Hullámkeltők nyomában

Az innováció annyira közkeletű fogalom lett, hogy a Google statisztikája szerint ma már jóval keresettebb kulcsszó, mint a feltalálás. A kettő gyakran, de nem feltétlenül jár kéz a kézben, és hatásukban is lényeges a különbség.


© Minden jog fenntartva!
1

2015/2.

Hullámkeltők nyomában



A felfedezés és a találmány látványosan eredeti, először bevezetett szellemi, fizikai terméket, módszert vagy folyamatot jelöl, mely sokszor átírja a paradigmákat, és szokatlanságával megrendítheti az elfogadott világképet. Az innováció lényege a folyamatos tökéletesítésben, a létező funkciók tartalmi gazdagításában, újszerű kombinációjában és integrálásában, vagy a korábbiaktól eltérő célra és módon való felhasználásában rejlik.


Emiatt lassabban és észrevétlenebbül megy végbe, viszont idővel történelmi léptékű, mérhető változást ér el, ugyanis a bevett értékek és szokások felülvizsgálatára késztet. Egy hasonlattal élve: a felfedezés vagy találmány a bedobott kavics, amellyel a feltaláló felkavarja a vízet, az újítás pedig a felszínen tovagyűrűző hullám, amit tudatosan kelt az innovátor. A feltaláló és az újító törekvéseikben rokon lelkek, azonban habitusukban különböznek: egyikük radikálisan tör utat, másikuk fokozatosan, kiszámított intenzitással építkezik. Hosszú távon kölcsönösen hatnak egymásra, és a hatékony működésben egymásra utaltak.


Természeténél fogva az újítás nem lehet öncélú, mivel mindig tágabb kontextusban születik meg, adott politikai, szociokulturális, anyagi és technológiai viszonyok között, valós igények és a jobb életminőség szolgálatában. Rubik Ernő szerint az innováció egyenlő az intellektuális és gazdasági tényezőkkel támogatott társadalmi cselekvéssel. A tehetségen túl alapfeltétele a mindennapi kreativitás gyakorlata, a nyilvánvalónak tekintett dolgok megkérdőjelezése, az új szempontok iránti nyitottság, a fejlődés vágya és képessége. Spektruma éppúgy felöleli a kutatás-fejlesztést, az oktatást, a gyógyítást, a vállalatirányítási és gyártási rendszereket, mint a művészeteket, a divat- és tárgykultúrát, hétköznapi élelmiszereinket és használati eszközeinket. Ha nem is észleljük, életünk minden pillanatában és területén jelen van.


Magyarország mindig élen járt az újításban, amint ezt számos külföldön elismert nagyságunk bizonyítja. Neumann János és Rubik Ernő nyomdokain már elindult az innovációs újhullám, amelynek képviselői globális jelenlétben gondolkodnak, és karnyújtásnyira vannak a Szilícium-völgytől. Az elkövetkező években még több követőjük lehet, hiszen a hazai szellemi tőke legjellemzőbb tulajdonságának azt az egyéni kreativitást és innovativitást tartják, amely megfelelő képzési, ösztönzési és finanszírozási feltételrendszerrel, összehangolt akarattal időtálló közhasznú értéket hozhat létre. Kecskemét és térségének jövője ugyanerre a pillérre – a nemzetközileg is versenyképes tudás, a know-how és az innováció hármasára – támaszkodik.


Az innováció a digitális korban új értelmet kap és szinte korlátlan lehetőséghez jut, ám mögötte ott van az állandó tényező: a kiapadhatatlan képzelőerejű, gondolkodó és alkotó ember, akinek kitartó munkája, kiváló eredményei néha rejtve maradnak a köztudatban. Magazinunkban ezért szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a város és a régió igazi kincseit jelentő tudósokat, kutatókat, tanárokat, művészeket, szakembereket és cégvezetőket. Ismerjük meg őket, figyeljünk oda rájuk, merítsünk tőlük ihletet, hogy aztán, ha eljön az idő, a saját vizeinken magunk is hullámokat keltsünk.


Sok örömöt és sikert kívánunk hozzá!

Üdvözlettel: a szerkesztőség

© Minden jog fenntartva!
2

2015/2.

Innovatív kincs: a műanyag



DELTAPLAST Kft. – Jövőre ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a kecskeméti Deltaplast Kft. A PET-palack-előformák és az autóipari alkatrészek gyártásában elismert vállalkozás cégvezetőjével, Csengery Zsolttal a műanyagban rejlő innovatív lehetőségekről, a családi kapcsolatokra épülő cégvezetésről és a nélkülözhetetlen szakemberképzésről beszélgettünk.


„Tsz-melléküzemágaktól vásárolt használt fröccsöntő gépekkel indult az egész…”

– A Kecskeméti Főiskola elvégzése után Svájcban és Amerikában dolgoztam, de erős honvágyam volt, ezért a külföldön szerzett szakmai tapasztalatokkal a hátam mögött 1991-ben, még főiskolás koromban eldöntöttem, hogy itthon alapítok céget. Konkrétan a nulláról kellett építkeznem: először tsz-melléküzemágaktól vásárolt használt fröccsöntő gépeket újíttattunk fel, és ezekkel kezdtük el a termelést. Anyagi forrás híján kezdetben egy bérleményben dolgoztunk nagyon mostoha körülmények között. Ide vásároltuk első vadonatúj gépünket is 1996-ban, ami kalandos úton került hozzánk. Ugyanis nem volt meg rá a teljes összeg, és azokban az időkben nehéz volt elérni a szállítóknál, hogy belemenjenek a részletfizetésbe. Korábban sosem volt arra példa, hogy magyar vállalkozás ekkora bizalmat kapott volna, de végül mégis a miénk lett a kiszemelt gép, és ez megalapozta a szállító felé tanúsított, azóta is töretlen hűségünket és lojalitásunkat. A jelenleg huszonhat darabos, modern, fiatal gépparkunk elemeit egytől egyig tőle vásároltuk, és alapelvünkké vált, hogy csakis új gépeket állítunk üzembe. Hasonlóan nagy mérföldkő volt cégünk életében, amikor ’98-ban a Mártírok útján lévő első telephelyünket megvettük, és fokozatosan kiépítettük rajta a ma is használatban lévő épületeket: az irodarészt, a szociális létesítményt, az üzemet, a gyártórészt, a készáruraktárt, valamint egy hatszáz négyzetméteres karbantartó-javító csarnokot.

 

A műanyaggyártás két divíziója

 

– Alapvetően két divízióban dolgozunk a műanyag termékekkel. Az egyik a csomagolástechnika, amelynek révén PET-palack-előformákat gyártunk és szállítunk olyan cégeknek, amelyek ezeket kifújás után különböző folyadékkal töltenek meg. Legnagyobb megrendelőink között szerepel például a Szentkirályi Ásványvíz Kft., a Maspex Olympos Kft. és az Ave Ásványvíz Kft., de gondoskodunk a kisebb megrendelésekről is, mint például egyes kozmetikai felhasználók, akik pár tízezres darabszámban rendelnek. A másik szegmens a műszaki alkatrészgyártás, ahol az elektronikai, a bútor-, a csomagoló- és a gépipar mellet az autóipari rész a domináns.


TIER2-es és TIER3-as beszállítóként alkatrészeink a világ szinte minden pontjára eljutnak, végül mintegy húsz autómárkához (Mercedes, Audi, BMW, Opel, Renault, Ford, Volvo, Skoda stb.) használják fel őket.”

 

A vállalkozás jelenleg két telephelyen huszonhat géppel, száz fő munkavállalóval és folyamatos munkarendben, azaz négy műszakban működik. A nyári egyhetes és a téli kéthetes szünetet leszámítva sosem állnak a gépek. Ennek több oka is van. Egyrészt ezeknek a gépeknek az újraindítása nagy költségekkel jár, másrészt bizonyos termékeknél akkora a leterheltség, hogy nincs is rá lehetőség, hiszen a vevők folyamatos kiszolgálásának érdekében termelnünk kell. A cég árbevétele 2014-ben 4,2 milliárd forint volt, ami ugyan egy picit kevesebb az előző évinél, de ennek oka a két telephelyre történő átállásban és a PET-alapanyagok árának csökkenésében keresendő.

 

 

Miért volt szükség az említett, két telephelyes bővítésre?

 

– Folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően a Mártírok úti telephelyet kinőttük, ezért másfél évvel ezelőtt a két divíziót lokálisan szétválasztottuk. A régi területen maradt a műszaki alkatrészek gyártása, amely konstrukcióját, gépállományát és humánerőforrását tekintve is világszínvonalon végezte itt a munkát, míg a PET-szegmensnek új telephelyet hoztunk létre a Juhász utcán hasonló kondíciókkal. Beruházásaink jelentős részét pályázatok segítségével valósítottuk meg, jelenleg is három beadott anyagunk van, közülük egy terv már pozitív elbírálást kapott, sőt a megvalósítását is elkezdtük. Az új telephely nyitását követően idén a kisebb, a részterületekre irányuló pályázatokra helyeztük a hangsúlyt, amelyek talán kicsit visszafogottabban, de szintén hozzájárulnak a hosszú távú stratégiai tervünk megvalósításához.

 

Hogyan épül fel, mitől családi vállalkozás a Deltaplast?

 

– A vállalkozás élén az öcsém, valamint többségi tulajdonosként én állok. Feleségem főállású anya, de a külföldi partnerekkel a tárgyalásokon tolmácsként és marketingszakértőként segíti munkámat. Sógorom és sógornőm is vezető beosztást tölt be nálunk, illetve a szűkebb és tágabb családon belül is sokan kapcsolódnak valamilyen formában hozzánk. Bátyám egy egészségmegőrző prevenciós központot vezet; ők végzik dolgozóink kötelező és speciális szűréseit, felesége pedig a cégmunkavédelem területén tud hozzátenni a munkánkhoz. Igyekszünk tehát minél családiasabbá tenni magunkat.

 

„Azt gondolom, hogyha a saját területén mindenki professzionálisan végzi a munkáját, akkor cégvezetőként könnyen kézben tartható ez a modell, és nincs különösebb probléma a magánélet és a munka összehangolásával.”

 

– Azt látom magam körül, hogy Magyarországon a bizalom hiánya nagyon sokszor gátolja a sikeres üzletvezetést, de nálunk erről szó sem lehet. Tapasztalatból mondhatom, hogy gátlások nélkül, közösen segítve egymást mindenki jobban kiteljesedhet a saját területén.


 


Mennyire innovatív a műanyag termékek gyártása, van-e jövője a területnek?

 

– A műanyag nagyon jó anyag. A világ fejlődésével és a fogyasztás növekedésével egy időben a gyártók folyamatosan keresik az olcsóbb, innovatívabb megoldásokat. Különösen igaz ez az autóiparra, amely az elmúlt időszakban erősített a műanyagoknál. A most forgalomba kerülő ipari műanyagok tulajdonsága ugyanis vetekszik az alumínium, az acél és egyéb anyagok tulajdonságaival, viszont esetenként sokkal könnyebbek, ami a szigorú emissziós kibocsátási korlátok miatt nem elhanyagolható szempont a gyártóknál. Ráadásul a kémia ezen a területen nagyon gyorsan fejlődik, ez húzza magával a mi szektorunkat is, hiszen az új anyagokhoz, új feldolgozási kritériumok tartoznak, melyek állandó szakmai kihívásként jelennek meg.

 

Helyi vállalkozásként mennyire tartják szem előtt a városra koncentrálódó társadalmi szerepvállalást?

 

– Magánemberként és cégvezetőként is egyaránt fontos számomra a szűkebb és a tágabb környezetem. Hiszem, hogy közös felelősségünk az, hogy milyen körülmények között élünk. A támogatás kérdésköre mindig nehéz, hiszen az ember nehezen tud választani a sok jó ügy közül, szíve szerint mind mellé odaállna. A kecskeméti Katona József Színház, valamint a sport támogatásán kívül a mi választásunk mégis olyan, a szakmánkhoz közeli területekre esett, mint például a Kecskeméti Főiskola. Lokálpatrióta kecskemétiként sosem volt kérdéses, hogy itt szeretnék céget alapítani és boldogulni. Fontosak számomra a gyökereim és a kötődés, ezért a főiskola egykori hallgatójaként nagyon boldog voltam, amikor tavaly sikerült egy kutatásfejlesztéssel összefüggő stratégiai megállapodást kötni velük. A főiskola alkalmazott kutatást végez, amely nekünk a fejlődéshez nyújt elengedhetetlen segítséget. Mi voltunk az első cég, amelyik a kkv-szektorból érkezett, a duális képzéshez regisztrált, és gyakorlati helyként fogadott hallgatókat. Fontosnak tartjuk a szakemberképzést, az utánpótlás kérdését mind közép-, mind pedig felsőoktatási szinten, a duális képzést pedig nagyon jó konstrukciónak találjuk. Felbecsülhetetlen helyismeretet, célirányos tudást kapnak általa a hallgatók. Alapképzésnél a főiskola elvégzése után a gyakorlat és a munkarutin megszerzése mindig komolyabb kihívást jelent a kollégáknak. Ez a folyamat viszont jelentősen felgyorsítja a beszokás fázisát. Az egyik tanulónk már negyedik félévét tölti nálunk, a másik pedig tavaly érkezett, és eddig nagyon eredményesnek bizonyult az együttműködésünk.

