2016 – A klasztermegújulás éve

A kecskeméti AIPA Nonprofit Kft. az AIPA és a 3P klaszter gesztorszervezeteként – a múlt értékeit megtartva – idén azoknak a proaktív cégeknek kíván teret biztosítani, akik időt és energiát fordítanak arra, hogy az AIPA által kínált szolgáltatásokra építkezve versenyképes piaci szereplőkké váljanak itthon és külföldön egyaránt.


© Minden jog fenntartva!
1

2016/2.

2016 – A klasztermegújulás éve


 

A kecskeméti AIPA Nonprofit Kft. az AIPA és a 3P klaszter gesztorszervezeteként – a múlt értékeit megtartva – idén azoknak a proaktív cégeknek kíván teret biztosítani, akik időt és energiát fordítanak arra, hogy az AIPA által kínált szolgáltatásokra építkezve versenyképes piaci szereplőkké váljanak itthon és külföldön egyaránt. Az újdonságokba Botos Krisztina avatja be az olvasókat.

 

Mi motiválta a két klaszter reformját?

– Három évvel ezelőtt azzal a küldetéssel vettük szárnyaink alá az AIPA és a 3P klasztert, hogy gesztorszervezetként kísérletet tegyünk a kis- és középvállalkozások – elsősorban a termelő cégek – közötti hatékony együttműködésre. Egy olyan jól működő gazdasági közösséget akartunk életre hívni és menedzselni, amelyben a tagok megtanulják felfedezni a szinergiákban rejlő lehetőségeket, és ezeket a saját vállalkozásuk fejlesztésére használják. Az AIPA Kft. klasztermenedzsmenti feladatot is ellátó szervezetként a partnerségen, a kölcsönösségen és a bizalmon alapuló viszonyrendszer kialakítására törekszik a klaszter tagjaival, illetve a tagok egymás közötti együttműködésében. Cégünk önmaga vállalásaként a klaszterség megújulását 3 évben határozta meg, amelynek az első, kétéves etapjában mi szeretnénk bizonyítani tagjainknak. Elültetve  azt a magot, amelyből megfelelő gondozással valódi szemléletváltás fejlődhet elsősorban a versenyképességet támogató együttműködések területén. Úgy látjuk, hogy a mögöttünk álló időszak bebizonyította a kezdeményezés létjogosultságát, így ebben az évben – a múlt értékeit megőrizve – egy olyan aktív együttműködésre képes klasztert hozunk létre, amely a teljesíthető célokra és feladatokra összpontosít. Ehhez azonban szükségesek proaktív tagok is, akik közös gondolkozással, gyakorlati együttműködéssel és piacképes tagdíjjal hozzájárulnak a klasztermenedzsment professzionális színvonalának fenntartásához.


Mi a megújuló komplex szolgáltatási rendszer alapja?


– Az előző években sikerrel meghonosított beszállítófejlesztési Mentori Pilot Programunk, valamint a tudásmenedzsment területén konzorciumi tagként megvalósított Tudáspark projektünk tapasztalatainak figyelembevételével meghatároztuk fókuszterületeinket. A feltérképezett kompetenciák és érdeklődési körök – a stratégiai vállalatirányítás, a humánerőforrás-menedzsment, a LEAN-menedzsment, a termelésoptimalizálás, a termelési logisztika, az innovációmenedzsment, a technológiafejlesztés vagy a szellemi tulajdonvédelem – mentén kiválasztottuk azokat a legfontosabb területeket, amelyek iránt érdemi érdeklődés mutatkozott benchmarking klubjainkban és innovációs tréningjeinken.


"Szakemberek bevonásával, a tudásmenedzsment szempontjából közelítjük meg az előttünk álló feladatokat, melyeket kiegészítünk a nemzetközi piacra jutás témakörével."


Hogyan érzékelhetők a változások a klasztertagok életében?

– A már felsorolt értékek mentén mi is átvizsgáltuk klasztereinket, végére jártunk a rendszeranomáliáknak azért, hogy a jövőben már az aktív, fejlődésre vágyó partnerekre építhessünk. Olyanokra, akik belátták, hogy megváltoztak a cégek működését befolyásoló külső és belső körülmények (technikák és technológiák), és a vállalkozásoknak új célokat kell felállítaniuk ahhoz, hogy piacképesek maradjanak hazánkban és nemzetközi szinten is. Megújítva honlapunkat olyan felületet hozunk létre, amelyen a klasztertagok egységesen bemutatkozhatnak, és könnyebben egymásra találhatnak. További informatikai fejlesztéseink révén honlapunk szakmai tartalmakkal, valamint miniauditokkal és önkitöltős tesztekkel bővül azzal a céllal, hogy a vállalkozások könnyen elérhető és egyszerű eszközzel tudják mérni teljesítményüket többek között a vállalatirányítás, a pénzügymenedzsment vagy éppen a bel- és külpiaci értékesítés területén. A jövőben lehetőséget nyújtunk klasztertagjainknak arra is, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerüket üzleti szempontból felmérjék, illetve azt tudatosan kialakítsák.


Mit tartogat a jövő a klaszterek számára?

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a januárban elkezdett munkánk összecseng a kormányzat gazdasági irányvonalával. Nemrégiben jelent meg a GINOP 1.3.2-15 kódszámú „Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása” pályázat, a közeljövőben pedig várhatóan meghirdetik az Akkreditált Innovációs Klaszter cím elnyerését támogató pályázatot is. Azonkívül, hogy a kiírt pályázat uniós forrást biztosít stratégiai céljaink eléréséhez, komoly szakmai eligazodási pont is számunkra a minőségi szolgáltatásnyújtás tartalmi vonatkozásaiban. Azt gondoljuk, hogy a jövőben a kormány úgy tekint a klaszterekre, mint amelyek a gazdaságfejlesztés jelentős eszközei. Az AIPA Kft.-nek a hazai fejlemények mellett folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a legújabb nemzetközi trendeket, hiszen csak azok adaptálásával lehet professzionális klasztermenedzsmenti szolgáltatásokat nyújtani.


A 2016-os év paradigmaváltást hoz majd a gazdaságban, ehhez az újfajta szemlélethez a magyar gyártó vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell a talpon maradásuk érdekében. Olyan megoldásokhoz kell nyúlniuk, amelyek korábban nem álltak rendelkezésükre, vagy nem tudtak róluk. Felkészülten várjuk mindazokat a cégeket, amelyek időt és energiát akarnak fordítani arra, hogy ebben a megváltozott gazdasági környezetben az általunk kínált szolgáltatásokra is építve versenyképes piaci szereplőkké válhassanak itthon és külföldön egyaránt.



© Minden jog fenntartva!
2

2016/2.

Őszinteség, tisztakezűség, szakmaiság


 

Ahogy mondani szokás: Kecskeméthez mint mezővároshoz két igazán kiemelkedő dolog kötődik az élelmiszeripar tekintetében. Az egyik a barackpálinka, a másik pedig a Piros Arany. Kevés olyan tősgyökeres kecskemétit találunk azonban, akinek az életét olyan szorosan meghatározta ez a két termék, mint az Univer Cégcsoport vezérigazgatójáét, akinek szülei és nagyszülei is gazdálkodó emberek voltak, ő maga pedig a barackpálinkát gyártó szeszfőzde egyik szolgálati lakásában született. „Sokat kérdezték gyerekkoromban, hogy mi leszek, ha nagy leszek… Úgy gondolom – főleg így visszatekintve –, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért az élet rögös és dicső útjait járva, végig a mezőgazdasághoz kötődtem.” A hamarosan hármas jubileumra készülő Szarka Balázs úrral erről a nem mindennapi életútról beszélgettünk.


A konzervgyártól az Univerig

Gimnázium után mint NB I-es kosárlabdázó a Pécsi Főiskola testnevelési szakára jelentkeztem, csakhogy nem vettek fel. Kellett tehát egy másik megoldás, így kerültem a Kecskeméti Konzervgyárhoz műszaki tanulónak, majd a technikusi papír megszerzése után itt helyezkedtem el, miközben levelező tagozaton a budapesti kertészeti főiskola élelmiszer-technológiai szakára jártam. Ezután rövid kitérővel a Belkereskedelmi Minisztérium állományába kerültem, ahol a hazai konzervipari termékeket ellenőriztük és vettük át. A valódi élelmiszeripari pályafutásom akkor kezdődött, amikor a konzervgyár igazgatója felfigyelt rám, és először üzemszervezési vezető, később műszaki titkár, majd pedig termelési főosztályvezető pozícióba kerültem a cégnél. 1976-ban jött a nagy fordulat az életemben, amikor kikerültem a helyi ÁFÉSZ hetényegyházi üzemébe. Ebben az időszakban a Kecskeméti Konzervgyár az ország egyik legnagyobb élelmiszeripari konzervgyártója volt. A két telephellyel és a tisztítótelepekkel együtt mintegy 3500 ember dolgozott a gyárban, és harmincévesen termelési osztályvezetőnek lenni nagyon megtisztelő, bizalmi feladatot jelentett számomra. Az ÁFÉSZ elnöke viszont azonnali megoldást keresett a hetényegyházi üzem – akkor még mindenki csak savanyítóként ismerte – működtetésére, és rám esett a választása. Amikor az üzem irányítását átvettem az elődömtől, így szólt hozzám: „Itthagyom örökségül nektek nyolcféle termék a gyártását. Ha ezt jól csináljátok, akkor megéltek, ne aggódjatok”. Ma az Univer élelmiszeripari ágazata több mint ezerféle terméket gyárt…


„Amikor ’76-ban az üzem irányítását átvettem az elődömtől, így szólt hozzám: ’Itthagyom örökségül nektek nyolcféle termék gyártását. Ha ezt jól csináljátok, akkor megéltek, ne aggódjatok’. Ma az Univer élelmiszeripari ágazata több mint ezerféle terméket gyárt...”

 

„A hetényi üzem volt a munkásságom bölcsője…”

Az első időszakban nehéz volt a váltás, hiszen a konzervgyárban a legkisebb üzemünk is nagyobb volt, mint az egész hetényegyházi telep, ráadásul itt eléggé kezdetleges állapotok uralkodtak. Azonban újdonság volt számomra, hogy maximális önállóságot kaptam. Be kell vallanom, főleg így utólag, hogy mindig is szerettem a szabadkezűséget. Nem vettem jó néven, ha napi szinten operatívan beavatkoztak a munkámba; úgy gondoltam, hogy amíg megfelelően teszem a dolgom, hagyjanak békén. Szerencsére Hetényben megkaptam ezt a bizalmat, aminek meg is lett az eredménye, hiszen abból a pici részlegből a körülményekhez képest hatékony üzem lett, szakmai szempontból mindig ez marad számomra a bölcső.


Hogyan került az Univer Cégcsoport élére?

1983-ban úgy hozta az élet, hogy az Univer ÁFÉSZ éléről elődöm, Bordós Lajos nyugállományba vonult, nekem pedig feltették azt a kérdést, hogy maradok Hetényben, vagy bejövök a központba elnöknek. Számomra azonban az igazi kérdés az volt, hogy a leendő elnök vajon meghagyja-e azt a lehetőséget, amit előtte megkaptam: szabadon fejleszthetem-e az üzemet, vagy nem engedi tovább az élelmiszer-feldolgozást. Akkoriban ugyanis szövetkezeti vonalon nem volt nagy népszerűsége ennek a tevékenységnek. Úgy voltam vele, hogyha bejövök elnöknek, akkor nem lesz akadály, hanem szabad utat tudok adni a hetényi fejlődésnek. 1983. október elsején lettem tehát az Univer ÁFÉSZ elnöke, és onnantól kezdve az egész szövetkezeti rendszert, a hetényi üzemet és magát az élelmiszeripari tevékenységet is tudtam menedzselni.


Mire emlékszik vissza legszívesebben?

A Kecskeméti Konzervgyár 2003-as visszavásárlása a másik óriási sorsfordító a munkásságomban. Ez nagy érzelmi és gazdasági csúcspont volt, hiszen az Univer korábban hőkezelt termékek gyártására nem volt felkészülve. Éreztük, hogy szükséges egy ilyen szintű korszerűsítés, többek között azért is vásároltuk vissza a gyárat. Megőrizve a klasszikus ételízesítő profilt, megismertünk egy modern hőkezelési technológiát, amely magában foglalja a bébiétel és a sűrített paradicsom gyártását is. Ez már egy olyan volumen, amelynek költségviselő képessége van, és nem utolsósorban eredményesen tudunk – cégcsoport szinten – mintegy 1300 munkavállalónak biztos megélhetést adni. Azt is ki kell emelni, hogy mi tisztán magyar tulajdonú vállalkozás vagyunk, és a rendszerváltást követő privatizációban nagyon kevés példa maradt erre. Ahogyan egy időre a Kecskeméti Konzervgyár külföldi kézre került, úgy a többi tizennyolc gyár is, ami az országban volt, csakhogy azokat nem mentette meg senki, és bezártak, tönkrementek. A magyar élelmiszeripar pedig, mondhatni, összeomlott, holott agrárország vagyunk. Ezen belül Bács-Kiskun megye szintén kiemelten agrárterület, így meghatározó szerepe kell hogy legyen az élelmiszer-feldolgozásnak. Ne csak nyers állapotban vigyük piacra a termékeket, hanem hozzáadott értékkel, feldolgozott formában is. Szerencsére a konzervgyár megmentésével nekünk sikerült ezt fenntartanunk, tavaly például minden idők legnagyobb mennyiségű nyersanyagát vásároltuk fel: 7000 vagon nyers paradicsomot dolgoztunk fel 54 nap alatt. Voltak olyan munkanapok, amikor az üzemben 170-180 vagon nyers paradicsomot fogadtunk 24 óra alatt.


„Azt is ki kell emelni, hogy mi tisztán magyar tulajdonú vállalkozás vagyunk, és a rendszerváltást követő privatizációban nagyon kevés példa maradt erre. Szerencsére a konzervgyár megmentésével nekünk sikerült ezt fenntartanunk, tavaly például minden idők legnagyobb mennyiségű nyersanyagát vásároltuk fel: 7000 vagon nyers paradicsomot dolgoztunk fel 54 nap alatt.”

 

Mi az Univer Cégcsoport titka? Mi kellett ahhoz, hogy a cég nem pusztán túlélte a rendszerváltást, hanem ma is a város egyik legnagyobb, meghatározó vállalkozása, sőt kiemelkedő a szerepe a hazai élelmiszeriparban?

Az ÁFÉSZ-rendszer küldetése volt, hogy biztosítsa a vidéken élő egyszerű emberek ellátását úgy, hogy az általuk megtermelt zöldséget, gyümölcsöt és kisállatokat is felvásárolja. Az akkori sokszínű a szövetkezeti rendszerben az Univer rendelkezett mindezekkel a területekkel, hiszen a szakcsoporti rendszeren keresztül szerződést kötött a nyúl-, a sertés-, a baromfitenyésztőkkel, a tojástermelőkkel, az élelmiszerboltokkal, az iparcikkboltokkal, sőt a felvásárlás mellett ott voltak még a szeszfőzdék is! Már a hetényi kis savanyítóüzem gondolata is onnan eredt, hogy átvesszük a mezőgazdasági partnerektől a paprikát, az uborkát, a káposztát, és savanyítjuk, majd pedig a boltjainkban értékesítjük. Ez a vertikumra törekvés végigkísérte gondolkozásunkat, és a szabad felvásárlásról áttértünk a szigorú termeltetési szerződéses rendszerre. Már az 1977–78-as években szerződést kötöttünk a gazdákkal Hetényben, így nemcsak hirdetési alapon vásároltunk zöldséget, hanem az évek során sikerült egy olyan termeltetési hátteret kialakítanunk, amely biztonságot adott a partnereknek is, mi pedig kézben tudtuk tartani a mennyiséget és a minőséget. Ez ma már nagyon magas szinten működik, gondolok itt, például, a két éve életre hívott UNIVER-AGRO Kft.-re, amellyel egy mintagazdaságot is létrehoztunk. Itt a paradicsom- és paprikakísérleteken kívül különböző szolgáltatásokat is nyújtunk mezőgazdasági partnereinknek. Amihez nincs elegendő anyagi forrásuk vagy megfelelő szakértelmük, a technológia mellett – igény szerint – a különböző mezőgazdasági gépeket is rendelkezésükre tudjuk bocsátani. Ezzel a megoldással kézben tartjuk az egész nyersanyag-biztosítást mind a termelői, mind pedig a gyártói oldal irányába. Ennek köszönhető, hogy ma mintegy 500 család kötődik valamilyen formában az Univer Cégcsoporthoz a nyersanyag-biztosítás oldaláról.


„Tulajdonképpen a város életével együtt fejlődtünk”

Amikor 1983-ban a szövetkezet élére kerültem, az Univer ÁFÉSZ nem büszkélkedhetett különösebb gazdasági eredményekkel, közgazdaságilag gyenge hatékonyságúnak számított. Ebből a helyzetből növekedtünk és fejlődtünk a mai szintig, de a tagság létszáma – mert úgynevezett szövetkezeti tagok alapították az ÁFÉSZ-t – a kezdetektől jelentős volt a városban és a környező településeken is. Noha az ÁFÉSZ-ek működési területét eléggé behatárolták, az Univernek abban az időszakban több mint 14 ezer szövetkezeti tagja volt, tehát képviseltette magát a falvakban, a városokban és a közéletben is. Mára a régió meghatározó gazdasági szereplőjévé váltunk, különösen, mióta a régi ÁFÉSZ kistelepülési rendszere átalakult, és már nemcsak Kecskemét 20-30 km-es körzetében vagyunk érdekeltek, hanem Székesfehérváron, Budapesten vagy éppen Tompán is nyílt boltunk. Kitárultak a kapuk, és ma már ahol üzletet látunk, oda szabadon mozdulhatunk. Harminchárom éve vagyok ebben a megtisztelő beosztásban, és ezalatt nagyon sok minden történt mind a vállalat életében, mind az enyémben. Az emberi élet csodálatos dolog, mert általában csak a szépre emlékezünk, a rosszat pedig elfelejtjük. Rengeteg neves vendéget fogadtunk, és sok küzdelmes nap áll mögöttünk. Főként mert a rendszerváltás előtt, amikor még nem volt magántulajdon, hanem minden közös volt, az emberek úgy is bántak a dolgokkal. Nagy volt a hiány a kereskedelemben, és kemény munka volt rendet tenni, szigorítani, valamint elültetni a fejekben azt a szemléletváltást, hogy valamit a közösségnek is adjunk, ne csak egyénileg próbáljunk boldogulni. Számomra igazán nagy örömet jelentett egy-egy falusi kisbolt felújítása is, hiszen tudtam, hogy így a térség ellátása biztosított. Az élet talán el is kényeztetett, hiszen nagyon kevés kudarcélmény ért, helyette mindig a növekedés és a fejlődés az, amit a mai napig szem előtt tartok, és visz magával. 


„Azt a réteget támogatjuk, amelyikről a társadalom kicsit elfeledkezett”

Ezzel a bővüléssel együtt járt, hogy társadalmi szerepvállalásunk is folyamatosan nőtt: kicsit bekapcsolódtunk a helyi idősek, a nyugdíjasklubok, az óvodák és az iskolák életébe. Ha szabad ezt mondani, a régi szövetkezeti gondolkodásból eredően mi inkább a kevésbé gazdag sportok, iskolák és óvodák felé fordulunk, amelyek tényleg támogatásra szorulnak, hátrányos helyzetűek. Így az élsportból is visszavonultunk, helyette a sérült sportolók felé nyitottunk, valamint támogatjuk az SOS Gyermekfalu lakóit és a fogyatékkal élőket; azt a réteget, amelyikről a társadalom kicsit elfeledkezett. Ezenkívül útjára indult egy nagyszabású sportrendezvényünk, az Univer24, az úszás ünnepe, amit immár két éve szervezünk meg. A rendezvény 24 órája alatt legutóbb körülbelül 2500 gyerek, fiatal és különböző korú felnőtt csobbant a Kecskeméti Fürdő medencéjébe. Azt hiszem, pontosan az ilyen jellegű megmozdulások szükségesek ahhoz, hogy a közösségi életet erősítsük.


Mikor jut idő a pihenésre? Mennyire aktívan kell még részt vennie a cég napi életében?

Két igazi szenvedélyem van, ami kikapcsolódást jelent számomra. Az egyik a lovazás, ami még a gyerekkoromból jön, mivel nagyszüleim mezőgazdasági, állattartó emberek voltak. Nekem is van egy kis lovas tanyám, mely a mai napig afféle menekülőhely számomra; ha csak egy órára is, de gyakran kimegyek, hiszen ott a csend, a nyugalom és a lovak közelsége teljesen kikapcsol. A másik hobbim – amellyel édesapám fertőzött meg, én pedig az unokaöcsémet – a vadászat. Szerencsére most már egyre több időt tudok ezekre fordítani, ennyi aktív év után az ember már ne dolgozzon 12-16 órát, ideje van a lazításnak is. Mostanra úgy alakult a cég élete, hogy a napi, operatív feladatokból – amennyire lehet – már próbálom magam kivonni, és inkább a stratégiai kérdések, a tulajdonosi érdekek megtestesítése maradt. Úgy gondolom, cégen belül az egyik legnagyobb érték a csapatmunka és az összefogás, míg a legtöbb munkahelyen az ellenségeskedés hátráltatja a boldogulást. Nálunk nyolc jogi vállalkozás – öt részvénytársaság és három kft. – koordinálása tartozik az Univer Cégcsoporthoz. Stabil szervezetet pedig úgy lehet kialakítani, hogy számba veszem az előttem álló feladatot, ahhoz alakítom ki a szervezetet, és ezt töltöm fel munkavállalókkal. Ha ugyanis nincs jó szervezeti egység, akkor a legjobb munkavállaló sem tud produkálni. Már a kezdetektől saját követelményrendszert alakítottam ki: az őszinteség, a tisztakezűség, a szakmaiság hármas fogatát. Ha az első kettő nincs meg, akkor az illető tőlem lehet akár professzor vagy többdiplomás szakember, nem tudunk együtt dolgozni. Az évek során felső- és középszinten is bevált ez a módszer, és ma már a szakterületek első számú vezetői is megvalósították maguk körül. Amikor az Univer Cégcsoport működésének a tartalékait keressük, akkor ez az a szellemiség, amelyik valamennyi vállalkozását meghatározza.


„Már a kezdetektől saját követelményrendszert alakítottam ki: az őszinteség, a tisztakezűség, a szakmaiság hármas fogatát. Ha az első kettő nincs meg, akkor az illető tőlem lehet akár professzor vagy többdiplomás szakember, nem tudunk együtt dolgozni.”

 

2000-ben megkapta a Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető címet. Mit jelent ez önnek? Van-e esetleg olyan kitűzött cél, ami most foglalkoztatja?

Az élet elkényeztetett, mert sokféle elismerést kaptam, de meg kell vallani, hogy közülük talán a díszpolgári kitüntetés az, amelyik a legközelebb áll a szívemhez. Itt születtem Kecskeméten, itt jártam iskolába, itt sportoltam, itt éltem le az életem. A városhoz való kötődésem tehát öröktől fogva való, és ezzel a címmel nem csupán az én munkásságomat ismerték el, hanem azt a 68 éve tartó, töretlen gazdasági tevékenységet is, amit az Univer és a kollektíva a városért tesz. Remélem, hogy az utókor is továbbviszi ezt a vonalat. Ha a saját terveimet kellene összefoglalnom, bevallom, egy nagyon szép, hármas jubileum lebeg a szemem előtt. Két év múlva ugyanis betöltöm a 80. életévemet, ezzel együtt 35 esztendeje leszek a fennállásának 70. évét ünneplő cég élén. Ebből a jeles alkalomból igazán tisztes visszatekintést szeretnénk adni a dolgozóknak, a tulajdonosoknak és nem utolsósorban a városnak abban bízva, hogy – noha az utóbbi években az iparosodás előtérbe került – Kecskemét és környéke sosem feledkezik meg mezőgazdasági gyökereiről, és időről időre feleleveníti annak hagyományait és kultúráját.

 


Bajáki Zsanett 

Fotó: Banczik Róbert

travelsinhungary.hu



© Minden jog fenntartva!
3

2016/2.

 A női szmokingtól az intelligens farmerig: formabontók a divatban 



Egy jó ruhának erős az érzelmi hatása, akár egy finom ételnek, remek filmnek vagy kedvenc zenének. Önbizalmat ad viselőjének, szavak nélkül is sokat mond a személyiségéről, és kifejezi a korszellemet, amelyben élünk. A társadalmi változásoknak kevés pontosabb fokmérője van, mint az eleven, állandóan fejlődő divat. Írásunkban korszakos újításokból szemezgetünk a Chanel-kosztümtől a hi tech biotextíliákon át a 3D-ben nyomtatott öltözékekig.


