikor feltámadt a szél, és egy vad teanövényről leveleket sodort az asztalra. Néhány levél a forró vízbe esett, ami sárgásbarna színűre változott, és kellemes illata kíváncsivá tette az uralkodót. Megkóstolta, és nemcsak kellemes ízéről győződhetett meg, hanem az ital jótékony hatásáról is. Egy másik história szerint ugyanez történt, de nem a császárral, hanem Buddhával.

Megint mások az indiai Bódhidharmához kötik az első tea elkészültét. A legendás szerzetes Kínába ment a buddhizmust terjeszteni, később megalapította a japán zen buddhizmust. Először nem engedték be a Saosi-hegyen álló Shaolin-kolostorba. Bódhidharma emiatt leült a kolostor mellett lévő barlangba, és falait nézve kilenc éven keresztül meditált. A legenda szerint tekintete lyukat vájt a falba, és árnyéka a mai napig látszik a kőfalakon. A szerzetes a negyedik évben azonban annyira elfáradt, hogy és szemhéjai az álmosságtól majdnem lecsukódtak. Mérgében ekkor lemetszette őket. Az első tearügyek ott pattantak ki, ahová a szemhéjai hullottak…

 

Hódító hadjárat a világ körül

Az első csésze tea pontos történetét és receptjét már sosem tudjuk meg, annyi azonban bizonyos, hogy őshazája a Távol-Kelet. Kínában a nyolcadik századtól a teaivás a kultúra részévé vált. Kellemes italként, illetve gyógyászati célra, emésztési, idegi problémák, fáradtság elűzésére fogyasztották. Kezdetben sokféleképpen itták: gyömbérrel, citrommal, narancshéjjal, sóval, rizzsel keverve. Tejjel, vöröshagymával elkészítve még ma is fogyasztják Tibetben és Mongóliában.

Japánban a tizenegyedik században érte el ezt a szintet, s kialakult egyfajta „teaizmus”, mely azt állítja: a tea egyfajta művészet, szinte vallás.

Az európai irodalomban a legelső utalást a teára 879-ben egy arab utazó tette. Marco Polo 1285-ben feljegyezte, hogy a kínai pénzügyminisztert azért mozdították el helyéről, mert önkényesen intézkedett a teára kivetett vámokról, és túl magasra emelte az árát. A 14. században, amikor az európaiak egyre jobban felfedezték a Távol-Keletet, a hollandok egy utazásról teacserjével és azzal a hírrel tértek vissza, hogy ezekből a levelekből pompás üdítő italt főznek. A tea ezzel bekerült a globális köztudatba: teaházak nyíltak, és szenvedélyes rajongók milliói isszák a mai napig a különböző fajtáit minden lehetséges módon és helyen. Még a börtönben is, ahol fél liter vízben ötven feketetea-filtert főznek ki, és dobi néven isszák a felpörgetett felejtés eléréséhez. Ez a főzet természetesen káros, azonban jó példa a tea ezerarcúságára. Aztán néha azt hisszük, hogy teát iszunk, pedig az egyik legdivatosabb fajta, a rooibos nem is tea…



 

Teafajták

A Camellia sinensis örökzöld teacserje leveleit leszedésük után gyorsan kell megszárítani, különben hervadni és oxidálódni kezdenek. Az oxidációs folyamatot úgy állítják meg, hogy egy előre meghatározott ponton hevítéssel eltávolítják a levelekből a nedvességet. A teát hagyományosan négy fő csoportba soroljuk aszerint, hogy a feldolgozási folyamat, vagyis az oxidáció megállítása mikor történik, és hogyan zajlik.

Zöld tea: a levelek nem vagy csak minimálisan oxidálódtak. Nagy arányban tartalmaz antioxidánsokat, melyek megkötik az öregedésért felelős szabad gyököket a szervezetünkben.

Fekete tea: jelentős mértékű a levelek oxidációja, ami a levelek színében is megmutatkozik. A fekete tea frissítő hatását a koffeinnek köszönheti, javítja a koncentrációképességet. A teában lévő koffein lassabban szívódik fel, mint a kávéban található, viszont hatása tovább tart.

Oolong: a levelek oxidációját az oxidációs folyamat közepén állítják meg. Az oolong tea félig fermentált, többnyire Kínában és Tajvanon termesztik. Az oolong tea mind ízben, mind színben átmenet a zöld és a fekete tea között. A zöld tea valamennyi jótékony tulajdonságát tartalmazza, íze gyümölcsös, édeskés. Rendszeres fogyasztása gyorsítja az anyagcserét, így segít a fogyásban.

Fehér tea: egy különleges eljárással napon szárítják és enyhén fermentálják. Ez az eljárás a legrégebbi, ősi feldolgozási mód. Csak rügyekből, illetve a körülötte elhelyezkedő zsenge levelekből áll. Nevét a bimbók körüli levélkéken található fehér bolyhokról kapta. Vitamin- és ásványianyag-tartalma jelentős, és antioxidáns-tartalma is rendkívül magas.