 

„Hiszek abban, hogy a bizalmas családi háttérrel társuló professzionális szakértelmen kívül fejlődésünk egyik kulcsa a jól motivált, lelkes és ügyes munkatársak alkalmazása.”

 

© Minden jog fenntartva!
3

2015/2.

Formabontók villanófényben


A történelmi jelentőségű innovátorok sorában Leonardo da Vincitől Nikola Tesláig jogosan foglalnak el kitüntetett helyet a tudósok, mérnökök és művészek, de fontos elismerni azokat a szakembereket, tervezőket és politikai vezetőket is, akik tartós minőségi változást értek el a társadalomban. Újításaikat akár a fejlődés vágya, akár a helyzet kényszere motiválta, látásmódjukkal utat nyitottak követőiknek, és egész generációk értékrendjét befolyásolták. Formabontók sorozatunkban rendszeresen közelképet adunk a különböző területek rendkívüli személyiségeiről, akik átformálták az életmódhoz és a világhoz való viszonyunkat.


A középosztálybeli kényelem konstruktőrei

A fogyasztói társadalom fellendülésével egybeeső hidegháborús korszak – ha ideológiai és teljesítménybeli versengés állt is a hátterében – páratlan kreativitást és innovativitást eredményezett. Az 1950-es évekbeli Amerika túlfűtött gazdaságában sorra emelték a modernista felhőkarcolókat, az életstílus változása és az infrastruktúra kiépülése nyomán rohamosan megnőtt a személygépkocsik kereslete, a háztartásokat pedig elárasztották a korszerű gépek és az új technológiával készült bútorok. A funkcionalitáson kívül fontos szempont lett az esztétikai látványosság, ami teret adott a tervezői fantázia érvényesülésének a tömeggyártásban. A XX. század legeredetibb dizájnerei, Charles és Ray Eames organikus világukkal, eljárásaikkal és anyaghasználatukkal gyökeresen átalakították a tárgytervezést.


A hadiipar fejlesztései nélkül azonban sem a házaspár híres Lounge Chair klubfotele, az ergonomikus dizájn remek példája, sem Harley Earl autótervező ikonikusChevrolet-jei, Buickjai és Cadillacjei nem születhettek volna meg ilyen formában.


A sokoldalú Charles Eames a katonai orvoslásban szerzett tapasztalatait kamatoztatta klasszikussá vált bútorai hajlított-préselt furnér szerkezetében, míg a General Motors legendás főkonstruktőre részben a vadászrepülőgépek és az interkontinentális ballisztikus rakéták alakjáról mintázta alacsony építésű, áramvonalas modelljeit. Harley Earl évtizedek következetes munkájával meghatározó, a műszaki tartalommal egyenértékű üzleti tényezővé tette a dizájnt, és a férfiak uralta autóiparban egyedülálló módon nőket is alkalmazott állandó tervezői csapatában.


Csúcshódítások elnök módjára

Az államférfiak között kevés újítóbb személyiséget találni, mint a humanista polihisztor Benjamin Franklint, aki egy személyben volt politikus, természettudós, feltaláló, filozófus, író és nyomdász, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik megfogalmazója és aláírója. Bár elsősorban az USA alapító atyjaként és elektromosságtani felfedezéseivel, köztük a villámhárítóval biztosította helyét a legnagyobbak között, a maguk nemében ugyanilyen jelentősek népnevelői, gazdasági és közszolgálati innovációi. Az amerikai elnökök közül többen továbbvitték örökségét, és alapvetően átformálták a politikusokról alkotott képet. Theodore Roosevelt, aki mint a legifjabb államfő, 43 évesen költözhetett be a Fehér Házba, akadályt nem ismerő sportemberként és vállalkozó szellemként írta be magát a köztudatba. Magasabb körökben szalonképessé tette a túrázást és a szafarit, ő ült először autóba, és utazott hivatalból külföldre, méghozzá azért, hogy megoldást találjon a kor legnagyobb műszaki kihívására.


Irányításával az amerikai hadsereg különlegesen képzett egységei, mérnökei és orvosai Panamában megvalósították a lehetetlent: bámulatos technológiai újításokkal, hatékony szervezéssel sikeresen befejezték a világkereskedelmi útvonalakat átrajzoló transzkontinentális csatorna építését.


Távoli rokona, Franklin Delano Roosevelt első ciklusa kezdetén megmutatta, hogy nem marad el neves elődeitől. A nagy világgazdasági válság ellenszereként bevezette úttörő gazdasági-szociális reformprogramját, a máig iránymutató New Dealt. Változtatott az USA elzárkózó külpolitikáján, szorgalmazta az ENSZ mielőbbi megalakítását, és szövetségeseivel együtt győztesen került ki a történelem legnagyobb háborújából.


Az emberekhez mégsem csak ezek a hatalmas politikai sikerek hozták közel, hanem a kandalló melletti rádiós beszélgetéssorozata, amely egyben kommunikációtörténeti legendává avatta.


1933-tól 1944-ig harminc bensőséges hangulatú élő adásban avatta be az állampolgárokat a sorsdöntő események hátterébe, és egyenrangú partnerként adott választ legfontosabb kérdéseikre. Alapjaiban újraértelmezte a nép vezetőjének fogalmát, generációk számára testesítette meg a demokráciát, és négyszeri megválasztásával örökös amerikai rekorder lett. Az USA első afroamerikai elnöke, Barack Obama döntő újítást hozott a médiahasználatban és a márkázásban. A virtuális térben éppen annyira rendkívül hatékony hálózatépítőnek bizonyult, mint korábban a szenátusban, és ez a tehetsége már a választási kampány elején megnyilvánult. Maximálisan élt a legújabb technológiákkal és az internet lehetőségeivel: úgyszólván behálózta Amerikát.


Egységes arculatával, gondosan felépített szupermárkájával, a közösségi média professzionális használatával és mindent átható jelenlétével a társadalom összes rétegéhez eljutott, ráadásul a grafikusok kedvenceként példátlan vizuális támogatottságot élvezett.


Amióta elfoglalta hivatalát, a Fehér Ház honlapja is jóval dinamikusabb és közvetlenebb lett. Multimédiás kommunikációja és politikai brandje a tankönyvek lapjaira kívánkozik.


Járatlan utakon a Microsoft hologramjáig

Az egyre-másra születő informatikai csúcsvívmányok korában nehéz elképzelni, milyen nehéz terepen haladtak a számítástudomány jelenlegi eredményeit megelőlegező pionírok. Leibniz szorzásra is képes, négyfunkciós számológépét az akadémikus körök is üdvözölték, ugyanakkor 1801-ben már óriási ellenállásba, sőt rombolásba ütközött a lyoni takácsmester, Joseph Marie Jacquard szövőgépe. A szerkezet egyszerre két területen hozott áttörést: nemcsak forradalmasította a textilipart, hanem lyukkártyás vezérlésével a mai komputerek ősének is tekinthető. Charles Babbage angol matematikus rögtön felismerte a konstrukció korszakalkotó jelentőségét, és ugyanerre az elvre építette fel analitikus motorjának modelljét, amelynek egységei tökéletesen megegyeznek a modern elektronikus számítógépekéivel. Túlzott ambíciói miatt a gigantikusra tervezett gép végül sosem készült el, így a zseniális koncepció érdektelenségbe veszett. Akadt azonban valaki, aki éppen erre a szikrára várt.


Ada Byron-Lovelace-t, a híres költő kiváló matematikus lányát annyira megihlette Babbage találmánya, hogy továbbfejlesztette, és 1843-ban megírta rá a világ első számítógépes programját.


Míg az analitikus motor ma már tudománytörténeti emléktárgy, a viktoriánus korban méltó visszhang nélkül maradt Ada Byron-Lovelace a XX. század végén bevonult a digitális örökkévalóságba: programozási nyelvet neveztek el róla, és az ő képe látható az eredetiséget igazoló Microsoft-hologramon. A vizionárius tudós születésének 179. évfordulóján tiszteletére a Google jubileumi logót készített. Hat éve október közepén ünneplik a nemzetközi Ada Lovelace-napot, amellyel a matematikában, a természet- és a műszaki tudományokban kiemelkedő eredményeket elért nőket ismerik el. A Londoni Tudományos Múzeum az ő munkásságának szenteli október 13-án megnyílt és jövő tavaszig látogatható új kiállítását.


Az elmúlt harminc év olyan gyors ütemű fejlődést hozott, amilyent még a legmerészebbek sem láthattak teljesen előre. A számítástechnika és a hálózati kommunikáció forradalma önálló fejezetet nyitott az innovációban, a feltörekvő fiatal generáció pedig már a tudás demokratizálását és a fejlődő világ felzárkóztatását célzó globális projekteken dolgozik. Magyarország hagyományosan innovációs nagyhatalomnak számít: következő lapszámainkban részletesebben foglalkozunk befolyásos újítóinkkal, valamint a hazai digitális újhullámmal, a hunnovátorokkal, akiket nemzetközileg is a legjobbak között jegyeznek.


Rénes Judit

© Minden jog fenntartva!
4

2015/2.

A nap alatt és a felhők fölött


A technológia fejlődése napról napra rendkívüli, sok területen hasznosítható vagy kevésbé feltűnő, a maga nemében mégis jelentős eredményeket szül, és az innováció sosem látott magasságokat céloz meg. Induló sorozatunkban izgalmas újításokból válogatunk, melyek közt éppúgy helyet szánunk a nagyszabású globális fejlesztéseknek, mint a kisebb horderejű praktikus vívmányoknak. Elsőként azt nézzük meg, mire számíthatunk a műtőasztalon és a levelezésben, hogyan kerülhet kreatív komputerséf a konyhánkba, géntérképünk az okostelefonunkra, és internetünk a sztratoszférába.


Döntsön jól, és főzzön a sokoldalú Watsonnal!

A Watson név már nemcsak Sherlock Holmes elválaszthatatlan segítőjéhez és a DNS egyik felfedezőjéhez kötődik, hanem új jelentőséget kapott. Az IBM első vezérigazgatójáról, Thomas J. Watsonról nevezték el azt a mesterségesen intelligens szuperszámítógépet, amely adekvát, összetett válaszokat ad természetes nyelven feltett kérdésekre, és egyre több területen segíti a döntéshozatalt. 


A kognitív számítástudomány elvén nyugvó, száznál több technológiát használó IBM komputer nagyszerűsége abban rejlik, hogy az információk előhívásával, az automatizált érveléssel, a tudás reprezentációjával és a számítógépes tanulás  módszereivel valósághűen képezi le az emberi gondolkodás folyamatát.


Más rendszerektől eltérően a Watson rengeteg különböző információforrásból nyeri inputját, másodpercek alatt olvassa és értelmezi a strukturálatlan adatokat is. Az interpretáció és az értékelés során felismeri a mintákat és az összefüggéseket, sőt képes újszerű következtetések levonására is. Eredetileg egy televíziós kvízjáték céljára fejlesztették 2011-ben, és könnyedén legyőzte az előző évadok humán nyerteseit. A Watson számtalan felhasználási lehetőséget rejt. Az elmúlt években az amerikai kórházak 90%-ot elérő hatékonysággal alkalmazták a tüdőrák megfelelő kezelésmódjának kiválasztásában. Most a gasztronómia birodalmát hódítja meg hosszú előkészítés után, amely komoly ízkutatást és -elemzést, valamint 10 ezer recept memorizálását foglalta magában. Florian Pinel, az IBM Watson Group konyhafőnökként is elismert vezető mérnöke online hozzáférhetővé tette a nagy visszhangot kiváltó Kognitív főzés Watson séffel című szakácskönyvét. A szakember azt reméli, hogy a technológia segítségével a felhasználók egyéni ízlést tükröző, finom és szokatlan ételeket készíthetnek, és ezáltal kulináris ízlésük is nyitottabbá válik. A Watson az összeállításnál a nyugati fogyasztók szokásait veszi figyelembe, akik előszeretettel társítanak egymással hasonló ízhatású alapanyagokat, míg a keleti konyha az ellentétes ízek egyensúlyán alapuló harmóniát részesíti előnyben. A kreatív receptek kellemes meglepetést szereznek, hiszen a Watson teljesen elfogulatlanul, tudományos alapon végzi a hozzávalók párosítását, amit még a legkifinomultabb ínyencek sem állíthatnak magukról. A próbafőzést ellenben kénytelen a felhasználókra bízni, ám a beszámolók szerint eddig mindenki ígéretesnek tartotta a végeredményt. 