A múlt modernjei: új stílusok és határok

„A divat nem csak az öltözködésben nyilvánul meg. Ott van az égbolton, az utcákon, áthatja a gondolatainkat, az életmódunkat és a körülöttünk zajló eseményeket” ─ foglalta össze a lényeget minden idők talán legbefolyásosabb tervezője. Coco Chanel fittyet hányt a trendek mulandóságára, mert a stílus maradandóságában hitt. Úgy élt, ahogyan alkotott: szívós kitartással, megalkuvás nélkül, állandó újításokkal emelkedett egyre feljebb a társadalmi és a szakmai ranglétrán. Az egykori énekesnő és világháborús ápolónő legyőzte a szegénységet, és önerejéből vált ünnepelt királynővé. Maga volt a megtestesült divat és a visszafogott elegancia, ugyanakkor pragmatikusan viszonyult mindenhez. A fekete és a fehér volt a kedvenc színe, és a kényelmet éppoly fontosnak tartotta a tervezésben, mint a sikkességet. Kis fekete ruhájával, pulóverével és gyöngysorával forradalmasította a divatot; ikonikus tweedkosztümjei, kétszínű cipői, steppelt táskái és egyedi parfümjei visszatérő, örök klasszikusok.


Mademoiselle Chanel új fejezetet nyitott a divattörténetben. Szalonképessé tett addig lenézett anyagokat, letisztult szabásvonalaival elmosta a határokat a férfi- és a női divat között, és teljesen új értelmet adott a modern, autonóm nő fogalmának.


Ahogy Coco Chanel csillaga egyre fényesebben ragyogott, úgy vetült mindinkább árnyék a XX. század egyik legeredetibb dizájnerére, akit az 1920-as évek előtt valóságos kultusz övezett. Paul Poiret sok tekintetben úttörő volt: megszabadította a nőket a fűzőtől, hagymaszoknyájával és gömbölyű fazonjaival divatba hozta a női alak természetes sziluettjét, összművészeti együttműködésekben vett részt, és ő dobta piacra az első parfümöt. Egzotikus, dúsan díszített, a színház és a keleti kultúra ihlette kreációi fölött azonban eljárt az idő, és Poiret nem tudott alkalmazkodni a kor követelményeihez. Az anekdota szerint még divatfejedelemként találkozott a lépcsőn a feltörekvő Coco Chanellel, aki természetesen feketét viselt. Poiret megkérdezte, kit gyászol, mire Chanel így felelt: „Önt, uram”. Poiret némely ötlete tiszavirág-életűnek bizonyult, de az utókor jóvoltából mára elfoglalhatta helyét a nagyok között.

A zseniális Yves Saint Laurent nélkül elképzelhetetlen lenne a mai divat. Ízig-vérig modern tervező volt, aki szezonról szezonra lenyűgözte a szakmát és a közönséget egyéni látásmódjával, rendkívüli újításaival. Ruháiban mindig volt valami friss, karakteres, meglepő. Évtizedeken át töretlen maradt a befolyása, és uniszex szabásvonalaival alaposan átírta a hagyományos szerepeket. Különböző hatások beemelésével új életre keltette a klasszikus öltözékeket, ikonikus női viseletté tette a férfiszmokingot, kitalálta a nadrágkosztümöt és a szafari stílust. Magabiztosságot adott a nőknek, és az egész világot ihletforrásnak tekintette. Bátran nyúlt a fiatalok és az utca divatjához, behozta a képzőművészetet és más kultúrák motívumait a kifutóra; Mondrian és Picasso inspirálta kreációi a világ leghíresebb ruhái közé tartoznak. Elsőként alkalmazott afroamerikai modelleket, innovációinak se szeri, se száma. Csak azt sajnálta, hogy nem ő találta fel a farmert, amit a világ leglátványosabb, legpraktikusabb és leglazább öltözékének tartott. Nincs dizájner, akire közvetve vagy közvetlenül ne hatott volna páratlanul gazdag életműve.


A jelen ökodizájnerei: a bio és a hi tech frigye

Az anyaginnovációnak mindig nagy jelentősége volt a divattervezésben, de ma már egy másik komoly tényező, a társadalmi felelősségvállalás is társul hozzá. Amikor reggeli teánkat vagy tejeskávénkat kortyolgatjuk, nemigen jut eszünkbe, hogy bármelyikük textilipari alapanyag lehetne, holott akár így is nézhetnénk őket. A fenntarthatóság ugyanis megkerülhetetlen szempont lett a hi tech divatiparban, és a hétköznapi élelmiszerek egy része minőségi ruhává lényegül át. A német Anke Domaske mikrobiológusból lett öltözéktervező, és egy pillanatig nem volt kérdés, hogy csakis környezetbarát termék kerül ki a keze alól. QMilch nevű szövetszála speciális eljárással készül a kereskedelmi forgalmazásra alkalmatlan tejből; a matéria teljesen bőrbarát, antibakteriális, ellenőrzött minőségű. A ruhák mellett felhasználják bútortextilek és kozmetikai cikkek gyártására is.



A Virus sportruházati cég a világ egyik legkedveltebb élvezeti cikkére vetett szemet: Stay Warm kollekciója újrahasznosított kávét tartalmaz. A faszénnel pörkölt kávé zaccából a feldolgozás révén remek szigetelőanyag lesz, mely a testhez simulva nem engedi megszökni a hőt. A legizgalmasabb vállalkozás pálmáját viszont kétségkívül Suzanne Lee BioCouture-je viszi el. A cég kizárólag élő organizmusokból és mikrobákból (gombákból, algákból és baktériumokból) készít roppant mutatós öltözékeket. A fermentációval keletkező anyag struktúrájával a valódi bőr hatását kelti, nem mellesleg biológiailag lebontható és komposztálható. Az egyedülálló biotextil iránt az haute couture nagyjai és a luxustermékek gyártói is élénken érdeklődnek. Suzanne Lee a világ legjobb művészeti egyetemének tartott Saint Martin’s College-ban végzett, és ő volt az első, aki jó tíz éve könyvet írt arról, hogy a technológia forradalmasítja a divattervezést.


A cég kizárólag élő organizmusokból és mikrobákból (gombákból, algákból és baktériumokból) készít roppant mutatós öltözékeket. A fermentációval keletkező anyag struktúrájával a valódi bőr hatását kelti, nem mellesleg biológiailag lebontható és komposztálható.


A közösségi finanszírozás létrejöttével hatalmas lendületet kaptak az organikus hi tech projektek, és tisztán látszik az is, milyen jellegű fejlesztéseket tart értékesnek a mai világ. A Kickstarteren a kért összeg mintegy négyszeresét adták össze a Silvertech ékszertisztaságú ezüstöt tartalmazó, a világűrben is viselhető antibakteriális fehérneműinek gyártására. A befektetők ugyancsak bőkezűen támogatták a New York-i Elizabeth & Clarke folttaszító, izzadásálló, kreatívan variálható nőiruha-kollekcióját, mely 100 százalékig növényi és környezetbarát anyagból készül. A divathoz egyre kevésbé lehet társítani az öncélúságot, és az is természetesnek számít, hogy a projektek jelentős hányada a harmadik világ életminőségének javításáról szól.


A hordható jövő: intelligens és 3D-ben nyomtatott ruhák

A digitális divatinnovációról könnyen hihetnénk, hogy a Szilícium-völgy szűk technoelitjének valamiféle hóbortja, pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. A behálózottság korában az intelligens textíliák a legkeresettebb tervezők ruháiba épülnek, és az infokommunikációs óriáscégek is csatlakoztak a fejlesztéshez. A stílusos hordható technológia úttörőjének Ralph Lauren, az amerikai divat doyenje számít, aki mindig lépést tartott a korszellemmel. Legújabb kollekciójában kapható a szabadalmaztatott PoloTech Shirt, amely biometrikus dizájnja révén kommunikál az iPhone-nal és az Apple Watchcsal. A kompressziós nejlonanyagba beleszőtt ezüstszálak miniatűr, szabad szemmel láthatatlan szenzoraikkal sportolás közben folyamatosan mérik viselőjük lépésszámát, pulzusát, testhőmérsékletét, légzési kapacitását és ritmusát, majd ezeket az adatokat egy lecsatolható Bluetooth-kütyü segítségével továbbítják az Apple készülékeknek értékelésre. A PoloTech App személyi trénernek is beválik, ugyanis a vitális paraméterek alapján képet ad testünk állapotáról, és ennek megfelelő edzéstervet javasol. A sportpóló visszafogottan elegáns külseje semmit nem árul el a hi tech belsőből: ránézésre pont olyan, mint a márka bármelyik ikonikus darabja.

Adrien Sauvage divattervező egyenesen a Microsofttal fogott össze, hogy sosem látott öltözékkel rukkoljon elő. Kreációja fél év alatt készült el, és azóta több nagy amerikai divatmárka, köztük a Joe’s Jeans is piacra dobott hasonló terméket. A jól szabott, egyszerű farmernek tűnő nadrág elülső zsebe egy vezeték nélküli akkumulátorlemezt rejt, mely elektromágneses mezőjével tölti fel a mobiltelefonunkat. A Google sem késlekedett sokáig ambiciózus tervével: a Project Jacquardban a Levi’s legendás fazonjainak átalakításával okosórát varázsol az 501-esből és társaiból. A 2016-ra beharangozott intelligens farmer egy puszta érintéssel vagy pöccintéssel képes lesz egyebek közt telefonunk lenémítására és szöveges üzenet küldésére. A vászonanyagba dolgozott speciális vezetőszál eredetileg egy japán cég találmánya, de úgy fejlesztik tovább, hogy végső soron bármilyen textíliához társítható legyen. A Bluetooth-technológia ruhaipari alkalmazásában ugyancsak óriási potenciál rejlik. Asher Levine egész kollekciót tervezett beépített mikrocsipekkel. Ha ezeket társítjuk mobileszközeinkkel, a ruhák viselésével nyomon követhetjük elveszített vagy ellopott telefonunkat. Emellett számíthatunk a megújuló energiaforrást hasznosító ruhák elterjedésére is. Tommy Hilfiger tavaly télen olyan dzsekivel szerzett meglepetést, amely természetes módon melegíti viselőjét a hátrészébe applikált apró napelemek révén. Mivel a szoláris panelek egyre vékonyabbak lesznek, egyre több sportruházati gyártó él majd a lehetőséggel.


A 2016-ra beharangozott intelligens farmer egy puszta érintéssel vagy pöccintéssel képes lesz egyebek közt telefonunk lenémítására és szöveges üzenet küldésére.

A jövő divatjába a legnagyobb változást a most is több milliárd dollár bevételt termelő 3D-s nyomtatás hozhatja, amely beláthatatlan üzleti perspektívát és szinte végtelen alkalmazási lehetőséget kínál. 3D-ben nyomtattak már gyógyszert és bionikus művégtagot, vezethető autót és embereket – egy berlini cég kifejezetten arra szakosodott, hogy kilencféle méretben reprodukálja tökéletes másunkat –, de terveztek így városrészt is, sőt Dubajban irodaház épül ezzel a technológiával. A Nike és Alexander McQueen már bemutatta, milyen elképesztő sikerrel lehet 3D-ben tervezni labdarúgócipőket vagy rafinált szabásvonalú ruhákat. És ez még csak a kezdet! Eljön majd az idő, amikor akár el is felejthetjük az üzleteket, mert otthon egy 3D-s nyomtatóval magunk állíthatjuk elő fizikai valójában a digitálisan megtervezett egyedi öltözékünket.


Rénes Judit

Források: complex.com, dezeen.com,

dazeddigital.com, gizmodo.com, 

hvg.hu, inhabitat.com, kickstarter.com, 

madlychic.com, treehugger.com



© Minden jog fenntartva!
4

2016/2.

(GYÜ)MI-re képes a sarokba szorított agyvelő?



Nagy játékos a kecskeméti Szöllősi Péter. Az általa kitalált és kiadott GYÜMI nevű társasjáték a magyar boltokból fél éve kifogyott, de múlt hónapban Európa tíz országában nyolc nyelven is megjelent. Ezek után joggal feltételezhetjük, hogy az igazán nagy robbanás még hátravan.



A férfiak életét végigkíséri a játék, csak különböző megjelenési formákban – mondja Szöllősi Péter (46), aki barátaival általános iskolás kora óta rendszeresen és szenvedélyesen focizik, szurkol és társasjátékozik. Elkötelezettségükre jellemző, hogy gyermekkorukban a konyhakőben is táblát láttak, alkottak hát rá egy Forma–1-es játékot. Mára olyan szinten jár a csapat, hogy mindegyik játékszabályon találnak csiszolnivalót, és saját, testre szabott, az eredetinél szerintük jobb házi szabályok szerint játszanak. Péter még egy szintet ugrott: 2013-ban maga készített egy társasjátékot, de olyat, hogy azóta nemzetközi szaknagykereskedésekkel írja alá a szerződéseket! A játékfejlesztővel beszélgetve világos, hogy életpályájának nem ez volt a zenitje, bőven van még meglepetés a tarsolyában. De hogyan lesz valakiből társasjáték-fejlesztő?


Szöllősi Péter szülővárosában, Kecskeméten végezte el a közgazdasági középiskolát. Tévedés volt – állítja, és nem is ment tovább ezen a vonalon. Inkább munkát keresett. Egy ideig újságkihordó volt, majd megörült unokatestvére tippjének, miszerint utcai könyvárust keresnek. Péter jelentkezett, és a 90-es évek elején, a nyomtatott irodalom fénykorában, a Centrum Áruház sarkánál nekiállt egy kis standról könyveket árulni.

– Az emberek falták a romantikus irodalmat és a ponyvaregényeket. Amikor új Claire Kenneth, vagy Leslie L. Lawrence-kötet jelent meg, 150-200 darabot adtam el az első nap belőlük. Második nap feleannyit, utána megállt a fogyás napi 10-20 darabnál, de még az is jó volt – emlékezik a játékmester, aki bevallja, rengeteget tanult a stand mögött állva. Megismerte az emberek igényeit, a kiadványok minőségét, és a pénzügyi háttérbe is betekinthetett. Legfontosabb tapasztalata mégis az volt, hogy a könyv borítója és témája alapján egy pillantás alatt megmondta, hány darabot vásárolnak majd belőle.


Fordulópont a Diákszigeten való megjelenése volt, ahol szintén a könyves stand kínálatát árusította.

– Mellém telepedett egy srác, egyetlen könyvvel. Saját maga eszkábált össze egy kötetet Jim Morrisonról. Átlapoztam, és borzasztó silány tartalmat találtam vacak kivitelezésben. Aztán végignéztem, ahogy egy nap alatt eladott belőle vagy ezer darabot. Akkor világosodott meg valami: ilyet, sőt sokkal jobbat én is tudok készíteni. Megcsináltam, és azóta is ez motivál egyfajta mottóként: én nem ilyet tudok, hanem jobbat.


A következő évben Szöllősi Péter első, önmaga által megálmodott, saját kiadású könyve, az In memoriam Jim Morrison több tízezer példányban fogyott el. Ezt követte a háromkötetes IQ-teszt sorozata, amelyeket szintén saját maga írt. Ez már elérte a bűvös százezer példányos határt. Kezdésnek jó volt.

– Szegedről időnként magam szállítottam a budapesti terjesztőhöz az elkészült, saját kiadású köteteket. Előfordult, hogy mire hazaértem, csengett a telefon, és azt kérdezték, tudok-e még vinni, mert a teljes szállítmány már aznap délután az utolsó példányig elfogyott – emlékezik Szöllősi Péter hozzátéve, hogy mára teljesen megváltozott az emberek érdeklődése. Kíváncsiságuk, információéhségük oroszlánrészét kiszolgálja az internet. Időben kellett tehát váltania neki is, ha a felszínen akart maradni. Márpedig ő ott akart...


“Előfordult, hogy mire hazaértem, csengett a telefon, és azt kérdezték, tudok-e még vinni, mert a teljes szállítmány már aznap délután az utolsó példányig elfogyott.”


– Indítottam egy máig működő fapados kiadót. Azért hívom fapadosnak, mert kis túlzással, de egyedül csinálok mindent. Nincs értékesítési osztály, nincs titkárság, nincs kereskedelmi osztály, nincs gazdasági igazgató, nincs marketingosztály, sőt nincs key account manager sem, csak én vagyok. Több mint 20 éve folyamatosan adok ki könyveket. Minden stílusú termék érdekel, amiben fantáziát látok, a gyerekfoglalkoztatóktól kezdve a történelmi témákig. Szinte minden kiadott könyvemnek én tervezem a borítóját, ragaszkodom ahhoz, hogy a regények alapsztoriját is én vázoljam fel, és nemcsak a könyvek témáit, hanem az illusztrált köteteknél is én akarom kitalálni, hogy mit szeretnék látni a munka végén – meséli a nagy játékos, így lassan kiderül, hogy amiért jöttünk, a GYÜMI nevezetű kártyajáték, csak egyik hobbijának a terméke.

– Folyton jár az agyam. Meccsnézés és vezetés közben például. A GYÜMI is egy szempillantás alatt született meg, egyszerűen csak kipattant a fejemből.


A GYÜMI valójában roppant egyszerű játék, szabályait egy pakli kártyával a kezünkben két perc alatt megértjük, leírni annál kacifántosabb. A lényeg, hogy ötféle helyi gyümölcsből (körte, alma, barack, szőlő és szamóca) találunk a pakliban számozott lapokat, 1-től 5-ig. A lefelé fordított kártyákból egymás után húzunk, és villámgyorsan döntenünk kell, hogy a lapokat megtartjuk, lerakjuk magunk elé, vagy eldobjuk. A cél: lehetőleg hiánytalan számsorokat kell gyűjteni a kiválasztott gyümiből, de teljesen mindegy, milyen sorrendben. Ám a csavar a játékban, hogy a gyűjtött kártyákat magunk sem láthatjuk, mert az új kártyával le kell takarni az előző lapot, emiatt mindig csak a legfelső, legutoljára letett kártyákat látjuk. Fejben kell tartanunk, milyen számok vannak már előttünk. Ezenkívül, ha van kapacitásunk megjegyezni, hogy a többiek mit gyűjtenek, akár keresztbe is tehetünk nekik. A legkisebb hiba is végzetes lehet, éppen ettől olyan izgalmas a játék. 


Szöllősi Péternek azonban nemcsak a játék, hanem az előállítás is izgalmas volt.

– 2013-ban néhány hét alatt készült el a játék végleges grafikája, majd miután a részletes játékszabályt is megírtam, elindult a gyártó keresése. Jó néhány magyar nyomdától kértem árajánlatot, de sokan válaszra sem méltattak. Néhánytól ugyan kaptam ajánlatot, de olykor nem arra, amire kértem… – Péter azonban a tervezett minőségből nem akart engedni, és nem talált megfelelő árat. Mit kell tenni, amikor minden reménytelennek tűnik? 


Talán nem mindenkinek válik be, de Szöllősi Péter ilyenkor megnéz egy meccset.

– Beugrott, hogy valamelyik korábbi munkám során kapcsolatba kerültem egy német nyomdával. Csütörtök este volt. A meccs után előkerestem az e-mail-címet, és elküldtem nekik az ajánlatkérőt. Még aznap éjszaka jött egy válasz, melyben a türelmemet kérték. Másnap két menedzser keresett a részletek egyeztetésére, majd hétfőn megkaptam az árajánlatot, amit természetesen elfogadtam, délben pedig már hozzá is kezdtek a gyártás előkészületéhez.


Péter egyik szeme sírt, a másik nevetett. Magyarországhoz egész életében lojális volt. A játék grafikája is a helyben termő gyümölcsöket idézi. Úgy tervezte, a GYÜMI is teljes mértékben „Made in Hungary” lesz. A német nyomda ajánlata azonban majd’ 30%-kal kedvezőbb volt a legjobb magyar árajánlatnál, pedig nem kapott kedvezményt. Ez a világpiaci ár… Egyedül a kártyalapok és a doboz minőségéről nem ejtettek szót. Mint kiderült, azért nem, mert egyértelmű volt számukra, hogy az elérhető legjobb minőségről beszélnek.


Ebben a történetben azonban nemcsak a magyar nyomdák, hanem a szállítmányozók is kaptak egy sallert.

– Amikor elkészült néhány ezer doboz GYÜMI München mellett, újra futottam egy kört árajánlatokat kérve a hazaszállításukra. Mérget vettem volna arra, hogy német sofőrrel, német eszközökkel, német árszínvonalon aranyárban lenne a szállítás. Újra tévedtem. Minden magyar ajánlatnál olcsóbban, rugalmasabban és gyorsabban leszállították a játékokat. Azóta nem is próbálkozom a magyar vállalkozóknál – vonja le a tanulságot a játékfejlesztő, aki ezután nagykereskedéseknek és internetes játékbemutató website-oknak postázott egy-egy darab GYÜMI-t, és várta a visszajelzéseket. Nagyot kockáztatott, hiszen a játékipar nagyon zárt világ: kontinenseket összefogó szakkereskedések és kiadók látják el a játékboltokat és a szupermarketeket, közéjük kerülni szinte lehetetlen. Ha egy ismert játékbemutató rossz véleményt alkot egy játékról, akkor a játék nemzetközi karrierje nagy valószínűséggel véget is ér, még mielőtt valójában elkezdődhetett volna.


Péter azonban annyira hitt a GYÜMI-ben, hogy jó nagy adag pénzt fektetett az előállításába. Jöttek is a vállveregetések, gratulációk, a jó vélemények, a cikkek és a bemutatók Franciaországból, az USA-ból, sőt még Japánból is, ahová valahogy eljutott a magyar nyelvű játék. Szerződés azonban nem érkezett.

– A kecskeméti társasjátékboltban is hagytam néhány doboz GYÜMI-t. Egyszer erre járt a Piatnik kiadó magyarországi vezetője, és vásárolt egy dobozzal. Azonnal kipróbálták, játszottak vele, és eldöntötték, hogy ez a játék kell nekik. Ez a véletlen hozta meg az áttörést. Jött egy telefonhívás, hogy úgy látják, zseniálisan egyszerű, frappáns és világszínvonalú a játékom, és szeretnék megvenni a jogait. Átbeszéltük a feltételeket, és megállapodtunk a Piatnikkal. Ennek eredményeképpen elkészült Fruit Mix néven az új GYÜMI, és pár hete tíz európai országban jelent meg nyolc nyelven. (A magyarországi boltokban is Fruit Mix néven lehet megtalálni a jövőben.)


A történet érdekessége, hogy pontosan a Piatnikkal megkötött szerződés estéjén egy váratlan e-mailt kapott Szöllősi Péter, melyben egy másik kiadó a világ 55 országára szóló terjesztést ajánlott a GYÜMI-re, mert ők is úgy gondolták, hogy a játék kiváló ahhoz, hogy kilépjen a világpiacra. A játék kitalálója azonban egyáltalán nem bánja, hogy lekötötte magát. Azóta egyébként több komoly társasjáték-kiadó cég is érdeklődött a világjogokról, ami újabb megerősítés számára, hogy a GYÜMI világszínvonalú ötlet.

– Teljesen elégedett vagyok a GYÜMI karrierjével. Az első néhány ezer példányról azt gondoltam, 3-4 év alatt fogy majd el, ehelyett egy év alatt megvették szinte mindet. Most, hogy egy nagy cég, a Piatnik is felkarolta, végleg el tudtam engedni a kezét, és új játékok fejlesztésén dolgozom. A nagykereskedés ezek után már egy kicsit kiemelt figyelemmel követi a munkáimat, előfordult már olyan is, hogy nem volt időm megjelentetni a játékot, még csak a fiókban létezett, de már a demópaklira is kaptam szerződést.


Szöllősi Péter GYÜMI-je 2013-ban jelent meg, a GYÜMI Géniusz 2014-ben került a polcokra. Ez az eredeti játék bővített, nehezített, sokkal ravaszabb változata. Idén pedig a Dr. Gomb nevű szintén kombinációs kártyajátékot gyártották. Nemsokára megjelenik a GYÜMI applikációja is, így már telefonon és tableten is lehet játszani bárhol, bárki ellen a világon, de akár egyedül is. Jövőre a Vigyázat! PANDA! nyitja a sort, immáron nem a saját kiadásában.


A háromgyermekes játékfejlesztőről ezek után azt gondoltuk, saját könyvkiadójával és társasjátékaival megfogta az isten lábát: nem elég, hogy a hobbijának él, de a bank is nyilván rászakadt. Hamar kijózanodunk azonban, amikor elmondja: a sűrű fillér elvében hisz, így az általa kiadott játékok most kezdenek csak nullszaldósak lenni. De Péter nem kapkodó típus.

– A tervem a következő 5-7 évre, hogy legalább 10-15 játékom legyen az üzletekben folyamatosan, és akkor már azt mondhatom, hogy termőre fordult vállalkozásomnak ez a hobbiágazata is.


De képes lesz-e még ennyit kitalálni? Nem törik meg lendületét a hétköznapok nehézségei? Nem kívánja néha, hogy bárcsak Nyugat-Európa egyik jóléti államába született volna, ahol tizedekkora nehézséggel tudott volna érvényesülni? – sorjázzuk a kérdéseket, amelyekre szintén megvan az átgondolt válasz.

– Mondjuk, ha Angliában vagy Katalóniában születek, a haverokkal kényelmes bőrkanapéról innánk meccsnézés közben a Guinnesst, vagy kint lennénk minden hazai meccsen a Nou Camp-ban, és olyan kényelmesen élnék, hogy az a kreativitásom rovására menne. Mivel kalandvágyból itthon maradtam a rendszerváltás környékén, így kiderült, hogy mire képes a sarokba szorított agyvelő. Az ötleteim pedig, remélem, sosem fogynak ki. Naponta legalább száz van, és bár előfordul, hogy mind rossz, de némelyikről azt gondolom, akad benne fantázia. Na, azokat megpróbálom megvalósítani mindenáron.

Nincs okunk kételkedni a szavában.

 

Gál Zita

Fotó: Banczik Róbert




© Minden jog fenntartva!
5

2016/2.