 

Névbitorló teafajták

A gyümölcstea, a gyógytea, a rooibos tea nem tartalmaz tealeveleket, de elkészítési módjuk okán szintén teának nevezzük őket. A gyümölcsteák többnyire szárított, kandírozott gyümölcsök, fűszerek, virágszirmok és gyógynövények keverékei. A rooibos teát egy dél-afrikai cserje tüskeszerű kiszárított leveléből készítik. Népszerűsége nem véletlen: főzete szép mélyvörös színű, íze édeskés. Magas a C-vitamin-tartalma, antiallergén hatású és koffeinmentes, ezért nagy mennyiségben is gond nélkül fogyaszthatják még a kismamák is. Azokat a forrázatokat, amelyeket gyógynövényekből, a betegségek megelőzésére vagy az egészségünk helyreállítására, illetve gyógyításra használunk, gyógyteáknak nevezzük. Néhány éve új trend, hogy egyre gyakrabban isszuk őket csupán élvezeti céllal is.

 

Etimológiai nyomkövetés

Abból, ahogyan egyes népek nevezik a teát, eldönthető, hogy melyik kereskedelmi úton találkoztak vele először. A tea szó a hasonló angol szóból származik, melynek eredete a dél-kínai szó. A britek Kínából Európába tengeri úton szállították a teát. Például a szanszkrit, az orosz, a farszi, illetve néhány észak-európai nyelvben a teát csájnak ismerik, ami azt mutatja, hogy a teájukat valószínűleg nem tengeri, hanem szárazföldi úton kapták a selyemúton, északról.

 

Tea a lélek itala

A forró ital megoldást jelentett sok testi és lelki problémára. Nem csoda hát, hogy fogyasztásáról szakmai könyvek születtek. Az első ilyen alkotást a Tang-dinasztia idején, i. sz. 800-ban Lu Ju jegyzi, aki fiatalkorában buddhista szerzetes volt. Háromkötetes műve a Csa-King, amelyben a tea termesztésétől kezdve a tea készítéséig és fogyasztásáig követi a tea útját. Könyve igen nagy hatású volt, később ebből fejlődött ki és vált a teaivás művészetté. Azonban nem csak szakmai megközelítésű irodalma van a teának. Időben és térben nagyot ugorva említhetjük például Kosztolányi Dezsőt, aki szenvedélyes tearajongó volt. A Hét című folyóiratban 1910-ben közölt filozofikus írást Tea címmel, melyben ezek a sorok is olvashatók.

 

"Imádom a teát. Azok, akik nem értik, tartalmatlannak nevezik. A szemükben csak pár milligrammal több a semminél. Azt mondják, hogy nincs lelke, pedig csak az egyénisége hiányzik. Magunk adunk neki egyéniséget. A többi italok követelőznek. Elveszik valaminket, vagy adnak valamit, megváltoztatnak. Ez csak kihozza, hangsúlyozza, aláhúzza igazi valónkat, megmutat önmagunknak, az arcunkat tükrözi. A tea az álmodók bora. Vannak fantaszták, akik csak a páráját és aromáját szeretik, s a csészére hajolva álomútra kelnek Kínába, Ceylonba vagy a Szunda-szigetekre, oda, ahol ez a keserű és egzotikus gyökér terem.”



Gál Zita


© Minden jog fenntartva!
11

2016/4.

VÁROSHÁZA – Egy 120 éves hölgyet 4 milliárd forintból lehet formába hozni


 

2017 telére teljesen megújulhat Kecskemét egyik legjellegzetesebb épülete, a városháza. A kormányzat négymilliárd forintot fordít erre a célra. Ekkora összegből kívül-belül, a látható és láthatatlan részeken is megkapja az ingatlan mindazt, ami esztétikailag és biztonságtechnikailag szükséges. Ennél a mérföldkőnél állunk meg most, hogy áttekintsük a polgármesteri hivatal életrajzának főbb pontjait. A történet háromszáz évvel ezelőtt kezdődött…

 

A jelenlegi városháza helyén korábban egy vastag falú, szűkös irodahelyiségekre felosztott először egy-, majd kétszintes épület állt. Idejárt Katona József dolgozni tíz éven keresztül. Az 1699 és 1701 között épült régi városházát az akkori tanács kétszer is bővíttette, mire belátták, hogy a dinamikusan fejlődő város végképp kinőtte hivatalát.

 

50 éves tervezés – 2 éves megvalósítás

Egy 1844-es városi tanácsi határozat az épület újabb szükséges bővítéséről értekezik, megvalósítását a nehéz gazdasági helyzet miatt halasztották el. Ezután a korabeli dokumentumok szerint mintegy fél évszázadon keresztül igen gyakran napirenden volt a téma. Az 1880-ban megválasztott Lestár Péter polgármester lépett végül a tettek mezejére. A kiegyezés után az ország, így Kecskemét gazdasága is megerősödött, anyagi problémák sem állhattak a beruházás útjába. Lestár átfogó középület-megújító javaslatát végül 1889-ben fogadta el a közgyűlés. A következő évben a városvezető pályázatot írt ki az új városháza megépítésére, a 6334 négyzetméteres trapéz alakú telekre.