Új sebragasztó forradalmasíthatja az orvostudományt

Egy fiatal biomérnök kutató, Maria Pereira olyan anyagot talált fel, amely áttörést jelenthet a sebészet ősi problémájának, a fertőzéseket, az irritációt és a hegesedést kizáró, tökéletes sebzárásnak a megoldásában. A jelenleg használatos sebvarrási technikák fejlettek ugyan, de nem védik ki teljes biztonsággal az esetleges komplikációkat. A mindössze 30 éves portugál tudós hét évvel ezelőtt, amerikai PhD-ösztöndíja idején kezdett foglalkozni a témával. Szakmai tudása és szenvedélyes elkötelezettsége révén hamarosan őt bízták meg a Bostoni Gyermekkórház projektjének vezetésével, hogy alternatívát találjanak a veleszületett szívrendellenességgel élő páciensek műtéti sebzárására, amely fokozottan nagy kockázattal jár. Majdnem minden 100. baba valamilyen szívrendellenességgel jön a világra, és az ebből eredő komplikációk okozzák a legtöbb csecsemőhalált. A gyermek öklömnyi méretű szíve annyira sérülékeny, hogy a sebvarrás maradandó hegesedést okoz a szövetekben, és a növekedés során további invazív beavatkozások szükségesek. A párizsi Gecko Biomedical startup cég kutatásvezetőjeként dolgozó Maria Pereira a fenti szempontok figyelembevételével olyan különleges sebragasztó anyagot kísérletezett ki, amely maradéktalanul megfelel az emberi szív nedves és dinamikusan változó környezeti viszonyainak. A ragasztónak anynyira elasztikusnak kellett lennie, hogy a percenként hatvanat verő szerv izomzatához tapadva képes legyen a gyors kitágulásra és összehúzódásra. Követelmény volt az is, hogy víztaszító tulajdonsága okán távol tartsa a vért a szív felszíneitől, biológiailag lebontható és nontoxikus legyen. A tudósnak három éve sikerült megalkotnia az optimális anyagot, amely ráadásul csak azon a helyen és csak akkor köt meg a sebzáráshoz, amikor az operáló orvos rávilágít egy lámpával. A csodaragasztóból rövid időn belül sikerült ipari mennyiséget előállítani, és év végén elkezdődhetnek a klinikai próbák. Az óriási jelentőségű orvosi eszköz az előrejelzések szerint legkorábban 2017-től jelenhet meg a műtőkben, és mind a sebészeknek, mind a betegeknek valódi áldást jelent majd. 


Hogyan írjunk ideális e-maileket?

Alig van felhasználó, aki ne bizonytalanodna el, milyen stílusban válaszoljon az esetenként kritikus jelentőségű vagy éppen ismeretlenektől kapott e-mailekre. Egy startup vállalkozás friss fejlesztése gyakorlati segítséget kínál a dilemma megoldásához. A Crystal online szoftver a nyilvánosan hozzáférhető közösségi média- profilok, más internetes adatok és a korábbi levelezés elemzésével tanácsot ad, hogyan írjunk maximálisan hatékony, a címzett egyéniségét, pozícióját és kommunikációs sajátosságait figyelembe vevő üzenetet. Az alkalmazás, amely hamarosan mobilváltozatban is elérhető lesz, nemcsak nyelvileg vizsgálja a digitális tartalmakat, hanem összeveti azokat saját, a közösségi médiából származó információkat, az Amazon.com-on írt visszajelzésekkel, valamint a CrunchBase vállalkozói nyilvántartást integráló adatbázisával, majd algoritmusok alapján besorolja a címzettet 54 különböző személyiségtípus valamelyikébe. A folyamat végén rövid szöveges elemzést készít levelezőpartnerünk karakterjegyeiről, és ennek megfelelő kommunikációs stílust javasol. Obama amerikai elnököt például a „barátságos, oldott, rendkívül fogékony, gyors felfogású, ám az élőbeszédben időnként elkalandozni hajlamos” jelzőkkel illeti, akinek írva célszerű a levél végén emotikont használnunk, és érzelmeire hatva meggyőznünk a cselekvésről. Elkészült szövegtervezetünk testre szabásához ugyancsak ad frappáns ötleteket. A programnak nyilvánvalóan megvannak a maga korlátai, mivel a személyességet és az emberismeretet nem tudja pótolni, ugyanakkor ajánlásai megszívlelendők, észrevételei pedig gyakran helytállók. 


Az Apple beszáll a genetikai kutatásba

A világ legértékesebbnek tartott vállalata már 2014-ben megtette az első lépéseket Health nevű, több mint 70 személyes egészségügyi adatot feldolgozó applikációjával, hogy az iPhone idővel nélkülözhetetlen orvosi adatbankká váljék. Az Apple egy ideje az IBM-mel együtt orvosok és nővérek részére fejleszt alkalmazásokat, és az orvosi adatgyűjtésben is komoly szerepet vállal. Az innovációban élen járó cég az MIT Technology Review értesülése szerint még nagyobb dobásra készül: az iPhone a jövőben a genetikai kutatások fontos eszközévé léphet elő, és az is elképzelhető, hogy bizonyos telefontulajdonosokat megkérnek majd arra, adják beleegyezésüket géntérképük vizsgálatához. Az új applikációk az egészségügyi kutatók mobiltelefon-szenzoros adatgyűjtését támogató ResearchKit szoftverplatformra épülnek, amelyet márciusban mutatott be az Apple. Az első öt alkalmazás, köztük a Parkinson-kór tüneteit figyelő mPower annyira népszerű lett, hogy néhány nap alatt több ezren jelentkeztek vizsgálatra. Az egyre intenzívebb genetikai kutatásokba a technológiai óriáscégek is beszálltak, hogy hatalmas génadatbankok létrehozásával segítsék a betegségek hátterének feltérképezését. 


Az innovációban élen járó cég az MIT Technology Review értesülése szerint még nagyobb dobásra készül: az iPhone a jövőben a genetikai kutatások fontos eszközévé léphet elő, és az is elképzelhető, hogy bizonyos telefontulajdonosokat megkérnek majd arra, adják beleegyezésüket géntérképük vizsgálatához. 


A tervezett ResearchKit-programokat neves egyetemi kutatóintézetek és egészségügyi intézmények bevonásával valósítják meg, de az Apple közvetlenül nem vesz részt a DNS gyűjtésében és tesztelésében. A mintegy 100 súlyos betegséghez kapcsolódó, célzott vizsgálatot vállaló személyek az együttműködő partnerlaboratóriumokban jelentkezhetnek génszekvenálásra. Az így gyűjtött adatokat egy számítástechnikai felhőben fogják tárolni, azonban ezek egy része később feldolgozott formában megjelenhet az iPhone-okon is. Míg a kórházak és a kutatóintézetek szigorú adatvédelmi előírásokkal szembesülnek az egészségügyi információk beszerzésekor, addig a felhasználók önkéntes adatszolgáltatásával ez az akadály elhárulna a projekt elől. Az Apple a programban való részvételével csatlakozik azon cégek szűk köréhez, amely fel szeretné kelteni az emberek érdeklődését a genetikai információk iránt. Közéjük tartozik a családfakutatással foglalkozó Ancestry.com, az Open Humans Project, valamint a kereskedelmi forgalomban kapható nyáltesztekkel 900.000 profilt összegyűjtő 23andMe. Ha utóbbinak kilenc évébe került az adatbank felépítése, érdemes belegondolni, hogy az eddig 750 millió iPhone-t értékesítő Apple-nek vajon mennyi idejébe telne ugyanez. Az igazi kérdés azonban az, hogy a fogyasztók számára milyen előnnyel járhat saját génállományuk megismerése. A kutatás szempontjából jelenleg az a legfontosabb, hogy minél több ember váljék DNS-donorrá. Ehhez pedig kétségkívül egyedi ösztönzést jelent, ha valaki a kijelzőjén nézegetheti genetikai profilját, sőt valamikor majd egyetlen mozdulattal – akár egy posztot vagy fotót – meg is oszthatja azt másokkal.


Internetet az égből a Föld népességének

Noha kíméletlen versenytársak a digitális piaci részesedésért és a legnagyobb vállalati hirdetőkért folytatott harcban, a közös cél érdekében szövetségre lépett egymással a Google és a Facebook. Lobbizásuknak nem kisebb a tétje, mint az, hogy úttörő technológiájuk, a napenergiával működő sztratoszferikus légballonok és drónok bevetésével kiterjesszék az internet elérhetőségét a Föld népességének azon négymilliárdos hányadára, amelyet a hagyományos adótornyok hiánya kirekesztett az online hozzáférésből. Az USA Szövetségi Kommunikációs Bizottságához nemrég beterjesztett iratok tanúsága szerint a két óriáscég azt szeretné elérni, hogy a nemzetközi törvények rendelkezéseinek enyhítésével engedélyezzék az internetelérést biztosító repülőgépek és eszközök használatát a sztratoszférában, a Föld fölött 20 kilométer magasságban. A Google 2013-ban kísérleti jelleggel elindított, először Új-Zélandon, majd Kaliforniában és Brazíliában tesztelt Loon projektje a világ egyik legnagyobb horderejű vállalkozása. A jelenleg a déli félteke fölötti sztratoszférában lebegő hatalmas, 15 méter átmérőjű hófehér héliumballonok kosarába napenergiával működő elektronikai berendezést építettek be, amely rádiókapcsolatot létesít a földi távközlési hálózatokkal, és nagy sebességű celluláris internetet sugároz az okostelefonoknak és más eszközöknek. A Loon légballont úgy alakították ki, hogy ellenálljon a sztratoszférában uralkodó erős szeleknek, és automatikus iránymódosítással biztosítsa a lefedettség stabilitását. Az egységek közötti rádiós és lézeres adatkommunikáció még tökéletesítésre szorul, de a vizionárius projekt megvalósulásával, amelynek bekövetkeztét 2 éven belülre teszik a szakemberek, lényegesen átalakulhatnak az elmaradott és nehezen megközelíthető régiók társadalmi-gazdasági viszonyai. Az eddig 3 millió kilométert repült légballonok egyetlen valódi konkurenciája a Facebook által tavaly felvásárolt cég vívmánya, az utasszállító repülőgép méretű, napenergiával működő drón, amelyet nagy erőkkel fejlesztenek tovább. Hasonló elven alapul, mint a Google innovációja, de a mobileszközök helyett a földi állomásokkal lép kapcsolatba. A két cégnek azonos a kutatási-fejlesztési iránya is. Mindkettő a gyors, megbízható adattovábbítást lehetővé tevő lézeres kommunikációra épít, és a Google-nak szintén van egy drónprojektje, bár jóval kisebb léptékű, mint a Facebooké. A távlati cél az, hogy az internet-hozzáférés alapvető emberi jog legyen, ehhez viszont elengedhetetlen a nemzetközi politikai támogatás és közakarat. Nicholas Negroponte, az MIT Media Lab vezetője és a One Laptop Per Child projekt létrehozója szerint az ENSZ-nek kellene felvállalnia a kezdeményező szerepet, és egy alacsony magasságban Föld körüli pályán keringő műholddal megteremtenie az online felzárkózás lehetőségét a fejlődő világ számára. 


Források: MIT Technology Review, LiveScience, Time Magazine, Google, Facebook, IBM 


Rénes Judit

 

© Minden jog fenntartva!
5

2015/2.

A sikeres csapat olyan, mint egy jó cég


Találmányok, szabadalmak, versenyek, érmek. A Kecskeméti Főiskola GAMF Karán elindult egy folyamat, melynek hatására a lelkes diákok egyetlen pillanat alatt felelősségteljes felnőttekké váltak annak minden boldogságával és nehézségével együtt. Meghódították az országot és a világot, pedig még el sem hagyták az iskolapadot. Dr. Ailer Piroskát, a Kecskeméti Főiskola rektorát kértük, mutassa be nekünk ezt a folyamatot.


Alapjárat, padlógáz

A GAMF Kar járműves csapatainak története, mely nagyon rövid idő alatt sikertörténetté vált, 2009 körül kezdődött. Dr. Bagány Mihály tanár úr nevéhez fűződik az alapok megteremtése. Ő volt ugyanis, aki olvasott egy hallgatói járműves versenyről, és kitalálta, hogy a főiskola teremtse meg egy ilyen jellegű projekt feltételeit. A gondolatot tett követte, és gyorsan kiderült, kik azok a diákok, akik egyénileg nagyon motiváltak, és csapatot alkotva elindulnának egy járműépítő versenyen. A főiskola és a diákok is gyorsan átlátták, hogy a nagy feladat – bár mindkét fél részéről kitartást és elszántságot igényel – hozadéka felbecsülhetetlen. Így történhetett, hogy ebből a kezdeményezésből egy vad mozgalom indult el. Mára már építettek sűrítettlevegő-hajtású pneumobilt, elektromobilt, mikrofogyasztású versenyautót, Formula Student versenyautót, elektromos gokartot, kombájnt, sőt napelemes versenyautót is.


Fejlődés, fejlesztés

– A hallgatók közül mindig van olyan, aki lelkes és motivált, olyanok, akik nem tudnak alapjáraton pörögni, hanem folyton többre, izgalmasabbra vágynak. Lehetett a motiváció egy érdekes előadás, egy magával ragadó oktató vagy épp egy téma, amely felkeltette az érdeklődésüket. Vagy ez mind együtt. A lényeg, hogy érezzék: lehet és érdemes tovább fejlődni. A Kecskeméti Főiskola pedig egyértelműen támogatja ezeket a törekvéseket. Mint minden felsőoktatási intézményben, nálunk is megvan a módja, hogyan tud egy hallgató az általa választott területben elmélyedni. Tulajdonképpen egyéniségre, személyre szabva válogathatnak ezek között. Vannak demonstrátori lehetőségek, a laborokban részt vehetnek kutatásokban, vizsgálatokban, végezhetnek TDK-munkát, írhatnak tudományos dolgozatokat, építhetnek járművet. Mindenki eldöntheti, miben szeretne kibontakozni. Tulajdonképpen a főiskola az alfa és az ómega azáltal, hogy a motivációt megteremtve elindítjuk a hallgatókat az általuk választott úton, mindent megadunk nekik, hogy az akadályokat sikerrel vegyék, és célba érjenek. Mindenki együtt gondolkozik, együtt rezdül, és a végén olyan műszaki megoldások születnek, amelyek mindig izgalmasak, és hatással vannak a jövőre. 