NPK Charolais Farm – Egy marha jó vállalkozás



Egy kecskeméti fiatalember és egyetemi barátja mertek nagyot álmodni, és a francia charolais marha legmagasabb színvonalú tenyésztését tűzték ki célként az Alföld közepén. A vállalkozás pár év alatt akkora sikert ért el, hogy foglalni már csak jövőre lehet az állományból. A fajta különlegességeiről, az országimázs-építésről és a nem mindennapi üzleti fúzióról Porkert Krisztián az NPK Charolais Farm társtulajdonosa mesélt az AIP’ART Magazinnak.


Honnan jött a marhafarm ötlete?

Tulajdonostársam, aki egyben a legjobb barátom is, 2001-ben vásárolta meg ezt a tanyát Kisfáinál, ami akkor még sertéstartó telephelyként üzemelt tizenegy hektáron. Neki is ilyen irányú tervei voltak a területtel, de szerencsére öt éven át nem fogott hozzá, és közben a folyamatos közös agyalásunk eredményeképpen 2006 végén megvásároltuk az első borjakat, útjára indítva ezzel a marhatenyészetet. Akkor már azzal a komoly elhatározással álltunk neki a gazdaságnak, hogy amint csak lehetőségünk adódik, vásárolunk egy charolais-állományt, és egy európai szinten is kiemelkedő tenyészetet hozunk létre ebből a fajtából. Ez az álmunk mára megvalósult. Nálunk jelenleg száz tehén található, plusz a szaporulat és a két bika, akik dolgoznak az állományon. Ezt a jövőben – további három bika vásárlásával – úgy szeretnénk fejleszteni, hogy elkülönített legelőkerteket alakítunk ki, ahol egy-egy bikára húsz tehén jut. Tulajdonképpen ez egy tanyagazdaság, van itt baromfi, pulyka és birka is egyelőre elsősorban saját fogyasztásra. A birka majd egy következő tenyésztési fázis lesz, tervezzük ugyanis, hogy előbb az anyabirkalétszámot száz körülire emeljük, majd ott is beindítjuk a tenyésztési munkát. Franciaországban, ahonnan az állatokat és a példát hoztuk, a Loire völgyében található Charolais régió állattartóinál látható, hogy szinkronban tartják a két állatfajtát; amit a charolais marha már lelegelt, arra még rá tud jönni a charolais birka.


Hogyan működtök együtt a vállalkozásban?

Én mezőgazdasági szakközépbe jártam, Pali pedig már a gimnáziumban érdeklődött a biológia iránt, hiszen állatorvos szeretett volna lenni. A kaposvári egyetemen találkoztunk, ahol először szobatársak, majd a legjobb barátok lettünk, és mivel mindketten szeretjük a szakmánkat, egyértelmű volt, hogy ezen belül maradunk. A közös munkánk egy olyan szinergia, amelyet első látásra kevesen értenek, számunkra viszont másképp nem működik. Pali az, aki napi szinten, helyileg is Kecskeméten van, így az operatív munkát el tudja látni. Ő ismeri legalaposabban az állatokat, ő ért hozzájuk a legjobban, hiszen az elmúlt évek során akkora rutint szerzett a farmon, hogy mára szerintem az ország egyik legjobb állattenyésztőjévé vált. Amiben én előrehaladást tudok mutatni, az elsősorban a kereskedelem, az üzletvezetés és a stratégiai gondolkodás. A kettő együtt olyan eredményt hoz, amire külön-külön képtelenek lennénk. Az itteni munka is teljes embert kíván, fizikai képtelenség mellette még az üzletmenettel vagy éppen a marketinggel foglalkozni, nekem pedig Pécsről a napi szintű feladatvégzésre nem jutott volna időm. Energiáink társításából azonban néhány év alatt nagyon eredményes fúzió jött létre.


„A közös munkánk egy olyan szinergia, amelyet első látásra kevesen értenek, számunkra viszont másképp nem működik. Pali az, aki napi szinten, helyileg is Kecskeméten van, így az operatív munkát el tudja látni. Amiben én előrehaladást tudok mutatni, az elsősorban a kereskedelem, az üzletvezetés és a stratégiai gondolkodás. Energiáink társításából azonban néhány év alatt nagyon eredményes fúzió jött létre. A kettő együtt olyan eredményt hoz, amire külön-külön képtelenek lennénk.”


Mitől különleges a charolais fajta?

Több különlegessége is van, de számunkra az igazán fontos, hogy az általunk felállított szempontoknak és sztenderdeknek a charolais paraméterei felelnek meg leginkább. Az izomkihozatal, a ráma, a fejlettség és a gazdasági mutatók mind azt indokolták, hogy e mellett a fajta mellett tegyük le a voksunkat. A tehenek kétéves korukra 700–800 kiló között vannak, a bikánk már elérte az ezer kilót, pedig még nincs kétéves. Ez a fajta mindezt képes pusztán a legelőterületen létrehozni, alapesetben nincs szükség semmilyen hozzátáplálásra. Összehasonlítva egy szürke marhával látható, hogy a magyar fajtának sokkal lassabb a fejlődési üteme: a tehén négy-öt év alatt éri el az ötszáz kilogrammot, a bika pedig 600-700 kilónál meg is áll. A charolais fajta képes arra, hogy óriási izomtömeget hozzon, ebből adódóan a vágási kihozatal és a különböző húsértékmérő tulajdonságok is sokkal magasabb kategóriára emelik, mint egyébként a szürke marhát vagy másik fajtát.


A jó tenyésztési sztenderdeken kívül mit tudunk a fogyaszthatóságáról?

A charolais alapvetően húsmarha, ez nagyon jó kritérium. Van egy – egyébként jogosan kialakult – beidegződés, hogy a tejelő marhák húsa nem igazán alkalmas arra, hogy a gasztronómiában túlságosan nagy élvezeti értéket nyújtsanak. A háziasszonyok sokszor tapasztalják, hogy hiába veszik meg a hentesnél a magasabb árkategóriájú friss marhahúst, mégis öt-hat órát főzik, mire elkészül belőle egy pörkölt. Ha sütik, a hús olyan száraz és kemény lesz, hogy az akár válóok is lehet, emiatt inkább hozzá sem fognak. Elvégre nem a Pitagorasz-tétel miatt válunk! Természetesen a húsmarhák között is vannak különbségek, amiket a tenyésztés során kialakult genetikai vonal hoz magával. Egy angolszász fajta, például, jóval márványosabb húst produkál, mint a francia charolais. Ez a fajta brutális izomtömeget növel, ezért aztán a török, a görög, az olasz és jellemzően a balkáni, déli régió szereti, hiszen az ő nemzeti ételeikhez (gyros, kebab) ezek a színhúsok illenek. Az angolszász országokban, ahol jellemzően a steakfogyasztást részesítik előnyben, szeretik, hogyha pár perc alatt kisül egy hús, és mégis szaftos és zamatos marad. A charolais is képes létrehozni ezt a húsminőséget, viszont ehhez a takarmányozással kell beavatkoznunk. Ez nem azt jelenti, hogy mindenféle mesterséges adalékanyaggal tömjük az állatot, hanem egész egyszerűen egy kis abrakkiegészítéssel elérjük, hogy több faggyút termeljen mind a külső – tehát az izom fölötti – kötőszövetes állományban, mind pedig az izomrostok között.


Ez a tenyésztési létszám átlagosnak számít?

Jelenleg az egyesület nyilvántartásában 160 regisztrált hazai szarvasmarha-tenyészet szerepel, ebből nagyjából 120 lehet a működő telepek száma. Megoszlás szerint hetven körüli a magánkézben lévő gazdaság, ahol átlag negyven anyatehénnel működnek, a többi pedig valamilyen üzem vagy kft. tulajdonában van, ahol már száz fölötti a létszám. Jelenleg tízezer regisztrált anyatehén van Magyarországon a charolais fajtából, és jellemzően a Dunától keletre tartják inkább őket. Számunkra ez a százas keret jelenti az ideális létszámot. Ahhoz, hogy csúcsgenetikát tudjunk képviselni, nagyon fontos, hogy szinte névről, fülszámról ismerjük az állatokat. Tudjuk, hogy melyik állatra melyik párosítás illik, melyik anyaállatra milyen bikát vigyünk, hogyan hozható ki az a genetikai kombináció, amellyel a sztenderdek tekintetében komoly eredményt tudunk felmutatni. Ez a mi tenyésztői szemléletünk. Egy nagyobb állományban ezek az értékek biztosan elvesznek, hiszen ott maximum matematikai adatokat látnak a számítógépen, és azokkal tudnak kombinálni a jobb eredmények érdekében. Ez sem feltétlenül rossz eljárás, de ott soha nem lehet akkora előrehaladás, mint amikor valaki már a rezdülésükről ismeri az állatait, és felelősen képes dönteni a következő generációkba átörökíthető génekről.


„Ahhoz, hogy csúcsgenetikát tudjunk képviselni, nagyon fontos, hogy szinte névről, fülszámról ismerjük az állatokat. Tudjuk, hogy melyik állatra melyik párosítás illik, melyik anyaállatra milyen bikát vigyünk, hogyan hozható ki az a genetikai kombináció, amellyel a sztenderdek tekintetében komoly eredményt tudunk felmutatni. Ez a mi tenyésztői szemléletünk.”


Mi az a minőségi követelményrendszer, amit magatokkal szemben állítottatok?

Összességében három komoly faktor jelent azonnali kizárást az állományból. Az egyik a tejtermelés, a másik a nehéz ellés, a harmadik pedig az állat viselkedése. Ha ezek közül a szempontok közül valamelyik sérül, akkor kérdezés nélkül távozik az állományból a marha. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a napi szinten velük dolgozó munkatárs bármilyen sérülést szenvedjen egy kiszámíthatatlan vagy agresszív állat miatt. Ha a tehénnek nincs tejtermelése, azt jelenti, hogy a borjút vagy etetnünk kell – ami nagyon komoly gazdasági következményekkel jár –, vagy el is hullhat a fiatal állat. Ha nehezen ellik a tehén, akkor pedig komplikációk lépnek fel, és ez sem jó. Akadnak genetikailag selejtes állatok, mint például, akik vált ivarú ellésben születtek – tehát az egyik fiú volt, a másik lány –; ilyenkor a lánynak nincs méhe, vagyis terméketlen. Bikáknál mások a sztenderdek: náluk például a láb alakulásából vagy egy laza csüdből lehet következtetéseket levonni a fejlődésre nézve. De egy csúnyább fej, egy rossz összkép vagy a hajlott hát is olyan dolog, ami genetikailag öröklődhet, ezt pedig mi nem szeretnénk. A teheneknek nagyjából az ötödét selejtezzük le minden évben, a tenyészállatnak szánt növendékek közül tíz százalék esik ki, ezenfelül általában 10-15 százalékukról mi magunk mondjuk azt, hogy nem érte el azt a minőségi kategóriát, amit elvárunk. Itt már nem is a komolyabb faktorokra kell gondolni, egyszerűen összbenyomásában nem felel meg az állat annak a szintnek, amit felállítottunk.


Országimázs-építés a legelőkön

Ezeket az állatokat mi egyenesen Franciaországból hoztuk be, és ebből a 2008-ban induló üzleti kapcsolatból az évek során szoros baráti kapcsolat alakult ki a kinti francia tenyésztőkkel, ami elképesztő módon építi a magyar országimázst. Jellemzően az a beidegződés él itthon mindenkiben, hogy a franciákkal nehéz jó üzleti partnerségben lenni. Mi abszolút rácáfolunk erre. Abban a környezetben, ahol mi dolgozunk, nagyon szívesen fogadnak bennünket, és a baráti, illetve üzleti kapcsolaton túl két évvel ezelőtt bírónak kértek fel bennünket a franciák legnagyobb tenyészállatversenyére, ahová nemhogy magyar, de külföldi sem nagyon tette még be a lábát. Fél évvel korábban egy Magny Cours-i, szintén országos minősítő versenyen – miután meglátták, hogy ott vagyunk – rám bízták a döntést, hogy válasszam ki a régió összes felsorakoztatott állata közül a nyertest. Arra pedig igazán büszkék vagyunk, hogy idén májusban meghívtak bennünket Franciaországba, a fiatal charolais-tenyésztők éves közgyűlésére, ahol mi ketten voltunk az egyedüli külföldiek. Elmondták, nagyon örülnek annak a közös munkának, amit az évek során együtt végeztünk, és szeretnék ezt a kapcsolatot még szorosabbra fűzni. Egyrészt látják abban az üzleti potenciált, hogy Kelet-Európa kapuja vagyunk, másrészt pedig elismerik azt az értékteremtő munkát, ahogyan mi az ő nemzeti kincsükkel dolgozunk.


„A francia tenyésztők nagyon örülnek annak a közös munkának, amit az évek során együtt végeztünk, és szeretnék ezt a kapcsolatot még szorosabbra fűzni. Egyrészt látják abban az üzleti potenciált, hogy Kelet-Európa kapuja vagyunk, másrészt pedig elismerik azt az értékteremtő munkát, ahogyan mi az ő nemzeti kincsükkel dolgozunk.”

 

Első és második hely bezsebelve…

Az a fajta gondolkodásmód, amellyel mi élünk, és azok a célok, amiket mi kitűztünk magunk elé, most értek be. Jelenleg Magyarországon a hódmezővásárhelyi szinte az egyetlen és a legnagyobb olyan mezőgazdasági kiállítás, ahol ezeknek a tenyészállatoknak a felvonultatása és show-bírálata zajlik. A franciáknál éves szinten nyolc-tíz ilyen rendezvény is van, melyeket különböző helyszíneken és gazdagabb fajtaválasztékkal szerveznek meg. Nálunk ennek az egynek nemzetközileg is és elég nagy a visszhangja a régióban. Mi 2010 óta minden évben indulunk, és rögtön az első alkalommal két kategóriában is harmadikak lettünk. A következő évben egy kategóriát megnyertünk, azt követően pedig szintén harmadikak lettünk. 2015-öt kihagytuk, de idén májusban ismét lementünk két állattal Hódmezővásárhelyre, és a mintegy hetven nevező között megnyertük az 1-2 éves bika korosztályt, illetve a másodikak is mi lettünk. Az igazi az lenne, ha legalább 100–120 közötti lenne az indulók száma, és a kategóriákból is kellene tíz-tizenöt, hiszen akkor rendkívül színvonalas versenyen mindenki meg tudná mutatni, hogy mire képes. Ehhez azonban még egy kis szemléletváltás szükséges. Nagyon bízom abban, hogy ezek az évek a megtisztulás évei, és megint konjunktúra indul el ezen a területen. A szakmai elismerés mellett például marketing szempontjából sem elhanyagolható az állatok felvonultatása. Ha helyezést nem érnek is el, ám a hozzáértő tenyésztők és a potenciális vásárlók szemügyre vehetik a látható sztenderdjegyeket. Amennyiben nyer az állat, az persze megint más megítélés, nyilván akkor még nagyobb lesz az érdeklődés iránta. Számunkra ezek a versenyek azt eredményezték, hogy nincsenek értékesítési gondjaink, idén úgy kiárusítottunk mindent, hogy a következő érdeklődők már csak jövőre tudnak foglalni az állományból. Ehhez persze kellett a minőségi alapanyag, a korrekt üzleti mentalitás és az a fajta belülről jövő elhivatottság, amit barátommal mindketten a magunkénak mondhatunk.

 

Bajáki Zsanett

Fotó: Banczik Róbert




© Minden jog fenntartva!
6

2016/2.

Bőrbe bújtatott varázslat



Ahogy a polcon sorakoznak, látványuk megtorpanásra késztet. Rögtön lerí róluk, hogy különleges karakterek. Elegáns, finom formájuk könnyed játékossággal párosul, egyszerre frissek és időtlenek. Fiatal készítőjük csupán néhány éve hozta létre saját márkáját, de ma már a legizgalmasabb kortárs kiegészítőtervezők között tartják számon, és külföldön is jelentős a vevőköre. Mindene a cipő, szinte a műhelyében él, és legszívesebben mezítlábas afrikai gyerekeknek tervezne, akiknek a legnagyobb szükségük lenne lábbelire. A DYAN Shoes megálmodójával, Polgár Dianával beszélgettünk alkotásról, tervekről és új kollekciójáról.


Azt mondják, egy cipő mindent elárul a viselőjéről, Dia hatalmas gyűjteményében pedig minden szín és fazon megtalálható. Kiskorától tartós szerelem fűzi a lábbelikhez és a kiegészítőkhöz, így magától értetődőnek tűnt, hogy ezen a területen bontakoztassa ki tehetségét. Divatszeretete és tanulmányai nagyban befolyásolták, hogy a cipőt mint formát használja kifejezőeszközként. A lábbelikkel már a művészeti gimnáziumban kísérletezett, első hordható cipőjét, egy ezüstszínű szandált az egyetemen készítette. Azóta nincs megállás, műhelyében egymás után öltenek testet az újabbnál újabb modellek.


Cipőszerelem és divatintelligencia

Dia lelkesedése magával ragadó: imádja, amit csinál, mottójának azt választotta, hogy „Shoe love is true love”. Bőrtárgytervezőként végzett öt éve a MOME-n, ahol a képzés gazdag útravalóval látta el. Nemzetközi szinten is versenyképes, kiemelkedő minőség előállításához szükséges tudást, művészeti látásmódot, gyakorlatorientáltságot kapott, és kulturális ismereteket, a gazdasági-technológiai szempontokra érzékeny tervezési megoldásokat. A gyermekcipőket gyártó Asso cégnél sajátította el a lábbelikészítés gyakorlati alapjait, megtapasztalta, milyen nap mint nap megfelelni a magas követelményeknek. Egy táskatervezővel társult, majd néhány éve önálló útra lépett, és DYAN néven elindította saját márkáját.

Ma már nincsenek példaképei, de bizonyos tervezők és divatházak munkássága lenyűgözi. Nem véletlenül vonzódik Jil Sander, Hussein Chalayan és Camilla Skovgaard lábbelijeihez. Közös vonásuk a minimalista jelleg, a grafikus és karakteres hatás, az anyagot, a formát és a technológiát bravúrosan összehangoló stílus, mely Diának is sajátja. Azoknak a városi nőknek tervez, akik aktív életmódjukhoz, egyéniségük megéléséhez a kényelem és az egyediség ötvözetét keresik. Nemes anyagok kombinációjával és különleges konstrukciós megoldásokkal gyakran ad új életet klasszikus fazonoknak. Cipői egyszerre mozgalmasak és kiegyensúlyozottak, mértéktartóan trendkövetők és teljesen időtlenek. Letisztult vonalvezetés, elegáns forma és kifinomult nőiesség, ugyanakkor könnyed játékosság, visszafogott extravagancia és nagyfokú komfort jellemzi őket. Felfogásában a divat nem lehet öncélú, csak intelligens.

 

Azoknak a városi nőknek tervez, akik aktív életmódjukhoz, egyéniségük megéléséhez a kényelem és az egyediség ötvözetét keresik. Nemes anyagok kombinációjával és különleges konstrukciós megoldásokkal gyakran ad új életet klasszikus fazonoknak.

 

Tiszta színek, bravúros kivitelezés

 

Amikor Dia munkához lát, első lépése mindig az inspirációgyűjtés. Adott esetben hatással van rá egy utazás, forma, hangulat, felület, egy művészi alkotás, mely elindítja a tervezést, és meghatározza az új kollekció formavilágát, színét. Rengeteg vázlatot készít, majd kiválasztja a legjobbnak ítélt darabokat. Az alkotáshoz kell a tiszta, semleges háttér: műhelye a padlótól a plafonig hófehér minden bútorral együtt. A színes hangulatot a különböző bőrök, kaptafák és a többi cipős kellékek varázsolják bele. A fiatal tervező együtt lélegzik alkotásaival, és szinte a műhelyében él.

 Szembetűnő, milyen mesterien teremti meg az ívek és szögletek, a telt és üres felületek egységét. Legújabb kollekciójában a fekete-szürke-fehér dominál, míg a Vanda nevű modellt a lággyá oldott mértani forma mellett a piros és a fekete kontrasztja teszi izgalmassá. Kreációi között több változatban, friss formában jelenik meg a hosszított orrú lapos talpú papucscipő, a babouche, amely az idei tavaszi-nyári divat egyik alapdarabjának számít. Dia kedvenc évszaka természetesen a tavasz, a fazonok közül a szandál foglal el kitüntetett helyet a szívében. A modellek megalkotásakor az egyszerűségre és a kényelemre törekszik. Cipőinek ma már nemcsak a felső része, hanem a talpa is kézzel készül. A tiszta színeket kedveli, anyagban pedig jöhet minden, ami bőr, a kecskétől egészen a krokodilig. Folyamatosan képzi magát, bújja a szakmai oldalakat, hogy értesüljön minden újdonságról. A hazai tervezők közül rajong Sposa-Szigeti Vanda ruháiért és az AGNESKOVACS-táskákért.

 

Kreációi között több változatban, friss formában jelenik meg a hosszított orrú lapos talpú papucscipő, a babouche, amely az idei tavaszi-nyári divat egyik alapdarabjának számít. Dia kedvenc évszaka természetesen a tavasz, a fazonok közül a szandál foglal el kitüntetett helyet a szívében.

 

Márkasikerek itthon és külföldön

 

Dia életében sosincs üresjárat, hiszen a műhelymunka mellett sokat utazik belföldön és külföldön egyaránt. A szakmai és az üzleti rész mint tevékenység elkülönül, de időben nem választja szét őket, és nem telik el úgy nap, hogy ne foglalkozna mindkettővel. Az alkotás inkább csendes, nyugodt folyamat, míg a gyártás és az eladás pörgős, hangos feladatokkal jár. Cipői jelenleg három üzletben vásárolhatók meg: Szombathelyen, Budapesten és Prágában, de nemrég a bécsi Modepalast pop-up store-jában is bemutatta őket. Egy ausztriai kiállításon találkozott a csehországi bolt képviselőivel, akik felkérték, hogy csatlakozzon a designercsapathoz. Külföldön nagyon szeretik a cipőit, de szerinte ez nem feltétlenül csak az ízlésnek, hanem a magasabb életszínvonalnak köszönhető. A boltokba mindig az aktuális kollekciója kerül, amely általában 4-6 párból áll. Emellett lehet tőle közvetlenül rendelni, sőt igény szerint választhatók a korábbi kollekciók darabjai is. Dia azt tervezi, hogy a jövőben megjelenik más külföldi üzletekben is, és az internetes eladásokat ugyancsak komolyan bővíteni szeretné. Egyedi megrendelésre vállal esküvői cipellőket; ilyenkor a színeket és az anyagokat lehet kombinálni különböző fazonokkal, és cserélgethetők a díszek is.


Az egyedi cipők térhódítása

A DYAN cipőket hamar felfedezték, a törzsvevők és a követők száma pedig egyre gyarapszik. Diáról gyakran írnak a sajtóban, magasan jegyzi a szakma, és azon női cipőtervezők közé tartozik, akiknek folyamatosan nő az ismertségük. Ideszámít Anna Zabojeva (Pleasemachine), Gulyás Sára (Pikkpack), Káldy Júlia, Galicza Eszter (Trenntre Shoe Design) vagy a már komoly nevet szerzett Vágó Réka. Jellemzően fiatalok, sokféle motívumból merítenek, kozmopolita világuk miatt a külföldiek körében is népszerűek. Kreációik egyediek, stílusjegyeik alapján rögtön felismerhetők. Nemcsak használati tárgyak, hanem a személyesség és az esztétikai minőség hordozói. Ezt legjobban a fiatalok értékelik, akik közül sokan hordanak merészebb lábbelit, a többség viszont kevésbé kísérletező, és a hagyományos cipőket részesíti előnyben. Dia úgy látja, a hazai közízlésnek ezen a téren még van hová fejlődnie, viszont már elindult a változás, és az emberek egyre nyitottabbak, fogékonyabbak a designra. Bizonyos rétegek inkább a kis szériás minőségi termékeket választják a tömegcikkekkel szemben. A tervezőnek nagy öröm lenne, ha Magyarországon a designertermék az emberek mindennapi életének részévé válhatna.

 

A cipő Diának egyszerre jelent mindent: szépséget, minőséget, egyediséget, designt. Eszközt, amellyel tökéletesen kifejezheti önmagát: azt, ami most, és azt, amilyenné válni szeretne. Alkotást, amely örömet szerezhet másoknak a hétköznapokban is.

 

Legszívesebben az Afrikában élő, mezítláb járó gyerekeknek tervezne, akiknek tényleg szükségük lenne lábbelire, és reméli, egyszer megvalósulhat ez az elképzelése. Ha a jövőben belevágna is gyermekcipők vagy más öltözékkiegészítők tervezésébe, fő irányvonala biztosan a női cipő marad. Legnagyobb álma, hogy a DYAN még magasabb színvonalra emelkedjen, és nemzetközileg is elismert márkává váljon. Látva őt és lábbelijeit, efelől semmi kétségünk nem lehet.

 

 

 

Rénes Judit



 

© Minden jog fenntartva!
7

2016/2.

 A szíven szúrt nemzet kincsei

 


A tatárjárás 775. évfordulóján előbb Kiskunmajsán, majd pedig Bugacpuszta mellett is komoly leletanyagra bukkantak a kecskeméti múzeum régészei. A szakemberek szerint a most feltárt maradványok adják az eddigi legrealisztikusabb pillanatképet a tatárjárás kegyetlenségeiről. A leletek jelentőségéről és sorsáról Rosta Szabolcs múzeumigazgatóval beszélgettünk.