Öt pályamű érkezett, melyek közül Lechner Ödön és Pártos Gyula „Sem magasság, sem mélység nem rettent” jeligéjű munkája nyert. Az építkezés 1893 májusától kezdődően 27 hónapon keresztül tartott: 5534 négyzetméteren 174 helyiséget és három udvart alakítottak ki. A hivatalok 1895 nyarán foglalták el új helyüket.

Az utcafrontra eredetileg üzlethelyiségek kialakítását tervezték, később mégis úgy döntöttek, hogy intézményi tartalommal töltik meg. Így kapott helyet az illetékhivatal és a könyvtár.

 

A Díszterem és titkai

A városháza centrális helyén, a kocsiáthajtós középrizalit felett alakították ki a közgyűlési üléstermet, ismertebb nevén a dísztermet. Eredetileg ide csak két nagyméretű olajfestményt terveztek, melyeknek a témája is azonnal megvolt. Alpár és Ópusztaszer akkoriban még Kecskemét városhatárához tartozott, ezért az alpári csata és a pusztaszeri első országgyűlés megjelenítését kérték Székely Bertalan festőművésztől. Utóbbit megtartották, az előbbit viszont lecserélték az 1867-es koronázás ábrázolására.

A közelmúltban felfedezett, Horthy kecskeméti látogatását ábrázoló festmény természetesen jóval később, 1944-ben került a díszterem egyik fali kazettájába, majd azt 1945 után eltüntették. A terem 2014-es restaurálásánál került elő újra, komoly port kavarva a magyar közéletben. Horthy vitatott történelmi értékelése és a kép csekély művészeti értéke miatt végül a városvezetés úgy döntött, hogy a művet egy függönnyel takarják el, melyet széthúznak a látogatócsoportok kérésére a terem bemutatásakor.

A városháza 1983 óta nemcsak a szemet, hanem a fület is gyönyörködteti. Ekkor helyezték üzembe a főbejárat feletti 37 elemből álló harangjátékot. Hanga István neves kecskeméti órás szervezésével és a németországi Korfhage & Söhne cég közreműködésével készült el 1983. december 16-ára, Kodály Zoltán születésének 101. évfordulójára.

 

Amortizációs spirál

A kecskeméti városháza keleties jegyeket is mutató szecessziós épületét megviselte az 1911-es földrengés, ám az akkori károk helyreállítása után 1971-ig nem végeztek rajta jelentős karbantartást. Bár az 1969-es tervek a városháza teljes helyreállítását célozták meg, a felhasznált építőanyagok nem alkalmazkodtak az eredeti szerkezetekhez, és mára a cementvakolat és a műanyagfestés nagy felületen károsodott.

2000 szeptemberében elkezdődött az épület homlokzatának felújítása a középrizalit munkálataival, de a homlokzat további szakaszain nem folytatódott.

 

Rémes éjszaka

2011. március 9-én végül félreérthetetlen segélykiáltást hallatott az épület: a második emeleten körülbelül 15 négyzetméteren szerkezeti mélységig leszakadt a födém, magával rántva a 150 éves gerendákat is. Az érintett irodában a bútorok összetörtek, isteni szerencse, hogy munkaidő helyett hajnali 3 órakor történt a baj. A kár felmérése után világossá vált, hogy a teljes felújítás elodázhatatlan. A szintet kiürítették, a munkavégzésre más irodákat, épületeket jelöltek ki.

Az alapos műszaki átvizsgálás egyéb időzített bombákat is felfedett az épületben: a bádogozás teljes cseréje sürgető feladat, afőlépcső bal oldali szárnya is balesetveszélyes, több lépcsőfok teljeskeresztmetszeten átrepedt, az épületgépészet és az elektromos rendszer elavult, már nem felel meg korunk igényeinek és követelményeinek, statikai állapota pedig több helyen kritikus, azonnali beavatkozást igényel.

 

Cikkünket szerencsére nem a szomorú állapotleltárral kell befejeznünk, hiszen az épület életrajzában már pontosan látszik a következő meghatározó lépés. A teljes körű rekonstrukció hamarosan elkezdődik, és jelentősége jóval túlmutat egy hétköznapi felújításén. Ha Kecskemét közigazgatási csomópontjában korszerű körülmények között zajlik majd a munka és az ügyfélfogadás, az a város minden lakosának életére, sőt az idelátogató turistákéra is pozitív hatással lesz.

 

 

Gál Zita

Fotó: Banczik Róbert

Kerekes Gyula András

keon.hu



© Minden jog fenntartva!