Hallgatóinkra leginkább az jellemző, hogy manuális típusok; olyanok, akiket a kézzel fogható dolgok motiválnak. Érdekli őket, hogyan ültethető át az elmélet a gyakorlatba. Sőt gyakran a gyakorlat megelőzi az elméletet. Szeretik a kihívásokat, vágynak a feladatokra, az dolgozik bennük, hogy minél jobban megoldjanak egy-egy problémát.


A munkában mindig kibontakoznak az egyéni vagy akár a kiscsoportos teljesítmények, amelyek különlegessé teszik a hallgatókat a többiek előtt, így ők maguk is motiváló tényezőkké válnak. – Ma már olyan alkotások és eredmények születnek, amelyek nemcsak a Kecskeméti Főiskola, de Kecskemét város hírnevét is szerteviszik a világban. Ezekben a munkákban nagyon sok az eredeti hallgatói ötlet, amelyeket persze megerősít az oktatói tapasztalat. Mindenki együtt gondolkozik, együtt rezdül, és végül olyan izgalmas műszaki megoldások születnek, amelyek hatással lehetnek akár a jövőre is. 


Szabad a pálya 

Miközben oktatói énem azt látja, hogy az elmélettel gyakran nehézségek támadnak, zseniális az, ahogy mindezt – a tervezéstől a járműépítésen át a versenyzésig – tulajdonképpen maguktól csinálják, a megvalósításhoz szükséges pénz nagy részét is ők maguk gyűjtik össze. A főiskola sajnos meglehetősen limitáltan tud anyagi forrással hozzájárulni. Mi hallgatói műhelyt és igény szerint kisebb-nagyobb segítséget biztosítunk, de az autóépítés vagy a versenyekre jutás költségét a szponzori támogatások fedezik. Ezeket a hallgatók szerzik meg, rakosgatják össze, és felemelő látni, hogy milyen eredményeket érnek így el. A Megaméter például világbajnoki második helyezett lett, és rengeteg kiváló országos eredményt mondhat magáénak. Most éppen a saját készítésű napelemes járművükkel versenyeznek Ausztráliában, a világ legnagyobb egyetemeivel egy mezőnyben. Ez a folyamat nekünk oktatóknak is nagy segítség, hiszen a munkák, az alkotói időszakok közben a képességeken kívül az is kiderül, hogy a hallgatók mely készségeit kell esetleg fejlesztenünk. A projektek bizonyos elemei megélt példákká válhatnak.


Perpetuum mobile 

A csapatok tagjai rendszeresen összeülnek, egyeztetnek, projekttervet készítenek. Ahogyan a feladatokat diákként megélik, olyan, mintha egy vállalatnál dolgoznának: közösen szembesülnek a problémákkal, örömökkel, kudarcokkal, sikerélményekkel. Gondolkoznak, néha vitáznak, összevesznek, ahogyan ez lenni szokott, közben az ember mosolyogva néz rájuk. Hozzá kell tennem, hogy haza se lehet ilyenkor küldeni őket! Sokáig dolgozom az irodámban, és gyakran látom, hogy a hallgatói műhelyben még ég a villany. A verseny előtti időszakban ez még intenzívebb. Este, éjszaka, hétvégén… 

Ami itt, a GAMF Karon folyik a járműépítés és -versenyeztetés körül, az nem egy oktató, nem a rektor és nem a dékán mániája. Ezt maguk a hallgatók vállalták minden nehézségével együtt; ők azok, akik szeretnék végigjárni ezt a küzdelmes utat. Van, amikor nagyon jól működik, és mindenki boldog, de akad, amikor nem jön össze. Olyankor kicsit elszontyolodnak, mi pedig megvigasztaljuk őket.


Csenki Csaba
© Minden jog fenntartva!
6

2015/2.

Új kihívások, fényes eredmények


Kezdetben játékos tudásmércének indult a ma már világsikernek örvendő Megaméter IV. versenyautó fejlesztése. A Kecskeméti Főiskola alkotói csapata már Ausztráliában van, hogy a legújabb, saját tervezésű járművel október 18-án egy komoly technikai megmérettetésen, a World Solar Challenge-en induljon napelemes Megalux autójukkal. Kutasi Zoltán gépészmérnök, a csapat vezetője mesélt magazinunknak az előttük álló kihívásokról.


Hogyan jött létre ilyen magas színvonalú versenyautó-gyártás a Kecskeméti Főiskolán?

A Kecskeméti Főiskolán 2008-ban alakultak hallgatói járműépítő csapatok, ugyanis a BOSCH ekkor írt ki először Pneumobil-versenyt levegővel hajtott autók kategóriában, ahol a főiskola remekelt: első alkalommal az első helyen végeztünk. Ezt követően sorra indultak az országban a hasonló hallgatói versenyek, és 2009ben dr. Bagány Mihály fizikus, egykori oktató volt a helyi összefogója annak a csapatnak, amelyik a Megamétert kifejlesztette a Kecskeméti Főiskolán. Noha a tanár úr már nyugdíjas, mind a mai napig rendelkezésünkre áll a Megalux kapcsán is, segíti a hallgatók munkáját. A Megaméterből négy típus készült összesen, és folyamatosan fejlődve vált a világ egyik legjobb versenyautójává. Én először főiskolai hallgatóként, majd később a csapat vezetőjeként követhettem végig ezt a fejlesztést, és nagyszerű élmény volt a részese lenni annak az alkotói folyamatnak, amelyiknek az eredménye egy olyan versenyautó, amely egy liter benzinnel képes 3082 kilométert megtenni. Ezzel a srácok történelmet írtak. Ugyanakkor a kimagasló eredmények miatt egyre nehézkesebbé vált megfelelő, a hallgatókat is motiváló kihívásokat találni a Megaméter számára. Ezért a csapat 2013 tavaszán úgy döntött, hogy valami egészen új típusú megmérettetést keres magának. 


Miért döntöttek a World Solar Challenge mellett?

Abban biztosak voltunk, hogy továbbra is a környezettudatos, környezetbarát vonalon szeretnénk maradni, és mivel rengeteg a gyors versenyautó, ezen a területen már nehéz újat kitalálni. Sokat kutattuk az üzemanyag- és energiatakarékos kiírásokat, így bukkantunk végül a World Solar Challenge versenyre. Itt aztán kihívásokban sincs hiány, hiszen a Megaméterrel eddig csak Európában, zárt versenypályákon álltunk rajthoz, most pedig egészen Ausztráliáig kell utaznunk, hogy az északi Darwinból indulva, 3020 kilométer megtételével végül a déli Adelaide-ben érjünk célba. Elsőre elképesztő ötletnek tűnt, hogy Magyarországról, ráadásul egy kisebb vidéki főiskoláról képesek lehetünk arra, hogy induljunk egy ausztrál versenyen. Aztán arra gondoltunk, hogy ki más indulhatna neki jobb esélyekkel, mint a GAMF, amelynek hallgatói már egy másik világversenyen fantasztikus sikereket értek el. Szerencsére azok a támogatóink is bizalmat szavaztak nekünk, akik látták az Eco-maratonon elért eredményeket, és lehetővé tették, hogy két társammal ellátogassak a 2013-as World Solar Challenge-re élőben is megnézni a versenyt. 



Ezeken a versenyeken sorra indulnak jó anyagi forrással rendelkező kutatóintézetek is, eredményeikben mégsem érik utol a mi fiataljainkat, akik nem ismernek lehetetlent, nincs még rajtuk a szakmai rutin szemellenzője, ezért aztán elképesztő dolgokra képesek.


A látogatás után egyéves előkészítő munka folyt, amikor még építésről szó sem volt, pusztán a projektterv kidolgozása zajlott, hiszen a tényleges szerelésen kívül legalább olyan fontos felmérni a technikai, szervezési és logisztikai feladatokat. Az utóbbi másfél évben pedig a kialakított koncepciók mentén elkészült a versenyautó. Mondhatjuk, hogy anno a Megaméter afféle játéknak indult, a saját határaink feszegetésének, mostanra azonban a Megaméter és a MegaLux megalkotása mögött már olyan komoly fejlesztőmunka és tudásbeli háttér áll, hogy a hazai és a külföldi nagyvállalatok figyelmét is felkeltette. Az alkotói csapat javarészt ugyanazokból a személyekből áll, persze van egyfajta természetes cserélődés, hiszen közben néhányan elvégzik az iskolát, de alapvetően ma már bátran kijelenthetjük, hogy egy nagyon erős, szakmailag kiemelkedő „team” dolgozik együtt. A tudásnál pedig már csak egy dolgot tartok fontosabbnak, méghozzá a csapatmunkát. Sokan megkérdezték már, hogy mi volt a Megaméter sikerének titka, és ilyenkor sosem a műszaki dolgokat kezdem el sorolni először, hanem a biztos, együttműködő csapatmunkát emelem ki. Azt, hogy a résztvevők képesek legyenek közös erővel, konfliktusmentesen egy ilyen projektet felépíteni. Tudni kell, hogy a csapat tagjai, a hallgatók teljesen ingyen dolgoznak, pedig elképesztő hozzáadott értéket képvisel a munkájuk. Azt hiszem, valahol mégis ebben rejlik a sikereink titka, úgy gondolom, hogyha üzleti alapon történnének a fejlesztések, akkor fele ilyen eredményes sem lenne a kezdeményezés, mint most, amikor 14 eltökélt ember szenvedélyből dolgozik rajta. 


Miből áll az ausztráliai verseny?

A verseny lényege, hogy hat négyzetméternyi napelem energiájával ki tud a leggyorsabban 3020 kilométert megtenni. A versenyautókat a megérkezéskor egy hoszszú gépátvételen tüzetesen átvizsgálják, majd az ausztrál közlekedési hatóság engedélyével rendszámot kap a jármű. Különösen fontos a biztonság, hiszen a versenyautók nem lezárt útszakaszon haladnak, hanem igazi forgalomban teszik meg a kijelölt távot. Ebből következik az is, hogy nem lehet egyszerre indítani az autókat, hanem nagyjából egyperces különbséggel rajtolnak el, a sorrend pedig egy darwini időmérő futam eredménye. Nemcsak a versenyautó gurul végig a távon, hanem egy-egy felvezetőautó halad minden induló előtt és mögött, illetve az egész csapat követi bérelt autókban. Reggel nyolctól délután ötig mehetnek a járművek, éjjel pedig állniuk kell. Nem azért, mert akkor nem süt a nap, hiszen akkumulátor van az autókban, ami nappal feltöltődik, így az éjszakai működést is biztosítaná, hanem ennek az intézkedésnek biztonsági okai vannak. Ezenkívül fix kontrollpontokon kell megállni pihenni, és egy versenybiztos is utazik minden csapattal, aki szabályszegéskor időbüntetéssel vagy éppen kizárással is sújthatja a csapatot, ezzel biztosítja a verseny tisztaságát. – Mivel a napelemet szinte minden induló ugyanonnan szerezte be, ezért a hangsúly a járműfejlesztésen van. Fontos volt, hogy pici legyen az autó légellenállása, új anyagtechnológiai fejlesztéseket szereltünk a modellbe, rengeteg véges elemes szimuláció, futóműtervezés és maga a versenyeztetés is komoly feladatot jelent.


Milyen eredménnyel lennének elégedettek a Megalux első versenyén? 

Mivel technikai sport, nehéz lenne megígérni bármit is, főleg azzal kapcsolatban, hogy hányadik helyen végzünk. Két évvel ezelőtt a harminchárom induló csapatból mindössze tizenegy ért át a túloldalra, a többiek gépe megállt, tönkrement vagy meghibásodott a sivatagban, de az is előfordult, hogy valakit már a gépátvételen kiszórtak a versenyből; mi nagyon reméljük, hogy nem lesz ilyen probléma. Idén negyvenöten regisztráltak, mi elsődleges célként a 3200 kilométer megtételét tűztük ki. Ha ez sikerül, akkor nagy az esélyünk, hogy a legeredményesebb újonc csapat címet is elérjük. Ez ígéretes jövőképet jelentene mind a technikai sportok támogatottságát, mind pedig a Megalux további életét illetően.


*Lapzártánk után érkezett a jó hír, hogy Ausztrália átszelése, 3022 kilométer megtétele után a Kecskeméti Főiskola Megalux csapata október 22-én, reggel negyed kilenckor hetedikként ért célba a World Solar Challenge-en. Gratulálunk a srácoknak! 


Bajáki Zsanett
© Minden jog fenntartva!
7

2015/2.

A jövő itt van, és sosem lesz vége


Az iroda első ránézésre átlagos. Rendezett helyiség, az asztalon papírhalmok, jegyzetek, családi fotó gyerekekkel, a falakon tervek, képek, a polcokon tárgyak sorakoznak. Ám amikor az ember közelebbről veszi szemügyre a képeket, a tárgyakat, valami elkezdi magával sodorni, és amikor vendéglátóm a látottakhoz fűz néhány dolgot, már fel is kapott az örvénylő tornádó. Egy pillanat múlva már a távoli jövőben járunk. Aztán egy rövid mondat, és újra a földön, de fejjel a padlóban: „Mindez nagyjából tizenöt év múlva”. Dr. Lukács Pállal, a Kecskeméti Főiskola Járműtechnológia Tanszékének vezetőjével beszélgettünk.