 

Miért itt és most kerültek elő ezek a szenzációs leletanyagok?

– 2011 óta folyamatosan ástunk a környéken, és az itt töltött idő alatt sikerült bebizonyítanunk, hogy valóban létezett Pétermonostora, ráadásul hatalmas központ volt: egy nagy és élettel teli kereskedőtelep, illetve szakrális központ, ahonnan az évek alatt kiemelkedő leletanyag került elő. A méretében is egyedülálló kolostort egy bazilika és további kőalapozású épületek veszik körbe, ami alapján jól látható, hogy itt már a városiasodás útjára lépett település feküdt. Idén aztán újabb lendületet vett a kutatás, hiszen Bács-Kiskun megye kiemelt turisztikai fejlesztéssé nyilvánította a projektet, mi pedig úgy gondoltuk, hogy a hitelesség kedvéért nemcsak a kolostort, hanem a környező polgári települést is megpróbáljuk feltárni. Kijelöltük tehát a szelvényeinket azokon a részeken, ahol a felszíni jegyek alapján úgy tűnt, hogy a legjobb területek vannak. Abban biztosak voltunk, hogy a kolostor és az azt körülölelő polgári központ a tatárjárás környékén pusztult el, hiszen ebben az időszakban veszett oda a Homokhátság nagy része. Arra azonban álmunkban sem gondoltunk, hogy a tatárjárásnak ennyire kézzelfogható bizonyítékait találjuk majd. Nagyjából három hónappal ezelőtt kezdtük el a tényleges ásatásokat, és szinte azonnal tömeggyilkosságoknak a nyomaira bukkantunk.

 

Mekkora az itt talált maradványok jelentősége?

– Azt gondolom, hogy a tatárjárás 775. évfordulóján ez a felfedezés kiemelt jelentőségű. Az elmúlt tíz évben kerültek már elő ilyen típusú leletek, például 2005-ben egy autópálya-ásatáson bukkantak hasonló maradványokra, de az általunk talált anyag adja az eddigi legrealisztikusabb kimerevített pillanatképet atatárjárás kegyetlenségeiről, amit egyébként a kortársak le is írtak. Például Rogerius nagyváradi kanonok, vagy Spalatói Tamás érsek nagyon szemléletesen beszámolt azokról a kegyetlenségekről, amelyeket itt saját szemünkkel is láthatunk. Érdemes ezeknek utánaolvasni, hiszen az ember olyan merítést kap a tatárjárás korabeli eseményekről, tragédiákról, amelyeknek a bizonyítékait a régészek az elmúlt tíz évben kezdték feltárni.


„Azt gondolom, hogy a tatárjárás 775. évfordulóján ez a felfedezés kiemelt jelentőségű. Az általunk talált anyag adja az eddigi legrealisztikusabb kimerevített pillanatképet a tatárjárás kegyetlenségeiről, amit egyébként a kortársak le is írtak.”


Mikre bukkantatok?

– Jelenleg az egyik legfontosabb tárgy, melyet az ásatáson sikerült megtalálnunk, egy csuklós karú mérleg, hiszen országos viszonylatban is ritka, hogy serpenyővel, súlyokkal, karokkal együtt összecsomagolva kerüljön elő egy ilyen emlék. Valószínűsíthető, hogy a tatárok támadása előtti utolsó pillanatban valamelyik kereskedő rejtette vagy ejthette el. Az egész településről több mint ötezer fémtárgyunk van, a gazdag leletanyagot főként bronz-, aranyozott bronz-, ezüst- és rengeteg vaseszköz teszi ki. És az ásatás legmegrázóbb, egyben legnagyobb felfedezését jelenti annak a hat megölt és épphogy csak elföldelt fiatalnak a csontváza, akik mindenféle furcsa, rendellenes pózban feküdtek, amikor rájuk találtunk. Az antropológus megvizsgálta őket a helyszínen, és az ő véleménye szerint ülv

e végezték ki őket. Rajtuk kívül rengeteg leölt állatot is találtunk az egykori ház udvarán. Egy háború vagy egy rajtaütés velejárója, hogy elpusztulnak a háziállatok is, de itt aztán kutyát, macskát, birkát, lovat, mindent, ami élt és mozgott elkaptak és legyilkoltak. Az archezoológus tömegével talált kisborjúkat is, akiket nagyjából három hónaposan öltek le, ebből szinte hónapra pontosan meg tudjuk saccolni a pusztítás idejét, azaz valamikor késő tavasszal, kora nyáron rohanták le a települést. Ez a tatárjárás egyik nagyon csúnya pillanatképe. A kivégzett gyerekek három- és tizenhat éves kor közöttiek, de a nemük csak a DNS-vizsgálatok alapján derül majd ki. Ami számunkra szintén nagyon érdekes, az a feltételezett rokonsági kapcsolat. Kíváncsiak vagyunk, hogy most egy család tagjait találtuk meg az udvarban, vagy pedig összeterelték egy helyre a gyerekeket a szomszédból is. Az áldozatok között volt egy idősebb ember is, aki védekezni próbált, ugyanis egy tőrhüvely feküdt az egyik csontváznál. Egészen pontosan a korabeli láncpáncél ellen használt kis háromélű tőr hüvelyét találtuk meg. Sajnos a tőrt nem, azt valószínűleg kiüthették vagy kicsavarták a kezéből. Az itt lezajlott eseményeket a kortárs Spalatói Tamás pontosan leírja: a tatárok egy helyre terelik, majd sorba leültetik a nőket és a gyerekeket, levetetik a ruháikat, felemelik a karjukat, és szíven szúrják őket. Ezt a módszert igazolja az a kitekert póz is, amelyben a csontvázakat megtaláltuk úgy, ahogy ültükben eldőltek. Nem voltak eltemetve a tetemek, viszont az is biztos, hogy teljesen a föld felszínén sem lehettek, hiszen akkor a kóbor vadállatok (farkasok, kutyák) széthordták volna a maradványokat. Előfordulhat, hogy a tatárokkal együtt lévő keresztény szolgák – akik legtöbbször a lerohant településekről származó férfiak voltak – úgy gondolták, hogy hordanak némi földet a halottakra. De az is lehet, hogy egy rokon, akinek sikerült elmenekülni, később visszatért a pusztítás után, és egy kis földet húzott rájuk.


Milyen vizsgálatok várnak az itt talált csontokra?

– Nagyon sok elemzés vár most rájuk. Az antropológus például megnézi, hogy látszanak-e olyan vágás- vagy szúrásnyomok a csontokon, amelyek az erőszakos cselekményekre jellemzők. Néha megesik, hogy maradnak észrevehető jelek, bár nem minden esetben, hiszen lehet úgy is szúrni, hogy az a bordát ne érje. De tervben vannak a DNS-vizsgálatok, bár ezeknél természetesen figyelembe kell vennünk, hogy mire van anyagi lehetőségünk. Ma már ott tart a tudomány, hogy a leletekből vett DNS-minta alapján nemcsak az ember nemére következtethetünk, de még a szem- és a hajszín is megállapítható. Szeretnénk, ha minél hamarabb konkrét eredmények lennének a kezünkben.


Mikor és milyen formában láthatják majd az érdeklődők ezeket a felfedezéseket?

– 2013-ban volt a Kolostorok Kincsei kiállítás, ahol az itt feltárt értékek egy része már bemutatkozott. Azóta jött két ásatási évad, amelyek révén olyan európai szenzáció került elő, mint például a Szent Péter-ereklyetartó, amelynek ősszel kezdődik a restaurálása. Az érdeklődők szintén ősz végén találkozhatnak azokkal az új szerzeményekkel, amelyekkel az elmúlt két évad ásatásainak köszönhetően a kecskeméti Katona József Múzeum gazdagodott. Azt már most elmondom, hogy szinte hihetetlen, milyen dolgok kerültek elő mind a mennyiséget, mind pedig az állapotukat tekintve.


2017-ben útjára indul egy többlépcsős fejlesztési terv, melynek szakmai alapját az itteni munka képezi. Az itt épülő fogadóépület tervei már elkészültek, ahol a Szentek útja mentén egy abszolút 21. századi interaktív kiállítótér jön létre. A tartalmi megtöltéshez ezek a korabeli anyagok és történetek szolgáltatják azokat az információkat, amelyektől hitelessé válik a bemutató a látogatók számára. Ezért is lennének fontosak a full genome, azaz a teljes DNS-vizsgálatok, illetve a 3D-s arcrekonstrukció, amely még átélhetőbbé tenné számunkra ezeknek a majdnem nyolcszáz éve élt embereknek a sorsát.


– Felépül továbbá a kolostor 1:1-es makettje is. Az egész lényege, hogy bemutassuk, hogyan lehet 15-20 év alatt eredeti technológiával és anyagokból felépíteni mindazt, amiket az egykor itt élők. Azaz önmagában az építkezés is egy látványosság lesz. Franciaországban és Németországban már hagyományosak azok a projektek, amelyeknél a hely nemcsak egyszeri szenzációt jelent a turisták számára, hanem időről időre vissza lehet térni megnézni, hol tart a zarándokhely rekonstrukciója. A projektet tovább színesítik olyan múzeumpedagógiai elemek, mint hogy a kirándulók saját téglát építhetnek majd be a kolostor falai közé, aztán évtizedekkel később megmutathatják az unokáiknak, hogy itt jártak az emlékhely építésekor.

 

Mit jelent a régész számára egy ilyen felfedezés?

– Ritkán lehet a történelemnek ennyire kézzelfoghatóan a nyomára bukkanni, és az itt feltárt rész most nagyon realisztikusan bemutatja a magyar történelem egyik legvéresebb fejezetét. Egy olyan pillanatfelvétel, amely nagyon ritka. Már csak azért is, mert amikor az ország később újra talpra állt, ezeket a nyomokat eltüntették. Azokon a területeken pedig, ahol nem települtek újra, a homok betemette a szomorú emlékeket. Mi most egy ilyen helyen vagyunk. Régészeti szempontból Bács-Kiskun megye és Kecskemét számára ez hatalmas dolog, hiszen a kecskeméti múzeum anyagát gyarapítja, itt van a közelünkben, lényegében a Homokhátság egykori regionális központját sikerült megtalálnunk. Szintén kiemeli a helyet a hasonló kaliberű nemzetségi monostorok közül, hogy itt egy nagyon szisztematikus kutatás folyt, ráadásul az ásatás technikai szempontból is más. Nem pusztán századokat lövünk be, hanem tudjuk például, hogy 1130 és 1150 között épült a kolostor első fázisa, valamint azt is, hogy a tatárjárás csúcspontját megőrző leletvilág fekszik még alattunk. A régész számára ez szinte jobb, mint egy zacskó arany, bár természetesen azt is szívesen találnánk…


Régészeti szempontból Bács-Kiskun megye és Kecskemét számára ez hatalmas dolog, hiszen lényegében a Homokhátság egykori regionális központját sikerült megtalálnunk, és a tatárjárás csúcspontját megőrző leletvilág fekszik még alattunk. A régész számára ez szinte jobb, mint egy zacskó arany, bár természetesen azt is szívesen találnánk…”



Bajáki Zsanett

Fotó: Banczik Róbert



© Minden jog fenntartva!
8

2016/2.

Sörhabos újhullám


 

A kézműves sör forradalma Amerikából indult ki, ugyanis az 1920-as amerikai alkoholtilalom következményeként emberek ezrei fogtak bele a házi sörfőzésbe. Kialakult egy gasztro-szubkultúra, ami a kétezres évek elejétől kezdődően begyűrűzött Európába és a többi kontinensre is. Az otthoni sörfőzés szinte egyszerre jelent meg Angliában, Svédországban, Németországban, Belgiumban, Csehországban és nem sokkal később megnyitottak az első microfőzdék, ma pedig már csak a fantázia szab határt annak, hogy valaki egy lábast előkapva továbbálmodja a létező sós, mézes vagy éppen osztrigás sörrecepteket. A hazai kínálatban a Kecskeméti Sörmesterek (KESER) párosa, Dros Enikő és Bimbó Tamás kalauzolta el magazinunkat.


Tamás: Ausztráliában találkoztam először a kézműves sör jelenségével egy ismerős családnál, ahol egy vendégeskedés során a saját sörükkel kínáltak meg. Teljesen sokkolt az élmény. Hogyan lehet az egy részt, hogy otthon főzték, nem kellett hozzá valami nagy ipari környezet, a másik döbbenet, hogy még kifejezetten finom is. Nem a megszokott ízvilág jellemezte, de nagyon itatta magát. Elhatároztam, ha hazajövök, akkor utánanézek, hogy milyen lehetőségek vannak, miként tudnám én is kipróbálni ezt a technikát. Találtam különböző fórumokat - többek között a sörfőzés otthon indexfórumot -, ahol olyan emberek osztották meg a tapasztalataikat, akik már régebb óta, négy-öt éve kísérletezgettek. Belőlük lettek az Első Sör egyesület tagjai, akikkel minden évben, Esztergomban tartunk egy találkozót. Ide mindenki hoz magával 3-4 féle főzetből lepalackozott ízelítőket és az egész este a kóstolgatásról, a szakmai tapasztalatcseréről szól.


Enikő: Akkor ismerkedtem meg Tamással, amikor már megjelent a Vörösbegy és nagy visszhangja volt a Főzdefesztnek is. Emlékszem, találkozásunk első estéjén a pesti Léhűtőben dicsekedett a Vörösbeggyel, amiről akkor azt gondoltam, hogy csupán a kedvenc söre. Később kiderült, hogy a saját receptjéről volt szó. Korábban inkább boros voltam, laikusként egy korsó hideg és habos ital jelentett a sört, de Tamás mellett rájöttem milyen sokszínű és izgalmas világot rejtenek a sörök. Csakúgy, mint a borok esetében, a söröknek is rengeteg típusa, altípusa van, a kóstolás lehetősége és a receptek száma végtelen.


Mi a helyzet a hazai kisüzemi sörpiacon?

Tamás: Itthon a sörgyártás 99 százalékát a nagy gyárak uralják és marad az egy-két százalék, ami a kisebb főzdéket jelenti. Nálunk szenzáció volt, hogy egyáltalán léteznek hazai házi sörök, aztán egyre nagyobb lett a választék és végre eljött az ideje, hogy a minőség felé vegyük az irányt. Korábban előfordult, hogy hamarabb lejárt a szavatossága egy-egy kézműves sörnek, mivel az eljárás során nem tudták tartani azokat a higiéniai követelményeket, ami fontos a tartósságához. Gyarokiak voltak a minőségbeli ingadozások, nem volt elég szénsavas a sör, vagy épp felrobbant a túlnyomástól, amit a még dolgozó élesztő okozott. Kezdetben a vásárlók is toleránsabbak voltak a kisebb bakikkal szemben, ma már kevés példa van ilyen balesetekre, egyre jobban tisztul a piac, a vásárlók igényei is finomodnak. A piac növekedik, főzdék nyílnak, gyarapodnak, nem hiába.

 

„Nálunk szenzáció volt, hogy egyáltalán léteznek hazai házi sörök, aztán egyre nagyobb lett a választék és végre eljött az ideje, hogy a minőség felé vegyük az irányt.”


Hol kerülnek megmérettetésre az otthon kigondolt sörök?

Tamás: Az Első Házisörfőző Egyesület szervezésében minden évben (idén már az ötödik alkalommal) nemzetközi versenyt írnak ki, ahol nyolc kategóriában lehet indulni az otthon készített sörökkel. Én 2013-ban vettem először részt a versenyen, ahol az Altbier kategória bronzérmese lettem a mára már népszerűvé vált Vörösbegy sörömmel. Ez a helyezés azt üzente, hogy a Vörösbegyben mások is láttak fantáziát. Az akkori Főzdefeszten csapra is vertük és a remek visszajelzéseken felbátorodva piacra dobtuk Tóth Miklós barátunk, a kiskunfélegyházi Bader főzde tulajdonosa segítségével, akivel azóta is együtt dolgozunk.


Mennyire nehéz az otthoni lábasból bekerülni a vendéglátó-egységek kínálatába?

Enikő: A mi söreinket országszerte jelenleg több mint harminc helyen forgalmazzák, ami annak is köszönhető, hogy az elsők között voltunk a piacon. Pár évvel ezelőtt maguk a vendéglátóhelyek kerestek fel minket. Mára már nagyobb a verseny, nehezebb a terjeszkedés. Korábban a vendéglátóhelyeknél általában két sörcsap volt – egy olcsó és egy drágább árkategóriás sörrel. A helyek leszerződtek az adott gyártóval és éveken keresztül csak ezeket lehetett ott kapni. Ma már ez egyre kevésbé jellemző. A fogyasztók számára örömöt, a vendéglátós számára pedig hasznot jelent az a változatosság, amit a kisipari kínálat rejt magában. A kézműves sörök a vendéglátásban is új hullámot hoztak. Jellemzően egyszerre csak egy-egy hordót tesznek csapra belőlük, gyakran váltogatják a fajtákat, van, hogy egy IPA, egy belga vagy egy frissítő búza van csapon.


Sokszor elhangzik a kritika, hogy a kézműves sörök drágák…

Tamás: Amikor elindult a házi sörkészítés és az így készült italok megjelentek a piacon, akkor először mindenki a nagyipari sörök áraival próbált versenyezni. Azonban a kis főzdéknek hamar rá kellett ébredniük, hogy a macrofőzdék áraival lehetetlen felvenni a versenyt, minden ilyen irányú kísérlet csakis a minőség rovására menne, így más irányból kezdték megközelíteni a házi sörfőzést. Azzal tudunk igazán kiemelkedni, hogy a sörkedvelőknek egy másik utat kínálunk, a nagyipari gyártók ugyanis nem ilyen választékú kínálatra vannak berendezkedve. Mi minőséget és sörtípusok változatosságát adjuk. Nálunk nincs kukoricadara, vagy más árcsökkentő tényező. Ez adja az intenzív ízeket, a kellemes kortyérzetet. A házi sörökről szóló „pancsolt” hiedelmektől végre eljutottunk oda, amiről az egésznek valóban szólnia kell.

 

Összetevők

Enikő: Sör esetében – nem úgy, mint a bornál- nincs különösebb jelentősége a tájegység adottságainak; a napfénynek, a páratartalomnak vagy a csapadéknak, a víz minősége viszont nagyon lényeges. Szokás mondani, hogy a jó sörhöz csak tudás és szorgalom kell. Alapvetően a kisipari rendszerben szinte mindenki ugyanonnan szerzi be az alapanyagokat; német, amerikai, angol malátákat illetve komlót használunk. Magyarországon sajnos gyerekcipőben jár a sörárpa-termesztés, a feldolgozáshoz szükséges technológiai háttér pedig még egyáltalán nem épült ki.


Kecskeméti sikerek madár szemmel

Tamás: A versenyeken megvannak az előre kiírt kategóriák és mindig szerepel a listán olyan újdonság, amit korábban nem ismertünk. Igyekszünk minden évben egy új receptet kifőzni, és ha jól sikerül, megmérettetjük a Házisörfőzők Nemzetközi versenyén. Nekünk jelenleg három kereskedelmi forgalomban is kapható kézműves sörünk van. Talán a legismertebb a már említett Vörösbegy, amit egy kellemesen tiszta, mégis erőteljes és összetett aroma jellemez a négyféle minőségi német malátának és a kétféle nemeskomlónak köszönhetően. A Szalonka Magyarország első Grodziskieje, amit letűnt korok lengyel főzőmestereinek receptjei ihlettek. Íze leginkább füstölt sonkára emlékeztet (sokan a parenyica báját is felfedezik benne), azonban üdítő könnyedsége remekül kiegyensúlyozza a füstös íz telt karakterét. Madárcsapatunk harmadik tagja a Kolibri, ami egy könnyű, aranyszínű, amerikai pale ale (APA) típusú, felső erjesztésű kézműves sör. Az amerikai nemeskomlók frissítő citrusosságával és gyümölcsösségével átitatott üdítő nedűről van szó, ami 2016-ban aranyérmes lett a Nemzetközi Házisörfőző Verseny Gerilla-kategóriájában. Ebben a számban azok a sörök mérettethetnek meg egymással, amelyek bár kereskedelmi forgalomban kaphatóak, viszont ugyan úgy házi sörfőzők tollából származnak, azaz saját recept alapján egy általuk megválasztott főzdében főzik vagy főzetik le a sört.

 

Mitől igazán jó egy kézműves sör?

Enikő: A kézműves söröket elsősorban azok fogyasztják, akik új ízekre kíváncsiak. Amikor kinyitok egy üveggel, mindig ott van a várakozás, az izgalom, hogy vajon ez alkalommal mit fog nekem adni a választott sör. A hagyományos nagyüzemi sörök , hogy a megszokott ízvilágot hozzák, emellett azonban – a

kifogyhatatlan variációs lehetőségeknek köszönhetően - egy kézműves sör mindig tud újat mutatni, és a megszokott iszogatást élményszámba emeli. Nem utolsó sorban pedig pozitív hatással van a mértékletes alkoholfogyasztásra is, hiszen a Főzdefeszt is sokkal inkább a kóstolásról, a személyességről, az interaktivitásról szól, nem pedig a berúgásról.




Tamás: Ha a kézműves sörök lényegét kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy izgalom és kuriózum – alapvetően ez az, ami ezt a világot jellemzi. Számomra nagyszerű érzés látni, amikor egy baráti társaság nem csupán a beszélgetés háttérzenéjeként, hanem a találkozó fókuszaként is tekint a sörre. Ezeket a söröket nem főként (és csupán) szomjoltónak, hanem az élvezetért fogyasztjuk. Ha valakinek kétségei támadnának, látogasson el a Főzdefesztre vagy térjen be egy sörre a barátokkal a pesti Élesztőbe. Rá fog kapni az ízére. 

 


Bajáki Zsanett

Fotó: Banczik Róbert

 


© Minden jog fenntartva!
9

2016/2.

Élet a szelek szárnyán és a hullámok hátán: vitorlázás a Balatonon


 

Kevés magával ragadóbb sport van a vitorlázásnál, amely ha hobbiként indul is, életformává válik, és szeretete öröklődik a családon belül. Olyan, akár egy tartós kapcsolat: egyesül benne a szabadság és az elkötelezettség, a kihívás és az állandóság, a fejlődés és a csapatmunka. Egykor főúri passziónak számított, ma 35 ezer embernek jelenti Magyarországon a tökéletes kikapcsolódást és a nemes megmérettetést. Komoly áldozatot kíván művelőitől, ám az élmény mindenért kárpótol. Ezt igazolja a varázslatos látvány, amint tavasztól késő őszig tengernyi vitorlás ring a Balaton tükrén vagy szeli sebesen a hullámokat. Összeállításunkban körüljárjuk a 150 éves hazai túra- és sportvitorlázás fejlődését, közkedvelt hajótípusait, legnagyobb eseményeit és sikereit szakértőnk, Korda Péter segítségével, aki 1965 óta a sportág szerelmese és számos verseny győztese.

 

Ma már nehéz elhinni, de értékes kincsünk, a Balaton – Vörösmarty szavaival „a legszebb szem, mely valaha az egekbe tekintett” – hosszú ideig kihasználatlan maradt a közlekedés és a szabadidősport szempontjából. Az itteni vitorlázást a keszthelyi Georgikon-alapító Festetics György indította el komp- és kereskedelmi hajóflottájával, a sportvitorlázás meghonosítása viszont már Széchenyi István nevéhez fűződik. Ő hozatott először jachtot Angliából, és szigetországi szakembereket bízott meg a hajók konstrukciójával. A kiegyezés évében alakult meg az ország első vitorlásklubja Batthyány Ödön vezetésével, aki jelentős győzelmeket ért el a külföldi regattákon.

 

Klasszikus ősök és modern utódaik a vízen

 

Richard Young, az angol mester csak hat évet töltött Balatonfüreden, mégis alapvetően megváltoztatta a balatoni vitorlázást. Sorra építette a nagyméretű jachtokat, köztük az első magyar vitorlást, a Mariskát, és műhelyében megtanította a szakmai fogásokra a helyi asztalosokat. Az első regattát is az ő kezdeményezésére tartották. A sportversenyek szervezése a XX. században kapott igazi lendületet, az első országos bajnokságot 1932-ben hirdették meg. A tulajdonosok valódi sportolóvá váltak. Erre az időszakra esett a hajóépítés fénykora is: a Balatont jól ismerő hazai tervezők keze alól egyre szebb, fordulékonyabb vitorlások kerültek ki, eleinte fából, majd a II. világháború után vasból és alumíniumból.

 

Elsőként a nagyobb vitorlázatú, gyorsabb, kabinnal rendelkező tőkesúlyos hajók terjedtek el: a 6R és a 8R típusú jachtok, valamint a keskeny, torpedószerű kiképzésű cirkálók – ezekből a klasszikus osztályokból néhány remekbe szabott hajó ma is versenyez a tavon. A fejlesztésben a még fürgébb, kis vitorlafelületű, kabin nélküli uszonyos jollék következtek, amelyek a fiatalok körében rendkívül népszerűvé és alacsonyabb költségük miatt megfizethetővé váltak. Ezek nagy formastabilitással rendelkező hajók, súlypontjuk jellemzően a vízvonal fölé esik. Balatonfüreden épültek a csodálatos binnenjollék, az egyárbocos, egyszemélyes olimpiajollék, majd a kétszemélyes kalózok. A két világháború közötti időszak legkiválóbb versenyvitorlázója, Heinrich Tibor is jórészt különböző típusú jollékkal aratta diadalait, de a balatoni dingiben is szívesen összemérte erejét a hazai vizeken.

 

Noha balatoni dingiből már csak hébe-hóba tűnik fel egy-egy rekonstruált példány, a kalóz és a régi olimpiajolle utódának tekinthető, az 1950-es évek elején debütált finn-dingi ma is a legnépszerűbb vitorlástípusok közé tartozik, és mindkettő fontos szerepet tölt be az utánpótlásban. Különösen az utóbbi nagyszerű nevelő eszköz: jól manőverezhető, mindent megtanít a vitorlázásról. Kormányzása komoly fizikai-szellemi kihívást jelent, de aki finn hajót tud magabiztosan vezetni, bármilyen nagyhajóval elboldogul. Sokszoros magyar bajnoka és olimpikonja Litkey Farkas, a riói indulásra pedig Berecz Zsombor szerzett kvótát. A finn-dingi elismertségét jelzi, hogy a jollék között a legrégebbi olimpiai hajóosztály.  Egykor komoly favorit volt, de ma is sokan szavaznak a nagy vitorlázatú, kétszemélyes repülőhollandira, amely az egyik leggyorsabb versenyhajó. A hazai versenyzők régóta a világ élvonalába tartoznak: a Detre fivérek bronzérmet szerezték a moszkvai olimpián, míg a Majthényi Szabolcs─Domokos András páros tavaly a 11. világbajnoki címét zsebelte be.

 

Az utóbbi évek egyértelmű sikervitorlása az egyszerű felépítésű, roppant érzékeny, oktatásra és versenyzésre egyaránt kiváló egyszemélyes Laser. A jövőben még többen fogják választani, ugyanis a roppant eredményes fiatal versenyzők vonzó példaképet jelentenek az utánpótlásnak. Vadnai Benjámin és Tomai Balázs a Laser Standard hajóosztályban áll rajthoz Rióban, Érdi Mária pedig ─ aki 18 évesen, többszörös korosztályos Európa- és világbajnokként a legsikeresebb magyar vitorlázónő ─ Laser Radial kategóriában indul ugyanott. A Laser 4.7 és a Laser Radial fontos junior versenykategóriák a kezdőknek tervezett Optimist és a következő lépcsőfokot jelentő kétszemélyes Cadet tanulóhajók, valamint a trapézos kiképzésű 420 mellett.

 

Izgalmas tőkesúlyos hajók szintén szép számban siklanak a Balatonon. Az elegáns, stabilan cirkáló háromszemélyes Dragon és a Bujtor István Ötvös Csöpi-sorozatából ismert, karcsú és impozáns kétszemélyes csillaghajó napjainkban ismét reneszánszát éli. A csillaghajó sokáig olimpiai hajóosztály volt, és a magyarok mindig jól szerepeltek a nemzetközi versenyeken. A Soling a Dragonhöz hasonlóan Norvégiából indult hódító útjára az 1960-as években. Az egyik legsikeresebb háromszemélyes tőkesúlyos hajó, ideális versenyvitorlás, mivel tökéletes összhangot kíván a legénységtől. Itthon sok példányt gyártottak ebből a típusból, és olyan klasszisok arattak vele sorozatos sikereket, mint Wossala György. Mai legkiemelkedőbb kapitánya Litkey Farkas, aki Vezér Károllyal és Weinhardt Csabával kétszeres világbajnoki címet szerzett a hajóosztályban.

 

Változó szelek, maradandó ünnepek

 

Szakértőnk, Korda Péter építőmérnök 1965-ben, egyetemistaként kapcsolódott bele a vitorlázásba. Először kishajókon csiszolta tudását: kalózt, majd csillaghajót navigált későbbi felesége társaságában, aki kezdettől fogva osztozott szenvedélyében. A balatonfüredi kikötőket üzemeltetető Vörös Meteor Klubhoz csatlakozott. Akkoriban nem voltak vitorlásiskolák, hanem az államilag támogatott egyesületek biztosították az oktatást saját hajóikon, és a családok csoportos vonatjeggyel, hatalmas létszámban jártak vitorlázni a Balatonra. Akiben megvolt a kitartás és a lelkesedés, tervezhetően fejlődhetett. Politikától független tény, hogy a szocializmus teremtette meg az alapokat a vitorlázás tömegsporttá válásához.

 

A rendszerváltást követően megszűnt az állami szponzoráció, és a megmaradt klubok vállalati, illetve magánbefektetők tulajdonába kerültek. Az újjászerveződés során sok nehézséggel kellett megküzdeniük, de mára stabilizálódott a szakmai-pénzügyi helyzetük, és mellettük új egyesületek is alakultak. *Az elmúlt 10-15 év nagyszabású fejlesztései meghozták az eredményeket. Az infrastruktúrát és a hajóparkokat korszerűsítették, sikeres utánpótlás- és versenyzőképzési programokat indítottak, és a balatoni vitorlásélet ismét virágzik.* A parton mindenütt kulturált körülmények várják a hajósokat. Idén négy új kikötőt adtak át, amire a II. világháború óta nem volt példa. A legjelentősebb vitorlásközpontok északon Balatonfüreden, Balatonalmádiban, Alsóörsön, Tihanyban és Keszthelyen, a két part találkozásánál Balatonkenesén, délen pedig Siófokon, Balatonföldváron, Balatonlellén, Balatonbogláron és Fonyódon üzemelnek.

 

Korda Péter évtizedekkel ezelőtt Tihanyba tette át bázisát, és onnan versenyez gyors, kényelmes Regina típusú túrahajójával, amely 1993 óta önálló osztály a Balatonon. Saját építésű vitorlását cserélte le a Reginára. Annyira beleszeretett ugyanis az 1978-as Kékszalagon a Balaton 21-es típusba, hogy darabokban megvett egy vitorlást, és egy barátja segítségével egy tél alatt felépítette 21 láb hosszú túrahajóját. Így mindkettejük családja élvezhette a vitorlás áldásait, amely az évadban lakóhelyként és elválaszthatatlan társként szolgált. 1985-ben a BX osztályban megnyerte vele a Kékszalagot is. Emellett sok más hajótípussal szerzett legénységi és kormányosi tapasztalatot, és számtalan érmet nyert a túraversenyeken.  


Noha a füredi vitorlafelhúzó ünnepségre májusban kerül sor, a szezon március végétől november végéig tart. A tavon az országos bajnokság mellett évente négy-hat világversenyt rendeznek. Májusban rajtol az évadnyitó nagyhajós túraverseny, ezt követi a Pünkösdi Regatta. A júliusi holdtöltéhez legközelebb eső hétvégén zajlik az óriási presztízsű, médiaszenzációvá vált Kékszalag, Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenye. Az 1934-ben alapított, idén 48. alkalommal megrendezett Kékszalag a balatoni vitorlázás legnagyobb ünnepe és megtestesítője, annak minden hagyományával, szépségével és megpróbáltatásával együtt. Ma átlagosan 600 hajó indul 3000 fős legénységgel, köztük egyre több külföldi csapat verseng az értékes trófeáért. A versenyzőknek 48 órás szintidőn belül kell megtenniük a légvonalban 155 kilométeres távot a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihanyi-szoros–Keszthely–Tihanyi-szoros–Balatonfüred útvonalon. A győztes rekordot 1955-től évtizedekig a legendás 75-ös cirkáló, a Nemere II. tartotta, időeredményét 2012-ben döntötte meg a rá két évre elképesztő csúcsot beállító Fifty-Fifty hi-tech katamarán. A Kékszalaghoz több esemény kapcsolódik; a főpróbának tekintett Fehér Szalagon külön versenyben olyan legendás klasszikus hajók mérik össze erejüket, mint a Kishamis, a Nemere II., a Sirocco, a Lillafüred és a Tramontana. A Kékszalag „kisöccseként” rendezik meg a Kékpántlika versenyt a junior korosztályoknak, a 2szalagon pedig az F18-as és M3-as kiskatamaránok küzdenek meg egymással.




Örömvitorlázás, nemes versenyzés, látványsport

A Magyar Vitorlás Szövetség és tagegyesületei évente 200-nál több versenyt rendeznek, így szinte minden hétvégére jut legalább egy megmérettetési lehetőség. A versenynaptár alapján előre megtervezhető a program. Az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjért 150 hajó rajtol el a füredi kikötőből, és a kellemes hangulatú verseny jó bemelegítésnek számít. A háromnapos Pünkösdi Regatta a második legkedveltebb nagyhajós viadal a Kékszalag után, amelyen 240-300 hajó szokott indulni 29 osztályban (idén a rossz idő ellenére is 190-en neveztek). A versenyzők nagyon szeretik, mivel sokoldalú vitorlázási tudást kíván látványos útvonalon. A Pünkösdi Regatta azon kombinált versenyek közé tartozik, ahol külön-külön és együttesen is értékelik a túra- és a pályafutamokat. A Balatonföldvár─Keszthely első túrafutam győztese a Helly Hansen, a keszthelyi-öbölbeli pályaversenyé a Keszthely Hanse Kupát veheti kézbe, míg a három futam összesített nyertese érdemli ki a TVSK Kupát.  Ugyancsak kombinált verseny a nagy létszámú Regina Regatta, amelyen egyetlen hajóosztály képviselőinek kell sikeresen teljesíteniük egy túra- és három pályafutamot. A versenyek közt van kapcsolat, ugyanis néhány megmérettetés beleszámít egy adott hajóosztály kupájáért vagy bajnoki címéért folyó küzdelembe. A Tramontana-Segebogen Kupa egyrészt a Regina Regatta túrafutama, másrészt az összevont cirkálóosztály bajnokságának része.

Az idei nagyhajós túraversenyek közül komoly felhajtás övezi a jubileumi regattát, amelyet a Balaton legrégebbi vitorlása, az ikonikus Kishamis 120. születésnapja alkalmából rendeznek; a Hamisszalagért 33 hajóosztály képviselői versengenek. Ugyancsak derekas mezőny indul 30-34 osztályban a közkedvelt TBS Keszthely–Kenese túraversenyen, valamint a Kelet–Nyugat Kupáért és a Norofer-Kereked Négykezes Kupáért. A részvételi rekord természetesen a Kékszalagé, de népes a társaság a Fehér Szalagon is. Júniustól augusztusig a vitorlások eluralják a Balatont: ekkor zajlanak a szakági regatták, a verseny- és a túrahajó-osztályok bajnokságai, a legpatinásabb túra-, emlék- és flottaversenyek. Vannak kisebb, de nagyon festői útvonalú megmérettetések is, mint például a 3 hajóosztálynak kiírt Tihany-kör. Itt a Tihanyi-félszigetet kell megkerülnie a hajósoknak, akik egyik oldalon az apátság és a villák, a másikon a vadregényes sajkodi táj látványában gyönyörködhetnek. Az évad utolsó nagyhajós túraversenye a Szüreti Regatta. A kétnapos viadalon Alsóörs─Badacsony─Balatonföldvár között hajóznak a vitorlások, miközben a partok lassan rozsdaszínbe öltöznek.  Az ünneplésnek minden verseny után megadják a módját; családias lakomák vagy nagy díszvacsorák, társasági események és bulik pezsdítik fel a vitorlázók estéjét.

Ma a modern nagyhajók dominálnak a tavon, de a kishajók száma is jelentős. A versenykiírások hajózási szabályai (indulási jogosultság, rajt, befutó, versenypálya, pályajelek, szintidő, legénység, biztonság, felelősség stb.) jórészt változatlanok maradtak, csak a vitorlástípusok lettek mások. A vitorlások többnyire önálló, az adott osztálynak szervezett versenyeken indulnak, ugyanakkor bizonyos kupákat és emlékversenyeket több hajóosztályra írnak ki. A legnépszerűbb nagyhajós regattákon együtt versenyeznek a legkülönbözőbb típusú vitorlások. A technikai különbségek kiegyenlítése végett szekcionált rajttal vágnak neki a távnak az egytestű (tőkesúlyos és uszonyos) hajók, illetve a trapézos liberák és a többtestűek (katamaránok és trimaránok). A versenyszabályzat pontosan előírja a hagyományos egytestűek és a többtestűek között nevezhető hajóosztályokra vonatkozó követelményeket, az elismert versenyosztály-hajók pedig alanyi jogon indulnak az egytestűek között. Az aktív osztálystátusszal nem rendelkező vitorlások értékelése az összehasonlítást lehetővé tévő előnyszámítási módszerekkel történik.

A Yardstick-csoportokat a vitákkal övezett ún. Yardstick-pontrendszer szerint értékelik, amely a tulajdonosok fair önbevallásán nyugszik, így nem lehet teljesen objektív, de a technikai bizottság törekszik a hajókról kapott adatok ellenőrzésére. Az ORC osztály pontjait a felmérési bizonylat alapján számolják ki. A nyílt kategóriába az osztályokba be nem sorolható egytestűek tartoznak, ezeket abszolút befutási sorrendben értékelik. Az összevont mezőnyű versenyeken a legjobb időt elérő abszolút győztes mellett díjazzák az egyes hajóosztályok, a nyílt kategória, a Yardstick- és az ORC-csoportok nyerteseit, valamint az abszolút és az osztály-/csoporthelyezetteket is. Vannak regatták, ahol győztest hirdetnek az egytestűek és a többtestűek között is, a Fehérszalagon pedig külön futam van a klasszikus hajóknak.

A vitorlázás a televíziós közvetítéseknek köszönhetően mostanra ugyanolyan látványsport lett, mint az autóversenyzés. A saját márkát építő sztárhajók a vitorlázatra szerelt kamerával veszik fel a versenyeket, és a videókat hozzáférhetővé teszik rajongóik és a sajtó számára. A médiahajók élőben követik a nagy versenyeket, és a szezon júliusi sűrűjében a partokon is tapintható az izgalom. A Fehérszalag már valódi, forró nyári esemény, amelynek díjkiosztója után fröccsözgetés közben folyik a lázas esélylatolgatás a közelgő nagy viadalról. A hangulat a Kékszalagon hág a tetőfokára. A zászlóbevonással és lövéssel jelzett rajtnál, majd a befutónál több tízezres tömeg gyűlik össze, hogy gyönyörködjön a vitorlásokban, és kellő hangerővel biztassa kedvenc hajóit. A legnagyobb szurkolótábora a hi-tech és a klasszikus hajóknak van, de minden érkezőt üdvrivalgás fogad. A közönségben éppúgy fellelhetőek a hobbi- és a profi vitorlázók, mint a helyiek és a turisták, sőt vannak, akik csak a versenyek kedvéért utaznak le a Balatonra.  A sporttársi-törzsi szellem mindenkire átragad, a hőfok pedig éjszaka sem csökken: Füreden reggelig vigadnak az életvidám versenyzők és szurkolók.


Komoly befektetés, megfizethetetlen életérzés

A vitorlázáshoz sosincs túl késő: a Nemere II. cirkáló tulajdonosa, a tengeren is versenyző Láng Róbert 40 évesen kezdett el foglalkozni a sportággal, amelynek mára az egyik meghatározó alakja lett. Akiben komolyan gondolja a vitorlázást, és az ismeretségi körében nincsen hajó, annak feltétlenül ajánlatos saját vitorlást vásárolnia. Nem mindegy, milyet, mert a hajónak személyisége van. A vitorlások gyári ára kortól, típustól, anyagtól és felszereltségtől függően egymilliótól sok tízmillió forintig terjed, a felső határ pedig a csillagos ég. Érdemesebb a klubokhoz vagy a szakmailag elismert képzőhelyekhez fordulni, ahol szívesen adnak tanácsot az igényeknek megfelelő, megbízható minőségű vitorlás beszerzéséhez. Emellett a szakmai (sailing.hu, hunsail.hu, yachting.hu), illetve hajóeladással foglalkozó honlapokon (hajomania.hu, hajoeladas.hu, eladovitorlasok.hu) találhatunk remek ajánlatokat használt, sokszor újszerű vitorlásokra.   

Egyszerű felépítésű kalózt 300.000 forintért, katamaránt vagy kis túrahajót akár félmillió forintért lehet kapni. Egy hőskorból származó, sportos 25-ös jolle használtan ugyanennyi. Ha szólóban akarunk gyakorolni és versenyezni, egy modern Laser Standard 800.000-1 millió forintért kerülhet a birtokunkba. Egy kisebb, túrázásra és versenyzésre egyaránt alkalmas vitorlás, például egy Scholtz-22 2,5-4 millióért lehet a miénk. Megkímélt, szép állapotú 4-7 személyes családi túrahajót 3,5-6 millió forintért vehetünk. Egy Sudár Regattára – a Balaton talán legjobb ár-érték arányú, versenyeken is helytálló túrahajójára – vagy a közkedvelt Balaton 31-esre 4-6 millióért tehetünk szert. A nyaralónak is tökéletes túrahajók, így egy Bavaria 32, Regina 30 vagy Fűke 32 10-15 millió forintba kerülnek. Szupergyors Concept 25 nagykatamaránt már 10-12 millióért vehetünk tulajdonostól, míg egy nagyobb teljesítményű és méretű verseny-túravitorlás, például egy Nautic 330 ára használtan 20-30 millió forint, egy extravagánsabb Nautic 370-é 30-35 millió forint körül mozog. A klasszikus hajók rajongói 15 millió forintért juthatnak hozzá egy felújított ritkasághoz: egy teakfaborítású, vastestű, komfortosított 50-es cirkálóhoz, amely fedélzetén 12, kajütjében pedig 6 személynek jut hely.

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, Dr. Kollár Lajos szerint már nem nevezhető rétegsportnak a vitorlázás, hiszen ma mintegy 35 ezren űzik a Balatonon. A szakemberek azt jósolják, hogy ez a szám a jövőben akár 70 ezerre is felmehet az utánpótlás bázisának kiszélesítése, a sportvitorlázás fejlesztése és a vitorlásturizmus fellendítése révén. A trendet jól mutatja, hogy tíz év alatt háromszorosára nőtt a vitorlázók száma, a sportágba befektetett tőke pedig megduplázódott. A szövetség nagy erővel igyekszik népszerűsíteni a vitorlázást, és azt szeretné elérni, hogy az iskolások a tantervi kereten belül ismerkedhessenek meg a természetközeli sporttal. A tavon megjelent egy jómódú, drága hajókat vásárló réteg is, amelyik a presztízst helyezi a középpontba, és bérelt kormányossal indul a legrangosabb trófeákért. A rendszeres vitorlázók nagy része ugyanakkor ma is lelkes amatőr túrahajós és alkalmi versenyző, akinek az élmény legalább olyan fontos, mint a teljesítmény, és annyi időt tölt a vízen, amennyit csak tud.  A Magyar Vitorlás Szövetség 4000 tagot számlál, ők rendszeresen versenyeznek.

A Balatonon mintegy 100 olyan versenysportoló vitorlázik, akit valódi profinak lehet nevezni. Köztük vannak a többnyire híres dinasztiákból származó nemzetközi klasszisok, a vitorlássport nagyjai és reménységei. Fináczy György, Márton és Péter Pál szinte az anyatejjel szívta magába a hajózást: édesapjuk és édesanyjuk – a 96 évesen nemrég elhunyt Dr. Fináczy Ernőné, a balatoni vitorlázás köztiszteletben álló doyenne-je – jóvoltából hathetes korukban szálltak először vitorlásra, és ha hajózni akartak, elég volt kimenniük a ház elé. A Litkey család ugyancsak legendás: Magyarország talán legismertebb vitorlázója, Litkey Farkas édesapjától, a többszörös bajnok és olimpikon Litkey Bence festőművésztől örökölte szenvedélyét, és Botond testvérét tartja legnagyobb mesterének. A gyerekek, unokák az élő példa nyomán nőnek bele a vitorlázásba, és egy életre elköteleződnek iránta. Adott a közeg, az inspiráció és a támogatás, de erős vágy, szorgalom, alázat is kell hozzá. A dinasztiák képviselői a balatoni közösség megbecsült tagjai, sokat fektetnek a kultúrába, és az utánpótlás-nevelésben is óriási érdemeik vannak. Mellettük érett be egy fiatal versenyzőgeneráció, amelynek bámulatos teljesítménye sok új hívet nyert meg a sportágnak. A vitorlázócsalád-sarj Vadnai testvérek, Berecz Zsombor, Tomai Balázs, a páratlan tehetségű Érdi Mária és társaik biztosítják a hazai versenyvitorlázás jövőbeli világszínvonalát.

Korda Péter szerint az egyéni ambíciótól és főként a gyakorlásra szánt időtől függ, kiből mikorra lesz magabiztos vitorlázó. A legnehezebb rész az elindulás és a kikötés. Meg kell tanulnunk tájékozódni a felhőkből és a szelekből, megismerni a víz természetét, kellő tisztelettel közelíteni az elemekhez, miközben bíznunk kell benne, hogy tudásunkkal és döntésünkkel képesek vagyunk uralni azokat. A vitorlázás egyszerre jelent állóképességi próbát, örök tanulást és alkalmazkodást, ugyanis bármikor jöhet meglepetés. Felelősségre és csapatmunkára, ugyanakkor a hierarchia tiszteletére nevel, hiszen a kormányos felel az utasok életéért. A versenyeken induló hajók tulajdonosai között igazi közösség, tartós barátság alakul ki. A fedélzeten a kaland és a szabadság kivételes élményében lehet részünk. Kikötőről kikötőre vándorolni a családdal és a barátokkal, újra vízre szállni, a Balaton közepén megfürödni és onnan csodálni a körpanorámát még a legrutinosabbak számára is megunhatatlan, felülmúlhatatlan érzés. Aki egyszer megtapasztalta, nem szabadulhat a hatása alól. Hajózás közben mindig látja az ember a partokat, a nádasokat ─ a Balaton máig őrzi vadregényességét. Ha a tenger a szilaj versenyló, a Balaton a szelíd, meglovagolható, ám kellően izgalmas paripa. Világklasszisaink állítják: a legnagyobb ajándék, amit vitorlázó kaphat. Élethosszig tartó szerelem, amely nem cserélhető fel semmivel.


Extrém hajócsodák és zseniális konstruktőrök

A szponzorokat és közönséget vonzó, tiszteletreméltó és karizmatikus egyéniségeket bemutató vitorlássportban mindig is központi szerepe volt az innovációnak, a világ pedig végleg meghajolt a technikai fejlődés előtt. Nem túlzás azt állítani, hogy az új típusú műanyagok forradalmasították a vitorlázást. Az üvegszálas poliészter eredetileg a hadi- és a repülőgépipar vívmánya volt, amely óriási teherbírású, roppant könnyű vitorlások és hajóelemek előállítását teszi lehetővé. A mai szabadidős túrahajók kizárólag ebből az anyagból készülnek, és a vezető francia, illetve német gyártók konstrukciói uralják mind a tengereket, mind a Balatont.

 A karbonszálas műanyag és az áramvonalas design jóvoltából a balatoni versenyhajók súlya ma akár 1 tonnára is csökkenthető, míg sebességük megtöbbszörözhető. A legmodernebb vitorlások már közel 60 kilométert tudnak megtenni egy óra alatt. A Libera típusúak a leggyorsabb tavi egytestű hajók, minimális vagy hiányzó tőkesúllyal, keretes trapézzal és hatalmas felületű vitorlázattal. Ezeken az extrém külsejű vitorlásokon a 12-17 fős legénység saját súlyával, a kereten ülve vagy a trapézon állva tartja egyensúlyban a hajót, ami hibátlan összhangot és akrobatikus ügyességet kíván. A Balatonon három ilyen csúcsvitorlás verseng egymással: a hatszoros Kékszalag-győztes, frissen felújított Lisa, az utóbbi évadokban nagyon sikeres Raffica és a Principessa.

Noha a katamaránok polinéziai ősét régóta ismerték Európában, sportvitorlásként csak a XX. század közepén kezdték építeni őket, és fejlesztésük azóta töretlen. Ezek a karbon technológiával készülő, kétárbocos, kéttestű hajók repülőgépszárnyra emlékeztető uszonyaikkal magasan a hullámok fölött száguldanak. Az utóbbi években a katamaránok elsöprő fölénybe kerültek a nagy világversenyeken és a balatoni regattákon is. A Kékszalag-győzelemért vívott óriási küzdelem a kéttestű rohanógépek között dől el, és a technika mellett legalább ennyit nyom a latban a csapat tudása. Tavaly a Safram nevű Ventilo M1-es svájci hajó nyert kevéssel a címvédő Fifty-fifty Pauger 50-es előtt. Idén a hazai hajók közül a Fifty-fiftyn kívül a Decision 35-ös, az Extreme 40-es, az SL33-as és a Ventilo katamaránokat tartják esélyesnek. A Decision 35-ös hajótípus a Genfi-tavi Bol d’Or Mirabaud tókerülő verseny rendszeres győztese. A nagyobb Ventilók évek óta az élbolyban végeznek, és remekül mennek az SL33-asok is. Sok múlik az időjárási viszonyokon, amelyekre eltérően reagálnak a különböző katamaránok. Vannak a tavon vadonatúj, szárnyalni is képes G32-es csúcsmodellek, azonban előnyükkel csak egyenletesen erős szélben tudnak élni.