2008-ban, amikor a Daimlernél megszületett a döntés a kecskeméti gyár megépítéséről, dr. Lukács Pál a Budapesti Műszaki Egyetem Gépjárművek Tanszékén volt adjunktus. Amikor a beruházó bejelentette, hogy a helyi főiskolán szükségük van járműmérnökökre is, egyenes út vezetett Kecskemétre. 2009-ben, első fecskeként érkezett a GAMF Kar Járműtechnológia Tanszékére. Ami most következik, az nem az iskoláról szól, nem is a diákokról, hanem egy folyamatokban gondolkozó ember gyakorlati elképzeléseiről. Mégis visszahat az iskolára, mert a monstre beszélgetésből kiragadott három témából egy olyan ember tudása, tapasztalata, világképe rajzolódik ki, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy amikor a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán a gyakorlatorientált jármű-technológiai képzésről beszélnek, azt valóban komolyan is gondolják. 


Jelen: az oktató, aki fél életét az oktatásban, a másik felét a gyakorlatban tölti 

A Kecskeméti Főiskolán betöltött állásomon kívül két ipari státuszom van Győrben. Az ország legnagyobb hulladékkezelőjénél vagyok fejlesztési és kommunikációs igazgató, valamint a cégcsoport roncsautós cégének ügyvezetőjeként tevékenykedek. Az ott működő shredderüzemhez kapcsolódó innovációban, a kutatás-fejlesztésben veszek részt. Ennek alapja, hogy húsz éve foglalkozom ezzel a témakörrel. Járműmérnök vagyok, de Győrben én éppen a másik végével, az újrahasznosítással foglalkozom. Így kapcsolódott össze a főiskolai és az ipari munkám. 


A shredder egy négy méter átmérőjű, százkilós kalapácsokból álló forgó gép, amelybe beleengednek egy roncsautót, és azt másfél perc alatt ökölnyi darabokra veri szét. 


Terveim alapján és a vezetésemmel készítettünk egy olyan eszközt, amellyel olajjá lehet „visszaalakítani” az autóipari, elektronikai hulladékokból származó műanyagot és gumit. Mindezt úgy, hogy a feldolgozás közben termelődő gázzal fönn lehet a folyamatot tartani, a végén keletkező úgynevezett pirolízis kokszból pedig brikettet lehet nyomni, mely a széntüzelésű erőművekbe adagolható. A feldolgozáshoz kapcsolódik egy évi 5000 tonna hulladék feldolgozására képes ipari üzem, melyet 2008–2009-ben építettünk fel. Ez 2,5 milliárdos projekt volt. Azóta három innovációs projektet vezényeltem le ezzel a berendezéssel összefüggésben, körülbelül egymilliárdos értékben. Ennek eredményeként épült fel egy ezer négyzetméteres csarnok, melyben ezeknek a kiinduló anyagait szét lehet válogatni. A fém és a por leválogatása után a végén egy nagyon tiszta, szerves anyagot tartalmazó frakció marad (műanyag, gumi vegyesen), mely bemegy egy másik, szintén ezer négyzetméteres csarnokba – a termokatalitikus hőbontóba –, és itt olaj lesz belőle. Ennek most zajlik az ipari méretű beüzemelése. Óránként 500-1000 kilónyi szemétből 60% tömegarányú olaj jön ki. A napi 24 órás üzem alatt tehát 12-24 tonna hulladékból 6,5-8 tonnányi olajat termelünk, melyet ’zöldolajként’ egy hajómotor méretű aggregátban fel lehet használni. Vagyis ami eddig elment a lerakóba, abból most ’zöldáramot’ lehet termelni.


Jövő: a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karának is nagy szerep jut

Akárhogy fejlődik is itt a járműgyártás, Kecskemét és a régió mindig mezőgazdasági térség volt, és az is marad. A jövőben is egyértelmű az út. Kecskemét alapvetően mezőgazdasági tevékenységet folytat majd a környező területeken, és az ehhez kapcsolódó feldolgozóipar fog fejlődni. Az olyan vállalatok, mint az Univer, a Fornetti, a ZKI vagy bármelyik mezőgazdasági-élelmiszeripari vállalat adja a fazont ennek a területnek. – Azt gondolom, itt a térség vízgazdálkodása kiemelten megoldandó probléma. A klímaváltozásból adódó kiszáradás veszélyét kell valahogy orvosolni. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a környékre ritkábban, de nagyobb hekticitással hulló csapadékot meg tudjuk tartani. Vagy meg kell oldani azt, amiről pár száz éve már beszélünk: a Dunát és a Tiszát különböző szakaszonként csatornákkal összekötjük. Ezt már régen meg kellett volna csinálni, mert ezzel lehet biztosítani a vízkivitel lehetőségét, illetve a két folyó közt olyan tömegárukat lehetne szállítani, amelyeket jelenleg teljesen feleslegesen közúton viszünk. Magyarán: a betakarított gabonát nyugodtan lehetne vízi úton szállítani a Duna meg a Tisza között oda, ahol éppen szükség van rá. Mert át lehetne vinni. Ez a megoldás sokkal olcsóbb, kisebb a környezetszennyezés, és óriási mennyiségű árut lehet szállítani úgy, hogy nem akadályozza sem a közúti, sem a vasúti közlekedés folyamatosságát. Ehhez elszántság és kormányzati szándék kell, valamint az, hogy a pénzeszközöket idecsoportosítsák, nem utolsósorban pedig megfelelő rendszer- és folyamatszervezés. A közlekedési rendszer fejlesztése nagyon fontos dolog. 


És hogyan fog kinézni a jövő közlekedése? Mi az a Smart Grid, vagyis okoshálózat?

Lehet, hogy most nagyon futurisztikusan hangzik, de a jövő. Az elektromos hajtású személyautók akár a magánember házánál, akár a munkahelyen egy-egy hurkon fognak csücsülni, és vezeték nélküli villamosenergia-átvitel valósul meg a jármű és az épített infrastruktúra közt. Ezek a járművek tartalmaznak majd egy beépített tőzsdei szoftvert, melynek segítségével amikor az erőművek egyébként völgy vagy mélyvölgy üzemben vannak (azaz kevesebb pénzt kapnak a termelt áramért, mint a csúcsüzemben), akkor ezek le fogják adni az épített infrastruktúrának az energiát, és az Európai Unió 500 millió háztartásában kint lévő 300 millió személyautó lesz ennek az energiának az eltárolója. A csúcsidőszakban, amikor legtöbbet lehet az energiával keresni, akkor ezek az autók már bent állva a munkahelyen vagy a családi ház kertjében, úgy gazdálkodnak a bennük eltárolt villamos energiával, hogy annak egy részét visszaadják a hálózatnak. Vagyis az ember autója egy optimalizációs szoftver alapján pénzt termel a gazdájának úgy, hogy ő nem is tudja. És mindez 2030 után megvalósulhat. Hogy milyen erőmű van a végén? Egy a fontos, hogy ne szénüzemű legyen. Lehet atomerőmű is, csak kellően biztonságos legyen, de az lenne a legjobb, ha alternatív lenne. A szélkapacitásunk viszonylag korlátozott, de a napenergiát Dunaújvárostól lefele lehetne használni, Kiskunfélegyházától lefele pedig földhőerőműveket. Ott hatalmas a geotermikus kincsünk, csak nem használjuk ki. Illetve a térségi hulladékkezelő központban a megújulókon keresztül lehet nyomni a villamos energiát. Például egy hajómotor szintű aggregát lead 6-12 megawattnyi villanyáramot, de ugyanennyi a veszteséghője. Mondjuk, hogy a Széchenyiváros mellé telepítünk ilyet. Felhasítjuk a lakótelep fűtővezetékét, és belenyomunk három megawattnyi hőenergiát, amivel télen fűtünk, nyáron hűtünk. És ismét mondom, nagyjából tizenöt éves intervallumról beszélünk! Ha ezt megmutatjuk egy átlagembernek, el sem hiszi, pedig ilyen fejlesztések vannak. 


Minderre hogyan lehet felkészíteni az embereket? 

Sehogy. Az emberiség egyik nagy problémája, hogy egyre növekszik az információk mennyisége, az ember agya pedig egyre kevésbé képes megbirkózni ezzel. És erre kialakult egy olyan védekező mechanizmus, hogy a körülöttünk lévő információk 95%-áról nem is veszünk tudomást. Pedig jelentős részük esetleg érdekelhetne bennünket. De mivel nem tudjuk befogadni az információk nagy mennyiségét, inkább megvédjük magunkat tőlük, és csak arra koncentrálunk, ami a napi életünkre hatást gyakorol. 


Az emberek jó része nem tud megfelelni az információk áramlásának, egyre több a stresszes, kedélybeteg ember. Meg kellene tanítani őket arra, hogy az információkat megfelelő módon szűrjék. Ha különbséget tudnak tenni a hasznos és az ártalmas között, és azt is tudják, mi az, ami nekik feltétlenül kell, akkor arra az 5%-ra irányíthatjuk a figyelmüket, amelyik elősegíti a fejlődésüket. Így kevesebb beteg ember lenne, és sokkal több, aki az egyéni érvényesülésben gyorsabban halad. Hogy ehhez mi kell? Az oktatási rendszer átalakítása. 


Csenki Csaba


© Minden jog fenntartva!
8

2015/2.

A munkaerő-piaci igényekre koncentrált oktatás sikere


Jövőre végez a Kecskeméti Főiskola első, a duális képzésben részt vevő hallgatói csoportja. A német modell alapján kialakított oktatási formáról kidolgozója, dr. Belina Károly, a Kecskeméti Főiskola dékánja mesélt nekünk, aki szerint a felsőoktatás célja a kötelező ismeretanyag átadásán túl, hogy olyan versenyképes tudással rendelkező mérnököket neveljenek, akik a munkaerő-piaci igényeknek megfelelve, magabiztosan dolgoznak életük első munkahelyén.


Hogyan jött létre a duális képzés a Kecskeméti Főiskolán? 

Alapvetően két kiváltó okra vezethető vissza ennek az oktatási formának a helyi kidolgozása és bevezetése. Az egyik az éppen idetelepülő Mercedes-gyár megkeresése, ugyanis a beruházással felmerülő humánerőforrás-szervezést a gyár akkori vezetői a főiskolával együttműködve tervezték megoldani. Egy találkozón elmesélték, hogy nekik nagyon jó saját tapasztalataik vannak a duális képzésről, sok vezető a Mercedesnél végzett ilyen területen, és kíváncsiak voltak, nálunk hogyan működik a rendszer. Ez volt az egyik meghatározó lökés. A másik pedig az ipar felől érkező nyomás, amely szakképzett, azonnal munkába állítható mérnökök „kitermelését” várja. Így aztán öt évvel ezelőtt elkezdtük a duális képzés kidolgozását a Kecskeméti Főiskolán.


Könnyedén zajlott a képzés bevezetése? 

Ezzel egy időben indult a karon a járműmérnöki képzés, ezért adta magát az ötlet, hogy ezen a szakon próbáljuk ki először a duális képzést, amivel a két támogató ipari cég – a Mercedes-gyár és a Knorr-Bremse – elképzelései is összecsengtek. Dr. Ailer Piroska rektorral – aki akkor még tanszékvezető volt – mintegy két éven keresztül dolgoztunk a képzési rendszer felállításán, és nagyjából három évvel ezelőtt indult el az első, a duális képzésben részt vevő évfolyam. A legelső verzióban, amit kidolgoztunk, még nagyon bonyolult volt a főiskolai elméleti órák és a vállalatnál zajló gyakorlati képzés összehangolása, és az első félév után rájöttünk, hogy amikor kettőnél több cég van a rendszerben, akkor követhetetlenné válik a struktúra. Ekkor tértünk át a jelenleg is működő szisztémára, amelynek a lényege, hogy teljesen különválasztottuk a vállalatnál történő képzést a főiskolaitól. A német modell tizenkét hetes blokkokkal dolgozik, nekünk viszont valamennyire illeszkedni kellett a magyar oktatási rendszer követelményeihez. Így jött létre a tizenhárom hetes – szünet nélküli – szorgalmi időszak, amelyben teljesíthető a kötelező kontakt óraszám. Ezt követően a hallgatók kikerülnek a cégekhez, és ott folytatják tanulmányaikat az előre meghatározott tematika szerint, amely az elméletben elsajátított tudás gyakorlati alkalmazását mutatja meg. 


Milyen pluszt jelent a hallgatóknak a duális képzési rendszerben való részvétel? 

Mindenképpen sokkal több tudást jelent a rendszer. Végzéskor a hallgató a szakmai önéletrajzába írhatja ezt a 3,5 éves ipari gyakorlatot, amelyben az elméleti ismeretekhez társuló gyakorlati dolgokat megtanulta, és ha végez, továbbképzés, átképzés nélkül teljes értékű mérnökként tud munkába állni. Jelenleg 175 hallgató vesz részt a Kecskeméti Főiskola duális képzésében, közülük 61 gépészmérnöki, 75 járműmérnöki, 33 műszaki menedzser és 6 fő mérnök-informatikus szakon. 