Az Extreme 40 katamarán fiatal hajótípus, hatalmas ambíciókkal. Kifejezetten arra tervezték, hogy adrenalinszint-emelő élménnyel népszerűsítse a versenyvitorlázást. Pazar bemutatóin, amelyeken hajmeresztő szögben manőverez és villámsebesen repül a víz fölött, világszerte tömegeket vonz. Két példánya a Balatonon hasítja a habokat, és általános favoritnak számít a versenyeken. A legkülönlegesebb aspiráns mégis a hazai fejlesztésű, egyedi építésű Fifty-fifty. Konkurensei szorosan tartják vele a lépést: a külföldről importált, világhírű tervezők jegyezte hajók még komoly áramvonalasításon esnek át tulajdonosaik keze alatt. A Kékszalagon minden eddiginél kiélezettebb vetélkedés várható, és ez így is lesz hosszú ideig. A versenyzés jövője a többtestűeké; a tavon előbb-utóbb feltűnhetnek a tengereken taroló AC45 és AC72 „űrlény” katamaránok, valamint számolni kell a trimaránokkal is.

A magyar vitorlásépítés virágzik, és versenyhajó-konstruktőreink külföldön is nagyon keresettek. A füredi gyár az 1970-es évek óta gyártja a közkedvelt Balaton típusú, Balatonalmádiban Fűke Sándor a testreszabott Fűke túrahajókat. Scholtz Imre és csapata Hajmáskéren tervezi és építi különböző kivitelben a rendkívül népszerű Scholtz és Sudár verseny-túrahajókat. A budapesti Nautic Boat Nautic sorozatában minden kategória megtalálható a karbon verseny- és a hétvégi élményvitorláson át a teljesítmény-túrahajókig. A legkiválóbb hajóépítők többsége versenyzőként indult, így saját tapasztalatait is hasznosítja az egyre nívósabb vitorlások fejlesztésében. Az óceánjárókat is építő Antal Gábor Pata finn-dingijei az abszolút élvonalba tartoznak.

A világ legjobb, remekműnek beillő karbon kompozit versenyvitorlásai Paulovits Dénes kápolnásnyéki műhelyéből kerülnek ki. A Pauger Carbon olyan élő legendáknak épített egyedi árbocokat és hajókat, mint Russell Coutts és Fa Nándor. Itt született meg Magyarország leggyorsabb vitorlása, a Kékszalag-rekorder Fifty-Fifty katamarán is, amely mesteri konstrukciójával egyedülálló a Balatonon. Ráadásul jócskán van benne tartalék: tervezője szerint ideális időjárási viszonyok esetén elérheti akár az óránkénti 74-93 kilométeres (40-50 csomós) sebességet is. A Pauger Carbon gyakran dolgozik együtt a szakma másik világszínvonalú képviselőjével, a paloznaki Flaar céggel. Déry Attila tervezte Fa Nándorral közösen a Spirit of Hungary IMOCA 60 tengerjáró csúcsvitorlást, amely 2014 óta indul a földkerülő versenyeken. A Flaar épített speciális evezőshajót az Atlanti-óceán átszeléséhez, a vitorlázat és a hajótest módosításával három Kékszalag-győzelemhez segítette Litkey Farkas Lisa Liberáját, és öttagú FLAAR típuscsaládjával teljesen új szintre emelte az egytestű teljesítményvitorlásokat.     

A hozzáértő mesterek keze alatt ugyancsak folyamatosan újulnak meg a fából épült klasszikus hajók. Kecsességük, időtlen eleganciájuk ma is lenyűgöző, messziről felismerni jellegzetes megjelenésüket, és ahol megjelennek, mindenütt lelkesedés fogadja őket. A velük való vitorlázásnak a hi-tech korszak dacára csorbítatlan a varázsa. Hívei számára egyfajta világnézetet és etikai kódexet jelent, a hűség, az érték és a sportszerűség elsőbbségét. A tulajdonos és a legénység szinte sosem cserélődik, hanem valósággal összenő hajójával, amelynek múltja és lelke van. A modern vitorlásokkal nem vehetik fel a versenyt, de számukra fontosabb a célhoz vezető út, mint maga a cél. Szemléletükkel és életstílusukkal tudatosan tartják életben a vitorlázás hőskorának legnemesebb hagyományait.


Legendák, rekordok, érdekességek a balatoni vitorlázásból 

· A tó valaha volt legnagyobb vitorlását, kora szenzációját Festetics György építtette. A 31,21 méter hosszú Phoenix kétárbocost, amely elsősorban sót szállított, 1797 júliusában bocsátották vízre. A postavitorlással kísért hajót személyszállításra ugyancsak használták, és fedélzetén gyakran tartottak ünnepségeket. A Phoenix a közlekedési útvonalak megváltozása miatt 1830-ra eltűnt a Balatonról.

· A sportvitorlások között méretben a Nemere II., a Sirocco és a Lillafüred osztozik az első helyen. A gyönyörűen felújított műemlék hajók alkotják a Balaton büszkeségét jelentő 75-ös (22,86 méter hosszú, tengeri hajózásra is alkalmas) cirkálók flottáját. A három patinás vitorlás – Európában egyedülálló módon – ma is versenyzik olyan legendás hajósokkal a kormánynál, mint a Detre fivérek.

· A tó legidősebb sportvitorlása, a Kishamis az új kutatási adatok szerint 1897-ben Ádám Károly megbízásából épült egy angol mérnök tervei alapján, majd a tulajdonos halála után került a Széchenyi család birtokába (a köztudatban 1896 terjedt el, és a jubileumot is ehhez igazítják). A 12,65 méter hosszú, 128 m2 alapvitorlázatú 8R jacht fölényesen nyerte az 1897-es és 1898-as regattát. A II. világháborút a tóba süllyesztve vészelte át, és 1954-ben találtak rá újra a füredi gyárban egy ponyva alatt. Az 1970-es években újjáépítették eredeti formájában, később pedig korszerű műanyag borítást kapott. Az állami tulajdonú, kifogástalanul gondozott hajóval máig eredményesen versenyeznek. Évtizedek óta fedélzetén hajtják végre az egyik legszebb hagyományőrző rítust, a tó megkoszorúzását, amely a májusban Balatonfüreden tartott évadnyitó vitorlafelhúzó ünnepség része. A Kishamis nyert Kékszalagot, többször az első három között végzett, és a katamaránok mögött is előkelő helyezést ért el.

· Az 1944-es Kékszalagot törölték, a Hungária Yacht Club azonban ugyanaznapra rövidtávú versenyt írt ki Balatonfüred─Kereked─Zamárdi útvonalon. A legnagyobb amerikai légitámadás után egy héttel 23 hajó versenyzett úgy, hogy légiriadó miatt el kell halasztani a rajtot.

· A világháború utáni első Kékszalagon, 1947-ben egy-egy oldal szalonnát kaptak a versenyzők ösztönzésként, hogy minél többen induljanak el.

· A vitorlázódinasztia-alapító Dr. Fináczy Ernőné 88 éves korában győzött fiával együtt a Kékszalag kalóz osztályában. Első hajóját, egy 25-ös jollét az 1920-as évek vette férjével a füredi gyártól. A világháború után két liter pálinkáért visszavásárolt Kócsag ma is ott áll a kikötőben.

· Minden idők legeredményesebb balatoni sporthajója, egyben a klasszikus flotta egyik ékköve a Tramontana 8R jacht, amely a XX. században 7 alkalommal nyerte meg a Kékszalagot. 1940-ben és 1942-ben egy nagyszerű női sportvitorlázó, Gordon Evelyn futott be vele elsőként a verseny célkikötőjébe. A női kormányos most is ritkaság a Kékszalag mezőnyében, és ezt a teljesítményt idáig senki nem tudta megismételni. Gordon Evelyn nevét ma értékes különdíj viseli.

· A második legeredményesebb hajó hat győzelmével a Libera típusú Lisa, a harmadik pedig az ötször diadalmaskodó Nemere II. 75-ös cirkáló.

· Minden idők legsikeresebb balatoni kapitánya Litkey Farkas, aki különböző hajóival 2001 óta 11-szer nyerte meg a Kékszalagot.

· Jókuthy Miklós, a vitorlázás egyik veteránja 1972 óta minden évben sikeresen teljesítette a Kékszalag 48 órás szintidejét, sőt második helyezett is volt.

· 2010-ig csak egytestű (tőkesúlyos és uszonyos) hajók versenyezhettek a Kékszalagon. A többtestűek (katamaránok és trimaránok) 2010-től kétévente indulhattak, de 2013 óta együtt állnak rajthoz a többi hajóosztállyal. A profi versenyzők zöme átállt a hi-tech katamaránokra.

· A Kékszalag-győztes rekordot 1955-től az egyik klasszikus 75-ös cirkáló, a Nemere II. tartotta 10 óra 40 perccel. Ezt az eredményt 2012-ben szárnyalta túl a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty katamarán, majd 2014-ben elképesztő új csúcsot állított be 7 óra 13 perces idővel. A legújabb hajókkal a szakértők szerint ideális viszonyok esetén akár 5 óra alá szorítható a tókerülési rekord.



Rénes Judit

Források: Korda Péter, byc.hu, compassmagazin.hu, 

hajoeladas.hu, hajomagazin.hu, hajomania.hu, hajozas.hu,

hunsail.hu, ilovebalaton.hu, katamaran.hu, kekszalag.hu,

mancsaft.hu, mno.hu, nol.hu, sailing.hu, teamblackjack.hu, 

vitorlazas.hu, wikipedia.hu




© Minden jog fenntartva!
10

2016/2.

 Extrém mámor, avagy hogyan váljunk kétéltű Super(wo)manné?



Franky Zapata nyughatatlan, határfeszegető alkat. Minden létező címet elnyert jetskizésben, de ő még magasabbra vágyott. Arra, hogy a levegőben száguldozzon, miközben a víztől sem szakad el. Egymás után feltalált két eszközt is, melyekkel lehetővé vált a lehetetlen. Az új sportágban azóta világbajnokságot rendeznek, és százezrek bolondulnak az élményért. Ha nézi az ember, leesik az álla, ha csinálja, megszűnik az egész világ. Alighogy vége, máris újra vágyik az érzésre, a szabadság, a repülés és az extázis zsigeri örömére. Flyboard, jetovator és társai: összegyűjtöttük a garantáltan adrenalinemelő, javarészt itthon is űzhető extrém vízi sportokat. Vigyázat, csak bevállalósoknak!


Kilövéses akrobatika a víz fölött

Kezdetben volt a vízisí, aztán jött a jetski, de ma már van sokkal izgalmasabb. Zapata, az extrém sportok francia fenegyereke öt éve indította hódító útjára jethajtású repülődeszkáját, ami így elsőre bonyolultnak hangozhat, holott percek alatt elsajátítható a kezelése. A szerkezetet hosszú tömlővel egy jetski motorjához kell csatlakoztatni. Ennek sugárhajtóműve biztosítja a vízellátást, amivel a talpunkra csatolt flyboard a levegőben marad. A repülődeszkán a lábnál két vízsugár adja a tolóerőt, a kézben pedig, akár egy síbot, két kisebb vízsugár segíti a koordinációt a tanulási szakaszban. Ez két embert kíván: az egyik a jetskit irányítja, míg a másik a deszkán manőverezik finom dülöngéléssel és apró ellenmozgásokkal, hogy a tolósugár mindig lefelé nézzen.

Ha már magabiztosan bánunk az eszközzel, jöhet az egyszemélyes verzió, amikor egy elektronikus szerkentyű segítségével magunk vezéreljük a jetski gázkarját. A vízsugár erejétől és a cső hosszától függően akár 10 méter magasban is repkedhetünk, mint Super(wo)man, hogy onnan delfinként lebukjunk a víz alá, majd ismét kilőjünk a levegőbe. A kétéltűség élményének innentől csak ügyességünk szabhat határt: pöröghetünk, zuhanhatunk, szaltózhatunk, ahogy csak merünk. Hogy milyen lehetőségek rejlenek a flyboardban, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Franky Zapata egy csúcsmodellen 2252 métert repült 50 méterrel a víz fölött, és ezzel elképesztő Guinness-rekordot állított be. Itthon két helyen, a Tisza-tónál és az Omszki-tónál vethetjük bele magunkat e sport élvezetébe gyakorlott oktatók segítségével. Ha beleszeretünk, és van saját jetskink, szívesen segítenek a flyboardszett beszerzésében is. 


A vízsugár erejétől és a cső hosszától függően akár 10 méter magasban is repkedhetünk, mint Super(wo)man, hogy onnan delfinként lebukjunk a víz alá, majd ismét kilőjünk a levegőbe.


Motoros hasítás a levegőben

A másik Zapata-féle őrület voltaképpen a flyboard továbbfejlesztett, komfortosabb, de ugyanolyan szabadságfokot engedő változata. A jetovator az első jethajtású eszköz, amelyen ülni lehet. A jármű egy minimum 130 lóerős, izmos hajtóművű jetskiből nyeri csövön keresztül a hajtásához szükséges vízsugarat. Úgy kell vezetni, mint egy motort, csakhogy ezzel repülni és merülni is lehet. A jetovator 40 kilométeres maximális sebességével majd’ 10 méter magasra képes az embert katapultálni a levegőbe, a vízbe pedig nagyjából három méter mélységig lehet vele alábukni. Gyerekjáték az irányítása, fantasztikus élményt nyújt, a végrehajtható manőverek száma pedig szinte végtelen. A jetski vezetése nagyobb felelősséggel jár, hiszen innen kell szabályozni a hajtómű gázállását, és biztosítani az összekötő vízcső tartós feszességét. A sportnak ez a válfaja emiatt alapvetően kétemberes mulatság, ám a profik számára készülnek olyan egyszemélyes jetpackek is, amelyekkel elektronikusan vezérelhető a hi tech bálnára hajazó, fel- és alámerülő bázisjármű.


Trükkös ugratás a hullámokon

Aki a levegőben is otthonosan érzi magát, de még jobban szereti az intenzív, meglepetésekkel teli vízi száguldást, annak a népszerű wakeboard – amely 2020-tól olimpiai sportág lesz – vagy édestestvére, a wakeskate a legjobb választás. Mindkettő alapeszköze egy juharfából vagy üvegszálas műanyagból készült, motorcsónakkal vagy kötélpályán vontatott deszka, melyen a rider különböző mutatványokkal hasítja a hullámokat. Míg a wakeboardnál a lábat a léchez rögzítik, a wakeskate-nél hiányzik a kötés, emiatt az utóbbinál az egyensúlyozás külön kihívást jelent. A haladók kipróbálhatják az ugratókkal, például gát formájú slide-okkal és rámpaszerű kickerekkel változatossá tett akadálypályákat is. Ilyen az élvonalbeli dunaharaszti pálya, ahol világbajnokságot is rendeztek már, és az oktató tanfolyamokon kívül táborokban merülhetünk el a wakeboardozás művészetében.

Kötélpálya-vontatású wakeboard- és vízisípályát találunk többek közt Kecskeméten és Szegeden, Velencén, Balatonfüreden, Balatonfűzfőn, Siófokon és Vonyarcvashegyen. A Balatonnál a legrégebbi létesítmény a füredi, amely jórészt tükörsima vizet kínál, pályája kicsit kopottas, cserébe viszont csodálatos a panoráma. A fűzfői egészen új és egyre közkedveltebb, itt minden korosztály megtalálja a számítását. A nyugati parton Vonyarcvashegy ideális kezdőknek és profiknak is. Az egyik legnagyszerűbb lehetőség viszont helyben van: Kecskeméten a WakeSeries versenynek otthont adó Ride Cable nemcsak egyedülállóan izgalmas pálya, hanem a szolgáltatások és a Domb Beach révén valódi vízi paradicsom is. Egyszerre 9 wakeboardost tudnak vontatni átlagosan 30, maximum 58 kilométeres sebességgel. Szakképzett oktatók segítenek az alapvető készségek vagy akár a legbonyolultabb trükkök elsajátításában, és egyéni gyakorlásra is adnak alkalmat. Eközben a társaság sem unatkozik, hiszen a pályánál büfé, szauna, pingpong, csocsó, fedett pihenőrész és vadonatúj úszóstég várja a kikapcsolódni vágyókat. Ha inkább a motorvontatású pályákat kedveljük, Abádszalókon, Baján, Délegyházán és Dunavarsányban lovagolhatjuk meg a wakeboarddeszkát.


Jó száguldást kívánunk!


Rénes Judit 

Ajánlott honlapok: flyboard.hu, jetovator.com, 

ridecable.hu, vizisipalya.hu, wakeboardbalaton.hu, 

wakeboardosok.hu


 

© Minden jog fenntartva!
11

2016/2.

Kőbe vésett történetek


 

Talán kevesen gondolnák, de a kecskeméti és a mauritiusi emberek egy valamiben nagyon hasonlítanak egymásra: abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy jártukban-keltükben lehetőségük adódik a magyar szobrászművésznő, Szemők Zsuzsanna alkotásaiban gyönyörködni. Azt mondják, minden kőben él egy alkotás, csak a megfelelő ember kell, hogy kiszabadítsa. Psalmus Hungaricus, Üldözöttek, Luca-szobor… csak néhány példa azokból a szemet gyönyörködtető művekből, melyek Zsuzsanna keze nyomán keltek életre.


Vargabetű a szobrászkodásig

Nem volt teljesen egyenes utam idáig. Diákkoromban sokat rajzoltam, festettem, az akkori rajztanárnőm felismerte, hogy ezt nagyon szeretem csinálni, és azt javasolta, hogy jelentkezzek a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskolába. Akkoriban lehetett látni az újságokban különböző gipszszobrokat, amelyeknek elkészítésével én is próbálkoztam, be is adtam egyet a jelentkezéshez, és végül az induló három szakból (szobrász, grafika, kerámia) nem is a grafikára, hanem a szobrászatra vettek fel. Meglepődtem, nehezen tudtam elképzelni, hogy mi lesz majd, hiszen egy lány számára egyáltalán nem volt természetes, hogy szobrászként indul el a pályán. A rajzoláson kívül megismerkedtünk különféle anyagokkal, a szobrászat alapvető fogásaival, a mintázással, ráadásul nagyszerű művész-tanárok előadásait hallgatva. Engem több tárgyból Tóth Sándor szobrászművész tanított, az iskola igazgatója pedig akkoriban dr. Szalay Ferenc festőművész volt. Azt gondolom, hatalmas előnyt jelentett, hogy ilyen kiváló emberek indítottak el bennünket az életben és a szakmánkban egyaránt. Az itt töltött négy év, a gondtalan kollégistaélet és a magas fokú művészettörténeti és általános oktatás meghatározta az életemet.

 

Hogyan lett ebből építészmérnöki diploma?

Végzés után a tanulók java része természetesen művészeti pályára szeretett volna menni, csakhogy ez korántsem volt annyira egyszerű, mint amennyire mi gondoltuk. Én is jelentkeztem a Képzőművészeti Főiskolára, és mai fejjel talán már mondhatom, hogy nem túl okosan – négy év szobrászgyakorlattal a hátam mögött – ismét a festészet szakra. Ebből is látszik, hogy tizennyolc éves korában az ember még kevésbé magabiztosan dönt. Akkoriban a festők életéről szóló romantikus regények szerelmese voltam, így a pályaválasztásomat a tudatosság helyett inkább az érzelmeim befolyásolták. Persze középiskolában festettünk is, de nem ez volt a fő tevékenységünk, ráadásul több százan jelentkeztek festőnek akkoriban, emiatt nem is sikerült bekerülnöm. Végül a második helyként megjelölt Ybl Miklós főiskola magasépítési szakára vettek fel, ami – bevallom őszintén – kicsit rémisztő volt. Noha a felvételit meg tudtam csinálni, mert a reál tananyagot sem hanyagoltam el a középiskolában, bár a matematika és a fizika mindig is a nehezebb tárgyak közé tartozott. Szerencsére a geodézia, a statika és a matematika mellett is sikerült megtalálnom a főiskolán azokat a területeket, amelyekben kibontakozhattam; ilyen volt a tervezés és az épületszerkezet-tan. Igaz, az első hetek szabadkézi rajzolása után meg kellett szoknom, hogy bizonyos dolgokat vonalzóval kell szerkeszteni. Utólag elmondhatom, hogy nagyon hasznos éveket töltöttem el a főiskolán, hiszen ez a műszaki megközelítés és az építészszemlélet gyakran visszaköszön a mostani munkáimban is.


Formát ölt egy új világ…

A főiskolai évek alatt nem sok időm jutott arra, hogy művészettel foglalkozzak. Kicsit fájó szívvel néha meglátogattam a Képzőművészeti Főiskolára bejutott társaimat, és olyankor arra gondoltam, hátha egyszer majd nekem is sikerül művészeti pályára kerülnöm. Elkezdtem építészként dolgozni egy tervezővállalatnál. Először idősebb építészek mellett végeztem szerkesztői munkát, majd pedig a saját szárnyaimat próbálgattam. Az ember azonban sosem tudhatja előre, hogy hová sodorja az élet, mit hoz a jövő. Mondhatni: semmi sincs kőbe vésve… Találkoztam a férjemmel, született két gyermekünk: Eszter és Gábor, és fiatal családosokként éppen egy építkezés kellős közepén voltunk, amikor váratlanul megkeresett bennünket egy barátunk, hogy lenne a férjem számára – aki szintén mérnök – egy munka Mauritiuson. Végül a tervezett nyolc hónap helyett tizennyolc évig maradtunk, és ott váltam valódi szobrásszá, ott kaptam meg az első igazi felkéréseimet és azokat a grandiózus munkákat, amelyekhez igyekeztem folyamatosan felnőni.


„Az ember azonban sosem tudhatja előre, hogy hová sodorja az élet, mit hoz a jövő… Végül a tervezett nyolc hónap helyett tizennyolc évig maradtunk Mauritiuson, és ott váltam valódi szobrásszá, ott kaptam meg az első igazi felkéréseimet és azokat a grandiózus munkákat, amelyekhez igyekeztem folyamatosan felnőni.”


Az útépítő vállalat alkalmazottjaként tudtam kiutazni a férjemmel. Volt, hogy szerkesztettem, pénztáraztam vagy éppen raktárellenőrként dolgoztam, tulajdonképpen minden adódó munkát elvégeztem. Közben azonban megihletett a gyönyörű természet, elkezdtem festeni és érméket formázni. Az alkotásom befejezéséhez ezen a teljesen vegyes kultúrájú, idegen szigeten keresnem kellett egy helyet, ahol bronzöntéssel foglalkoztak. Addig-addig mentem, amíg – öntödére ugyan nem, de – életem első nagy megbízatására bukkantam. Vagy inkább az talált rám?


Melyik volt ez a munka?

A kutatásom során a helyiek tanácsára felkerestem egy idős építészt, akinek üvegmunkákkal foglalkozó művészeti műhelye volt. Amikor megmutattam neki az érmémet, azonnal azt kérdezte, hogy vállalnék-e egy nagyobb munkát is, hiszen éppen most épül egy templom, melynek a bejárata fölé meg kellene faragni az odatervezett Madonna-domborművet. Ezzel a kihívással indult tehát a szakmai karrierem, ráadásul nem is a megszokott körülmények között, hiszen nem bronzba, hanem – a helyi vulkanikus adottságoknak megfelelően – bazaltkőbe kellett vésnem a gyermek Jézussal látható Mária-alakot. A bazaltról tudni kell, hogy egészen más kő, mint amit mi itthon megszoktunk, ráadásul az építész, aki engem felkért, nagyon elismert ember volt, és már elkészítette a dombormű tervét. Én viszont vettem a bátorságot – remélve, hogy tetszik majd neki a végeredmény –, és rajzoltam egy másikat, melynek a megvalósítását kivitelezhetőbbnek éreztem. Ez a kő ugyanis elnyeli a fényt, nehezen jön ki belőle a plasztika, teljesen más anyagtulajdonságokkal rendelkezik, mint a Magyarországon található mészkő, hiszen abban a súrolt fény is szép színhatást ad. Mauritiuson kicsit magasabbra kellett faragni a domborművet, és nagyon aprólékos munkát igényelt, hogy az összkép valóban egy szoborrá váljon. A végeredménnyel szerencsére mindenki elégedett volt, megszerették a helyiek, ami azért is érdekes, mert a sziget rendkívül vegyes kultúrájú. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – nagy elfogadásban élnek egymás mellett az Afrikából jött kreolok, az Indiából érkezett hinduk, a muzulmánok, az európai és a kínai keresztények és a buddhisták. Gyakran előfordult, hogy vacsoránál a világ négy-öt tájáról ültek mellettünk a barátaink.


Vigyázat, nő a vésőknél!

A terveket otthon rajzoltam meg vonalzó és rajztábla segítségével, amik a vállalati munka révén még rendelkezésemre álltak. A szobrok kiöntéséhez szükséges agyagot és gipszet nehezebben tudtam beszerezni, a már említett első domborművemet inkább nem is mintáztam agyagba, hanem egyből gipszben raktam föl, és úgy csiszolgattam készre a modellt. Ezt egy iskolának ajándékoztam. A kőfaragás szintén komoly problémát jelentett, mivel nem lehetett hozzá megfelelő szerszámokat kapni. A temető melletti helyi sírkövesnél álltam neki a kifaragásnak, ahol a gépi-kézi szerszámokon kívül nagyon rossz minőségű vésőket is találtam, illetve egy kovácsműhelyben gyártottak nekem párat, de egy hét alatt mind eltört a bazalton. Az volt a szerencsém, hogy a férjem hazalátogatott egy munkamegbeszélésre, és abban az egy hétben felvásároltattam vele a Magyarországon található készletet. Végül két erős kőfaragó vésővel és két fogas vésővel készítettem el a domborművet. A munka ideje alatt igazi látványosság lettem, ugyanis ilyen munkát nő még nem nagyon végzett ott, a szigeten. Egy kerítés nélküli, út melletti ház udvarán dolgoztam kockás ingben, nadrágban, rövid hajjal, teljesen elmerülve az alkotásban, és fel sem tűnt, hogy a forgalmas útról rendszeresen figyelemmel kísérik a ténykedésemet. Egyszer egy idegen megjelent mögöttem, és elmesélte, hogy mindennap arra jár el a busz, amellyel munkába utazik, és reggelente kíváncsian nézik, hogyan haladok a művel. Nagyon kedvesek voltak velem az emberek. A sírköves és az ott dolgozó szakmunkások tisztelettel vegyes csodálattal figyelték, hogy abból a kőből ilyen munka is megvalósítható. Ez a kapcsolat aztán évekig megmaradt, az ő műhelyében faragtam ki egy feszületemet is.


„Egy kerítés nélküli, út melletti ház udvarán dolgoztam kockás ingben, nadrágban, rövid hajjal, teljesen elmerülve az alkotásban, és fel sem tűnt, hogy a forgalmas útról rendszeresen figyelemmel kísérik a ténykedésemet. Egyszer egy idegen megjelent mögöttem, és elmesélte, hogy mindennap arra jár el a busz, amellyel munkába utazik, és reggelente kíváncsiak nézik, hogyan haladok a művel.”


Kossuth Zsuzsanna hazatalál

Az évek során felfedeztük Mauritiuson a magyar szálakat, és kialakult egy baráti társaság. Akkoriban több magyar származású orvos is élt kint, közülük az egyik meglátogatta itthon a volt évfolyamtársát, a János kórház akkori igazgatóját. Beszélgettek, és felmerült, hogy a kórház udvarára szeretnének egy szobrot, mire az ismerősünk egyből engem ajánlott a munka elkészítésére, én pedig örömmel elfogadtam az első magyarországi felkérést. Egy készülő alkotás kapcsán szeretek mindennek utánanézni, mélyen beleásni magam a történelmi vonatkozásokba. Kossuth Zsuzsanna küzdelmes sorsát is végigkövettem a róla készült életrajzokban, és miközben Mauritiuson megmintáztam a mellszobrát, azon gondolkoztam, hogy a New Yorkban elhunyt ápolónő vajon mit gondolna, ha most látná, hogy egy kis szigeten élő magyar nő éppen az ő arcát idézi fel agyagban. Az elkészült gipszszobrot repülőn küldtem haza, ahol egy szobrászkollégám kőbe faragta az alkotást, amely jelenleg is a János kórház udvarán áll. Így a szabadságharc száműzetésben meghalt legendás ápolónője is hazatalált.


„Az elkészült gipszszobrot repülőn küldtem haza, ahol egy szobrászkollégám kőbe faragta az alkotást, amely jelenleg is a János kórház udvarán áll. Így a szabadságharc száműzetésben meghalt legendás ápolónője is hazatalált.”

 

Kőbe vésett történelem

A templomi Mária-dombormű után egyházi és világi felkérésekből is akadt bőven Mauritiuson. Volt ott egy történelmi egyesület, melynek nagy létszámú tagsága komoly érdeklődéssel követte nyomon a helyhez kötődő személyeket, évfordulókat. Ennek kapcsán az egyik legemlékezetesebb megbízásom Prince Maurice, a sziget névadójának dombormű portréja volt, mely a hollandok mauritiusi partraszállásának 400. évfordulójára készült. A tengerben álló obeliszk emlékmű megrongálódott környezetét is felújítottuk. Mivel kezdetben nem éreztem nagyon magas szintűnek az angolnyelv-tudásom, a tárgyalásokra mindig a lehető legnagyobb részletességgel megrajzoltam és kifestettem a terveimet, sőt sokszor a környezetet is ábrázoltam. Egy idő után már elvárták a munkáimnál ezt az alaposságot, és érkezett felkérés üvegablakok, mozaikok, de még kertek megtervezésére is. Mivel bronzöntő műhelyt továbbra sem találtam, ezért a megmintázott anyagaimat jóváhagyás után gipszbe kiöntöttem, szivacsok között repülőn hazaküldtem, itthon bronzba öntötték, majd visszaküldték repülővel, hogy Mauritiuson végső helyére kerüljön.


Az igazi hazánk Magyarország, és a barátaink is itt élnek…

Érettségi után a gyerekeink elkerültek a szigetről: Eszter Ausztráliában tanult tovább grafikát, Gábor pedig Franciaországban járt építész szakra. Amikor ők befejezték az egyetemet, úgy éreztük, hogy eljött a pillanat a hazaköltözésre, azt gondoltuk, hogy most még lesz erőnk – ilyen hosszú távollét után – itthon újrakezdeni az életünket. Mauritius mindig a második otthonunkként és egy csodás emlékként marad meg bennünk, de az igazi hazánk Magyarország, és a barátaink itt, Kecskeméten élnek. Itthon pályáztam, hogy bekerüljek az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatba, és nem sokkal később jött is az első nagy próbám, a Psalmus Hungaricus, amely egyszerre állít emléket Kodály Zoltánnak, a nagy zeneszerzőnek, valamint Kecskeméti Vég Mihály XVI. századi protestáns énekszerzőnek és zsoltárfordítónak. A kecskeméti főtéren látható továbbá a kuláküldözés áldozatairól megemlékező Üldözöttek-oszlop, és a Békás-szökőkútban a Luca-szobor. Farkas Gábor építésszel és a többi kollégával igyekeztünk a történelmi főtérrel harmonizáló új elemekkel megtölteni a tereket.


Milyen érzés az örökkévalóságnak dolgozni?

A művész számára talán a legfontosabb, hogy legyenek felkérései, és minden feladatot nagy szeretettel és alázattal kell fogadni. Egy kis érem elkészítése is lehet éppolyan fontos, mint egy sírkő vagy egy emlékmű létrehozása. Én az üresjáratokban is állandóan tervezgetek, szeretem az érdekes kőjátékokat, építészszakmámból adódóan szívesen ötvözöm a kőmunkákat a bronzzal, a bronzot az üveggel, foglalkoztat az anyagok és a technikák házasítása. A nagyobb léptékű, emlékmű jellegű munka mindig küzdelem az elemekkel és együttműködés az alkotókkal. Ebben rejlik az igazi kihívás. A kőfaragóval és a bronzöntővel együtt mindannyian maximális tudásunkat nyújtjuk, hogy hozzájáruljunk a másik elképzeléseinek megvalósításához. Így válik kerek egésszé egy alkotás. A kicsi munkák szépsége ugyanakkor éppen abban rejlik, hogy magányosan lehet elmélyedni bennük, amíg egy-egy gondolatnak vagy érzelemnek életet adunk. Mindegyik munka külön történet számomra: ahogyan az életem részévé válnak, úgy adok én is magamból valamit a teljességükhöz.


„Mindegyik munka külön történet számomra: ahogyan az életem részévé válnak, úgy adok én is magamból valamit a teljességükhöz.”



Bajáki Zsanett

Fotó: Banczik Róbert



© Minden jog fenntartva!
12

2016/2.

 Nagy utazás Délre: a szélsőségek lélegzetelállító földje és a hófehér világvége



„A tűzhányók alatt, a széltépázta csúcsok közelében, a nagy tavak közt az illatos, a csönd ülte, az összevissza fonódott chilei erdő… Aki a chilei erdőt nem ismeri, nem ismeri a bolygót” ─ írta Pablo Neruda, a világhírű Nobel-díjas költő. Soraiban szemernyi túlzás sincsen: Chile a Föld egyik legkülönlegesebb és legsokszínűbb országa extrém természeti csodákkal. A helyi mítosz úgy tartja, hogy Isten fogta a teremtés után megmaradt kincseit, amelyekkel még meg akarta örvendeztetni az embereket, és szétszórta a világ legeldugottabb szegletében.


Ennek a távoli földnek éppúgy jutottak pazar tengerpartok, sivatagok, lagúnák és esőerdők, mint varázslatos tavak, vulkánok, gleccserek és fjordok. Mindehhez ráadásul páratlan állat- és növényvilág társul. A virágzó gazdaság, a jó közbiztonság és az izgalmas építészetű városok szintén komoly vonzerőt jelentenek, nem beszélve a pompás borokról. Az ország a tömegturizmus szempontjából nem áll annyira reflektorfényben, mint Brazília, Peru vagy Argentína, viszont éllovas az igényes világutazók dél-amerikai toplistáján. Chile ugyanis olyan egyedülálló élmény, amit mindenkinek érdemes megtapasztalnia legalább egyszer az életben. Lakói rendkívül életvidámak és barátságosak, a magyarokat pedig egyenesen tárt karokkal fogadják. Bálványként tisztelik Puskás Öcsit, aki nemzeti válogatottjuk edzője volt, és hálásak azért, hogy a Pinochet-rezsim idején emberségesen bántunk menekült honfitársaikkal.


Az ország a tömegturizmus szempontjából nem áll annyira reflektorfényben, mint Brazília, Peru vagy Argentína, viszont éllovas az igényes világutazók dél-amerikai toplistáján. Chile ugyanis olyan egyedülálló élmény, amit mindenkinek érdemes megtapasztalnia legalább egyszer az életben.


A 4200 kilométeres hosszúságnak köszönhetően Chilében a trópusi kivételével minden éghajlat megtalálható. Az európai télből rögtön átrepülhetünk a nyárba, a déli nemzeti parkokban viszont meleg és szélálló ruházatra lesz szükségünk. Az ideális indulási időpont december és március közé esik, míg a borvidékek ültetvényeit az áprilisi szüret alatt legjobb felkeresni; az országos borfieszták azonban már február végén elkezdődnek. A legmelegebb hónap a január és a február, ilyenkor az óceánparti sávban 28-30 fok, a tóvidéken 23-24 fok, Patagóniában 9-11 fok az átlaghőmérséklet. A látnivalók gazdagsága és a belső távolságok okán ajánlatos legalább három hetet szánni az utazásra, különben fájó szívvel térünk haza. Amint nagyjából összeállt a tervezett program, elsőként a nemzeti parkokban foglaljunk szállást, mert a helyek korán betelnek.


Elragadó vizek, holdbéli tájak, különös négylábúak

Santiago de Chiléből először észak felé induljunk. Pár napra keressük fel Aricát, amely egy remek klímájú fürdőhely vadregényes partokkal és szelíd, védett öblökkel. A nyílt szakaszon szörfösök ostromolják a hatalmas hullámokat, az ikonikus Morro de Arica szikláról pedig megcsodálhatjuk a Csendes-óceán panorámáját. Kiránduljunk el az oázisszerű Azapa-völgybe és régészeti múzeumába, ahol a világ legrégebbi múmiáit állítják ki. Ezután vegyük utunkat az El Lauca Nemzeti Park, Chile egyik bioszféra-rezervátuma felé az Andokban, ahol hófödte vulkánok karéjában, 4500 magasságban terül el a Chungará-tó. A világ legmagasabban fekvő, szinte földöntúlian szép tavának roppant gazdag az élővilága. Nyüzsögnek körülötte a kistermetű vikunya lámák és a mókás külsejű rágcsáló viscachák, itt élnek a védett villás szarvasok, 130-féle madár, köztük a nandu és a kondorkeselyű. A vadállatok annyira szelídek, hogy akár 5 méterre is meg lehet közelíteni a békésen legelésző vikunyák csapatait, a rókák pedig némi élelem reményében a turisták lábához dörgölőznek.  

Aricától 700 kilométerre, az Andok lábai és a parti hegység között nyúlik el egy másik csoda. Az Atacama a világ legszárazabb és legmagasabban – a tengerszint fölött 2500 méterre – fekvő sivataga. 15 millió évvel ezelőtt keletkezett, és 50-szer szárazabb, mint a kaliforniai Halál-völgy; előfordul, hogy fél évszázadig sem lát esőt. Legszikkadtabb részén talaja a Marséra hasonlít. Területének zömén azonban az élet még ilyen lehetetlen körülmények között is képes volt fennmaradni, mégpedig azon szerves és szervetlen anyagok jóvoltából, amelyeket a talajközeli csendes-óceáni köd tartalmaz. Tavaly ősszel szenzációszámba ment, hogy 20 év szünet után rengeteg eső hullott, és a sivatag virágba borult. Az Atacama csodálatos kő- és homokrengeteg, valóságos holdbéli táj a hegyeivel és kanyonjaival, változatos formáival és színeivel. Bebarangolása nemcsak kaland, hanem egyben földtörténeti utazás. A Cordillera de la Sal tetejéről megfigyelni a gyűrődő só- és sziklarétegeket, a Valle de la Luna dűnéjéről nézni a naplementét, majd a felkelő csillagokat a teljesség és az áhítat érzésével ajándékozza meg az embert.


Az Atacama csodálatos kő- és homokrengeteg, valóságos holdbéli táj a hegyeivel és kanyonjaival, változatos formáival és színeivel. Bebarangolása nemcsak kaland, hanem egyben földtörténeti utazás.


Izgalmas városok, óriási lagúnák, nemes borok

Továbbhaladva délre, látogassunk el Chile leghangulatosabb, egyszerre modern és történelmi városába. Az óceán partján fekvő Valparaiso nem véletlenül a világörökség része: jórészt XIX. századi, változatos stílusú építészete, macskaköves, szeszélyesen tekergő utcái, domboldalra épült színes házai lenyűgözik a látogatókat, és számos művészt ihlettek meg. Itt található Pablo Neruda három emlékháza közül a legszebb, amelyet a költő és felesége saját kezével varázsolt műalkotássá. A város egy urbanisztikai programnak köszönhetően visszanyerte eredeti pompáját, és számos fejlesztéssel gazdagodott. Megújult a Szépművészeti Múzeum, a Cerro Concepciónban pezsgő kulturális negyed jött létre, városszerte remek éttermek nyíltak. A kikötő környékén jobbnál jobb helyek sorakoznak, ahol együtt mulatnak a helyiek és a turisták. Valparaiso nyugodt és lüktető, nappal és éjjel egyformán vonzó, csak úgy sugárzik belőle az elegancia és az életszeretet.

Cartagena kicsi, ám annál elbűvölőbb városka Valparaisótól egy ugrásnyira. Egykor nagy művészkolónia élt itt, ma az egyik legfelkapottabb üdülőhely. Ősfák között megbújó régi villáival, sziklás és homokos partjaival ideális pihenési lehetőséget kínál. A környező dombokon mindenütt festői falvak sorjáznak. A gyönyörű tájnak egyetlen hátulütője van: a Csendes-óceán itt sosem melegszik fel jobban 16-18 foknál, és veszélyesek az áramlatok. Ha strandolni szeretnénk különleges környezetben, keressük fel a Santiagótól 90 kilométerre található San Alfonso del Mar lagúnát, a világ legnagyobb mesterséges medencéjét. A 8 hektár vízfelületű megauszodát naponta töltik fel tengervízzel, melyet előzőleg kristálytisztára szűrnek egy chilei fejlesztésű innovatív technológiával. A hely igazi vízi paradicsom hamisítatlan dél-amerikai hangulattal. A nap által kellemesre temperált vízben remekül lehet fürödni, míg a kikötőben a vitorlázás és a motorcsónakázás hívei is megtalálják a számításukat.

A főváros, Santiago de Chile ugyancsak megér egy utazást. Nyüzsgő, nagyvilági, sosem alvó metropolisz, melyet zöld természet vesz körül. Óriási múzeumainak, patinás épületeinek, kulturális programjainak és egyedi stílusú negyedeinek érdemes néhány napot szentelni. A Bellavista és Barrios Brasil városrészek mozgalmasságukról nevezetesek, míg a Providencia és Las Condes negyedekben keveredik a békebeli és a modern stílus. Mindenképp nézzük meg a tengerjáró hajó mintájára épített La Chascona múzeumot és a Nobel-díjas költőnőről elnevezett Centro Gabriela Mistral művészeti központot. Ha elfáradtunk az izgalmaktól, fogaskerekűvel menjünk fel pihenni a Cerro San Cristóbal parkba, amelynek kilátópontjairól megnézhetjük egész Santiago környékét. Éjszaka új életre kel a város; nívós éttermei és szórakozóhelyei a legválogatósabb vendégek igényeit is kielégítik.

A chilei utazás nem lehet teljes anélkül, hogy felkeresnénk egy borvidéket. Az ország ma a világ 5. legnagyobb borexportőre, és ezt az eredményt alig 15 év alatt érték el óriási technológiai fejlesztésekkel. A földrajzi elszigeteltség miatt a chilei szőlőfajták az egyedüliek a világon, amelyek mentesek a filoxérától, tehát nem kell őket permetezni. Santiago közelében fekszik a világszínvonalú vörösborok hazájának számító Colchagua-völgy, ahová egynapos kirándulást is tehetünk. A hegyek ölelte völgyben gőzmozdonnyal járhatjuk be az egybefüggő mezőt alkotó pompás szőlőültetvényeket. A pincészetekben a kóstoláson kívül alkalmunk adódik azokkal a kitűnő borászokkal beszélgetni, akik missziónak tekintik, hogy minél több látogatót avassanak be a helyi borkészítés több száz éves művészetébe.


Smaragdzöld erdők, kék gleccserek fenséges birodalma

Chile földrajzának változatossága mindenütt szembeötlő, de sehol sem annyira lenyűgöző, mint Patagóniában, mely a nagy távolság dacára kihagyhatatlan élmény. E hatalmas országrész több éghajlati övbe tartozó nemzeti parkjai olyanok, mintha a természet bemutatót tartana teremtő- és képzelőerejének határtalanságából. Az Huilo Huilo biorezervátum a Föld egyik legértékesebb és legveszélyeztetettebb ökorégiójában fekszik száz négyzetkilométeres területen. Zuhatagokkal és tavakkal tarkított esőerdői, melyek több száz egyedi fajnak, köztük a dél-andoki szarvasnak, a hegyi majomnak, madaraknak biztosítanak védett élőhelyet, a megtestesült földi paradicsomra emlékeztetnek. A biorezervátumon belül számtalan túraútvonalon, gyalog vagy lóháton fedezhetjük fel a Patagóniai-Andok hegyeit és vizeit. 

Az ország legdélebben fekvő régiójában található a világ egyik leggyönyörűbb helye és Patagónia jelképe, a Torres del Paine nemzeti park. Az UNESCO által védett, 181 ezer hektáros terület 150 kilométerre fekszik a legközelebbi lakott településtől, Puerto Natalestől, ahol akár heteket lehetne eltölteni. A Torres del Paine olyan, akár egy másik bolygó ─ drámai szépsége szavakkal alig adható vissza. Névadó gránitoszlopai, a „kék tornyok” 2600 méterre magasodnak a patagóniai sztyeppe fölé. Három hegyvonulat húzódik végig rajta, és minden egyes pontról lélegzetelállító a panoráma. A fenséges hegyeket szokatlan formájúra csiszolták a gleccserek, a gyakori szélviharok pedig a fákat csavarták különös alakúra. Napközben az egész táj kékes árnyalatú. Túraútvonalai ragyogó tavakon, gleccsereken és smaragdzöld erdőkön át kanyarognak. A vidéket leginkább lóhátról érdemes felfedezni, és közben ne lepődjünk meg, ha felbukkannak a pumák, vagy elvágtatnak mellettünk a guanaco lámák.


A Torres del Paine olyan, akár egy másik bolygó ─ drámai szépsége szavakkal alig adható vissza. Névadó gránitoszlopai, a „kék tornyok” 2600 méterre magasodnak a patagóniai sztyeppe fölé.


Életre szóló utazás a világ végére

Chile többi nemzeti parkja és különleges jogállású szigetei ugyancsak kivételesek a maguk nemében, de Dél-Patagóniában csak karnyújtásnyira vagyunk egy olyan utazástól, amilyenre nem sok alkalom kínálkozik az életben. Szinte bárhová eljuthatunk a világon, de az Antarktisz még ma is különleges úti cél, igazi vágyálom. A déli-sarki kirándulás költségei ezért jóval magasabbak, cserébe viszont egyedülálló kalandban lesz részünk, és az utolsó percekben nagyon kedvező ajánlatot is kifoghatunk. Az úthoz nem szükséges fizikai tréning, csak nyitottság és kellően meleg ruházat. Punta Arenasból november és március között többféle módon „hódíthatjuk meg” az Antarktiszt: a kínálatban minden szerepel az expressz utaktól az expedíciós túrázásig. A jég ellen megerősített óceánjárók megkerülik a legendás Horn-fokot, majd a Drake-átjárón átkelve hajóznak Dél felé. A nagyobb hajók természetesen kényelmesebbek, ám számolnunk kell azzal, hogy a környezetvédelmi szempontok miatt egyszerre legfeljebb 100 fős csoport léphet az Antarktiszra, így esetleg várnunk kell. Az utazásba kalkuláljuk bele az időjárásfüggő késedelmet. Az ellátás és a kabin a kisebb hajókon is megfelel egy négycsillagos európai hotel nívójának, plusz minden utas kap kabátot és csizmát. A fedélzeten nemzetközi a társaság, szerveznek szórakoztató programokat és ismeretterjesztő előadásokat is, hogy felkészülten érkezzünk álmaink földjére.

Ha végig hajóval megyünk, a nagy földrajzi felfedezők utódainak érezhetjük magunkat, amint Patagóniából fokozatosan haladunk a Déli-sark felé, és megtapasztaljuk az átmenetet a fagyott fjordok és az örök jég birodalmába. A világ legnyíltabb vizein a végtelenbe tágul a horizont, bőrünkön érezhetjük az elemek erejét és azt a felszabadító érzést, ahogy a hajó átúszik a végtelen, hófehér jégtáblamezőn. A Drake-átjárón átkelni a viharos hullámok miatt önmagában két és fél napot vesz igénybe oda és vissza, vagyis ezek a túrák 9–32 napig is tarthatnak a végleges úti céltól függően. Ez lehet az Antarktiszi-félsziget vagy a Déli-sarkkör, de kiszállhatunk feljebb, a brit Déli-Georgián és a Falkland-szigeteken, illetve a kutatóállomásoktól, a pingvinektől, a bálnáktól és a fókáktól hemzsegő Déli-Shetland-szigeteken is, amelyen Chile, Argentína és Nagy-Britannia osztozik.


A világ legnyíltabb vizein a végtelenbe tágul a horizont, bőrünkön érezhetjük az elemek erejét és azt a felszabadító érzést, ahogy a hajó átúszik a végtelen, hófehér jégtáblamezőn.


Az elmúlt években egyre népszerűbbek a 4–9 napos repülős-hajós kombinált utak, mivel a levegőben két és fél óra alatt az Antarktiszon lehetünk, elmarad a Drake-átjáróban gyakori tengeribetegség, és máris a félsziget mentén hajózhatunk egyre Délebbre. Izgalmas az a 9 napos változat, hogy elrepülünk a Déli-Shetland-szigetekre, ott megismerkedünk a páratlan élővilággal és a kontinens történelmével, megfürdünk a vulkanikus Deception-sziget vizeiben. Majd napi hajótúrákra indulunk az Antarktiszi-félsziget legvonzóbb pontjaira, köztük Port Lockroyba, a Petermann-szigetre, a Paradise-öbölbe, a Lemaire-csatornához és a Prospect Pointhoz abban a reményben, hogyha szerencsések vagyunk, eljutunk egészen a Déli-sarkkörig. A klasszikus Antarktisz-túra kicsit rövidebb programmal 7 napig tart. Emellett indulnak csak repülős utak is akár szabadidős céllal, akár nemzetközi szakértőkkel kísért expedíció formájában.




Zajos élővilág, érintetlen szépség

Az antarktiszi programban mindig benne rejlik a meglepetés és a kiszámíthatatlanság, hiszen az időjárási viszonyok bármikor megváltoztathatják a menetrendet. A partra szállástól azonban szigorú rend érvényes, ugyanis sehol nem ügyelnek jobban az ökoszisztéma épségére és minden lépésünkre, mint itt. Libasorban kell haladni, vagy egy felügyelt és meghatározott területen belül maradni, és az állatokhoz sem szabad túl közel menni. Kivétel persze, ha ők jönnek maguktól, mint például a kíváncsi, a szabályokról mit sem sejtő fókaborjak. A fókák között jelentősek a karakterbeli különbségek: míg a leopárd- és rákevő fókák magányosan sodródnak a jégtáblákon, a parti Weddell- és elefántfókák csapatokba verődve lebzselnek. A legérdekesebb a madárvilág: a hajókat követik az albatroszok, akik hatalmas szárnyukkal erőfeszítés nélkül vitorláznak a szélben, míg a különböző fajtájú pingvinek zajosan, állandó akcióban élik társasági életüket. A frakkosok az Antarktisz forgalmasabb helyein annyira megszokták az embereket, hogy keresztül-kasul totyognak az úton, és úgy kell félreállni előlük. A szamárpingvinek egész kolóniája él a brit fennhatóságú Port Lockroyban, ahol gondosan figyelik őket, és önkéntesek segítségével szaporodási programmal segítik fennmaradásukat. Itt működik a világ legdélebbi postahivatala, az állatvédő feladatokat is ellátó Penguin Post Office. Mindenképp éljünk az antarktiszi képeslapküldés lehetőségével! Amikor véget ér a turistaszezon, a postahivatal is bezár – csak a pingvinek ezrei maradnak, kiegészülve az addigra megerősödött és önálló életre képes fiókákkal.