Könnyű jelentkezőt találni erre a képzési formára?

A jelentkezők száma sokkal több, mint a szabad hely, tehát elvben könnyű, de ez így mégsem igaz, mert a cégek komoly teljesítményi feltételek alapján mérik a hallgatókat. Az átlag munkavállalókkal szemben támasztott elvárásokat viszont nem olyan könnyű teljesíteni, ezért nagyon sokszor a vállalkozás a hozzá jelentkezett hallgatók között nem talál olyat, aki alkalmas lenne a munkára. A leendő hallgató a felvételijével egy időben megjelöli, hogy melyik cégnél szeretné a képzést elvégezni, viszont a jelentkezők közül már a vállalkozás választ, a főiskolának semmilyen beleszólása sincs a döntésbe. A hallgató a sikeres felvételi után kezdheti meg a duális képzést.


Hogyan válik egy vállalkozásból képzőhely? 

A jelentkezés folyamatosan nyitott a cégek számára. Minisztériumi irányítással a Duális Képzési Tanács akkreditálja a cégeket és az intézményeket, ugyanakkor a felsőoktatási intézmények szerepe is kiemelkedően fontos, hiszen a hallgatókért ők vállalják a felelősséget a cégek irányába. A Kecskeméti Főiskolával jelenleg negyvennégy vállalkozás áll szerződésben, melyek között debreceni, váci, orosházi és pécsváradi képzőhelyek is vannak. A cégek számára hatalmas előny, hogy a végzett mérnököt mindenféle átképzés, illetve továbbképzés nélkül munkába tudják állítani. Kezdetben természetesen nem kis anyagi ráfordítást jelent a vállalkozásoknak egy-egy hallgató alkalmazása, bár szerencsére ez ma már leírható a szakképzési hozzájárulásból. Ráadásul egy ügyes diákot a második év végétől már be lehet vonni a különböző projektekbe, innentől már megjelenik valamilyen mértékű termelés is. Még ha negatív marad is a szaldó, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy eddig a főiskoláról kikerülő „kismérnökök” felvétele után a legjobb esetben is fél-, egyéves átképzésre volt szükség, mindez azonban már mérnöki fizetéssel. Ezzel szemben a hallgatók a munkaszerződés alapján meghatározott ösztöndíjjal összességében sokkal kisebb ráfordítást jelentenek a vállalatok számára. A német tapasztalatok azt mutatják, hogy a duális képzésben végzett mérnökök kilencvenöt százaléka az „anyacégénél” marad, ott helyezkedik el. Egyrészt a vállalatok is célirányosan képeznek, másrészt a hallgatók is jól beépülnek az oktatás idején, így közös érdekük a megkezdett munka folytatása. 



A sok munkán kívül mi jut a főiskolának? 

Elsőként kiemelendő a képzés közösségteremtő szerepe, ami nagyon jól megfigyelhető a fiatalokon. Ugyanakkor oktatási szinten is megmozgatta az állóvizet ez a képzési forma: nyitottabbá, innovatívabbá teszi az erre felkészült intézményeket. Egészséges versenyszellemet jelent, hiszen ma már a felsőoktatásban szereplő iskolák jelentős része kínál duális képzést, kidolgozottságát, összetettségét és tartalmát tekintve azonban az eredmények eléggé eltérnek egymástól. Sok munkát fektettünk ennek a rendszernek a kidolgozásába és fenntartásába, de azt gondolom, mind a cégekkel létrejött remek kapcsolatrendszer, mind pedig a hallgatóinkon tapasztalt fejlődés azt igazolja, hogy nagyon jó úton járunk. 

A mi feladatunk ugyanis nemcsak a kötelező ismeret- anyag átadásában rejlik, hanem hogy olyan versenyképes tudással rendelkező mérnököket neveljünk, akik a munkaerő-piaci igényeknek megfelelve, magabiztosan dolgoznak majd életük első munkahelyén.


Bajáki Zsanett

© Minden jog fenntartva!
9

2015/2.

Hírös Gasztroszínház


Két fiatal kecskeméti srác – mondhatni, a hasára csapva – gondolt egyet, és újraálmodta a modernkori színjátszást, hogy a teátrumi magaslatokból egy sokkal hétköznapibb térbe, a vendéglátóegységekbe helyezze előadásait. Hogy mi az eredménye ennek a minden érzelemben egyedülálló produkciónak? A Hírös Gasztroszínház alapításáról Sárosi Gábor igazgatóval és Tóth Ákos Károly művészeti vezetővel beszélgettünk.


Hogyan jött létre Kecskeméten a Hírös Gasztroszínház?

Ákos: Középiskolai színjátszó körökből ismerjük egymást Gáborral, és úgy hozta az élet, hogy mindketten ezen a vonalon találtuk meg számításunkat. Ő a diák-színjátszócsoportok helyi vezetője lett, én pedig a magyar–színháztörténet szak elvégzése után Pesten helyezkedtem el. Másfél évvel ezelőtt Gábort – aki a kultúraközvetítésben Kecskeméten már eléggé ismert személyiség – felkereste a Kecske Bárszínház azzal a céllal, hogy egy erre alkalmas előadásban koprodukálhatnánk. 2012-ben Pesten én menedzseltem már egy gasztroszínházas programot, amely sikeres volt ugyan, de több folytatást nem ért meg, viszont a koncepció megfelelőnek tűnt arra, hogy Kecskeméten is életre hívjuk. 

Gábor: Az első előadást követően a Kecske Bár vált a fix játszóhelyünkké, itt láthatta a közönség a Mirandolina című darabunkat, amely Carlo Goldoni A fogadósnő című vígjáték-komédiájának feldolgozása, illetve a Delíriumot, amely egy kötetlenebb hangulatú nonszensz vígjáték volt. Mivel a központi támogatás csökken, és a kultúrafinanszírozás formája is folyamatosan változik, egyre inkább megfigyelhető tendencia, hogy a színházak megpróbálnak új nézőket bevonni. Egyrészt azzal, hogy új, akár piaci forrásokat keresnek, másrészt pedig a korábbi „becsábítás” helyett kivonulnak az emberek közé. Ehhez társul a Magyarországon majd’ egy évtizede megfigyelhető óriási gasztronómiai boom, ami a borászattal kezdődött ugyan, de ma már az ételek szintjén is jelentkezik. A „fine dining” és a gasztroblogok révén visszagyűrűzik a népi konyhába, és az emberek ételhez, étkezéshez fűződő viszonyában is megmutatkozik egyfajta minőségi váltás. 


Az éttermek, a bisztrók közötti versenyben egyre nagyobb a törekvés valami pluszra, és ez a többlettartalom sokszor ma már a kultúra, hiszen a kultúratudatosság egyszerre szexi és trendi. 


Gábor: Amikor gasztroterekben hozunk létre előadásokat, akkor nem az a célunk, hogy a már meglévő jeleneteinket beszuszakoljuk az ott felállított színpadokra, hanem – amennyire csak lehet – ötvözni kívánjuk a helyet a darabbal. Kitágítjuk és összhangba hozzuk a két művészeti ágat, hiszen a gasztronómia éppúgy az érzékeinkre épül, mint a színház, ám míg az előbbiben az ízek és az illatok, az utóbbiban a hang és a mozgás dominál. Az ételekkel és italokkal való fizikai találkozás közben izgalmas élményt jelent a néző és színész közötti közvetlen kapcsolat, hiszen a gasztroszínház egyik fő jellemzője, hogy a színészek közöttünk játszanak. Némileg interaktívan, és nem a hagyományos nézőtér-színpad felosztásban. Éppen ellenkezőleg: bele lehet kóstolni a színész jelenlétébe teljesen új élménydimenziókat teremtve ezzel. Mi szeretünk úgy fogalmazni, hogy a gasztroszínház nem a színház és a gasztronómia összege, hanem a szorzata.


Hogyan jött létre a Fiú, Leány, Bor című előadásotok?

Ákos: Érlelődött már bennünk egy borokhoz kapcsolódó előadás ötlete, és Gábor rendszeres Borháló-vendégként elő is adta ezt Serfőző Lacinak, a kecskeméti Borháló Szaküzlet vezetőjének, akiben szintén fellobbant a koprodukció iránti vágy. A borok kapcsán adott volt, hogy valamilyen szerelmi, párkapcsolati történetet rendeljünk mellé. Orbán Edit drámapedagógus, Gábor anyukája ajánlotta figyelmünkbe a Fiú, Leány, Bor című Szép Ernő-színművet, amely nagyon sokáig ismeretlen volt, és ha igaz a fáma, a kézirata csak pár éve került elő a Színművészeti Egyetem könyvtárából. Rögtön megtetszett nekünk az írás, noha Szép Ernőről sokan azt gondolják, hogy mázas, nem túl érdekfeszítő polgári színdarabokat jegyzett. Ennek a műnek a feldolgozásakor azonban rájöttünk, hogy noha az alaptörténet itt is egyszerű, de ahogyan megírja – minimál kamarahelyzetekben plasztikusan felépített karakterekkel és azok lelki motivációival –, az olyan kifinomult egészet ad, hogy érdemes közönség  tárni. Ráadásul két zseniális főszereplőnkkel – Tolnai Hellával és Bárnai Péterrel – úgy dolgoztuk át a művet, hogy az alkalmazkodjék a Borháló adta térhez és a színészek személyiségéhez, a saját maguk által megélt ismerkedési-párkapcsolati tapasztalatokhoz is. Ennek eredménye lett ez a közvetlen, romantikus, ugyanakkor hiperrealista és rengeteg improvizációt tartalmazó előadás.


Milyen fogadtatása volt ennek az összművészeti produkciónak?

Gábor: Március 7-én volt a premier; ekkor a darab sikerén kívül az is bebizonyosodott, hogy Laciék nemcsak kiváló házigazdái ennek a produkciónak, hanem tökéletes fúzió is létrejött a borkóstoló és az előadás között. A történet szerint ugyanis főszereplőink ugyanazon a borkóstolón vesznek részt, amelyiken a nézők. Laciék kifejezetten ehhez az eseményhez állítottak össze egy kellemes és izgalmas menüsort a kedvenc boraikból, a fehértől a rozén át egészen a vörösig. Augusztusban volt egy speciális előadásunk a Medina Adománybolt udvarán, ami több szempontból is rendhagyónak bizonyult, de azt a visszaigazolást adta, hogy több nézővel, nagyobb térben és a szabad ég alatt is jól élvezhető műsort kapunk. Jelenleg tizenkét telt házas előadáson vagyunk túl, és a nagy sikerre tekintettel ősszel tovább játsszuk a darabot. 


Tervben vannak-e további előadások? 

Ákos: Már zajlanak az előkészületei az új, Valentinák munkacímen futó darabnak, amelynek november 13-án lesz a premierje a kecskeméti Valentino Kávéházban. Ez az ötlet egy szerencsés és izgalmas szituáció eredménye, hiszen a kávézóban dolgozó két pultoslány – Borbély Fanni és Szél Rebeka Anna – színjátszónk volt. Ők maguk hozták az ötletet egy olyan előadásról, amelyben saját magukat alakítanák, és egyben reflektálnának a pultoslány szerepkörre, a vendéglátói helyzetekre, a férfiak és a „nagy ő” köré sokasodó kérdésekre. A Fiú, Leány, Bor romantikus vonulata után ez egy szatirikus, pikírt, komikusabb darab lesz. Tervezünk ugyanakkor egy gasztrokabarét is, amelynek érdekessége, hogy úgy készítjük el, hogy bármilyen gasztrotérben jól működjék, hiszen a főszereplő egy véresszájú gasztrokritikus lesz, aki bármilyen vendéglátóegységet kiforgatna a négy sarkából, de persze az előadás ezt nem hagyja. A legnagyobb tervünk pedig 2016-ra egy gasztro-bábelőadás.


Bábszínház? Gyerekeknek?

Gábor: Nem egészen. A bábszínházi előadás ma már nem kizárólag gyerekelőadásokat jelent. Épp ellenkezőleg, a bábozás a 21. században a színház egyik legmozgalmasabb, leginnovatívabb irányzata lett; szemben a hagyományos teátrummal sokkal több és erősebb vizualitást rejt. A mi ötletünk a jövő évi Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny köré épül majd, amelynek előselejtezője májusban lesz, Budapesten. Ez a megmérettetés a gasztrovilág vébéje, és bízunk abban, hogy egy olyan előadással, amely magába olvasztja mind a látványkonyha, mind pedig a látványszínház elemeit, olyan nemzetközi szinten is érthető produkciót mutathatunk be, amely akár a világ többi részére is felkérést nyerhet.


Kinőtte a Hírös Gasztroszínház Kecskemétet?

Ákos: Vannak a városon túlmutató terveink, ez tény. Azt azonban fontos szem előtt tartani, hogy nem véletlenül Hírös Gasztroszínház a nevünk. Lokálpatriótaként szeretnénk visszaadni, amit Kecskeméttől kaptunk.


Az alapkoncepciónk, a színészeink és az eddigi fellépéseink mind ehhez a városhoz kötődnek, és bízunk abban, hogy amellett, hogy a saját szenvedélyünknek hódolunk, munkánkkal hozzá tudunk járulni a kecskeméti gasztrokulturális élet fejlődéséhez is.