Bár az Antarktiszon különlegesek az állatok, a földrész legnagyobb erénye a természet érintetlenségében rejlik. Az egyetlen kontinens, amelyik nem esett áldozatául a nagyhatalmak versengésének, és bár több államnak is vannak területi követelései, ezek valójában névlegesek. A Déli-sark zord, kristálytiszta, vad szépségével nem lehet betelni. Amikor az utas először pillantja meg a havas partokon 1000-2000 méteres magasságba emelkedő hegyeket, miközben a közéjük ékelődő völgyeket kitöltik a lezuhanó gleccserek, amikor elbűvölve nézi a ragyogó jég ezernyi formáját és színárnyalatát, már biztosan tudja, hogy sosem felejti el ezt a világrészt.


Rénes Judit


Források: antarcticaxxi.com, chile-beautiful.blogspot.hu, 

chile.travel, cruise-international.com, huilohuilo.com, 

lonelyplanet.com, panamericana.blog.hu, 

telegraph.co.uk, torresdelpaine.com

 


© Minden jog fenntartva!
13

2016/2.

Léket kapott a pacalhajó?


 

Tombol a gasztroláz. Ezzel párhuzamosan a hagyományos magyaros ételekre alapozó csárdák és lovas tanyák szinte egytől egyig bezártak. A tévén keresztül viszont főzőműsorok és szakácsversenyek tartják forrásponton az országot, és már az általános iskolások is tudják, ki Széll Tamás, Gordon Ramsey vagy Jamie Oliver. Mi ez az őrület? Hiszen alapvetően csak egy testi szükséglet kielégítéséről beszélünk. És vajon a hirtelen jött nagy figyelem a gasztronómia fejlődésére is hatással van, vagy csak szeretjük nézni, ahogyan mások csinálják?

 

Van egy pontja Magyarországnak, amelyik feketelyuk-szerűen vonzza magához a hazai mesterszakácsok legjobbjait. Ez a szerencsés lokáció Kecskemét, ahol talán éppen a divathullám eredményeképpen az elmúlt években számos új étterem nyílt. Varga Károly mesterszakács – 14-szeres világbajnok és 11 olimpiai aranyérem tulajdonosa – jelenleg több ismert helyen praktizál szakértőként, a közelmúltban nyílt 48-as Étteremben pedig rezidens séf. Itt találkoztunk vele, hogy segítsen értelmezni az új trendeket, és elmondja, szerinte merre tart a nemzetközi és a magyar gasztronómia. Jó apropónak bizonyult Széll Tamás legújabb idevágó sikere, hiszen megnyerte a Bocuse d’Or csúcsgasztronómiai verseny európai döntőjét, ugyanis a Magyar Szakácsszövetség ezen a versenyen először Varga Károlyt akarta elindítani.


Bocuse d’Or – köszönöm, így nem!

A rendszerváltás után nem tudtak azonnal a nemzetközi vérkeringéshez csatlakozni a magyar szakácsok. 2008-ban merült fel először a szakmai szövetségben, hogy elindulhatnánk a Bocuse d’Or versenyen. Én kaptam a megtisztelő felkérést hazánk képviseletére, amit gondolkodás nélkül visszautasítottam – emlékezik Varga Károly. A mesterszakács átlátta ugyanis, hogy sem a szükséges idő, sem a technikai felszereltség, sem pedig az anyagi háttér nem állt rendelkezésre. A merészebb Kovács Sándor, jelenleg a Bagatell Étterem séfje – szintén Kecskemétről – lett így az első fecske, aki részt vehetett a verseny európai döntőjében, Varga a kísérőcsapattal utazott.

– Norvégiában rendezték a versenyt, de repülőn nem vihettük a technikát. Siralmas volt. A felkészülés normális esetben egy év. Előre közlik, milyen alapanyagokból lesz a versenyen a menüsor, a felkészülő szakács ezeket egy év alatt számtalanszor lefőzi. Több tízmillió forintról beszélünk. Ezek a feltételek most Széll Tamás rendelkezésére álltak. 2008-ban semmi. Emlékszem, egy hotelban szálltunk meg, szegény Kovács Sanyi barátom a verseny előtti éjszakán a szállodai szoba tusolójában kapargatta a zöldségeket, hogy valamennyire előkészüljön. Másnap a hotel konyhájáról kunyeráltunk némi felszerelést, edényeket, vágódeszkákat, melyeket egy kis kézikocsin toltunk át a városon nagy csörgés-csattogással a verseny helyszínére. Egyszerre ért oda a norvég team is a csapatszállító kamionja oldalán a versenyző szakács hatalmas képével. A segítő személyzet – mert ilyen is volt – olyan gépeket, eszközöket pakolt ki, amilyenekről addig mi csak hallottunk. Hát körülbelül a kézikocsi és a kamion arányában voltak az esélyeink. A történet vége olyan szempontból happy end, hogy a magyar csapat azt hitte, utolsó lesz a szakácsuk, ehelyett a 20-ból a 17. helyen végzett.


Azóta nagyot fordult a világ és a hazai szakma megítélése. Az idei fordulón már a magyar versenyzőnek is minden a rendelkezésére állt, kiderülhetett – és ki is derült – a valódi tudása.

– Ha annak idején Kovács Sanyi is megkaphatta volna ezt az elképesztően nagyvonalú támogatást, akkor sokkal sikeresebb lehetett volna. Két kiváló képességű mesterről van szó mindkét esetben, de nagyon nem mindegy, hogy kit hogyan támogatnak. Lóversenyes hasonlattal élve: hiába vagy remek zsoké, nem mindegy, hogy egy csodálatosan felkészített ménre, mondjuk, Overdose hátára vagy egy szamárra ültetnek a rajtnál.


Aki elveszti a gyökereit, elveszti a lelkét is

Kecskemét környékén két évtizede még több mint harminc lovas tanya működött, legtöbbjük csárdajellegű ételkínálattal. A helyieken kívül számos külföldi fogyasztotta itt a hagyományos magyar ételeket. A lovas tanyák iránti igény gyakorlatilag megszűnt, velük haltak a csárdák is. A világ másik felén ezzel egy időben új irányzat kelt életre: a molekuláris – vagy kísérleti – gasztronómia. A tudósok néhány éve ugyanis rájöttek, hogy ismereteiket a diffúzióról, a konvekcióról és a polimerizációról az ízek szolgálatába állíthatják, és a fizikai és kémiai eljárások segítségével teljesen új formát kaphatnak a nyersanyagok: a gömbösített gyümölcslétől kezdve a szalonnás rántotta ízű fagylaltig minden lehetséges. Hallhatunk szférikus zselifikációról, de folyékony nitrogénben való főzésről is.


A tudósok néhány éve ugyanis rájöttek, hogy ismereteiket a diffúzióról, a konvekcióról és a polimerizációról az ízek szolgálatába állíthatják, és a fizikai és kémiai eljárások segítségével teljesen új formát kaphatnak a nyersanyagok: a gömbösített gyümölcslétől kezdve a szalonnás rántotta ízű fagylaltig minden lehetséges.

 

A két dolog vajon összefügg egymással? Az emberek valami újat akarnak látni és ízlelni az Alföldön is? Laikusként úgy látom, feledésbe merül a pörkölt és a pacal. A profi ezzel azonban nem ért egyet.

– Mint bármelyik más területe az életünknek, a főzés is olyan, mint egy körforgás. Mindig van egy új divat vagy szenvedély, amit rövidebb-hosszabb időre felkapunk, de a hagyományainkhoz újra és újra visszakanyarodunk.A divathóbort megszállottjainak nagy tisztelettel azt javasolnám, hogy ne becsüljék le saját konyhájukat. A magyarok is a rossz külhoni divatot követik, és elhanyagolják őseik egészséges ételeit, melyek pedig generációkat tettek boldoggá. Nem lenne szabad ezeket elfelejteni, hiszen éppen a magyarságunk és ezek a nagy klasszikusok lehetnének a legfőbb vonzerőnk a külföldiek számára is.


A mesterszakács álláspontját látszik alátámasztani, hogy a molekuláris gasztronómia megjelenése ugyan nagy port kavart, az ilyen profilú éttermekbe évekkel előre kellett asztalt foglalni, azonban mára ezek a speciális helyek bezártak. Nem voltak visszatérő vendégek, egy szűk réteg egyszer megkóstolta a formabontó ételeket, és ennyi. Nem állta ki az idő próbáját, mindössze a kulinaritás érdekes adaléka lett.

– A magyar konyha alapételei évszázadok óta kitartanak, és úgy tapasztalom, hogy még mindig van rájuk igény. Jómagam is szoktam járni Svájcba magyar heteket tartani, és óriási az érdeklődés. Bár tudok olyasvalakiről is, akit meghívnak, és konzerveket visz magával, azokat melegíti fel a vendégeknek. A magyar konyha azoktól rossz, akik rosszul csinálják. Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a „magyar konyha nehéz”. Nehéz, mert nagyon kalóriagazdag, és nehéz, mert nehéz neki ellenállni!

 

Életközeli ételek

A kisgyermekes szülőkön kívül a mesterszakácsok is jól tudják: nem elég megfőzni egy ételt, azt el is kell adni a tálalással. Ez is külön tudomány évről évre változó trendekkel.

– Világbajnokságokon és olimpiákon az ösztöneimre hagyatkoztam az ételek összeállításánál és tálalásánál. Volt, amikor egyedül én alkalmaztam apró, kifinomult, nagyon részletes díszítést, és azzal nyertem. Egy ideig az aszpik, a színezékek voltak a biztos befutók. Ha ma kellene olimpiai zsűri előtt tálalnom, az egyszerűséget választanám. Az ételeket, a zöldségeket a maguk textúrájában, színében és formájában kínálnám – természetesen ízlésesen és gondosan összeállítva. Úgy érzem, most ennek van itt az ideje – mondja Varga Károly arra a kérdésünkre, hogy a gasztronómia ütőerén tartva a kezét, mire érez most keresletet a hétköznapok és a versenyszféra köreiben. Ami viszont a megmérettetéseken alapvető elvárás, még mindig nem szivárgott le a mindennapok szintjére: a hozzávalók eredete és minősége.

– Lejárt lemeznek tűnik, mégis az étkezés alfája és ómegája az alapanyagok minősége. Hozzáteszem, nagyon nehéz normális zöldségeket, húsokat beszerezni, ezt nap, mint nap tapasztalom. A haltáppal etetett, ezért halízű csirkék, az agyonvegyszerezett növények elárasztják a piacot. Arra is kívánatos lenne figyelni, hogy helyi termelőktől szerezzük be a szükséges hozzávalókat. Magyarországon ez még nem állt össze. Aki kiváló minőségben termel, külföldre szállítja a termékét. És az átgondolatlan logisztika miatt lehet, hogy egy padlizsán néhány kilométerre termett, mégis ezer kilométert utazik, mire az asztalunkra tesszük. Most éppen spárgaszezon van, az étlap szezonális részén kínálunk is ebből készült ételt, de amikor beüt a rossz idő, a beszállító nem tudja pótolni a kért mennyiséget. Arról nem is beszélve, hogy ő is inkább Németországba exportál. Röviden tehát azt javaslom, együnk a természet asztaláról! Legyenek az ételeink életközeliek. Legyen saját stílusunk, kreáljunk magunktól új ételeket, és ne másoljunk, ha lehetséges! Sok-sok ezernyi étel vár feltalálásra és felfedezésre. Amire törekednünk kell, elsősorban a jó ízek, a könnyedség, a lenyűgözően kreatív tálalás, a harmónia és a jó minőség.


Szalagházi ételbár, Liberté étterem, Kígyósi Csárda, Somodi tanya – hogy csak néhányat említsünk a Varga Károly vezette konyhákból. Csak Kecskemét vonzáskörzete. Pedig a mesterszakács elkötelezettségét látva és szakmai felkészültségét, hozzáállását megismerve, beszélgetésünk végére egyetlen kérdés marad csupán: a spárgákhoz hasonlóan ő miért nem ment külföldre, amikor ilyen szakmai tudással az egész világon mindenhol kapkodnának érte.

– A családom ideköt. Én meg olyan ember vagyok, aki nem a pénzhez kötődik, hanem a hazájához. Sajnos az én esetemben a kettő sosem volt egy helyen. Sokat utazom, fél évet dolgoztam Sevillában a világkiállítás magyar pavilonjában. Az utolsó heteket már alig bírtam, annyira jöttem volna haza – meséli a mesterszakács, mi pedig arra gondolunk, hány helyi vendég szerencséje Varga Károly hazaszeretete. Egyetlen gyermeke azonban megvalósította apja utazással kapcsolatos, elmaradt terveit. – Egy fiam van, most 26 éves. Vendéglátóipari főiskolát végzett, jelenleg Svájcban dolgozik. Mosogatni ment ki, most pedig egy szálloda hidegkonyhai részlegét vezeti. Megnyugvással tölt el, hogy megállja a helyét. Az az igazság, hogy a munkám miatt keveset tudtam vele lenni, és mert egyke, hát elkényeztettük. Svájcban embert faragtak belőle.


Többen állítják: a kulinaritás a 21. század erotikája. Mindenkit érdekel, felkapott divatirányzatai vannak, sokan szeretik nézni, ahogy mások csinálják, és otthon is a minőségre törekszünk. Ezen a definíción nemigen lehet fogást találni.

 

Gál Zita

Fotó: Banczik Róbert




© Minden jog fenntartva!
14

2016/2.

Biogazdálkodás – A tudatos táplálkozás melegágya


 

Noha az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás egyre nagyobb utat tör magának, a mögötte álló, valódi értékeket felvonultató kiszolgálói háttérrel egyelőre kevesen vannak tisztában. Mit takar a biogazdálkodás fogalma? Az ott termelt zöldségek és gyümölcsök miért egészségesebbek? Milyen alternatív módszerekkel lehet megreformálni a jelenleg 98 százalékban kémiai bázisú növényvédelmi technológiára épülő magyar gazdálkodást? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a Kecskeméten biogazdálkodásként működő Kísérleti Kert munkatársától.


Miért jött létre ez a Kísérleti Kert?

A Kísérleti Kertet a ZFW Hortiservice Kft. keretein belül hozta létre Fülei Zoltán okleveles kertészmérnök, a cég tulajdonos-ügyvezetője. A hat éve működő vállalkozás fő profilja a professzionális zöldségvetőmag-kereskedelem és a szervestápanyag-utánpótlás, a kertészet pedig azzal a céllal jött létre, hogy demonstrációs pont legyen a kémiai anyagokat csökkenteni vagy mellőzni szándékozó termesztők számára. Célunk bebizonyítani, hogy tisztán biológiai tápanyag-visszapótlás és növényvédelmi eszköztár segítségével is költséghatékonyan elő lehet állítani egészséges, piacképes árut, ami ráadásul a fogyasztókra sincsen semmilyen káros hatással.


Mit takar a „kísérleti” jelző?

A kísérleti állomáson történő fejlesztésünk lényege, hogy a kis- és nagyüzemi kertészeti termesztésben jelenleg általánosan alkalmazott műtrágyahasználatra és a növényi élősködők mérgezésére épülő kémiai „növényvédelmi” technológiát a talaj élet- és termőképességének megőrzésére, növelésére, illetve biológiai növényvédelemre változtassuk. Kertészeti tevékenységünket a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. felügyeli és ellenőrzi, kertészetünk minősített biokertészet. Korábbi technológiai kísérleteken alapulva folyamatosan új termesztési eljárások megalkotásán dolgozunk. Célunk a hazai klimatikus és talajviszonyokhoz illeszkedő gyakorlati kutatási adatokkal alátámasztott tápanyag-utánpótlás, és a növényvédelmet támogató eljárás fejlesztése. A többéves kísérletezés eredményeképpen létrejövő, állandóan alakuló, frissülő új eljárás alternatív megoldása a jelenleg 98%-ban kémiai bázisú növényvédelmi technológiáknak. A kerti fejlesztések hatására létrejön egy, a növény fenofázisainak (fejlődési szakaszainak) megfelelő alternatív kémiát helyettesítő biológiai növénytermesztési know-how és eszköztár, melyet a hazai, illetve külföldi termelők a zöldségnövény-kultúrákon kívül szántóföldi kultúrákban és állókultúrákban is eredményesen használhatnak. Fontos kiemelni, hogy az iparág nagyon gyorsan fejlődik, a folyamatos kutatás-fejlesztési tevékenység révén egyre jobb, hatékonyabb készítményekkel állnak elő a gyártók, és mind több kísérleti eredmény bizonyítja, hogy a szervestápanyag-visszapótlás milyen elképesztő eredményekre képes.


„Korábbi technológiai kísérleteken alapulva folyamatosan új termesztési eljárások megalkotásán dolgozunk. Célunk a hazai klimatikus és talajviszonyokhoz illeszkedő gyakorlati kutatási adatokkal alátámasztott tápanyag-utánpótlás, és a növényvédelmet támogató eljárás fejlesztése.”


Milyen feltételeknek kell megfelelni a biokertészeti minősítéshez?

Kertészetünk 2012 óta biokertészet, az ökológiai gazdálkodásra való áttérés hároméves átállási idővel jár, amikor már nem szabad szintetikus anyagokat használni a gazdálkodásban. A három év letelte után minősíthetők a termékek ökológiai termékeknek. A termesztésben a növényvédelmet illetően a megelőzés a meghatározóm és a hasznos szervezetek kímélete és támogatása, az ellenálló (nem GMO) fajták alkalmazása kiemelt fontosságú. Előírás, hogy csak az EU-s biorendeletek pozitív listáin felsorolt anyagokat lehet használni tápanyagpótlásra (pl. ásványi anyagok, köztük nyersfoszfátok és kálisók stb.) és növényvédő szerként (pl. réz-, kén-, Bt-készítmények, olajok stb.). Alapesetben a szaporítóanyagoknak biogazdaságból kell származniuk. Az ökológiai szaporítóanyagokat ugyanúgy kell előállítani, mint az egyéb növényi termékeket azzal a különbséggel, hogy szokványos alapanyagokból indulhat a termesztés, és az egyéves növényeknél egy generáción, évelőknél két vegetáción keresztül kell biztosítani az ökológiai termesztés feltételeit. A biogazdálkodást 2-3 éves átállási szakasz választja el a szokványostól, amely alatt az előírásokat már maradéktalanul be kell tartani. A legalább három éve tiltott anyaggal nem kezelt területekről kíméletesen gyűjtött növények bioterméknek tekinthetők.

 

Melyek a biogazdálkodás előnyei?

A biogazdálkodás (más néven: ökogazdálkodás, organikus gazdálkodás) olyan gazdálkodási forma, amely szerves trágyázáson, biológiai növényvédelmen és természetes biológiai ciklusokon alapul, vagyis teljesen mellőzi a szintetikus műtrágyát és a (szintetikus) növényvédő szereket. A kártevők ellen többek között természetes ellenségeikkel lehet eredményesen védekezni.

A biogazdálkodás előnye a mikroelemekben, vitaminokban, íz- és színanyagokban gazdag, káros anyagoktól mentes zöldség és gyümölcs, hogy az embereket valóban egészséges, tápértékben gazdag, zamatos zöldségekkel lássuk el, valamint mi magunk is ilyen zöldségeket fogyasszunk.Míg a szokványos gazdálkodásban a károkozók elleni védelem érdekében (a növény immunrendszerét gyengítve) rovarölő, gombaölő, gyomirtó szereket és műtrágyákat használnak, addig a biogazdálkodásban a megelőzésé a fő szerep, a növény immunrendszerének erősítése a cél. Például ezért nem szabad olyan növényeket egy területre, egymás után ültetni, melyeket azonos károkozók pusztítanak. Bizonyos készítmények a biogazdálkodásban is engedélyezettek, közülük csak olyanokat használunk, amelyeket természetes összetevőkből állítottak össze, káros szermaradékot egyáltalán nem hagynak. Hozamfokozásra műtrágyát, antibiotikumokat nem használunk, a génmódosított növények (GMO) termesztése pedig teljesen kizárt.

 

„A biogazdálkodás előnye a mikroelemekben, vitaminokban, íz- és színanyagokban gazdag, káros anyagoktól mentes zöldség és gyümölcs, hogy az embereket valóban egészséges, tápértékben gazdag, zamatos zöldségekkel lássuk el, valamint mi magunk is ilyen zöldségeket fogyasszunk.”


A gyakorlatban hogyan működik a kert? Mi a mindennapi rutin?

Jelenleg a kertészeti vezető felügyeletével három fő kertészeti munkatárs látja el a növényápoláshoz tartozó szakmunkákat, a kísérletek beállítását, nyomon követését, valamint a betakarítást és a kert rendben tartását. Az őszi talajmunkálatok elvégzésére általában külső szolgáltatót kérünk meg, azonban minden más munkafolyamatot házon belül végzünk. A palántanevelés ár-apály elven működő asztalokon, automata szellőzővel felszerelt modern palántanevelőben történik. A szabadföldi és fóliás zöldségkultúrák öntözését mikro szórófejes automata öntözőrendszerrel oldjuk meg. Ezenkívül minden más kézi erővel történik, viszont különböző ötletes módszerek alkalmazásával igyekszünk a nem kifejezetten értékteremtő tevékenységeket (pl. mechanikai gyomirtás) minimalizálni. Ilyen megoldás többek között a talaj takarása, illetve a szegélyterületek beültetése rovarcsalogató virágokkal, fűszernövényekkel, melyek nemcsak dekoratívak és megelőzik a gyomok elszaporodását, de a hasznos rovarok vonzásával a kártevők elleni védelemben is nagy segítséget nyújtanak.

 

„Különböző ötletes módszerek alkalmazásával igyekszünk a nem kifejezetten értékteremtő tevékenységeket (pl. mechanikai gyomirtás) minimalizálni. Ilyen megoldás többek között a talaj takarása, illetve a szegélyterületek beültetése rovarcsalogató virágokkal, fűszernövényekkel, amelyek nemcsak dekoratívak és megelőzik a gyomok elszaporodását, de a hasznos rovarok vonzásával a kártevők elleni védelemben is nagy segítséget nyújtanak.”

 

Milyen zöldségek, gyümölcsök találhatók a kertben?

Idén a kertünk valódi édenkerthez hasonlít: a hagyományos zöldségeken kívül igazi különlegességeket is kóstolhatnak nálunk a kedves vásárlók. Legnagyobb mennyiségben idén is paradicsomot termesztünk, és természetesen a 2015-ben OMÉK Biogazdálkodási Díjat nyert Zuccherino koktélparadicsom is szerepel a palettánkon. Készülünk hosszúkás (San Marzano típusú) aszalni való paradicsomfajtákkal, pink paradicsommal, bivalyszívvel és más különleges paradicsomfajtákkal, szuperédes sárga, piros koktél- és cseresznyeparadicsomokkal. Paprikáink között a hagyományos t. v. paprika és kápia paprikák mellett a csípős, Jalapeno-fajták és más kuriózumok is szerepelnek. A kabakosok sem maradtak ki a választékból: cukkini, kígyóuborka és mini kígyóuborka is helyet kapott a kertben. A többi zöldségünk: fejes káposzta, kelkáposzta, kínai kel, brokkoli, karfiol, karalábé, fejes saláta, római saláta, lollo, tölgylevél saláta, mustárlevél, különleges tépősaláták, spenót, padlizsán, rukkola, rozmaring, bazsalikom, bab, burgonya, csemegekukorica, dinnye, fokhagyma, vöröshagyma, sárgarépa, petrezselyem, zeller, cékla – a teljesség igénye nélkül. Aki kedvet kap a kiskerti vagy balkonkertészkedéshez, palántát is vásárolhat nálunk.

 

„A kertünk valódi édenkerthez hasonlít: a hagyományos zöldségeken kívül igazi különlegességeket is kóstolhatnak nálunk a kedves vásárlók. Természetesen a 2015-ben OMÉK Biogazdálkodási Díjat nyert Zuccherino koktélparadicsom is szerepel a palettán. Aki kedvet kap a kiskerti vagy balkonkertészkedéshez, palántát is vásárolhat nálunk.”

 

Hogyan juthatnak hozzá a vásárlók ezekhez a termékekhez?

A Kísérleti Kertben termelt friss zöldséget és gyümölcsöt a kecskeméti piaccsarnokban, a BIOSZIGETEN megvásárolhatják, de 2016-tól a budapesti Csörsz utcai Biopiacon is megtalálhatnak bennünket! Ugyanakkor szívesen látunk mindenkit Kísérleti Kertünkben az úgynevezett vevőnapokon, amikor személyesen meggyőződhetnek a műtrágyák és a kémiai növényvédelem teljes körű mellőzésének hatékonyságáról. Itt megbizonyosodhatnak arról is, hogy hasznos rovarokkal, rovarcsalogató virágmix kombinációkkal és a biogazdaságokban használható innovatív trágyagranulátummal, növénykivonatok alkalmazásával hogyan termelünk vegyszermentes zöldséget, gyümölcsöt. Mindenkit arra buzdítunk, hogy saját kertjében is használja a szerves tápanyagokat, és alkalmazza a szermaradékmentes technológiát!

 

 Bajáki Zsanett

Fotó: Banczik Róbert

Hortiservice Kft.




© Minden jog fenntartva!