Bajáki Zsanett


© Minden jog fenntartva!
10

2015/2.

Aki az idő labirintusában sakkozik



A tudós és a művész is a világ megismerésére és modellezésére törekszik különböző kiindulópontokból vizsgálódva, egymástól eltérő módszereket követve, és persze más-más következtetésre jutva. Ha nem is sűrűn, de előfordul a kettejük közti átmenet a tudós művész, illetve a művészi tudós alkata, akik a saját diszciplínájukból kicsit vagy jobban kilépve zavarba ejtő, eredeti eredményekre jutnak. A művészettörténet és a tudománytörténet is ismer ilyen tiszteletre méltó csodabogarakat – nemritkán zseniket –, akiknek mi, a többiek komoly vizuális és/vagy szellemi élményeket köszönhetünk. Ezen alkotók rokona Orosz István is, a sokoldalú művész: grafikus, plakáttervező, animációs rendező, író, blogger, tanszékalapító tanár, professzor emeritus.


Egyetért a fenti jellemzéssel?

Nem tartom tudósnak magam, bár véletlenül éppen most, október elejéig egy budapesti galériában (A22 Galéria VII., Akácfa utca 22.) egy igazi tudóssal, Szilassi Lajos matematikussal együtt állítok ki. Szilassi ötlete volt ez a közös megjelenés; ő a maga szigorú matematikai egzaktsággal megkonstruált poliédereit, azaz síklapokkal határolt háromdimenziós fémtestjeit mutatja be, én meg a grafikáimat. Azt is mondhatnám, hogy a kiállításon övé a tér, enyém pedig a sík. Az én munkáimat az rokonítja az övéivel, hogy én síkban dolgozom ugyan, mégis sajátos térképzetet hozok létre. Olyan tárgyakat rajzolok, amelyek megvalósíthatatlanok a való életben, azaz illuzórikusak.


Optikai trükkök, becsapós terek, trükkös geometriai formák. Miért ez lett az, ami alkotóművészként leginkább foglalkoztatja? Hogyan indult el ezen a vizuális úton? 

A gimnáziumban és a főiskolán is voltak olyan matematikával, geometriával, perspektívával foglalkozó tanáraim, akik efelé terelték a gondolkodásomat. Az Iparművészeti Főiskolán a hetvenes évek elején a sok kiváló oktató mellett Rubik Ernő is mesterem volt, ráadásul éppen akkor, amikor a később róla elnevezett kockán dolgozott, amiről mi diákok akkor nem tudtunk. Egyébként tavaly Kecskeméten – ahol a középiskolát végeztem, és ahová idős apám miatt gyakran hazajárok – Rubik Ernő nyitotta meg azt a kiállításomat, amelyiket abból az alkalomból szerveztünk, hogy Rubiknak egy magas kitüntetést nyújtott át a város. A kecskeméti Cifrapalotában volt az életmű-kiállításom is, 2011-ben. 60 éves voltam akkor éppen, jólesett, hogy alkalmat adott arra a város, hogy így ünnepeljem. Az Iparművészetin nyomtatott és plakátgrafikát, illusztrációt, azaz alkalmazott művészeteket tanultam, ma úgy mondanák, „dizájnt”. A perspektíva kérdésköre mindig is érdekelt, sőt volt, amikor ennek egyik „túlhajtása”, az anamorfózis (amikor az értelmes kép csak megfelelő szögből nézve vagy egy tükröződő felület közbeiktatásával rajzolódik ki) egészen beszippantott. – Egyetemi továbbképzésem alkalmával Haiman György, a kiváló könyvtervező felvetette, hogy írjak erről a kérdésről egy könyvet, ő pedig szívesen megtervezi a kötetet. El is kezdtünk dolgozni – Haiman tanár úr 80 éves lehetett, én meg talán harminc se –, aztán ő kiszállt a munkából, meghalt. Így hát maga a nagy könyv sem készült el soha, de a témáról több hazai és külföldi publikációm, illetve egy másik könyvem is (A követ és a fáraó. Typotex, 2011) megjelent.


Miért vonzotta az anamorfózis? 

Talán azért, mert van benne valami misztikus, de legalábbis titokzatos. A rendszerváltás előtti időkben az alkotók szerettek elrejteni dolgokat azok a számára, akiknek volt rá szemük. Magának az elrejtésnek az aktusa, illetve a rejtett jelentés kibogozásának keresése is vonzó volt.


Ha már szóba került a rendszerváltás időszaka: aki nem ismerné Orosz István, a grafikus szerteágazó munkásságát, még az is találkozhatott a „Tovariscsi, konyec!” című plakátjával. 

Biztos vagyok abban, hogy nem ez a legjobb plakátom, de kétségkívül ez a legismertebb, még a New York-i Museum of Modern Art is kért belőle. A formai megjelenése egyébként nem nagyon jellemző rám, bár egy gyakran használt stiláris eszközöm, a metszetszerű rajzolásmód megjelenik rajta. De ne keresse a perspektívával való kétértelmű játékot vagy azt a cseles rejtjelezést, amit olyan szívesen alkalmazok máshol, és nem érezni azt a filozofikus, távolságtartó atmoszférát sem, mint a többi plakátomon. Ez a munkám nemcsak hogy nem rejt el semmit, hanem éppen nagyon is megmutat. Eljött a pillanat, amikor erre volt szükség. Mert a plakátok tervezésénél nemcsak az számít, hogy jól legyen megrajzolva, hanem az is, hogy jó időben és jó helyen jelenjen meg. Sőt az számít igazán! 


Mi a „Tovariscsi, konyec!” rövid születéstörténete? 

Magát a szöveg nélküli grafikát – egy húsos nyakú, tányérsapkás katonatiszt hátulról – valamikor a 80-as évek közepén rajzoltam, és talán használtam is itt-ott; aztán ’89-ben, amikor már mozogtak a dolgok, bekopogtam egy Kecskemétről ismert költő, Lezsák Sándor (ő volt az akkori MDF egyik vezetője) pesti irodájába, és megkérdeztem, tudna-e valamit kezdeni a tervvel. Ő aztán elintézte, hogy egyetlen éjszaka leforgása alatt kinyomtassák, és teleragasszák vele az országot. 


Valószínűleg sok grafikus dolgozik úgy, hogy vannak bizonyos figurái, motívumai, amelyeket munkásságában szemmel láthatóan előszeretettel használ. Kérdezhetem néhány olyan elemről, amelyeket különböző kontextusokba helyezve többször láttam a munkáiban? Sorolom őket, és kérem, mondja el, mi a viszonya hozzájuk. Benne van? 

Jó. Mondja! 


Lépcső 

A lépcső – azonkívül, hogy egy egzakt geometriai forma – nekem az időt juttatja az eszembe. Ez a kapcsolat talán a ’89-ben készült Vigyázat, lépcső! című animációs filmemben a legnyilvánvalóbb, mert ott a műfajból eredően mozgásban látjuk a dolgokat, és hangsúlyos a lépcsősornak az időre, a visszatérésre, végső soron a történelem ismétlődésére való utalása. De nekem más repetitív forma is – mint amilyen például az oszlopsor, amit a lépcső mellett szintén sokszor használok a munkáimban – valahogy behozza az idő motívumát, még ha állóképeken látom is. 


Tégla. Épület. Sarokház. 

Inkább azt mondanám: építészet, épített környezet. Amit szintén metaforaként használok, azaz ugyancsak az időről beszélek rajtuk keresztül. Az általam rajzolt építészeti motívumok gyakran kötődnek valamilyen nem XX. századi stílushoz; a barokk, a reneszánsz vagy a klasszicizmus korát idézik föl. Sokszor szerepel olyan épület is a képeimen, ahol a téglák repedezettek, fű nő ki rajtuk, a vegetáció kitölti a fugákat, ami végső soron szintén az időben történő migrációt jelzi. – A munkáim láttán sokan jegyezték már meg azt, hogy úgy tűnik, mintha nem is a jelenben, hanem egy pár száz évvel korábbi korszakban élnék. Ami az utca- vagy épületsarkok ábrázolását illeti, az egyik legelső ilyen munkám talán a „Sarokház az Andrássy út és a Népköztársaság útja kereszteződésénél” című volt. A sarkokhoz játékosan társítható a perspektíva, ami az említett kép esetén segíti a gondolat mögötti paradoxon átélését. – Ez ugyancsak a titokzatosság témaköréhez kapcsolódik. Sokszor rajzoltam labirintust, többszintűt, többdimenziósat is, és született egy animációs filmem is Labirintus (Maze) címmel. A gödöllői Iparművészeti Műhely éves kiállításaira pedig sok olyan plakátot terveztem, amelyeken egy-egy kertlabirintus volt a fő motívum. Személyes dolog, de volt egy nagyon emlékezetes és különös találkozásom egy labirintusokról szóló könyvvel is, ami gyakran eszembe jut, azt is mondhatnám, hogy megüli a lelkiismeretemet. Valamikor a hetvenes évek végén kikölcsönöztem egy könyvtárból Paolo Santarcangeli labirintusokról szóló fantasztikus kötetét. Anynyira lenyűgözött, hogy – mivel sehol nem volt beszerezhető – eléggé el nem ítélhető módon „elvesztettem”, aztán fölajánlottam, hogy megtérítem az árát. Be is fizettem annak rendje és módja szerint a büntetéssel megnövelt összeget, majd miután hazaértem a postáról, egy levelet találtam a postaládában, magától Paolo Santarcangelitől. Majdnem megállt a szívem. Pedig a labirintusokhoz illő titokzatos egybeesés egyszerűen megfejthető: az általam eltulajdonított könyv szerzője egy egész más ügyben a feleségemmel – aki szintén képzőművész – akarta felvenni a kapcsolatot, el akarta kérni az egyik munkáját egy készülő könyve számára. Azóta különben az egykor ellopott könyv megjelent újra, s hogy megpróbáljam jóvátenni az egykori bűnt, szívből ajánlom mindenkinek.


Szem, szemek. 

Erre csak azt mondhatom: szemszög, nézőpont. Amikor perspektívát rajzol az ember, rájön arra, hogy mennyire egyedül áll a világban. Hogy amit lát, csak ő látja úgy. Ha csak egy lépéssel arrébbról nézi, már másmilyen a kép... Aki rádöbben arra, hogy a nézőpontok sokasága individuális különbözőséget feltételez, jobban át fogja érezni az alkotás felelősségét. 


Tenger, víz. 

Hullámzás és tükröződés. És persze az idő megint: a hullámok halandók, a hullámzás halhatatlan. 


Beszéljünk egy kicsit a többi szakmai énjéről is! A színházhoz is sok szál kötötte egykoron.

A diplomamunkámat – plakátok, nyomtatványok, grafikák, díszlet- elemek – a kecskeméti színháznak készítettem, ahol akkoriban Ruszt József volt a főrendező. Még további három-négy évig dolgoztam oda, ez idő alatt sokat tanultam a színháztól, de közben elkezdtem rajzfilmet csinálni, és ahogy ott egyre komolyabb munkáim lettek, visszavonultam. Bár a következő évek, évtizedek alatt még sok színházi munkát elvállaltam, az elmúlt évadban például a Nemzeti Színház plakátjait rajzoltam. 


Animáció? A kétezres évek elejéig, gyakorlatilag az intézmény megszűnéséig a Pannónia Filmstúdióban dolgozott... 

Nem is csak a saját rövidfilmjeimre emlékszem szívesen, hanem arra a néhány nagyprodukcióra, az egész estésnek nevezett filmekre, amelyekben részt vehettem. Bár többnyire olyan műfajban dolgozom, ami egyedüllétet igényel, nagyon élveztem ezeket a közös munkákat is.


Nemcsak rajzol, hanem ír is. Eddig megjelent könyvei mellett 2008 óta vezet egy rendszeresen frissülő, helyenként angolul is elérhető szakmai blogot. 

A blog statisztikáján látom, hányféle helyről olvasnak, Ausztráliától Törökországon át Európáig. Ha pedig valamerre megfordulok a világban mint meghívott előadó, akkor ott láthatóan megugrik a blog olvasottsága. Jó néhány hónapja, a könyvhétre jelent meg 300 számozott, aláírt példányban a dokumentumregényem, Sakkparti a szigeten címmel. Nem nehéz dicsérnem, mert nívós megjelenésű lett – külleme egy kiváló tipográfus kollégám, Kiss István kezét dicséri – rengeteg képpel és egy DVD-melléklettel, melyen a témában idekapcsolódó rajzfilmem látható. Egy különös témát dolgoztam fel benne, amelyet hosszadalmas kutatás előzött meg.  


Lesz új rajzfilmje? Nem járnak könnyű idők az animációra.... 

Ha igen, akkor bizonyára Kecskeméten készül majd, ahol a legutóbbi három is készült. Tervek azok vannak. Nem könnyű leállni...


Bihari Ágnes



© Minden jog fenntartva!
11

2015/2.

Leskowsky Albert nyomában


Ki ez a magas, csillogó szemű figura, aki ősz haját néha kalap alá rejtve velocipédre pattan, ellátogat az általa alapított hangszergyűjteménybe, és útja során alig akad ember, aki ne köszöntené mosolyogva Leskowsky Albertet mindenki ismeri, de ahányszor leül vele valaki beszélgetni, mindig tud egy új sztorit előhúzni a zakója zsebéből. És mi most leültünk.


„Régi csibészek” 

Hajómérnöki pályám az Illés-együttesen úszott el. Mentek az NDK-ba haknizni, én pedig Rostockba utaztam, ahol hajógyártási technológusnak tanultam. Az egész azzal kezdődött, hogy Illés Lajos mellé kerültem a repülőn, de amikor szóba elegyedtem velük, még nem gondoltam, hogy az életem gyökeres fordulatot vesz. Ugyanis problémák voltak a géppel, ezért Prágában leszálltunk. Lehet, hogy az addigi tanulmányaim alatt nem láttam kettőnél több hajót, de nagyon jól megtanultam németül, és ez éppen kapóra jött a zenekarnak. A kezembe nyomtak egy berlini telefonszámot, hogy hívjam fel, és próbáljak intézkedni. Az éjszaka fél Berlint felhívtam, és másnap különgép jött értünk. Nem kellett kétszer kérdezniük, velük tartok-e. A négy állomást aztán 150 másik követte: Illés, Tolcsvay, Omega, Koncz Zsuzsa… a zene és a hangszerek bűvkörébe kerültem.


A nyenyere ereje 

A hajógyártástól elszakadtam ugyan, de kint maradtam az NDKban. Rájöttem, hogy az iskolai papírjaimmal szabadon bejárhatok a rostocki egyetemre, ahol megismerkedtem az éppen betiltott egyházzenei tagozat professzoraival, akik több száz éves könyveket mutattak nekem. Itt találkoztam először a tekerőlanttal, ami meghatározta a régi hangszerek iránt érzett szenvedélyem. Nagyon sok régi darabot hoztam Kelet-Németországból és Prágából, azokkal alapoztam meg a gyűjteményemet. Szerencsére nem volt nehéz behoznom őket, mert mind öreg hangszer volt, a határokon pedig nem a roncsokat figyelték, hanem az új kor hangszereit, például az elektromos gitárt. Sebő Ferenccel, Tolcsvayval megismerkedve aztán jártam a falvakat, a tanyákat, és rengeteg népi hangszert gyűjtöttem össze. Az első kiállításavató a művelődési házban volt 1977-ben, majd 1979ben állandó kiállítást nyitottak a Katona József-emlékházban. A tárlat innen került a Piarista Gimnázium alagsorába, ahol a földrengésjelző állomás is volt. Ezt követően a Zimay utcában látogathatták az érdeklődők a gyűjteményt, majd a lassan negyvenéves tárlat idén szeptemberben eddigi legszebb helyére, a felújított Városi moziba került. 


Kerék a világ 

2010-ben, hatvanévesen mentem nyugdíjba. Volt egy drága orvosom, aki egy vizsgálat után azt mondta, hogy a város közlekedésbiztonsága szempontjából jobb lenne, ha autóvezetés helyett inkább bicikliznék. Egy örökölt biciklivel kezdtem tekerni a városban, és a haverok gyakran rám kiabáltak, hogy ezt az öreg biciklit meg honnan szedtem. Amikor kiderült, hogy örökség, mondták, nekik is van ilyen, sőt még ennél is öregebb, aztán a járgányokat sorra lerángatták a padlásról, előszedték a sufniból. Ezek voltak az első példányok. Most ott tartunk, hogy hatvan bicikli van a garázsban. Lokális celeb vagyok, mindenki ismer. Előfordult már, hogy építkezésen a srácok az állványról kiabáltak le nekem, hogy akad otthon régi biciklilámpa, ledobják-e. És ledobták. A bringák és az alkatrészek pedig sorra gyűltek. – Az egyik régi barátom, Bartók Dezső, akivel ’68-ban együtt dolgoztunk az NDK-ban, régen kerékpárversenyző volt, most pedig mellékállásban kerékpár-restaurálással foglalkozik. Hozzá vittem el a lom bicikliket, ő pedig pillanatokon belül rendbe hozta őket. Most ott tart az együttműködésünk, hogy már dizájner kerékpárokat készítünk. 


Van, amikor két bringával megyek, eggyel jövök, ennek ellenére sosem fogy, inkább bővül a gyűjtemény. Nagyon jó lenne idővel megfelelő kiállítóteret találni neki. A Rákóczi út környékét el tudnám képzelni: a hely, ahol a szecesszió tombolt, a velocipédek száguldoztak. 


Ez a kerékpáros történet még viszonylag friss. Az, hogy már itt tart, Fábry Sándornak is köszönhető. A művész úr az egyik nagy támogatóm. Összesen négyszer voltam nála különböző konstrukciókban, de mindig a zene és a kerékpár öszszehangolása körül forgott a téma. Rendkívül jól működött. A Dizájn center nagyon nézett volt, és sokat dobott az ismertségen. Mi voltunk az úttörők. Aztán az évek során én is kiképeztem magam a kerékpárokból, és ma már azt is tudom, hogy a fat bike nem az, amikor kövér emberek bicikliznek. 


Csenki Csaba

© Minden jog fenntartva!
12

2015/2.

A zenélő gyűjtemény


Létezik egy tárlat Kecskeméten, ahol kötelező megérinteni a kiállított tárgyakat. És ha már hozzájuk nyúltunk, kipróbálnunk is muszáj őket. Ráadásul minden, ami ott történik, a látogatók hangulatához, lelkiállapotához igazodik. Szilágyi Áront, a Leskowsky Hangszergyűjtemény vezetőjét kértük, mutassa be az interaktív gyűjteményt, amely szeptembertől új helyen várja a látogatókat.


Régi hangszerek, új lendület – Leskowsky Albertet – vagy ahogy mindenki ismeri, Leót – kisgyerek korom óta ismerem. Amikor majd’ húsz éve elkezdte szervezni a különleges hangszerek fesztiválját, többször hívott fellépni, önkénteskedtem nála, tárlatvezetésekben segítettem neki. Már akkor foglalkoztatta a gondolat, hogy kinek kellene ezt a nagy jelentőségű gyűjteményt átadnia, amikor eljön majd a pillanat. Úgy alakult, hogy amikor én kuratóriumi tag lettem, Leó a s
© Minden jog fenntartva!
13

2015/2.

Városi Mozi


„Emlékszem, ’42-ben akkora hó esett, hogy egészen a lépcsők tetejéig felért, mi pedig onnan szánkóztunk le, amíg édesanyánk haza nem zavart bennünket a sötétben…” – mereng nagypapám, amikor meghallja, hogy a Városi moziról írok. „Akkoriban, bezzeg, könnyű volt eldönteni, hogy mi lesz egy találkából: ha a mozi utolsó sorába foglalt helyet a srác, akkor az igazi randi volt” – jegyzi meg keresztanyám. Úgy látszik, a Rákóczi út szimbolikus épülete hiába esett át teljes ráncfelvarráson, külső megújulása ellenére ugyanazokat az emlékeket hozza felszínre a lelkünk mélyéről.


Ki az első mozifilm, ki egy kalandos szerelem, ki pedig az ott végzett civil munka kapcsán tud felidézni egy-egy anekdotát, noha a mozi valódi életét senki sem ismeri igazán. Az alábbi sorok segítségével együtt követhetjük végig a műemlékké nyilvánított épület történetét kockáról kockára.


Az első mozgóképszínház Kecskeméten

Ahogyan az Székelyné Kőrösi Ilona kecskeméti történész, főmuzeológus Az aranykor után című könyvéből kiderül, a mozgóképszínházak ügye elég rendezetlen volt városunkban a századfordulón. Egy helyi fényképész, Dékány Gyula azonban nem adta fel álmát, és ideiglenes engedélyt kapott arra, hogy a Rákóczi út egyik telkén vitorlavászon sátrat állítson fel, amelyben – a kor tűzvédelmi előírásainak értelmében – csak egy-két filmet tarthatott, a téglából készült vetítőkamrát pedig köteles volt azbesztlemezekkel kibélelni, valamint egy vizes edényt elhelyezni mellette, hogy a meggyulladó filmeket kidobhassa. Nehézkesen ugyan, de valami mégis elkezdődött, hiszen Dékány Gyula kétéves működése alatt a városvezetés már egy állandó mozi építésére is ajánlati versenytárgyalást írt ki. A számos ajánlattevő közül Fenyő Sándor kecskeméti bankhivatalnokot és társát, ifj. Ecker József temesvári építészt bízták meg, hogy Mende Valér 1912-es terveinek átdolgozásával építsék meg a Városi mozgó színházat. A korabeli mozi hatalmas sikert aratott! A koronaromlás ellenére jelentős bevételt hozott, melyből a várost a bruttó összeg maximum ötven százaléka illette meg, ráadásul kimondták, hogy a vetítésekből származó jövedelmet kizárólag kulturális, illetve testnevelési célokra lehet fordítani. 


A kultúra új temploma

Az épület klasszicizáló stílusa nem véletlen, hiszen a hódító útjára induló filmművészetet mint műfajt a színház szerelmesei egyáltalán nem ismerték el; egyszerűen a „természet leutánzásának” titulálták. De még ez a nyílt ellenszenv is kevésnek bizonyult, a műfaj egyre szélesebb körben lett népszerű, a városi közönség töretlen lelkesedéssel várta a folytatásokat. Az újonnan épülő mozik pedig a színházakéhoz hasonló monumentális és figyelemfelkeltő stílusban épültek, hogy ne csak népszerűségükben, hanem külső jegyeik alapján is kivívják önállóságukat és a műfaj létjogosultságát. Ez a stílus a filmtörténet későbbi hullámaiban elcsitult, és a moziépítészetnek egy önálló vonala bontakozott ki. Többször (1935-ben és 1968-ban) felújították a Városi mozi épületét, utóbbi alkalommal át is építették: új helyre került a pénztár, a büfé és a ruhatár. A régi folyosó helyén kialakították a stúdiótermet, a hozzá tartozó elő- és vetítőtérrel, a nagyterem Tolnai utcai oldalát teljes magasságú közlekedőfolyosóval bővítették, és itt helyezték el a Rákóczi úton megszüntetett kijáratokat. A legtöbben talán már ebben a formájában látták először, ehhez kötődnek azok a felejthetetlen filmremekek és nosztalgikus emlékek, amelyek emblematikussá teszik a Városi mozi épületét. 


Egyszer minden film véget ér…

1999-es bezárása óta rengeteg ötlet volt arra, hogy a mozit újra élettel töltsék meg. Múzeumot, Kodály-házat, hangversenytermet, kulturális centrumot és rendezvényházat is terveztek ide, előrelépés mégsem történt. A műemléki védelem alatt álló épület állaga folyamatosan romlott. Néhány éve betörők ellopták az előtérben, illetve a nagyteremben lévő villamos vezetékek egy részét, ugyanazon a télen hajléktalanok költöztek az egykori pénztárba. Mióta nem használták, többször előfordult, hogy jogosulatlanul vették igénybe éjszakai szállás gyanánt, őrzését ugyanis nem oldották meg. Az egykor szebb napokat látott épület tehát majdnem két évtizedig elhagyatottan állt, maximum egyegy illetéktelen behatoló kapcsán került a városi hírekbe. A kecskeméti VÁKUM (Városi Kulturális Mozgalom) Egyesület is csak kis időre vethette meg lábát: amíg 2009-ben a KAFF (Kecskeméti Animációs Filmfesztivál) társrendezvényét, a SZAFT-ot (Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója) megrendezte. Ezt követően azonban a kulcsok ismét visszakerültek az önkormányzathoz. A hely kulturális jellegű hasznosítására azonban talán ekkor merült fel először az ötlet, amelyet a már említett egyesület célként a zászlajára tűzött. A VÁKUM Egyesület a helyi ifjúsági igényeket és erős művészeti-alkotói bázist képviselve az önkormányzathoz fordult egy üzemeltetési tervvel, melynek célja, hogy a Városi moziban egy komplex ifjúsági-kulturális közösségi teret hozzanak létre. A kezdeményezés azonban – városi támogatás híján – továbbra is csak álom maradt. Happy end a vásznon túl 2013 elején kapott szárnyra a hír, hogy a régóta parlagon heverő Városi mozi épületével végre határozott szándékai vannak a kecskeméti önkormányzatnak. A képviselő-testület 2012-es döntése értelmében a kecskeméti Katona József Színház pályázatot nyújtott be a felújításra, és európai uniós támogatással el is nyert nettó 399,6 millió forintot. Ebből mintegy 291 milliót fordítanak a műemlék épület átalakítására, a fennmaradó összeget pedig eszközbeszerzésre, marketingre. Az így létrejött Turisztikai Központban tart előadásokat mostantól a Kamaraszínház, valamint végleges otthonra talált a Leskowsky Hangszergyűjtemény is. Az állandó kulturális kínálaton kívül a jövőben nemzetközi zenei találkozókkal, múzeumpedagógiai, képzőművészeti és civil programokkal, konferenciákkal és filmvetítésekkel gondoskodnak arról, hogy az egykori Városi mozi visszanyerje régi fényét, és története „happy end”-del végződjék. A múlt hét végén itt jártam négyéves kisfiammal, aki azóta folyamatosan hegedülni akar. Íme, így kezdődik egy újabb történet…


Bajáki Zsanett

© Minden jog fenntartva!